Fiatal lány koromban rengeteg francia filmet láttam. Ifjúságom fontos kelléke volt a vasárnap délutáni mozizás, és a mozizás fontos kellékei voltak a nagyszerű francia filmek, remek színészekkel.
Ifjú lánykaként a jóképű férfi színészek bűvöltek el, nagy kedvencem volt Gerard Philippe, Yves Montand, Jean Marais, Jean Gabin, Jean-Louis Trintignant /Az egy férfi és egy nő című filmjét minimum ötször láttam/, és az elsőszámú kedvenc: Alain Delon.
Alain Delont „A fekete tulipán” című filmben legalább háromszor láttam, és a fényképe a lányok körében akkoriban drága kincsnek számított. A mozik előtt, a filmeket reklámozó, üvegezett kis kirakatokba kitett fényképeiért, vagy a trafikokban kapható rossz minőségű portré fotóiért éltek-haltak akkoriban a kislányok.
No igen, voltak a filmekben színésznők is, kellett, hogy legyenek a cselekmény szempontjából, de bevallom, nem miattuk mentem a moziba…
A francia férfiszínészek hatására minden francia férfit jóképűnek képzeltem. Kicsit kocka fejűnek, barna hajúnak, kékszeműnek, markáns arccal, és karizmatikus személyiséggel. Akik fiatalon a „kis cuki” kategóriába tartoznak, a kisfiús bájukkal, aztán negyven éves koruk felé őrületesen vonzó, csinos férfiakká érnek.
Amikor elhatároztuk, hogy Párizsba megyünk, biztos voltam benne, hogy most végre szemtől-szemben láthatom majd a sok ápolt, csinos, kockafejű, sármos, francia férfit.
Bevallom semmi „komolyabb” szándék nem volt a dolog mögött, egyszerűen csak örültem, hogy most, ennyi év után személyesen is megnézegethetem őket.
Nem is sejtettem, hogy turistaként nem találkozom eggyel sem!
Mert mivel is kerül kapcsolatba Párizsban egy turista? Elsősorban a vendéglátással: szállodák, éttermek, kávézók, stb. Azután a látnivalókkal: múzeumok, templomok, műemlékek, utcák, terek, hidak, parkok, stb.
Hátizsákos turistaként nem tudok beszámolni a drága éttermek, mulatók, és luxus szállodák világáról. A számomra megfizethető szállodákban, éttermekben, kávézókban és boltokban kizárólag színes bőrű személyzettel találkoztam. Lehet, hogy a Moulin Rouge-ban, és más osztályon felüli étteremben – ahol minél drágább egy étterem, annál kisebb a tányérokon lévő ételadag – francia pincérek szolgálnak fel, de ezeket a helyeket én csak kívülről láttam. Az általam megfizethető vendéglátóhelyeken csak és kizárólag fekete, arab, színes bőrű alkalmazottakat láthattam. Fiatal arab férfi fogadott a szálloda recepcióján, kis filigrán fekete pincérnő az étteremben reggel, egy magasabb, szintén fekete kolleganője az asztalokat szedte le a távozók után, és hozta rendbe az érkezőknek. A Louvre melletti önkiszolgáló étterem személyzetét indiainak tudtam beazonosítani a kinézetük alapján. A latin negyed parányi, hangulatos, francia éttermében – ahol olvad a hús az ember szájában, isteniek a sajtok és a borok, minden friss, minden ropog, minden azonnal elkészül – a kedves és figyelmes pincérlány ázsiai, a gitáros /kinézetre/ leginkább algériainak látszik, az idős tangóharmonikás lehet, hogy francia – de már régen túl van, a sármosnak nevezhető életkoron -.
Az idegenforgalmi nevezetességeknél, pld. az Eiffel toronynál, a Diadalívnél, a Louvre-ban, vagy Versailes-ban a pénztárosok, a jegyszedők, mind-mind színes bőrűek voltak. Versailes- ban a magas, nagyon sötétbőrű, fiatal, fekete teremőr férfi úgy beszélgetett az orosz turistákkal oroszul, hogy csak ámultam. Valószínűleg meg is értették őt – amit rólam nem lehetne elmondani, ha hosszadalmas, és kínos orosz tanulásom megmaradt eredményével, eszembe jutna beszédbe elegyedni velük -, mert igen élénken válaszolgattak is neki.
Azért még nem adtam fel a reményt, hogy legalább a bulvárokon szembe jönnek velem a francia férfiak…
Még ugyan nem szökött be az ősz a Szent Mihály útjára, azonban augusztusban az utcákon sem sikerült fellelnem őket! Iszonyú meleg volt azon a héten, amikor ott jártam. Párizs még este is olyan volt, mint egy forró kemence, csak úgy sugározta vissza az egész napi napsütést a beton. Valószínűleg a francia férfiak – családostól – elvándoroltak a tengerpartra, kihasználni a vakáció utolsó heteit, mert a bulvárokon csak turisták kószáltak. A kávéházak szorosan egymás mellé rakott székein is őket szolgálta ki a rasta hajú, hippinek öltözött fekete pincér, akiről nem is sejtettem, hogy oda tartozik, amíg meg nem jelent egy tálcával.
A szépséges parkokban is turisták bóklásztak, fényképeztek, áztatták a megfáradt lábaikat a szökőkutakban, vagy színes bőrű lányok aludtak a park székein, kihasználva a másfél órás ebédszünetet.
A Louvre mögött betértem egy élelmiszer boltba, hogy néhány üveg francia bort vegyek ajándékba családom férfi tagjainak. A bolt pénztárában itt is, egy indiai fiú blokkolta az árut, és egy másik honfitársa pakolta a polcokat. Utolsó kísérletként betértem a Lafayette áruházba, ami nem a kispénzű turistáké, hanem a luxus helye. Azt reméltem, hogy itt találok néhány csinos francia férfit! Az elegáns sötét kosztümbe öltözött, és kifogástalanul sminkelt eladók azonban mind hölgyek voltak, sajnos…
Hallottam hírét, hogy sok bevándorló él Párizsban, de azt, hogy szinte kizárólag csak velük találkozom, azt elképzelni sem tudtam, pedig nem is sétáltam a hírhedt panel külvárosokban, Saint- Denis-ben, vagy Nanterre-ben.
Természetesen tudom, hogy a rengeteg fekete, arab, indiai, ázsiai, takarító, pincér, recepciós, biztonsági, sofőr, és teremőr, boltos, akikkel találkoztam Párizsban: francia, és a második generációtól kezdve a fehér franciák sem tekintik őket külföldieknek. Kiválóan beszélik a nyelvet, udvariasak, jól végzik a dolgukat, és talán hogy bizonyítsanak „franciábbak akarnak lenni a franciáknál”, de nekem azért hiányoztak Párizsból a csinos, sármos, kockafejű, franciák, a kis „gall kakasok”. Vajon hol vannak? Átköltöztek a hajdani gyarmatokra?
26 hozzászólás
Kedves Judit! Ilyen csalódások mást is értek. Szerintem aki nem akar ilyesmikben csalódni az utazzon Japánba, ott sok a japán, vagy Kínába ahol még mindig sok a kínai. Szeretettel: István
Kedves István!
Már nem kell Kínába mennem, elég, ha kimegyek a "Négy tigris" nevű piacra! 🙂
Japánon még gondolkodom…
Köszönöm, hogy elolvastad a képeslapomat! 🙂
Judit
Kedves Judit!
Sajnálom, hogy nem sikerült a nagy francia sztárokkal találkoznod, amin túlságosan nem csodálkozom, ugyanis nemrégiben olvastam olyan statisztikai adatokat, miszerint Franciaországban ma a gyerekek száma (0 – 20 évig) 30 – 45%, muzulmán, attól függően, hogy kisebb, avagy nagyobb városról van szó. Nos, ha ezt kivetítjük a jövőre, olyan 15-20 év múlva a lakosság 50%-a muzulmán lesz, s még nem beszéltünk a bevándorló kínaiakról, indiaiakról, akik szintén szép számmal vannak. Állítólag Hollandiába, Németországban, Olaszországban ezek a mutatók még magasabbak. Úgyhogy, előfordulhat, hogy Olaszországban nem találkozunk olaszokkal, Németországban németekkel… ugyanúgy, ahogy Te most nem találkoztál franciákkal Párizsban. Azért remélem remekül érezted magad.
Várom a következő képeslapod.
Szeretettel
Ida
Kedves Ida!
Igen, egyre többen kongatják a vészharangokat, hogy Európa muzulmán lesz a 21. század végére. Az európai fiatalok kivándorlási hullámáról beszélnek Ausztrália, és Kanada felé. Nem tudom mi az igazság ezekből az Interneten terjedő hírekből, de úgy tűnik nem a keresztény Európa fogja asszimilálni a bevándorlókat, hanem fordítva.
A közel-keleti országokban minden külföldi munkavállaló addig maradhat, ameddig a munkaszerződése tart…
A franciák a két világháború utáni újjáépítéshez tárt karokkal fogadták a gyarmataikról a betelepülőket. Azonban mára már, a betelepülők leszármazottainak, és népes családjuknak nem tudnak munkát biztosítani. Ez nem talán nem is vallási kérdés, ez szegény kérdés…
Judit
Érdekes amit írtál Judit. Én még találkoztam Párizsban franciákkal (igaz többnyire a Metrón) reggel és este, amikor munkába mentek vagy jöttek. Az is igaz, hogy ez több éve volt. Nekem,akkor, az tűnt fel,hogy idős embert nem látok sehol. Sem az utcán, sem a metrón, sem az üzletekben.
Az én legmegdöbbentőbb élményem a "nem látokkal"kapcsolatban az Nyugat -Amerika volt. Akár hiszed,akár nem, az ott tartózkodásom 10 napja alatt egyetlenegy színes bőrű emberrel sem akadtam össze. Ez már visszafelé a repülőn "esett" le, és azon kezdtem gondolkodni,hogy akkor, Eddy Murphy hogy került a Beverly Hills-i zsaru c. filmbe?
Kedves Szusi!
A szűkre szabott időben, amit ott tölthettem, csak azokkal az emberekkel kerültem kapcsolatba, akik "az utamba estek". Lehet, hogy a La Défense negyed telis tele van az általam keresett fehér bőrű francia férfiakkal, és ha lesben álltam volna reggel fél tízkor, amikor a munkaidő kezdődik, vagy este hétkor, amikor befejeződik, akkor elrohantak volna mellettem, útban a RER vonalak felé… Azonban ezekben az időpontokban nekem sürgős megnézni valóim voltak a városban, és a városon kívül, így aztán… 🙂
Idősekkel én sem találkoztam, de ezt a nagy melegnek tudtam be. /Általában csak turistákkal, és az őket kiszolgáló színes bőrű franciákkal találkoztam./
Ha egyszer eljutok az USA nyugati partjára /vagy akár a keletire/, akkor kicseréljük a tapasztalatinkat! 🙂
Judit
Kedves Judit!
Nagy csalódásod lehetett, hogy a felsorolt filmeket- fiatal francia filmszínészeket nem találtad. Magam is nagyon kedveltem, minden jó filmet megnéztem – többször is abban az időben. Érdekes utazásod eredménye, hogy sehol sem találkoztál igazi franciákkal. Valóban, az utóbbi időben más földrészek lakói szívesen cserélik lakóhelyül Európát. Lassan nálunk is egyre több színes bőrű és "ferde-szemű" ember talál otthont nálunk is. Könnyebb a helyváltoztatás, jobban keverednek a népek…
De hová lettek a franciák? Franciaország "építését" rábízták a külföldiekre?
Élvezettel olvastam legújabb képeslapodat.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Időnként tényleg az volt az érzésem, hogy egész Afrika Párizsba költözött… 🙂
Tavaly, karácsony előtt, került a magyar mozikba az "Életrevalók" című /eredeti címe: Legyőzhetetlenek/ francia vígjáték, amely egy siklóernyős balesetben mozgásképtelenné vált kőgazdag párizsi arisztokrata, Philippe, és egy börtönviselt külvárosi csibész, Driss különleges körülmények között kialakuló barátságának története. A Párizs-környéki panelvilágból érkező, fekete bőrű alkalmi ápoló és a kerekesszékbe kényszerült pénzember rendhagyó kapcsolata e két nagyon távoli világ közötti párbeszéd és együttműködés lehetőségéről szól. A film iránti érdeklődés Franciaországban óriási, több tízmillió nézője van. Ennek a filmnek a nézettsége is jelzi, hogy már a sikeres francia filmek is mások, mint régen.
Judit
Némi kis iróniával azt írhatnám, hogy minden rosszban van valami jó. Tehát abban is, hogy ilyen sz@rul élünk. Ide legalább nem kívánkoznak hinduk, muzulmánok, niggerek, hottentották. Nem gondolnám, hogy rasszista vagyok. Nagyon szeretem őket, ott, ahová valók. De itt nem kellenek.
Szusinak üzenem: a legutóbbi statisztikai adatok szerint, az USA lakosságának49%-A színesbőrű. Tíz évvel ezelőtt Detroitban szinte nem láttam fehér embert (ott már akkor meghaladta a 90%-ot) Amikor este azt javasoltam a sógornőmnek, hogy szálljunk ki az autóból és sétáljunk, az úgy nézett rám, mintha kísértete látna. "Nézz körül! Kit látsz itt sétálni?"
üdv. K.
Kedves Kate!
Azért minden évben érkezik Magyarországra is néhány ezer menedékkérő színes bőrű külföldi, és tanulni vágyó diák, meg kínai vállalkozó családostól. 🙂
Szeged pld. jelentős egyetemváros, amelynek a harmadik világból érkező diákok és az egyéb, legális bevándorlók kölcsönöznek némi multikulturális jelleget. A város utcáin nem nehéz fejkendős nőkbe, arab, iráni vagy afrikai fiatalokba botlani, akik többnyire a Szegedi Tudományegyetem hallgatói. Nagyjából 1200 külföldi tanul náluk teljes képzésben, a legtöbben pedig Ázsiából érkeznek. Tény, hogy a színes bőrű diákok nem nagyon érzik, hogy szívesen fogadnák őket az országunkban!
Judit
Kedves Judit!
Ezen már régóta nincs mit csodálkozni. Annyira vegyült minden féle nép, hogy szinte kibogozhatatlan. Nem mintha jó lenne, de eljutunk odáig, hogy közömbös. Mint amikor egy autó riasztója megszólal. Régen még felkapta mindenki a fejét, ha megszólalt, ma már… Vagy, hogy a témánál maradjak , emlékszem amikor egy feketét megláttam gyermek koromban, úgy néztem, hogy a számat eltátottam, és majd orra buktam. Ma már, mindenféle keverék gyermek világra jön, és csak hömpölyög ez tovább.
Érdeklődve olvastam, és várom a következő részt.
Szeretettel:Marietta
Kedves Marietta!
Az emberi populáció állandó nagy keveredésben van, és ez a közlekedés fejlődésével robbanásszerűen felgyorsult. Gondolkodjunk csak el azon az egyszerű dolgon, hogy hány kilométer távolság van a mi születési helyünk, és a partnerünk születési helye között, és hány kilométer távolság volt a dédszüleink születési helye között? Egyes vélemények szerint az emberi fajták további keveredése idővel egy egységes barna bőrszínt hoz létre. No akkor már senki sem bukik orra, ha meglát egy barna bőrű embert! 😀
Barátnőmék tavasszal Indiában voltak, egyénileg. Olyan helyeken jártak, amik nem szokványos turista útvonalak. A helyiek összecsődültek körülöttük, és mindenki fényképezkedni akart a szőke hajú, fehér bőrű furcsa emberekkel. 🙂
Judit
Kedves Judit!
Én is nagyon szeretem a francia kultúrát, különösen a francia filmeket, bár Párizsban még nem jártam. Azok a fránya francia férfiak csak megvannak valahol! 🙂 Élvezettel olvastam Párizsi képeslapodat, várom a következőt!
Szeretettel: Eszti
Kedves Eszter!
Valószínűleg Ferinek van igaza, hogy augusztusban egész Franciaország szabadságra megy! 🙂
A Riviérán kellett volna keresnem a fránya francia férfiakat…
Még küldök majd a Napvilágosoknak párizsi képeslapokat. Négy képeslapot terveztem írni onnan, a következő már félig elkészült: "Messzi tornyokat látogat sorban…" lesz a címe. Remélem, hogy majd azt is elolvasod!
Judit
Kedves Judit!
Bizonyára augusztusban jártál Párizsban, mert a franciák augusztusban "testületileg" leköltöznek a Riviérára, hogy kocka fejűek lennének nem tudom, mindenesetre érdekes a beszámolód, remélem lesz folytatás?!
Zagyvapart.
Kedves Feri!
Igazad van! Valóban augusztusban voltam Párizsban.
Az 1960-as évek geometrikusan nyírt és szárított frizuráitól voltak "kockafejűek" számomra a francia férfi filmszínészek. /Nem is a természettudományos érdeklődésük, vagy a túlzásba vitt számítástechnikai eszköz használatuk miatt! 😀 😀 😀 /
Lesz folytatás, már írom a következő képeslapot.
Judit
Kedves Judit ! Először arra gondoltam a korabeli színésztársadalom nagyjairól kapok újabb eddig még fel nem fedezett titkot.Mivel ott a tett helyszínén, helyzet közelben voltál.
De amit írtál még érdekesebb volt. Aki nem járt még Párizsban kapott egy kitűnő beszámolót, mire számíthat ha odautazik.A filmeket a hírességekkel én is nagy érdeklődéssel néztem,többször is. A púpos ma is a kedvencem. A franci irodalom közül nem tudok betelni Remarque: Diadalív árnyékában című remekművével. Szívesen olvasnék tőlük kortárs költők verseit is, de sajnos nincs módomban.A következő képeslapot is érdeklődve vátom.
Szeretettel, Zsófi
Kedves Zsófi!
Köszönöm szépen a: "kitűnő beszámolót", és azt is, hogy várod a következő párizsi képeslapot. Igyekszem mihamarabb feltölteni.
Judit
kedves Judit!
köszönöm én is az úti-, és élménybeszámolót, az őszinte gondolataid. A francia charme engem is rabul ejtett, no és a francia hölgyek eleganciája. Bár sosem jártam még Párizsban, de azért sejtettem, hogy ez azért krém, vagy púder, vagy mifene, mert a divat-és a film világa mindenütt a csillogásé. Először a sportrendezvényeken ( atlétika, foci) szembesültem azzal, hogy a franciák között színesbőrűek is vannak, persze a gyarmatokról származók leszármazottai.
szóval hasonló dolgokat éltem át én is a fotelből.
A Paris Saint-Germain a kedvenc csapatom, és éppen most tartok Merle Francia históriájának 4. részénél, továbbá sok versemet megihlette Pátrizs, a könnyed elegancia, Boudelaire Romlás virágai pedig szinte a Bibliám.
Kíváncsian várom további beszámolód, hátha felbukkan bennük nicknevem egykori lakóháza. 🙂
Üdvözlettel: Cagliostro
Kedves Cagliostro!
Sajnos a nick neved eredeti viselőjéről nem sokat tudok. Csak annyit, hogy Marie Antoinette gyémánt nyakláncának botránya miatt kilenc hónapig a Bastille-ban raboskodott. A Bastille-t 1790-ben lebontották, ma egy emlékoszlop áll a helyén. Az egykori erődítmény helyszínét ma "Place de la Bastille"-nak / Bastille tér/ nevezik. Itt található a Bastille-ról elnevezett operaház is. A környező járdákon mindenhol jelölik a várfal vonalát. Egy kávézó és néhány üzlethelyiség a volt börtön egykori területén foglal helyet, valamint a rue Saint-Antoine is közvetlenül rajta halad át. Azt, hogy amikor nem a Bastille fogja volt Cagliostro, akkor hol lakott Párizsban, sajnos nem tudom.
Köszönöm, hogy elolvastad az első "képeslapomat", remélem a többiben is találsz majd valami kedvedre valót! 🙂
Judit
Kedves Judit!
Cagliostro a Szent Kolozs és Beaumarchais körút sarkán lakott ill. tartott fent alkimista labort. A szegényeket ingyen gyógyította. A nyakékperbe szerencsétlen módon sodródott bele, majd a Bastille-ból való szabadulása után 8000 ember vitte vállán, ünnepelte. Korábban, még Strassbourgban napra pontosan megjósolta a Bastille lerombolását, többek között eszmei háttér szervezője volt a forradalomnak.
Kár volt visszatérnie Itáliába, szinte besétált az inkvizíció csapdájába, ahol is eretnekség, istenkáromlás vádjával műveit a Pantheon előtt elégették, őt halálra ítélték, de életfogytiglant kapott végül. az Angyalvárban kezdte, és egy névtelen börtönben halt meg, a legújabb kutatások szerint rettenetes állapotban. Halálát az egyház eltitkolta, élete a mai napig jórészt feltáratlan.
ennyit tudtam most hirtelen adalékul, amit párizsi képeslapod nézegetése indított el bennem.
Üdv: Cal
Kedves Cagliostro!
Köszönöm, hogy visszatértél, és megosztottad velem amit Cagliostro párizsi tartózkodásáról tudni lehet. Ha ennél is többet tudsz a nick neved egykori életéről, szívesen olvasnék róla egy általad írt jegyzetet, amiben a roppant érdekes, de /szerintem/ nem annyira közismert Cagliostro grófot bemutatod. Szerb Antal: "A királyné nyaklánca" című könyvében olvastam Cagliostroról, de ott nem valami jó színben tünteti fel az író. Ha jól emlékszem /már elég régen olvastam/ csaló szélhámosként ábrázolja.
Judit
Bonjour Madame! 😉
Igazán örülök, hogy hosszú kihagyás, a szusszanásnyi szünetet nem hagyó napok után újra csemegézhetek a külföldi képeslapok közül. 🙂
Jean Paul Belmondo-t hiányoltam a felsorolásból. Ő nem tartozott a kedvencek közé?
Amúgy a francia filmek lenyűgözőek! Hihetetlen finom érzékkel használják a film-formanyelvet! Akár régi, akár új filmekről van szó.
Párizs pedig gyönyörű, még akkor is, ha amolyan multikulturális közeggé változott. Bár ez egy kicsit lágyít a francia karakterességen, de talán pont ez hiányzik, hogy még érdekesebbé és színesebbé váljon a "francia fogalom".
Kedves Sanyi!
Jean-Paul Belmondo-t kiváló színésznek, és remek karakternek tartottam, de jóképűnek semmiképpen. 🙂 Bár a franciák megmutatták, hogy egy csúnya férfi is lehet vonzó: Belmondo, Depardieu, Jean Réno, Vincent Cassel nálam ebbe a kategóriába tartozik. A franciaság sokat segített Belmondónak abban, hogy híres legyen, cserébe ő segített sokat a francia filmnek, hogy híres maradjon nálunk, meg a világ kulturáltabb részein. Mert egy francia film tud olyan lenni, mintha friss levegőt kapnánk a szokásos amerikai szottyadás után.
Judit
Bemutattad Párizst, szépen, olvasmányosan, nekem nagyon tetszett!
Macskusz
Remélem, folytatod velem a párizsi sétát, a második képeslappal. 🙂