XIII.
Távozás és fellélegzés
Egy hónap múlva Szelim meggyógyult. A műtétje utáni harmadik napon váratlan látogatója jött. Mikor felébredt, és körbenézett a kórházba, megpillantotta az ágya mellett ülő Antoniát.
– Jó reggelt!- köszönt a lány
– Magának is.
– Hogy érzi magát?
– Jobban, köszönöm, csak…
– Igen?
– Nagyon szégyellem magam.
– Látja, én is ezt érzem. De ezt csak magának köszönheti. – bólintott a királyné hidegen.
– Tudom. – felelte csendesen a fiú. – Tartozom Önnek egy bocsánatkéréssel. Rájöttem, hogy nagy ostobaságot csináltam, és szeretném jóvátenni, ha Ön is szeretné.
– Nem hinném, hogy alkalma lesz rá. Beszéltem az orvossal, és ő azt mondja, hogy teljesen felépült. Már nincs szüksége a gyógykezelésre. Viszont a bocsánatkérést elfogadom.
– Valóban?
– Igen. Ön hamarosan szabadon távozhat innen. Rábeszéltem ugyanis a férjem, hogy engedje el. Viszont ezért cserébe kérek egy apróságot.
– Kérjen, amit csak akar! Megteszem!
– Menjen innen minél messzebbre, és soha ne jöjjön vissza! Meg se forduljon a fejében a bosszú, mert Tyr úgy is megöli. Most még kegyes volt, és ne éljen vissza ezzel a kegyelemmel, ha szeret élni! Csak ezt szerettem volna közölni!
– Ne menjen még, kérem! Szeretnék még beszélni Önnel. Ki tudja, hogy nem ez-e az utolsó beszélgetésünk.
– Én viszont nem szeretném az Ön társaságát tovább élvezni! További szép napot, Szelim herceg!
Azzal elment. Szelim nézte, ahogy végig megy a hosszú kórtermen, mindaddig, míg kilépett a folyosóra. A fejét felemelte, a tartása pedig erős és büszke asszonyt engedett láttatni. A többi lábadozó rab is figyelte. Mikor eltűnt, az ajtóban a fiú maga elé suttogta:
– Isten áldja, Antonia királyné!
Tudta, hogy a lány is szégyenkezik, de nem mutatta a külvilágnak. Úgy viselkedett, mintha semmi sem történt volna kettőjük közt. Neki is ezt kell tennie.
A királyné felment Tyr-hez, aki épp dolgozott. A felesége láttára azonban a férfi azonban félretette a munkát.
– Szia! Hol voltál?- kérdezte, mialatt az ölébe vonta a lányt.
– Szelimnél.
– Igen? És hogy van a mi kasztrált hercegünk?
– Teljesen porig sújtotta a méregfogának kihúzása. Szégyelli magát, azt mondja.
– Szégyellje is! Csak azt kapta, amit megérdemelt!
– Tudom. De azért sajnálom is egy kicsit a fiút. Nem tudom, miért, de sajnálom.
Tyr nem felelt csak nézte a semmit, simogatta a királyné hátát, aki a vállára hajtotta a fejét. Megszűnt körülöttük a világ, az idő, csak ketten voltak, és most ez jó volt. Antonia csendesen kérdezte meg a férfitól.
– Mikor akarod elengedni?
– A herceget?
– Igen.
– Hamarosan. Mikor bejöttél, épp a börtönorvos jelentését olvastam. Azt írja, elengedhető állapotban van, így azt hiszem két nap múlva mehet is Isten hírével.
– Remek. Ez nagyon jó.- mondta száraz és csendes hangon a lány. Tyr ránézett.
– Miért érzem, úgy, hogy nem örülsz?
– Nem is tudom. Folyton azon rágódom, hogy miért erőszakolt meg? Mit tettem, vagy mit nem, ami felbátorította?
– Semmit sem tettél, és talán itt van a baj forrása.
– Ezt hogy érted? -kapta fel a fejét gyanakodva a királyné.
– Úgy, hogy nem fogadtad a közeledését, vagy figyelmen kívül hagytad a feléd küldött jelzéseit. Ez, pedig feldühítette, és úgy döntött, hogyha nem megy szépen, akkor megy erőszakkal.
– Talán igazad van.- ismerte el a lány is.- De akkor is, ehhez nem volt joga! Én a te feleséged vagyok! Hogy volt képes velem ezt tenni?
– Persze, hogy nem volt joga, de ne feledd, hogy megbosszultalak! Mostmár nem kell félned, többé nem érhet hozzád úgy!
– De a többi nőhöz se!- nevetett fel szárazon Antonia.- Azt hiszem, ez nagy elégtétel nekem!
– Tudom.- mosolygott gonoszul a hadisten.- Ezért tettem ezt vele! Aki türelmetlen, ráadásul még a másét is el akarja venni, az nem érdemel jobbat!
Antonia erre nem szólt, csak visszafektette a fejét a férfi vállára. Tyr nézte a lányt, s megsimogatta.
– Most már minden rendben lesz.- ígérte csendesen.
– Úgy legyen! Szeretlek, Tyr!
Tyr felemelte a lány fejét a válláról, s egy hosszú, szenvedélyes csókkal adott először bizonyítékot a mondandójának tartalmáról, majd így szólt:
– Én is szeretlek, kicsim.
A hadistennő visszacsókolt, s élvezte a férfi perzselő szenvedélyét. Tyr-nek jól esett ez a csók. A hadisten épp az asztalra akarta fektetni az istennőjét. Keze megmarkolta a lány egyik feszes mellét, aki ekkor ellökte magától, s elhátrált az asztaltól. Az arca és a pillantása ijedt volt, s Tyr értetlenül figyelte a lányt. Elindult felé, ám a másik csak hátrált, és továbbra is rettegve figyelte minden mozdulatát.
– Antonia, mi a baj, kicsi lány?- kérdezte a férfi, aki nem értett semmit.
De nem kapott választ, mert a királyné szemét elfutották a könnyek, s elrohant. A hadisten értetlenül nézett utána, ám aztán rájött, mi volt ez az egész. A megerőszakoláskor nyilván Szelim is ez tette vele, most ő is megpróbálta, s ezzel felzaklatta, és a gyógyuló lelki sebeket feltépte. Ezt nem kellett volna!
„Tyr, Tyr hogy lehettél ennyire ostoba?- szidta saját magát.- Nem rég erőszakolták meg, és te máris ágyba akarsz bújni vele, mikor tudod, hogy erre vágyik a legkevésbé az a szerencsétlen lány? Hogy te mekkora önző disznó vagy! Szégyellhetnéd magad!”
Két nap múlva Szelimet szabadon engedték. Egy reggel két katona jött érte, akik minden magyarázat nélkül kérték, hogy kövesse őket, amit a fiú készségesen megtett. A börtönkórház a város keleti kapujánál állt. A katonák kinyitották a kaput, kivezették elé és így szóltak:
– Szabadon távozhat! Menjen, és ne jöjjön vissza többé, ha szeret élni!
Azzal visszamentek a városba. Szelim háta mögött becsapódott a kapu, és ő felnézett a zafír színű égre, és a vakítóan ragyogó napba. Fel sem tudta fogni, hogy szabad. Azt hitte, álmodik. Kábult, félrészeg örömöt érzett. Váratlanul egy durva hang szólt rá, s ez kijózanította.
– Még mindig itt vagy, kölyök?
Szelim összerezzent, s felnézett a várfalra, ahol egy katona figyelte.
– Ne aggódjon, már megyek!- kiáltott vissza
Szelim összerezzent, s felnézett a várfalra, ahol egy katona figyelte.
– Ne aggódjon, már megyek!- kiáltott vissza, s elindult.
Automatikusan keletnek fordult, s először bizonytalanul, majd egyre határozottabb léptekkel halad. Haza akart térni Perzsiába. Nem érdekelte mi vár ott rá, csak az, hogy minél előbb haza jusson. Lehet, hogy a szülei megbocsátottak neki, de az is lehetséges, hogy siratják, mert azt hiszik, Tyr kivégeztette. De ez legyen most a legkisebb problémája, majd megtudja, ha hazaér. Addig is meg kell küzdenie a sivataggal és annak minden veszélyével, ami nem lesz kis feladat.
Antonia megkönnyebbül, mikor jelentették neki és a hadistennek, hogy a herceg elment. A pár épp a trónteremben volt, ahol jelentéseket hallgattak.
– Hál’; Istennek!- sóhajtott fel a lány, mikor magukra maradtak.- Végre, vége ennek az egésznek.
– Örülsz?- nézett rá a férfi.
– Igen, mert végre megszabadultunk ettől a gerinctelen kis féregtől, aki hercegnek nevezi magát.
A hadisten elmosolyodott, s a lány mellé lépett, aki a trónterem ablaka előtt állt, karba font kézzel, s nézte, ahogy a tűző nap égeti a homokot. Nagyon jól tudta, hogy mekkora megkönnyebbülés a lánynak Szelim távozása. Talán így gyorsabban fog felejteni is. Tudta nagyon jól, hogy fáj még a lelke, hisz egy megerőszakolást nem lehet egykönnyen elfelejteni. De mostmár minden a legnagyobb rendben lesz. Megölelte a lányt, aki kissé hozzábújt, de egyébként úgy tett, mintha nem vette volna észre a mozdulatot.
– Felejtsük el a herceget, hisz többé úgy sem látjuk! Most a jövőnkkel kell törődnünk!
– Mire célzol ezzel?
– Arra, hogy lassan szülnöd kéne. Már majdnem egy éve vagyunk házasok, más nők ekkorra már állapotosak, vagy anyák. Te meg…- sandított a királynéra, s látta, hogy annak homloka összeráncolódik, és elborul az arca, majd élesen felcsattan.
– Nem akarok ágyba bújni veled még egy darabig! Nem felejtettem el a közelmúlt eseményeit még egészen!- mordult fel, és lerázta magáról a férfi karját, s ellépett tőle.
– Pedig fel kéne, mutatunk valamit a házasságunk eredményeképp, a nép még azt hiszi meddő vagy, és…
– Fütyülök a népre, és arra, hogy mit hisznek! Meg amúgy is, hinni a templomban kell! Rosszkor hozod fel a témát Tyr!
– Igen, tudom, de…
– Nincs de! Adj nekem egy kis időt, hadd dolgozzam fel, vagy felejtsem el, ahogy jobban tetszik, ezt az egészet, és akkor majd ágyba vihetsz! Ám addig is kímélj meg a mocskos vágyaidtól! Kiélheted valaki máson, ha nem bírsz magaddal, csak ne tudjak róla, rendben?
Tyr elszégyellte magát, hisz két napja épp ő maga szidta meg saját magát, és erre megint felhozza a témát! A fenébe, ezt megint elszúrta! Mérgesen fejet hajtott a lány előtt, és hidegen ennyit mondott:
– Rendben, ahogy parancsolod!
Antonia tehát győzött ebben a vitában. Menni akart, ám a férfi elkapta a karját.
– Ne haragudj!- kérte és mélyen a lány szemébe nézett.
– Nem baj. Van egy rossz megérzésem.
– Mi legyen az?
– Tartok tőle, hogy nem most láttuk utoljára a herceget. Ezek a keleti népek nagyon bosszúállók.
– Mit akarsz ezzel mondani?
– Azt, hogy nem ülhetünk a babérjainkon, mert bármikor visszajöhet.
– Nem hinném, mivel a szülei megtagadták, és a háború költséges dolog. Pénz és ember kell hozzá, de neki egyik sincs.
– Lehet, de azért legyünk óvatosak, jó?
– Igen.
Antonia megölelte a férfit, aki megsimogatta, s a semmibe nézve mondta:
– Ne aggódja, többé nem teszi be a lábát Tyrpolisba, mivel előbb hal meg, minthogy elérje a kapukat.
– Remélem, igazad lesz, apám!