Nem a legkellemesebb, ha az ember olyan helyzetbe kerül, ami a mindennapok monoton egyformaságából kizökkenti.
El is mesélem nektek, hogy mi is történt ma velem.
Minden bizonnyal ismerős szituáció, ha egy számotokra fontos dologban egy hivatalos szervnél el kell járni.
Ebben az esetben az ember -lehet bármilyen pozícióban az életben- úgy érzi, hogy ki van szolgáltatva az eljáró szerv tekintélyének.
Ez volt az alapeset a kis történetünk kezdetén.
Tehát szépen kikeráztam magam. Vasalt ing, és nadrág, csodásra fényezett fekete cúgos cipő.
Meg kell, hogy jegyezzem ez a cipő a szekrényem foglya volt, szinte életfogytiglanra.
Soha nem hordtam, de erre az alkalomra kiválóan megfelelt.
Reggel jegyet váltottam a megyeszékhelyre induló vonatra, és abban a tudatban indultam el, hogy lehengerlő a megjelenésem.
Így is lehetett, mert az ügyintéző hölgy kellemes csalódást okozott. Kedves és konstruktív volt. Tehát a nap ragyogott számomra a felhők függönyén át is.
Eltelve a jól végzett nap boldog tudatával siettem a vasútállomásra, hogy az első vonattal haza tudjak érni.
Most jött a döbbenet….a gyönyörű fekete, ritkán hordott cúgos cipőm talpa összeveszett a felső résszel, és levált róla.Nem kicsit….Nagyon !
Majdnem hasra is estem. Na ez frankó…
Mindenhol emberek, én meg mint aki betojt…még lépni sem bírok.
Se egy pótcipő „miért is lenne” se szigetelőszallag. „Azzal mindent IS meg lehet javítani” Na most mi lesz?
Áttúrtam a táskámat, hátha lelek valamit amivel megreparálhatom a cipőmet.
Semmi….Hallelúja…még jó, hogy volt pandémia. Egy maszkot találok, amelynek a gumijával szép masni segítségével rögzítem a talpat.
Szép…., de nem eléggé. A gumi fehér, a cipő fekete. Kínos…kiröhögnek.
Fény gyúlt az agyamban, hiszen nemrég esett az eső, és ősz van.
Felvettem egy nedves falevelet a földről és a gumit eltakarva rátapasztottam a cipőre.
Probléma megoldva. Az már csak nem feltűnő, ha rátapad a cipőmre egy falevél.
Vidáman, fütyörészve sántikáltam a vasútállomás felé, arra gondolva hogy ha megszárad a levél leesik és láthatóvá teszi a magyar McGyver művét.
Nem számít. Addigra hazaérek.
Faluhelyen meg elmegy…ott mindennapos látvány az ilyen.
4 hozzászólás
Szia! Tök jó! Nagyot nevettem! Velem is előfordult ilyesmi, a Normafánál síeltem, még szerencse, hogy nem ol. a Kasprowin, és egyszer csak menet közben darabokra hullott szét a sícipőm. Akkorát estem, mint az ólajtó.
Egy megjegyzés: az eljáró szerv kénye-kedvének jobb lenne.
Üdvözlettel: én:
Köstönöm! 🙂
Kedves Sándor!
Ez valami fantasztikus ahogy leírtad, bár a helyzet igen kellemetlen
lehetett, teljesen átéltem ami veled történt.
Ilyen jót régen nevettem, nem rajtad, hanem ahogy megfogalmaztad.
Az élet produkál lehetetlennek tűnő dolgokat, mi talán fájna ha
túlságosan komolyan vennénk. De te oly tehetséggel humorosan
vetette papírra a veled megtörténtet, hogy örömünkre lett. Az
enyémre egészen biztosan!
Szeretettel köszöntelek elsőként, kívánva sok szépet és jót
a mindennapokhoz!
Zoltán Kaposvárról
Nagyon köszönöm az olvasást!