Szomorú hír jutott el hozzám. Először az internetről, majd a rádiót hallgatva jöttek felém a lesújtó szavak, olyan ürességet hordozva, ami nem, vagy csak nagyon nehezen tölthető ki többé. Taki bácsi is itt hagyott minket.
Próbálnék írni pár sort, de nehéz összegezni azt, ami ilyenkor megfogalmazódik bennem. És nehéz azért, mert valójában ő egy ismeretlen ismerős. A nyilvánosság előtt élt, mégis jótékony homály fedi életének azt a felét, melyet a reflektorok hatósugarán kívül töltött.
Zenthe Ferenc 1920. április 24-én született Salgótarjánban. Tanulmányait a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen és a Színművészeti Akadémián végezte. Ezt követően a pécsi Nemzeti Színház, a győri Kisfaludy Színház és a debreceni Csokonai Színház tagjaként fejlesztette veleszületett tehetségét. 1952-ben "igazolta le" a Madách Színház, melynek haláláig tagja maradt.
A filmezést 1953-ban kezdte, a "Föltámadott a tenger" című történelmi játékfilmben vállalt mellékszerepet. Onnantól viszont nem volt megállás, egymás után következtek a forgatások, ötven év alatt több, mint hetven produkcióban állt a kamerák elé úgy, hogy közben a színházi szerepeiben is a maximumot nyújtotta. A "2×2 néha 5" pilótájaként, a "Tenkes kapitánya" Eke Mátéjaként vagy a "Tüskevár" István bácsijaként még azok is emlékeznek felejthetetlen alakításaira, akik nem ezeken a filmeken, sorozatokon nőttek föl. A rádióban is rendszeresen találkozhattunk vele: a Szabó családban Kárpátinak kölcsönözte hangját hosszú éveken keresztül – egészen idén májusig.
1987-ben aztán elkezdődött a Szomszédok. Horváth Ádám olyan stábot szedett össze, olyan színészeket válogatott ki, akik kellő hitelességgel mutatták be nekünk több, mint egy évtizeden keresztül a "panelcsaládok" mindennapi gondjait, vívódásait és gúnyos megjegyzéseit a mindenkori államvezetésről. Sikerült, hiszen szinte családtagként vártuk csütörtökönkénti megjelenésüket. Taki bácsi, a nyugdíjas taxisofőr, aki nyugdíjba vonulását követően sem bírt otthon maradni, hogy rejtvényt fejtsen, esetleg sétálás közben galambokat etessen. Nem, ő maszekként még tíz évig húzta az igát a piros Ladájával. Esténként megnézte a híradót, de mielőtt beült volna a tv elé, még a sajátos "haragszom rátok, de imádlak titeket" stílusával kiosztott néhány megjegyzést az éppen egymással vagy a rendszerrel vitázó rokonságának.
Az egyik legtiszteletreméltóbb magyar színművészt számos díjjal is jutalmazták:
– Jászai Mari-díj (1955, 1968)
– Érdemes művész (1975)
– Kiváló művész (1989)
– Erzsébet-díj (1992)
– MSZOSZ-díj (1993)
– Színházi aranygyűrű (1995)
– Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (1995)
– Kossuth-díj (1997)
– Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (1998)
– Salgótarján díszpolgára (2003)
– Magyar Örökség-díj (2005)
– Nemzet Színésze (2005)
Sinkovits Imre, Hofi Géza és még jónéhányan azok közül, akik az "átkos" alatt is rendületlenül kiszolgálták a közönséget, hogy a köznép elviselje a nyomást. Ők voltak azok, akiknek játéka csalhatatlan volt akkor és most, a rendszerváltás után is. Lassan itt hagynak minket, hogy felváltsa őket egy teljesen új generáció, miközben a mindent leszervező tizedes, a "Hé! Figyelj, haver!" felkiáltással nyitó nemzeti lelkiismeret és most már az örök csibész taxis is fentről lesi, hogy mi folyik alant.
Zenthe Ferenc nyolcvanhat évesen, 2006. július 30-án, vasárnap halt meg.
Ég veled, Taki bácsi! Ha egyszer nekem is mennem kell, gyere el értem a piros Ladáddal és akkor biztos nem lesz unalmas a hosszú út. Nyugodj békében.
9 hozzászólás
Kedves Don Paco! Örűlök, hogy vállalkoztál Zenthe Ferenc szinművész
megemlékezésére és méltattad röviden gazdag szinészi pályáját.
Sajnos a mindenki Taki bácsija elköltözött tőlünk.Egy szinész-hatal-
massággal ismét kevesebb él közöttünk.
Csak remélni tudjuk, hogy az új generációból sokan felzárkóznak
ezekhez a nagyságokhoz. Persze ehhez olyan írók, rendezők, drama-
turgok is kellenek. Nagy kérdés, hogy ez a része hogy fog kialakulni.
Aki olvassa ezt a néhány sort,mindenkitől elnézést kérek, hogy a jö-
vőbe is pillantottam.
Veled együtt, Don Paco én is mondom: Taki bácsi nyugodj békében.
Üdv.: Túri Imre
Hogy mit hoz a jövő, az majd kiderül. Én is remélem, hogy néhányan méltó utódnak bizonyulnak majd, önző módon a saját érdekemben (is).
Köszönöm az olvasást és a hozzászólást.
Sok jó színészünk közül is valóban kiemelkedett Zente Ferenc élete és színészi munkája. Mindig megnéztem a darabokat, amiben játszott. Örömmel láttam a felsorolást, hogy mennyi elismerést, kitüntetést kapott. Megérdemelte. Örülök annak is, hogy itt, a Napvilág lapjain megemlékeztél róla.
A terméshzet nem válogat, a NAGYOK is elmennek, mikor eljön az Ó órájuk. Sajnos. De akik látták szereplését, nem felejtik, s én sem felejtem el.
Nem gratulálok, hanem köszönöm, hogy megemlékeztél róla
Üdvözlettel
F. Kati
Zenthe Ferencet én is nagyon szerettem, és nagyon sajnálom, hogy meghalt. Hiányozni fog.
Köszönet az írásért, talán ez is egy apró láncszem ami nem engedi hogy örökre elszakadjon Tőlünk, akik szerették, tisztelték.Nyugodjon békében!
Köszönöm az olvasásokat. Jó lenne egy bővebbet írni az életéről, de nem vagyok színházba járó ember, így csak a tv-s és rádiós megjelenése alapján ismerem.
Szia
Sajnos, csak megkésve olvastam írásod.Tudod arra gondoltam, több emléket állítottál, Zente Ferencnek, mint a média/nem véletlen kis betű/.A mai művészek közül, pont azokról nem emlékeznek meg kellő kép, akik már tettek le nem keveset Nemzetünk Asztalára.Felnőttünk azokon a történelmi filmeken, ahol az ő alakításuk, több tudást adott nekünk mint a kötelező óraszám a suliban.A minap, véletlen itt a neten sikerült például Sinkovics Imre előadásában meghallgatnom Arany:Walesi bárdok művét. A fiam, aki harmadéves, egyetemista, döbbenten nézte, hallgatta végig, amikor megmutattam neki. Nem hitte volna, hogy ennyi iskola évvel maga mögött, most látta először úgy, hogy minden szavában érezhette a művet.Igen!Zente Ferenc, Sinkovics Imre, Gobi Hilda, és még sorolhatnám azokat a híres, és általam mélyen tisztelt színművészeket, akik már csak megfakult kópiákról tekinthetnek vissza ránk.Sajnos, nagyon kevésszer!
Köszönöm Neked, ezt a gyönyörűen szomorú írást.NYUGODJON BÉKÉBEN!
SZERETETTEL:NAGY kRISZTINA
Elment egy generáció és nincs pótlásuk. Nem szeretek általánosítani, azonban tény ami tény, gyenge lábakon áll jelenleg a hazai színművészet 🙁
Szép méltatás egy arra igazán méltó emberről! Gratulálok s köszönöm én is:-))