Végre elolvasztotta az eső a lábait fagylaló havat, de azóta is csak egyre esik és esik. Hetek óta szinte egyfolytában. Hol csak csendesen szemerkél, hol meg zuhog órákon át, de aztán sem hagyja egészen abba, cseperegve áztatja, egyre csak áztatja a földet. Sárkoloncok tapadnak a lábára, mindig piszkos, mindig sáros, hiába tisztogatja a hidegtől merev lábait.
A háza tetején hol dobolva, hol meg patakként susogva folyik le egyre az eső. Mást sem hall, hiába fülel, csak az esőt. Mindig az esőt. Már aludni sem tud tőle. Hol morog rá, hol meg kiabál vele, de az rá sem hederít, csak változó erősséggel, de egyfolytában esik.
Az étele is vizes, bárhová teszi, mindig megtalálja a nedvesség. Nem tudja olyan gyorsan megenni, hogy ne érezné rajta az eső hideg szagát, ne rontaná el az ízét, az illatát.
Egész nap a sarat kell dagasztania, az egész udvara egy merő pocsolya. Akármerre megy, ha a kapuhoz, mert jön valaki, vagy hátra a kertbe, az üres ólak felé a kazánházhoz, mindenütt a nedves sárban cuppog, vagy a pocsolyákba kénytelen belegázolni.
Micsoda idő! Talán a nap már nincs is fenn az égen. Talán lenyelték ezek a földre lógó hasú tömött szürke felhők. Már nem is emlékszik a napsütésre, a napfényben fürdő udvarra, amikor jó az árnyékban hűsölni. A nap melegére, ami átjárja az egész testét. A nap fényére, ami a szemébe süt, ha felnéz az égre.
Most mindenütt szürkeség van körülötte, a felhők szinte itt gomolyognak a földön. Még a szemben levő házat is alig látja. A szomszéd utca helyén csak egy szürke paca van, lehet, hogy az is ezeknek a dagadt esőfelhőknek a gyomrában van.
Már a házba is behordta a sarat. Nem talál egy talpalatnyi száraz helyet, ahol rendesen megtisztíthatná a lábát, hiába tisztogatja, szinte azonnal sáros lesz újra. Nincs egy száraz hely, ahová leülhetne, nincs egy száraz hely, ahová lefekhetne. Elégedetlenül nézi a sáros padlót, és szitkozódni kezd, hangosan, mérgesen, pöröl a sárral, pöröl az esővel, az egész ronda, csatakos hideggel.
Hangos ugatása visszaverődik a környező házak faláról, mintha a sűrűn gomolygó felhők megakadályoznák, hogy a hangja felszálljon a magasba, úgy mint a holdsütötte nyári éjjeleken.
Keserűen gondol arra, hogy ma este is kizavarta az a Pisti nevű kétlábú a jó meleg kazánházból, pedig már kezdett megszáradni a hetek óta vizes bundája. „Mars ki te dög!”
Azt mondta. Még meg is fenyegette, mintha valami rosszat tett volna. Pedig csak utána ment és ott maradt, amíg az megrakta az udvaron ázó ócska lim-lommal, meg egy kis fával a kazánt. Aztán bement a kétlábúak házába. Ő meg magára maradt, kinn az esőben, a sáros udvaron.
– Állj már el te eső, ne ess te eső! – kívánta minden erejéből, hangosan. Aztán újra, meg újra, órákon keresztül.
– Jaj! Mióta ugat már ez a kutya! Ettől meg kell bolondulni! Nem lehet tőle aludni! – mérgelődött Hédi a szomszéd ház hálószobájában. Úgy érzi, hogy alig aludt el, azonnal felébresztette a szomszéd kutyája. Már mindent megpróbált, a fülére húzta a takarót, később kihúzta a feje alól a kispárnát és azt tette a fülére, de a kutyaugatást meg azon keresztül is hallotta. Nem ismerte a szomszédokat, még csak nemrég költöztek ide. A kis fehér kutyájukat már látta az udvarukon. Elég csúnya kutya volt. Valami fajtiszta utca kutya. Abból sem a legelőnyösebb keverék…. Magában csak Rosszarcúnak nevezte a kutyát. Ha elment a szomszéd portája előtt, mindig ugatva a kerítéshez szaladt, csúnyán nézett rá a sárga szemeivel, és amikor a saját kapujuk elé ért, még akkor is hallotta a morgását.
– Olyan fáradt leszek holnap, hogy állva elalszom. Pedig mennyi munkám lesz… Ki akartam jól pihenni magam, korán lefeküdtem, és tessék… Megbolondult ez a kutya, hogy így ugat…
Pedig nem is süt a hold… Valami macskát ugat?… Csak menne már el az a macska… Csak hagyná már abba… – fordult a másik oldalára Hédi.
– Nem kellene figyelnem rá…Valami másra kell gondolnom… Hátha akkor el tudok aludni… Na lássuk csak… Mi is volt az elalvás előtt olvasgatott női magazinban… Miről is írtak… A celebekről… Na ez nem érdekes… Aztán a szokásos: hogyan fogyjunk?: fogyókúra receptek tavaszra… mit is együnk?: étel receptek… Meg az őrangyalokról volt egy cikk… azt írták mindenkinek van őrangyala… csak meg kell mondani, hogy mit kívánsz tőle, és megteszi… szegény, hiába angyal… nem tudja kitalálni… Na ez jó, akkor ezt most kipróbálom… Kedves őrangyalom, a szomszéd kutyája Rosszarcú nem hagy aludni… Pedig nagyon fontos, hogy kipihenjem magam… légyszi tedd meg nekem, hogy megsimogatod, hogy megnyugodjon…vagy adj neki enni, ha éhes… vagy kergesd el azt a macskát, ami idegesíti… vagy csinálj vele bármit, ami jó neki… csak ne ugasson már…
– Ejnye, mi ez? Ki jár itt? Nem is érzek semmilyen szagot! A macskák osonnak ilyen halkan. De nem látok macskát. A szagát úgy sem érezném ebben az ázott világban. Lehet, hogy mégis egy macska. Ott motoz a kazánháznál valami. Meg kell néznem. Na most mehetek át ezen a dög sáron újra. Nem mintha megszáradt volna a lábam, de olyan hideg ez a sár! Aú, amíg a szememet meregettem a kazánház felé, jól beleléptem ebbe a jéghideg pocsolyába! Nincs is itt senki. De mit látok? Nyitva van a kazánház ajtaja! Nem nagyon, csak épp egy picit. Nyitva hagyta az a Pisti nevű kétlábú. Nem is vettem észre, pedig itt voltam mellette, amikor kijött.
Na ide szépen most bebújok. Milyen jó meleg van idebenn és a föld is száraz. Felugrok a hátsó lábamra, és nekitámaszkodok a mellsőkkel az ajtónak. Így ni, egészen becsuktam. Alig maradt egy vékonyka kis rés. Lefekszem ide a fal mellé, ezekre a rongyokra. Végre átmelegszem egy kicsit. Itt nem is hallom azt az átkozott esőt, csak a parázs roppanását a kazánban. Milyen finom ez a meleg a hátamnak, mintha megsimogattak volna. Egészen elálmosodtam. Milyen jót fogok aludni…
– Jé, elhallgatott Rosszarcú. Köszönöm őrangyalom..m…m… Már el tudok alu…..
16 hozzászólás
Hát rosszabbtól tartottam, de elegánsan megoldottad a helyzetet. Köszönöm, hogy olvashattalak. (Egyébként a kutya nemzetség nem veszi olyan tragikusan ezt a gyalázatos lics-pocs állapotot, mint ahogy mi gondoljuk. Legalább is a német juhászkutya a jéghártyával borított víztömegbe is nagy örömmel bele száguld.)
Tetszett az írásod. Wolf.
Szia Wolf!
Hát mit tagadjam, nem vagyok egy nagy kutya szakértő. Azért biztos vagyok benne, hogy a Te kutyusaidnak van hol megmelegedniük, megszáradniuk mielőtt újabb vizes kalandokban vennének részt. Nekik van egy saját, Wolf nevű, őrangyaluk. 🙂
Köszönöm, hogy nálam jártál.
Judit
Kedves Judit!
Tetszik az írásod, bizony az én beaglem sem rajong túlságosan az esőért. Fiatalabb korában még szerette, de most inkább elnyúlik az előszobában a párnáján, ha esik az eső.
Szeretettel: Rozália
Szia Rozália!
Szegény Rosszarcú nem választhat az előszobai párna és az eső között. Csak némi csodával juthat egy kis melegséghez.
Judit
Hat ez nagyon aranyos tortenet volt! Koszonom !
Köszönöm én is, kedves Virág, hogy nálam jártál. Ha szereted az aranyos történeteket, a
Varázsszavakat és a Mogyoró tortát tudom még ajánlani. 🙂
tetszett az írás. valahogy az elején sejtettem, hogy kutya lesz a dologban. jópofa volt.
Szia Ultimus!
Most úgy érem magam, mint aki megkapta az irodalmi Nobel díjat! 🙂
Igen, azért, amiért azt írtad, hogy tetszett az írásom. Az "Abszurd mese" szerzőjétől ez a dicséret nekem ennyit ér.
Örülök, hogy nálam jártál.
Judit
Köszi, hogy megérthetem a kutyusaimat! :DDD
Léna
Kedves Léna!
A kutyusaid is köszönik??? 😀
Köszönöm, hogy nálam jártál.
Judit
Kedves Judit!
Nagyon tetszett ez a megható kutyusos történeted. Mély átéléssel írhattad, én ugyanúgy olvastam… Milyen jó, hogy vannak őrangyalok!…:)
Ida
Kedves Ida!
A világ sokkal bonyolultabb annál, mint amennyit látunk belőle. Aki együtt él egy állattal az tudja, hogy az állatok sokkal, de sokkal okosabbak, és intelligensebbek, mint amit mi emberek feltételezünk róluk.
Örülök, hogy tetszett a történet! 🙂
Judit
Kedves Judit!
Milyen régen írtad ezt az állati történetet, és én még nem találkoztam vele. Érdeklődéssel olvastam.
Milyen egyszerű az élet, csak meg kell találni, hogy mit tegyünk, ha valami nem tetszik. Érdekes részletességgel írtad le a kutya és az ugatását zavaró szomszédasszony esetét, el se képzeltem, mi lesz majd a vége. Lám, nekem is az a véleményem, hogy igen is, az állatok okosak, nem buta teremtmények!
Szeretettel olvastam, örülök, hogy rátaláltam: Kata
Kedves Kata!
Néha a régebbi alkotásaimat is beteszem az ajánlóba, de nem szokott hozzászólás érkezni hozzájuk.
Most egészen meglepődtem, hogy hozzászólásokat kaptam ehhez a régi történethez.
Örülök, hogy érdeklődéssel olvastad, és hozzászólást is írtál.
Judit
Kedves Judit!
Nagyon tetszett a történeted. Rávilágít arra, amit kevesen tudunk, hogy az állatoknak is vannak gondolatai, érzései. 16 évig volt házőrzőnk egy keverék kutyus és ő is sokszor ázott az óljában. Öregkorára leszigeteltük és esős időben beengedtük őt a "kazánházba". De hogy akár ilyeneket is gondolhatott azt csak írásodból tudtam meg.
Örülök, hogy rátaláltam.
Üdv. Melinda
Kedves Melinda!
Egyszer álmomban kutya voltam. Nagyon fura álom volt, mert nagyon valóságos volt, és amikor felébredtem minden mozzanatára emlékeztem – ami elég ritkán fordul elő – az álmomnak.
Ezért aztán nem volt kutya nehéz kutyául megírni a történetet. 🙂
Ha szereted az ilyen történeteket, akkor ajánlom neked az alkotásaim közül "A sors" című novellát, majd meglátod, hogy abban mi vagyok. 😀
Judit