A Mentsvár lent volt a pincében, meredek lépcső vezetett le az utcáról a támaszkodós pultok, kiömlött sörök, megsavanyodott borok világába, ahol folyton vágni lehetett a füstöt – vagyis hát éppen ez a nagy baj: mindenütt tilos a füst, kivéve ha drága és elektromos. Tromos, tromos, tudjuk, hogy folytatódik, azt se szabad már leírni, fene a sok úri kisasszonyt a kényes ízlésével. Azt mondod, nem egészséges a bagó? Nem hát, de mondj nekem valamit, ami az. Az élet már csak olyan, hogy eddig mindenki belehalt. Azt mondod, nem mindegy, hogy meddig élünk? Nem hát. Ötven év még csak eltelik valahogy, a többi kész büntetés. Munkát nem kapsz, pénzt nem kapsz, de majd egy nagy csokor virágot a századik születésnapodon. Tudod, eljön a polgármester, tiszta feketében, mert ugye, sosem lehet tudni, de reméljük, hogy már a koporsódra kell a virág. De még mindig nem arra kell, vinné el az ördög, most olvasom, hogy a száztizenhatodikat töltötte be egy nyanya. És még mindig nem verik agyon, hanem virágcsokrot visznek neki.
Azt mondja a kicsi fia, az is elmúlt már vagy nyolcvan éves, hogy az öreglány napról napra okosabb lesz, csak az nem derül ki, hogy mihez képest, mert ha a rozzant tata az etalon, akkor nem egy nagy dolog.
Azt mondod, legyek hálás, hogy élek, hogy még mindig élek? Megkérdezhetnéd azt a francia nyanyát, hogy csinálja, mitől lesz egyre okosabb, mert ahogy elnézem, egyre jobban alzheimeresedsz, úgy beszélsz a basadóba, mintha CB lenne. Amikor te is látod, hogy kész vagyok, mint a zacskós leves. Tudod, amikor a gyárban a répából kiszedik a vizet, te meg visszaöntöd, kifizeted a 300 forintot, és azt hiszed, ettél valamit.
Hogy az nem is répa? Mondasz valamit, de olyat, amit még nem mondott senki. A fészkesbe, régen volt még Nikotex Munkás, aztán akárhol rá lehetett gyújtani. Emlékszel? Annak volt ereje. Bagózni is csak addig volt érdemes, amíg el nem jött a Szopi. Jó nevet adtak neki, mert azóta csak szopás van. Kocsmában nem lehet füstölni, ki hallott ilyet? Nem azért van a kocsma, hogy egészséget meg fiatalságot hazudjunk magunknak. Az embik csak el akarják felejteni ezt az egészet. Azt is, hogy élnek.
Szép öregség, hosszú élet? Menjetek a sunyiba. Nézzetek körül, itt mindenki alig várja, hogy vége legyen.
Pakosz, a nagyobb nyomaték kedvéért, körülnézett a Mentsvárban. Annyi biztos, hogy nem az elsőbálozók közül került ki a közönség. Itt a ráncos pofa, barázdált homlok, odvas fog, remegő kéz az etalon. Kiszorultak az életből, de azok se örüljenek, akik most az élet császárai. Audi 6-oson, fekete bömösben menőznek, de a buli nekik se tart örökké. Valaki már nagyon készül, hogy megrángassa a harangkötelet. Lesz itt akkora bimbam, hogy a süket is meghallja, haláleset miatt elnapolták a feltámadást.
Lesznek itt még ráncba szedve a disznópofák, új barázdát szánt az eke, csakhogy az már nem az én homlokomon lesz, ott már annyi hely sincs, hogy egy szúnyog tisztességesen megforduljon.
Mit pusmogsz? Hogy még a maradék kedvedet is elveszem az élettől?
Én-e? Zamek. Talán én találtam ki ezt a nagy okosságot, hogy csúnyán kezdődik, és még csúnyább vége van? Vér és fájdalom. És ami közte van, az se ér többet, mint a lepke- na tudod.
Nem az, aki a szárnyát rázogatja, Kínában vagy akárhol. Én mondom, nem lesz jó vége annak, ha el kell hallgatni azt, ami a legfontosabb. Aztán még ezt a Rálejget se szívhatom végig, vagy mi a fészkes a neve. Malboló. Tudod, amikor a kovboj lova begázol a selymes vízbe, hátul meg az ég alja vöröslik. Mint 1948-ban, akkor kezdett el csak igazán vörösleni. Eltartott pár évtizedig, míg le lehetett kotorni az Országház tetejéről. Nagy fellélegzés volt, hogy akkor most jobb lesz, a vörös égalja megy, a ló marad. Tudod, mi maradt a lóból. Az. Meg egy savanyú gyümölcs.
Nem a szőlő, Lujókám, hiába kérlek, hogy ne igyál olyan sokat?
Közben élénk beszélgetés folyt a Mentsvár közepén, csak a vén szakállas nem jött, aki az ilyesmit le szokta írni. Hol van Platón?
Tudja a kóchengeres.
Márton is tudta: Bevitték. Rájött arra, hogy a jó, a szép, az igaz és a többi általános fogalom az emberi cselekvés etalonjai, továbbá a szeretet állandó értéket képvisel azzal a világgal szemben, amelyben mi élünk. Ebből pedig egyenesen következik, hogy két világ van, az egyik a miénk, a másik a szereteté, amely persze csak virtuálisan létezik –
Fogd be. Hol van Platón?
Mondom, hogy bevitték.
Miért?
Beállítják a gyógyszerét. Legföljebb egy hét, és nem ír többé párbeszédeket.
Nem rendes dolog, morgott Pakosz, nincs Nikotex Munkás, nincs kettőötvenes barna kenyér, Kinizsi sör, embernek való párizsi, nem ihatom meg a cefrét a kapualj alatt, sőt be se mehetek a kapualj alá, pedig milyen jókat lehetett ott, a második krigli után! A tündérkék is oda húzódtak be, hogy megigazítsák a harisnyatartójukat, és ha már úgyis ott voltak, ők is, meg mi is – Nemrég találkoztam az egyik tündérkével, alig ismertem meg. Mindig örülök ilyenkor, hogy mennyi eszem volt, most is az vagyok, ahogy megszülettem, lédig. Sose hiányzott, hogy kis krambók szaladgáljanak körülöttem, megfőzöm magamnak a kelkáposztát vagy a bablevest. Mehet bele egy szál fradikolbász, rosseb aki gyártja, az se háromhatvan, mint annak idején. Találtam egyszer egy húszast a zöldségesnél, hát az nagy királyság volt. Abból kijött egy akkora – nézzed már, mutatom. Nekem ez ma két esemény. Be kell osztani a zsét, különben nem futja fröccsre.
Platón sehol, de a társalgás miért akadna meg? Fontos dolgokról van itt szó, akár leírják, akár nem.
Esik?
Esik.
Nagyon?
Nem annyira.
Mennyire?
Nem baj, ha nincs nálad az ernyő, de ha van, kinyitod.
Aha.
Se hideg, se meleg.
Inkább melyik?
Hideg.
Az jó.
Te tudod.
Pakosz nagyon figyelt, hátha sor kerül arra is. A Mentsvár patrónusait hetek óta izgalomban tartotta egy dolog. Jobban mondva, egy dolog tartotta izgalomban, fogadtak is rá – vagyis hát, izgulni kár, előbb-utóbb kiderül. Rösner és Szergej azonban leragadtak az esőnél. Még ha a sárba ragadtak volna bele. Az tisztességes dolog, végül is, azért van a sár. Arra tervezték, mert manapság a kulimász se a régi. Én még emlékszem, az 50-es években micsoda jó kis kulimászok voltak! Hiába, az elvtársak tudtak élni. Ha csak Varsóig repültek, olyan részegen érkeztek meg, hogy mentőt kellett küldeni értük. Tudod, kék és forog, közben azt visítja, nicht nornal, ni-no. Szép idők voltak. Kulimász, feketeszárú cseresznye, ládalekvár, medvecukor. Phej, hogy utáltuk a medvecukrot! Persze azt rágtuk, mit rágtunk volna, ha más se volt? Igaz, akadt még krumplicukor, de valahogy azt nem kultiváltuk, Medveszarral menőztünk, ha volt rá keret. A Nyírvíz Takarékpénztár előtt volt a kioszk, ott árulta a vasorrú bába a medveszart és a Dianás cukrot. Ember, hogy az milyen rossz volt! De megvettük, mert menő volt az is. A derék kis úttörő gyűjtötte a vasat-fémet, ezzel is a békét védte, megkapta az aprópénzt, és irány a kioszk. Nagy dolog volt egyszer, május 1-én, amikor ingyen adták a szovjet fagylaltot. Válogatni nem lehetett, csak Gulag volt, de azt is szerettük. Azt kell szeretni, ami van.
Senkinek sem lehet kifogása. Megvédtük a békét, vagy nem? Azóta se volt világháború. Lehet. hogy az egész világon háború van, de az csak a Közel-Kelet vagy Afrika, tehát nem számít. Egyék meg egymást. Nálunk, a Kárpátoktól az Adriáig – ja nem. De az Omszki tó északi és déli partja között? Ott aztán béke van. Mert mi utat törtünk, gyűjtöttük a vasat és a fémet, és el se lehet mondani, hogy milyen büszkék voltunk a piros nyakkendőre.
Mikor bontják fel a csomagot? – kérdezte Márton.
26-án.
Miért csak akkor?
Száz évre van titkosítva, és a gárda hiába lobbizott, attól még nem jár le előbb a határidő.
Az Ifjú Gárda, az. Minek húzod az orrod? Olvastad te is. Nem érdemes szégyenkezni, elolvastuk mindannyian. 1950-ben ez volt a legjobb regény. Ez az egy jelent meg. Valamire emlékszem, nagyon homályosan. A komszomolisták harcoltak. Egy lánynak kiverték elől a fogait, de még akkor is mosolygott. Úgy hívták, Ljuba Sevcova. Azért a szép jövőért harcoltak, ami most van. Fröccs a koszos pincében. És csak az utcán lehet rágyújtani, ahol esik az eső, Rossz rágondolni, mi lett volna, ha diadalmaskodik a fehérterror. Vagy azok a gonosz mensevikek. Phej, kiráz a hideg, ha a mensevikekre gondolok.
Azért ennek is megvolt a maga haszna: Kötelező volt szidni a kisebbséget. Reggel Szabad Nép félóra, délben röpgyűlés, este termelési értekezlet, és mindenki teljesen szabadon megmondhatta a véleményét a kisebbségről. Szem nem maradt szárazon, amikor a párttitkár elvtárs felsorolta, mennyi kárt okoztak a mensevikek a mi édes hazánknak, a nagy Szovjetuniónak.
Örültünk is, hogy mi vagyunk a bolsevikok. Persze még jobban örültünk annak, hogy a melóhelyen is lehetett cigarettázni, cefrét csak az nem ivott, akinek nem telt rá, és alig vártuk, hogy bevezessék a teljes proletár internacionalista vagyonközösséget, amikor végre a kantinos Julikát is kollektivizálhatjuk. A konyhás nénik már a háború előtt köztulajdonban voltak, de én lennék a Fister Anni, ha zongorázni tudnám a különbséget.
A csomagot is a háború előtt vitték be a múzeumba – mi az, hogy a háború előtt? Két háborút átvészelt már, állítólag nagytakarítást is rendeztek azóta a pincében. Nem ebben, Isten őrizz. A Mentsvár szent hely, még csak az kellene, megbolygatni egy seprűvel, vagy egy citromsárga Zanussival. Tudják, aminek el kell fordítani a gégecsövét, de akkor se jön ki, ragaszkodik a gyári állapothoz. Lujókám, nem a porszívóról beszélek! Ez csak egy közbevetett megjegyzés volt, afféle színházi félre. Félre, mint a félrehelyen? Dehogynem tudod, az van kiírva, Hölgyek és urak. Melyik a hölgyek? Melyik lenne, az, amelyiknek berozsdásodott a kilincse, az. A Mentsvárba nem járnak hölgyek. Nem tudjuk őket megfizetni. Szegények, kénytelenek a szemétégetőnél strichelni, vagy a szállodasoron. Nem tudom, melyik jár jobban. Nemrég cseréltem eszmét – de ezt hagyjuk. Újabban minden bizalmas információra lecsap a NAV. Az én fiatalkoromban még jó világ volt, 56 őszéig azt se tudtuk, ki az ávós. No akkor megtudtuk, egyik percről a másikra. Az egyik percben még Kovács elvtárs volt, a következőben ávós, és fel lehetett akasztani.
Mit képzelsz, Lujó? Én személy szerint soha. Csak a többiek. Én csak ott álltam, sopánkodtam, és Müllercoelhótól idéztem a legszebb mondatokat a szeretetről.
De hagyjátok már végigmondani, mert estig se fejezem be.
Egy kicsit visszatérnék az elejére, mert ez hozzátartozik a dolog lényegéhez. Ez a Sil egy nagy viking volt, azonkívül király. Mint afféle viking, rendszeresen eljárt hódítani. A rablott cuccot meg hazavitte az asszonynak Norvégiába, így éltek, szerényen, de tisztességesen. Akkoriban még nem volt olyan, hogy viking vikingnek a farkasa. Kizárólag külföldre jártak lopni, ami mégiscsak más, mintha a derék honfitársainkat sanyargatnánk. Sil csak egyszer követett el egy kis hibát, Angliában. A piszok, mocsok külföldiek agyonverték, és eltemették lovastól. Minden felesleges földet összehordtak a sírjára, nehogy kijöjjön, ez a Silbury Hill. 40 méter magas. Lujókám, ehhez te nem értesz, ez történelem. Miért ne temethettek volna el Angliában egy viking királyt? Vagy miért igen? A domb ma is ott van, és nem véletlenül nevezték el Sil sírhelyének. Sil lett a falu is, ahol lakott. Azóta Sel. Tudod, a norvég nyelvben az i betűt nagyon nehéz kimondani. Nem is mondják ki, csak ha feltétlenül muszáj. Felforgató elemek szerint Sil sosem volt viking király; a folyónak azt a részét nevezik így, ahol pang a víz. Ezt csak azért mondtam el, mert erről híres ez a norvég falu.
És ezért kattant be a polgármesterük? – kérdezte Lujó.
Dehogy kattant be. Ha én most csinálok egy szép nagy csomagot, és ráírom, hogy csak száz év után szabad felbontani, akkor én kattantam be? Ugyan már. Azokkal van a gond, akik ezt száz éve komolyan veszik, Mint amikor az embi megy az autópályán, szembe a forgalommal, és nem érti, mi van. Ezeknek itt mind elment az eszük? Miért jönnek szembe velem?
Mártonnak felragyogott az arca. Honnan ismered a sógoromat? Pontosan ez történt vele. Megy békésen kifelé a határban, Balástyáról Kiskunmajsa felé, hajt szépen, a maga sávjában, a többiek meg csak indexelnek, és egy se húzódna félre. Volt egy kis nyomás a sógoromban, de nem volt részeg, azt nem lehet mondani. Szóval, megy szépen Majsa felé, töf-töf, szemből meg jön a kamion. Itt most egy kicsit gondolkodnom kell, mert nem emlékszem tisztán, román volt-e, vagy török. Hogy lenne mindegy? Kérdezd csak meg az országúti tündéreket.
No és, mi lett? – kérdezte unottan Pakosz.
Mi lett volna? A húgom sírt egy kicsit, aztán megint férjhez ment, és most van egy gyereke. Gyári új, még érvényes rá a garancia.
Ezt meg hogy? Ki lehet cserélni?
Igen, de csak másik kettőre. Az meg sok neki. Azt mondja, ettől az egytől is megőrül. De hol jártunk? Bekattant a polgármester, és?
Na, ezért nem szeretek elmesélni egy történetet. Valaki mindig beleszól, főleg itt a Mentsvárban. Nem tudja magában tartani, hogy látott egyszer egy filmet, csak azt nem tudja, hogy melyik volt: a Villa Negra vagy a Vasvirág. Tudjátok, amelyikben a Páger játszott. Nagy színész volt, kicsit bipsizett, de azért nagy színész. Mindenki utál valakit, nem igaz? A japánok például a koreaiakat utálják. Miért, miért? Mert őket ismerik a legjobban. Nem utálhatják a portugálokat, amikor úgyszólván semmit se tudnak róluk. Én is csak azt tudom, hogy vígan dudál a portugál, pedig nem is ők dudálnak, hanem a skótok.
A Mentsvárban megsűrűsödött a levegő; ilyenkor estefelé idegenek is betérnek, mintha ez csak akármilyen kocsma lenne. Ki kellene írni, hogy zártkörű rendezvény, vagy mi a fészkes.
Elég felháborító, hogy egyeseket a meredek lépcső se tart vissza. Mi legyen helyette? Tyúklétra mégsem lehet. Az alamínium hordókat valahol le kell gurítani.
Az újonnan érkezettek vizesek, mint az ázott veréb.
Esik?
Esik.
Nagyon?
Nem annyira.
Mennyire?
Na hallja, nem látja, hogy csuromvizes vagyok?
Ilyen barátságtalanok az idegenek. És ha ez még nem lenne elég, rágyújtanak.
Nem azokra a szép munkásmozgalmi nótákra, hogy aszongya, Zúgva száll, mint a győzelmi zászló – Kit népünk úgy szeret, nagy hősi hadsereg – arany keze volt annak, aki ezt írta, áldja meg az Isten.
Az egyik meggyújtotta a cigarettáját, a másik standepé kifújta a füstöt, és a csapos hiába jegyezte meg rosszallóan a bajsza alatt: Nono, ezt nem szabad, dádá lesz, nono.
A lázadó forradalmárok kiléptek az illegalitásból, és még az is füstölt, aki egyébként nem szokott. Ne merj köhögni, te mensevik! Ki vagy te, egy Kolcsak vagy egy Berija? Magyar testvérek, támogassuk a magyar dohányipart!
Amikor már biztosra lehetett venni, hogy a füst nagyja odakint gomolyog az utcán, Pakosz vette a kalapját – egy zsíros bézból sapkája volt, azt viselte a fején fordítva, mint Trutymó, a híres műsorvezető – áldás, békesség, tesókák, megyek, mielőtt kiszáll a razzia.
Csak még egy szót, kérte Lujó, szerinted mi van a csomagban? Tudod, írjuk a tippeket, és a győztes ingyen kap egy litert.
Egy liter mit?
Fröccsöt.
No azért.
Pakosz fölnézett a plafonra, mintha most is oda lenne írva a mene tekel. Szerintem, mondta megfontoltan, nem lehet benne semmi értelmes dolog. Régi újságok, jegyzetfüzetek, zászlófoszlány, szóval csupa szemét.
Megbökte a sapkája szélét, és fölmászott a meredeken. Odakint éppen szakadt az eső, és egy rendőrautó befordult a sarkon.
9 hozzászólás
Hát ez egészen elképesztő! Hogy lehet így írni???? Világirodalmi szintű marháskodás, hülyére röhögtem magam ezen a találó, szellemes, iróniával és öniróniával teli korrajzon. Ki vagy Te Márta, hogy ilyeneket tudsz írni?
Azon gondolkodom, hogy kit kéne megkérnem a környezetemben, hogy rúgjon hasba, ha a jövőben egyetlen sorodat kihagyom.
Elképesztően jó! Élő, hiteles szleng, káprázatos humor, korhű valóságábrázolás, s a göbe tükör adta torzítások is a jó ízlés, a szerethetőség határain belül vannak.
Gratulálok. a
Most látom, hogy mindketten az "elképesztő" jelzőt használtuk. Nem lehet véletlen.
nem nagy ügy. van egy jó módszerem, mindenkinek csak ajánlani tudom. hason fekszem a szőnyegen. kell még golyóstoll és papír. a többi megy magától.
a hason fekvés a legfontosabb.
ja, és be nem mennék egy kocsmába.
ja, ja, a hason-fekvés sok ihletet ad, viszont a kocsma is, a kocsmát nem szabad sose kihagyni!
Élvezettel olvastam ezt a ragyogó humorral és tökéletes korrajzzal megírt írást:)
Gratulálok: Klári
Csak pozitívakat tudok én is írni. Remek szórakoztató írás, a szokásos társadalomkritikai közbeszólásokkal, jól megszerkesztve. Egy élmény volt ez is!
Üdv: Tibor
köszi. sajnos a társadalmat temetni jöttem, nem dicsérni."
Kedves Márta!
Jó hosszú, de mégis nekiláttam, de már az első szakasz végefelé ekezdtem a nevetést, s ez egyre jobban fokozódott. Amikor ide értem: "Azért a szép jövőért harcoltak, ami most van." (he-he-he!), már hangosan kellett nevetnem, úgy, hogy a családom gyanúsan kezdett engem figyelni.
Kellemes délutánt szereztél vele, hogy megírtd ezt különlegesen jó humorú történetet, aminek idejét én is átéltem, úgy, hogy sok mindenre emlékszem.
Nagyon jó…
Szeretettel: Kata