Megszületett első gyermekem. 1951. augusztus 3.
Nagy gondom volt, mivel anyósomhoz váratlanul leköltözött férjem egyik nővére két fiúgyermekével, aki válófélben volt a férjétől. Odaköltözött, az eddig használt szobánkon keresztüljárva, az anyósom szobájában fészkelték be magukat. Ez még a kisebb gond lett volna, de olyan kiállhatatlan természete volt, hogy azt még a saját anyja is nehezen viselte el.
Ettől az időtől pokol lett az életünk. Ráadásul – bár anyósom korábban elvállalta, hogy a kisfiamra vigyázni fog, mivel közelben volt az irodám, és onnan – az akkori rendelkezések értelmében áromóránként hazajárhattam őt megetetni, s akkor őt én átpakolhattam, tehát nem sok gondja volt az unokájával. Mégis, nemsokára rájöttem, hogy nem vigyáz rá, s amikor hazamentem, a csecsemőt magára maradva találtam, ő nyugodtan bement a városba, magára hagyta a csöppséget.
Ezért anyukám legközelebbi látogatása után, amikor 5 hónapos lett a fiam, s már kezdett apadni a tejem, úgy döntöttük, hogy ők elvállalják. Én pedig fizetés nélküli szabadságot kértem, s én is anyukával együtt Szirákra utaztam, otthagyva a lehetetlen otthonomnak nem nevezhető lakást.
Ott legalább élvezhettem a kisfiam fejlődését, mivel addig a sógornőm gúnyolódott velem, amikor fürösztés után beszélgettem a gügyögő csecsemőhöz.
1952. Sorsom ismét válaszút elé állított. Nemsokára jó alkalom kínálkozott rá, hogy innen is megszabaduljak férjem kellemetlen családtagjaitól. Áthelyeztek leltározni Balassagyarmatra, mert új munkahelyemet összevonták egy balassagyarmati céggel. A két cég közös felügyeleti szerve átvett engem, fölajánlották, maradjak ott, véglegesítenek. A cég jóvoltából nemsokára lakáshoz jutottam, úgyhogy végleg, mai napig itt ragadtam Balassagyarmaton.
Leltározás idején egy hónapig szállodában laktunk, s ott étkeztünk. A cég telephelye a város központjában helyezkedett el, nagy zárt udvara volt, az irodák pedig az emeleten voltak. Amikor lezajlott a leltározás, kollégáim visszautaztak Salgótarjánba, én pedig a Hősök tere mellett nyíló utcában béreltem egy szobát, ahonnan az ablakom a fákkal beültetett parkra nézett, ahol reggelenként madárcsicsergésre ébredtem. Az új munkahelyemen előléptettek, s megbíztak a kötbér ügyek intézésével, mivel Marosvásárhelyen három évig jogot is tanítottak.
Hogy közelebb kerüljek a munkahelyemhez, utána a Teleki utcában béreltem egy szobát, amely közel volt az irodához és a templomhoz is, és szép virágoskertje volt. Balassagyarmatról hétvégeken Szirákra utaztam, meglátogatni kisfiamat, akit 5 hónapos kora óta szüleim gondozták.
Már-már arra gondoltam, hogy férjem, aki nem természetesen, hanem inkább furcsán, szinte betegesen ragaszkodott az anyjához, hogy ő is ott ragad, s én tőle is megszabadulok, mivel hamarosan beláttam, hogy a furcsa szokásait sohasem fogom megszokni.
Első közös otthonunk – Balassagyarmaton 1952.
A CÉG LEMONDOTT javamra a telephellyel szemben lévő, már általuk felszabadított irodahelyiségekről, amely eredetileg is lakás volt. A város kiutalta nevemre a Rákóczi fejedelem útja 41-ben az emeleti, két szoba, kis előszoba, fürdőszoba, konyhából álló lakást, s a telefont is átadták, nekem csak az átírással járó teendőket kellett intéznem. Abban az időben óriási dolog volt, ugyanis nagyon nehezen, különféle ajánlásokkal lehetett hozzájutni telefonhoz és nagyon hosszú időbe és utánjárásba került, sokszor évekbe telt, amíg valaki telefonhoz jutott.
Az épület a város szívében áll. Régi szép ház, eredetileg szállodának épült, főutcai falán tábla van elhelyezve annak emlékére, hogy valamikor Petőfi Sándor – átutazván a városon – ebben a házban kétszer is megszállt.
Lakásunk bejárata előtt volt egy a másik nagy, közös előszoba. Akkor még a WC kint, ebből a közös előszobából nyílt, és osztoznunk kellett a szomszéddal. Bár angol WC volt, de víz nélkül, lehúzhatatlan. Bentről hordott vízzel kellett leöntöznünk. Akkor azonban ezzel nem sokat törődtünk, fontos volt, hogy végre saját lakásunk legyen. Később ezt a gondot hamar megoldottuk saját lakásunkon belül.
Sajnos, úgy látszik, engem üldöznek az elhanyagolt, lepusztult helyek. Ez is olyan volt. Rengeteg időbe, és munkába került, amíg rendbe tudtam szedni. A szobák padlójával nem tudtam mit kezdeni, mert valamilyen csúf, sötétbarna festékkel kenték be, amin egyelőre nem tudtam változtatni. Igaz, könnyebb volt tisztán tartani, elég volt felmosni, nekem azonban nem tetszett.
Nehéz, nagy munka volt mindent rendbe hozni, mégis örömmel tettem, mert tudtam, hogy ez lesz a mi otthonunk. Végre áthozhattuk Salgótarjánból a bútorunkat, meg a többi ottmaradt dolgainkat. Ezt sem úsztuk meg simán.
Anyósom cirkuszt rendezett, mikor teherautóra pakoltuk a holminkat. Én ugyanis sok háztartási cikket, edényfélét, mosáshoz szükséges felszerelést vásároltam a cégnél, s természetesen azok is a lovaskocsira kerültek. Sírva fakadt, hogy mi lesz vele, ha mindent elviszünk? Egyszóval azt hitte, hogy amit én vásároltam – magunknak – az mind ott marad neki és „Klórikójának”. Én azonban ragaszkodtam saját szerzeményeimhez, s amit én vásároltam, fölpakoltattam a kocsira.
Igaz, a lakásunk nem valami luxuslak, kívül-belül ütött-kopott, de most már csak a miénk, és berendezve, tisztán várta kis családunkat.
A szobákat cserépkályhákkal fűtöttük, amelyek jó meleget árasztottak. A nagyméretű konyhában csak tűzhely volt, más lehetőség hiányában nem lehetett kifűteni. Úgy oldottuk meg a gondot, hogy kinyitottuk a szobába nyíló ajtót, onnan engedtük át a meleget.
A konyhát is megpróbáltuk otthonossá tenni. A bejárati ajtótól jobbra, egy kis bemélyedésben volt elhelyezve a tűzhely. Falba erősített, meghajlított fémre csiptetőkkel vászonfüggöny került, ily módon elválasztottuk a konyha többi részétől. Az ajtóval szemben levő fal elé helyeztünk egy sezlont, eléje a nagy asztalt, székekkel. Ott étkeztünk. Olyan volt, mint egy külön kis étkezőhelyiség.
Az egyik sarokmélyedésbe polcokat rakattam, ott tároltuk az élelmiszert, azt is lefüggönyöztem. A fürdőszobát (nem tudom miért, eddig használaton kívül volt) rendbe szedettem, WC-t szereltettem bele, mert nem bírtam, hogy másokkal kell közösködnünk a külsőn. A vízvezetékrendszert fel kellett újítani, mert a csővezeték megvolt, de csak a konyhába kötötték be a vizet.
Amíg azt is el tudtuk intézni, addig felfogadtunk egy idős bácsit, aki vödrökkel hordta nekünk az Óváros térről az ivó- és főzővizet, a szennyes ruhát pedig elvitte a felesége, és otthon kimosva, vasalva hozta haza. Kisebb mosásokhoz pedig esővizet gyűjtöttünk. Igaz, azt az emeletre lépcsőkön kellett felhordanunk.
A víz bevezetése után már sokkal könnyebb volt minden és végre, kádban fürödhettünk. Mióta Marosvásárhelyről eljöttem, eddig nem nyílt rá lehetőségem.
17 hozzászólás
Kedves Kata! Élvezettel olvastam most is a az érdekes leírásokat, a sok apró részletet, ami, a belső hang mellett, hitelessé teszi az írást. Az a rész nagyon jó, amikor a rokon nő odaköltözik, egy nemrég látott magyar filmet juttat eszembe, Makk Károly: Ház a sziklák alatt, ott is volt egy kiállhatatlan nőszemély, Psota Irén játszotta, akinek sikerült tönkretennie a fiatal házaspár életét. Várom a folytatást! Szeretettel: én
Kedves Laci!
Örülök, ha tetszik az írásom. Majdnem elnevettem magam, amikor Psota Irénről szóltál.Egy alkalommal találkoztam vele, mivel a lányom házasságuk elején rövid ideig a Bp. XII. kerületében lakást béreltek, tulajdonképpen nyaraló volt, télen majd' megfagytak, olyan hideg volt. Amikor fölkerestem őket, a hatalmas nagy kertben P.Irén pucér-meztelen napozott. Egyébként mint színésznőt szerettem, minden alkalommal remekül játszotta a szerepét.
De az én szereplőm a kötetben nem csak ronda volt, hanem összeférhetetlen, primitív. Saját anyja is kétségbe esett, amikor egyszer csak úgy, kéretlenül beállított hozzá, hogy ott fog lakni!
Holnap fölteszem a következő részt, összesen 10 részlet lesz ebből.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
"szobánkon keresztüljárva, az anyósom szobájában fészkelték be magukat. Ez még a kisebb gond lett volna, de olyan kiállhatatlan természete volt, hogy azt még a saját anyja is nehezen viselte el"
"Már-már arra gondoltam, hogy férjem, aki nem természetesen, hanem inkább furcsán, szinte betegesen ragaszkodott az anyjához, hogy ő is ott ragad,"
"Rengeteg időbe, és munkába került, amíg rendbe tudtam szedni. A szobák padlójával nem tudtam mit kezdeni, mert valamilyen csúf, sötétbarna festékkel kenték be, amin egyelőre nem tudtam változtatni."
"Anyósom cirkuszt rendezett, mikor teherautóra pakoltuk a holminkat. Én ugyanis sok háztartási cikket, edényfélét, mosáshoz szükséges felszerelést vásároltam a cégnél, s természetesen azok is a lovaskocsira kerültek. Sírva fakadt, hogy mi lesz vele, ha mindent elviszünk?"
Idéztelek!
Elismer´sem,hogy ennyi mindenen keresztül mentél és megörizted magadban a hitet,önbizalmat!
Szeeretettel:sailor
Mondd meg nekem, mit tehettem volna mást. Szerencsémre mindig valahogy sikerült a gondokat megoldani, mert a cég elköltözött és azokkal én is otthagytam a "kedves családot!"
Persze, alaposan megszenvedtem a náluk töltött keserves napokat, de az ember sokat kibír.
Köszönöm megértésedet.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Mint egy fészekrakó kismadár repültél mindig tovább, tovább, /városról-városra/ hátha találsz a fészkednek egy megfelelő helyet.
Olvastam, hogy mennyi munkádba került rendbe szedni ezt az új lehetőséget, csak az nem volt világos a számomra, hogy a férjed végül veled költözött, vagy ott maradt anyósoddal.
Judit
Kedves Judit!
Amikor tudomásomra jutott, hogy anyósom otthagyja a csecsemőt, s elmegy a városba, akkor közöltem anyukámmal, mi történt, ő azonnal jött, és csomagoltunk, a cégtől még Starjánban kértem legalább 3 havi fiz.nélküli szabadságot, és Szirákra mentem, ahol már szüleimnek jó lakásuk volt, apukám egy 14-tanerős iskola igazgatója volt.
Amikor letelt az idő, és visszamentem, akkor jutott tudomásomra, hogy a salgótarjáni cég megszűnik, és beleolvad a balassagyarmati cégbe, s kötelező volt 1 havi időre mindenkinek átmenni a leltározást elvégezni. Ott a cég budapesti felettesei fölkértek, hogy ha tetszik a város, és az ottani elhelylezés (hatalmas udvar, körben épületekkel, jó irodák, és nagyobb fizetéssel, jogi ügyek intézésével bíztak meg). A várost pedig nem lehetett összehasonlítani a mocskos kis tarjánnal, mert akkor még az volt. Nagyon tetszett, vállaltam, s nemsokára tőlük kaptam a céggel szembeni kétszobás lakást, telefonnal. Hogyne tetszett volna az egész.
Kedves Kata!
Igazán megtisztelő, hogy az olvasás közben nehéz és regényes életed részeseivé válhatunk! Hatalmas az erőd!
Mindig kíváncsian olvasom a soraidat.
Szeretettel:
Ylen
Köszönöm, kedves Ylen az érdeklődésedet, mondhatom, nagyon sok minden történt azokban a nehéz időkben. De valahogy mindig ki lehetett mászni a bajokból. Most már utólag inkább nem sokat gondolok a súlyos gondokra, inkább a szebb napokra.
Mindig szeretettel várlak: Kata
Kedves Kata!
Mindig érdeklődéssel olvasom élettörténeted! Ebben a részben is bizonyosságot szereztem, hogy minden rossz helyzetből sikerül jó megoldást találnod. Mint fiatal, erős nő igyekeztél családod részére otthont teremteni. Bízom benne, hogy férjed is elfogadta a városi életet.
Szeretettel olvastalak, és várom a folytatást! Matild
Kedves Matild!
Valahogy úgy, hogy mindig sikerült a mehéz időket átvészelni. De akkor még 10 év sem választott el a háborútól, nem volt könnyű az élet. De mindig kerestem – és találtam jólfizető munkahelyeket, úgy, hogy be tudtuk bútorozni a lakásunkat, s azért egyre javultak a nehéz idők is. S én bizakodó vltam. Sajnos, a férjemmel mindig sok gondom adódott, 16 évig bizakodtam, de amit ígért, soha nem teljesítette, nem törődött a családjával és elváltam tőle akkor már három gyermekemmel. Akkor még nem volt divat felbontani a házasságot, de tovább nem bírtam ki.
Hagy mondjam el, hogy a naptáromban megjelöltem a Matidl napot, mégis akkor nemigen tudtam belépni, ezért utólag is fogadd el, mert gondoltam rád és köszönet azért, hogy érdeklődsz írásaim után, kívánok Neked minden szépet és jót, egészséget boldogságot szeretettel: Kata
Kedves Kata. Mindíg jól merítesz az életből,olvasmányosan, érthetően írsz.
üdv:ruca
Köszönöm, hogy eljöttél és olvastad az írásomat. Mindig szeretettel várlak: Kata
Köszönöm, hogy eljöttél és olvastad az írásomat. Mindig szeretettel várlak: Kata
Kedves Kata!
Élvezem ezt a barangolást a múltban Veled. Az az érzésem, hogy akkor sem volt az élet fenékig tejfel, ahogyan ma sem az. Úgy látszik a küzdelemből nagyobb fejadagot mérnek mindenkinek, mint a nyugodt, gondtalan életből. 🙂
Köszönöm, hogy olvashattam.
Szeretettel
Ida
Kedves Ida!
Jól érzékeled, hogy mindig, akkor is, most is mindig több jut a küzdelemből, mint a nyugodt, boldog életből. Igen, így is van, de abban az időben még 10 év se választott el minket a világháborútól, amikor az ország félig rombadőlt. Most azonba nincs háború – legalább is itt nincs, legfeljebb O.V. hadakozik folyton valakikkel, s lezt sem lehet kellemes jó életnek tekinteni – sajnos.
Pedig jaj de nagyon rámférne!
Kösz, hogy itt jártál és olvastad rémtörténeteimet.
Szeretettel: Kata
Amikor letelt a hónap, kerestem egyelőre albérletet, gyönyörű helyen, onnan nemsokára nagyobb helyet és közelebbi helyen kaptam jó albérletet. Onnan jártam Szirákra, mert szüleim elvállalták, hogy amíg rendes lakást kapok, addig nagyon szívesen nevelik a kisfiamat. Vonattal utaztam és ócska fapados busznak nem nevezhető járművel szörnyű utakon. Annak leírására is majd sor kerül, hogy milyen állapotok voltak akkor az utakon. Időnként eljött a férjem látogatóba és együtt mentünk Szirákra is. Aztán egy alkalommal mondta, hogy ő is átjönne Gyarmatra, de úgy egyeztem meg, hogy csak úgy, ha arendes munkahelyet keres. Persze, megígérte, de nem tartotta be. (Én már akkor annak örültem volna, ha nem jön utánam, mert már gondok akadtak vele, de könyörgésére megesett a szívem. S utána történt, hogy elhozattuk az anyósnál maradt szobabútort és egyéb holmit.) Akkor már megkaptam a lakást a cégtől.
Köszönöm az érdeklődést, szeretettel: Kata
Amikor letelt a hónap, kerestem egyelőre albérletet, gyönyörű helyen, onnan nemsokára nagyobb helyet és közelebbi helyen kaptam jó albérletet. Onnan jártam Szirákra, mert szüleim elvállalták, hogy amíg rendes lakást kapok, addig nagyon szívesen nevelik a kisfiamat. Vonattal utaztam és ócska fapados busznak nem nevezhető járművel szörnyű utakon. Annak leírására is majd sor kerül, hogy milyen állapotok voltak akkor az utakon. Időnként eljött a férjem látogatóba és együtt mentünk Szirákra is. Aztán egy alkalommal mondta, hogy ő is átjönne Gyarmatra, de úgy egyeztem meg, hogy csak úgy, ha arendes munkahelyet keres. Persze, megígérte, de nem tartotta be. (Én már akkor annak örültem volna, ha nem jön utánam, mert már gondok akadtak vele, de könyörgésére megesett a szívem. S utána történt, hogy elhozattuk az anyósnál maradt szobabútort és egyéb holmit.) Akkor már megkaptam a lakást a cégtől.
Köszönöm az érdeklődést, szeretettel: Kata