Ádám kitakarította a műtermet. Összeszedte a beszáradt festékeket, és felmosta a padlót. Nem Ádám kitakarította a műtermet. Összeszedte a beszáradt festékeket, és felmosta a padlót. Nem szerette, ha minden a helyén van, de tudta, mit, hol keressen. A kívülálló rendetlenséget látott, ő pedig a káoszt, amelynek megvan a maga rendje. Éva nem írta meg, melyik vonattal jön. Azóta, hogy elváltak egymástól, kétszer is beszéltek telefonon. Legutóbb tegnap, amikor a lány az érkezését jelezte. Ádám majd kiugrott a bőréből, amikor meghallotta Éva hangját.
– Haló, Ádám, te vagy az? Ne haragudj, rosszul hallak, megállok valahol az út mentén.
Pár perc elteltével újra hívta a fiút. A háttérzaj megszűnt, és a lány hangja is tisztábban hallatszott.
– Jó, hogy hallom a hangod – mondta Ádám. – Istenem, ennyi idő után, újra itthon.
– Még nem tudom. A vonat holnap hajnalban indul. Ha felére Párizsba, hívlak újra. Nem lesz neked korán, hajnalban?
– Nem, dehogy, várom a hívást. Már nem bírok magammal. Ahogy megkaptam a leveledet, azonnal intézkedtem. Bevásároltam, kitakarítottam a műtermet.
– Dolgoztál valamit, legalább?
– Nem. Nem tudtam ecsetet venni a kezembe, amióta elmentél. Képtelen vagyok festeni.
– Miből élsz? Vannak eladásaid?
– Nem adtam el képet. Az örökségem nagy része még megvan. Ebből megélünk egy darabig.
– Ne rohanjunk annyira előre, Ádám. Mindent, szépen, sorjában. Megbeszélünk.
– Igen, persze. De itt fogsz lakni nálam?
– Egyelőre úgy néz ki. És megköszönöm, ha befogadsz.
– Tréfálsz velem? Ez volt minden vágyam.
– Hagyjuk most az érzelmeket, jó? Hajnalban hívlak. Nagyjából, holnap éjfél körül megy be a vonat a Nyugatiba. Ki tudsz jönni elém?
– Igen, természetesen. Ott leszek, várni foglak.
– Nincs sok csomagom. De ha lehet, hívjál taxit!
– Úgy lesz minden, ahogy akarod, kedvesem. Szeretlek.
– Én is szeretlek – mondta Éva, és Ádám úgy érezte, a lány meghatódott.
Egész éjjel Évára gondolt. Gyerekük lesz. Ezt a műtermet eladják, és lesz annyi pénzük, hogy vegyenek egy házat, valahol Budán, de vidékre is lemenne Évával. Azt nem is mondta a lánynak, hogy miután elment, több ajánlattal is megkeresték. Amikor az egyik galéria tulajdonosának megmutatta a szemeket, azonnal izgalomba jött.
– Elvisszük aukcióra – lelkesedett a galéria tulajdonos. – Te, Ádám! Ez szenzációs! Milliókat is megérhet.
– Ne álmodozz barátom! Nem ér az még tízezret sem. De különben sem adnám oda, semmi pénzért. Tudod, kinek a szemeit rajzoltam meg?
– Tudom, te gazember – nevetett Nagy úr, Ádám régi cimborája. Együtt végeztek a Képzőművészeti Főiskolán. Kálmán először becsüs lett, ebben látta az üzletet. Aztán a tőzsdén kisebb vagyont szerzett, és alapított egy galériát. Rendszeresen vásárolt Ádámtól, de az utóbbi hónapokban nem kapott semmit tőle. Úgy látszott, a fiúnak szerelmi bánata van, és ez egyáltalán nem inspirálta alkotásra.
– Nem tehetek róla, de nem megy a munka.
– Nincs semmi baj. Éva megjön, és te ismét a régi leszel – mondta Kálmán, és megveregette Ádám vállát.
– Van itthon valami italod? – kérdezte, mintha nem is lenne fontos.
– Megnézem a hűtőt. Mostanában nem ittam, tudod. Amióta Éva írt, hogy gyerekünk lesz, naphosszat csak ülök, és bámulok magam elé. Olyan hihetetlen. Fel kell készülnöm a változásokra.
Ádám kiment, hogy hozzon valami italt Kálmánnak. A jó magyar barackpálinkát szerette a férfi, egyáltalán nem volt sznob. A whiskyt is megitta, de nem rajongott érte, mint ahogy más italokért sem igazán. Észrevette a mappát Ádám asztalán. Egy papírlap sarka kilógott belőle. Óvatosan kihúzta a lapot, és előtűnt Ádám nagy műve, a szemek. Gyors mozdulattal feltekerte a képet, és a zsebébe tette.
– Hagyjad, nem fontos. Majd otthon iszom valamit – mondta Ádámnak. – Ne keresd! Holnap találkozunk. Délelőtt. Tudom, éjszaka kimész a pályaudvarra Éva elé. Na, minden jót – szólt megemelve a hangját, és kiment a műteremből.
– Nincs barack, de ezt találtam – mondta Kálmánnak, amikor visszajött a konyhából. A férfi már nem volt a műteremben. Hallotta, hogy motyog valamit, de nem volt fontos. Évára gondolt. Leült egy székre, kezében a fellelt Calvadossal.
Az egész napot várakozásban töltötte. Érezte, ahogy átjárja a boldogság minden porcikáját. Tízkor hívta Kálmán, hogy találkozzanak a Gongban. Megisznak egy kávét, és megtervezik a következő lépést.
– Tudod jól, hogy a szemek nem eladó. Ez az egyetlen képem, ami megmaradt a rombolásom után.
– Ez nem igaz. Két korábbi csendéletedet is el tudtam adni. Az a pár százezer csak a kezdet. Ezzel a rajzoddal milliókat kereshetnél.
– Tudom, hogy értesz hozzá, de akkor sem hiszem, hogy az a rajz ennyit érne.
– Nem kell hinned nekem. De ha rám bízod, kitűnő indulás lesz a gyereknek is. Az anyagi biztonság fontos.
– Nézd, én még azt sem tudom, Éva mit akar?
– Nem is beszéltetek róla?
– Említettem neki, de azt mondta, hogy mindent megbeszélünk. Egyelőre nálam fog lakni. Az anyjának nem is merte elmondani, hogy otthagyta Gábort.
– Megszökött tőle?
– Dehogy. Megbeszélték, hogy nem illenek össze, tévedés volt. Van ilyen, nem?
– Kérdezhetek valamit, Ádám?
– Persze.
– Miért vagy biztos benne, hogy tiéd a gyerek?
Ádámot váratlanul érte a kérdés. Nem is nagyon kapott levegőt, nem jött ki hang a torkán. Csak néhány perc múlva szólalt meg.
– Nem vagyok benne biztos, de hinni akarom, hogy Éva tudja, és ő engem nem csapna be soha.
– Amikor elment, akkor sem számítottál rá, hogy Gáborral fog lelépni, nem?
– De igen, de az más volt.
– Miben más? Összeveszett vele, és átgondolta dolgot. Rájött, hogy nincs veszve semmi, te tárt karokkal várod.
– Lehet. Ez is egy lehetséges változat. De az is, hogy tőlem vár gyereket, és viszonylag hamar megértette, mi vár rá Gábor mellett. Én hiszek neki. Tudod, hogy szeretem.
– Igen, tudom. Ne haragudj, nem akartalak megbántani. De a barátom vagy, és gondoltam helyesen teszem, ha elmondom neked, milyen, más lehetőségek is vannak.
– Nem haragszom, miért is haragudnék –mondta Ádám, de azért nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy Kálmánnak igaza is lehet.
Éva vonata késett. Ádám meghagyta a taxisofőrnek, hogy várjon.
– És ha nem jön időben a vonat? – kérdezte a taxis.
– Nem tudom. Kijövök, és kifizetem.
– Nem lenne baj, ha most kifizetné a számlát, én pedig lecsapom az órát, és akkor indítom újra, ha megérkezett a hölgy, akire vár.
– Rendben van. Így korrekt, köszönöm.
Ádám adott kétezer forint borravalót.
– Így jó lesz?- kérdezte.
– Tökéletes – mondta a taxis, és lecsapta az órát.
Fél egykor jelezték az érkezést. Ádám kiment a vágányhoz, ahova a vonat befut. Éva hívta.
– Öt perc, és ott vagyok. A hátsó kocsiba kaptam helyet, első osztályon.
– Rendben. Beszéltem a taxissal, megvár minket.
– Az jó. Aztán, ha hazaértünk, fürdés, lefekvés – mondta Éva, és nagyot sóhajtott. – Nagyon fáradt vagyok, Ádám.
– Persze, semmi gond. Az a lényeg, hogy kipihend magad.
Amikor a vonat megállt, Ádám az utolsó kocsihoz ment. Kinyílt az ajtó, és Éva jelent meg a lépcső tetején. Ádám odaszaladt, és elvette a lány bőröndjét. Megfogta a kezét, lesegítette a meredek lépcsőn. Amikor Éva lelépett az utolsó lépcsőfokról, Ádám karjába vetette magát. Sokáig ölelték egymást.
– Nagyon hiányoztál – mondta Ádám, szinte suttogva.
– Te is nekem, hidd el. Sokat gondoltam, rád. De most végre, itt vagyok, veled.
Ádám meghatódott a lány szavaitól. Egyik kezében a bőrönddel, másik kezében Éva kezét szorongatva, megindultak a kijárat felé. Útközben nem szóltak egy szót sem egymáshoz. Éva megállt egy pillanatra, mielőtt a taxihoz értek, és megcsókolta a fiút. Ádám még soha nem érezte ilyen boldognak magát.
– Tessék, fáradj beljebb! – mutatott utat Ádám, amikor megérkeztek.
– Köszönöm. De ismerős a hely – mondta Éva, és nevetett.
Ádám felment a lépcsőn, és bevitte a bőröndöt az Évának szánt szobába. Ez egy vendégszoba volt, de ritkán használták. Egy viszonylag nagy hal, és egy hálószoba volt az emeleten. A hálóból nyílt egy fürdőszoba. Éva máskor is töltött itt egy-egy éjszakát. Kellemes festékszag terjedt az egész házban. Szerette ezt az illatot, olyan volt, mintha éppen most nyomta volna ki Ádám a palettára, egy új festmény hátteréhez.
– De jó, végre itthon – mondta Éva, és ledobta magát az ágyra. – Tedd csak le valahova a szekrény mellé, majd holnap kipakolok. Gyere ide, ölelj át – kérte Ádámot. Ádám fantasztikusan érezte magát. Arra gondolt, hogy milyen jó, hogy így alakultak a dolgok. Soha nem tudott volna mást szeretni. Évának most pihennie kell, de holnap mindent megbeszélnek. Ki akart menni a szobából.
– Jó éjt, kedvesem. Aludj jól!
– Hát elmész? Maradj, kérlek! Gyere ide. Szeretkezni akarok veled – mondta Éva.
Ádám visszafordult az ajtóból. Leoltotta a lámpát. Odament az ágyhoz, és Éva mellé feküdt. A lány odafordult hozzá. Megsimogatta a férfi arcát, és megcsókolta.
Reggel, Kálmán telefonja ébresztette. Éva már kint volt a fürdőszobában, készülődött a napra. Sok dolga akadt, mert el kellett intéznie a banki ügyeket is, és még szerette volna a szüleit is meglátogatni.
– Szevasz, öregem – kezdte Kálmán, bemutatkozás nélkül. – Óriási hírem van. A szemek című rajzodra érkezett pár ajánlat. Aukcióra kerül, és most kapaszkodj meg, Tíz millió a kikiáltási ára. Nem akartam elhinni, de igaz.
– Kálmán! – mondta rosszat sejtetően Ádám. – Honnan ismerik a rajzomat?
– Erről akartam beszélni veled.
– Csak nem azt akarod mondani, hogy…
– Nem az van, amire gondolsz. Csak le akartam fotóztatni, de közben találkoztam valakivel, aki kiszúrta, és amint meglátta, azonnal beleszeretett. Egy milliót ajánlott, de mondtam, hogy sokkal többet ér. Felhívta az egyik galériás barátját, hogy megbeszéljen vele egy árverést, és majd meglátja, mennyit ér a rajz?
– Te, Kálmán, állítsd le az akciódat, mert a képem nem eladó – mondta emelt hangon Ádám, nem leplezve indulatát.
– Ne haragudj, majd megbeszéljük… haló… Itt nincs térerő. Majd hívlak –mondta Kálmán, aki mindig fel tudta találni magát, ilyen helyzetekben, és letette a telefont.
– Ki volt az? – kérdezte Éva, miközben lejött az emeletről. Ádámnak tátva maradt a szája a meglepetéstől. Nyoma sem volt a tegnapi fáradt, kialvatlan asszonynak. Éva gyönyörű alakját kiemelte a türkiz kis kosztüm, a magassarkú cipő. A sminkje harmonizált a ruhája színével, és csodálatosan barna szemével. Ádám nem tudta róla levenni a tekintetét.
– Kálmán hívott. De nem érdekes, majd személyesen beszélünk.
– Jól van, kedvesem. Be kell mennem a városba, el kell intéznem néhány dolgot, és anyámhoz is beugrom. Csak megmutatom magam, hogy megvagyok, és már jövök is.
– Nekem délelőtt van egy megbeszélésem, de délután ráérek. Ne menjek el veled a szüleidhez?
– Nem tudom, mikor végzek a bankban. Számlát is nyitok, és Gábor számlájáról is kell majd valamennyi pénznek érkeznie.
– Rendben van, kedvesem, akkor majd este találkozunk. Kálmánnal ebédelek. Össze akar hozni egy galéria tulajdonossal. Valami francia festő, vagy üzletember, nem értettem pontosan. Magyar származású, állítólag. Gyakran utazik a két főváros között.
Éva egy pillanatra meglepődött. Arra gondolt, hogy Gábor is gyakran utazott, és sok más mellett festményekkel is kereskedett. De aztán elhessegette magától a gondolatot.
Kálmán már ott ült az asztalánál, amikor Ádám megérkezett. A pincér megismerte, máskor is járt már itt. Kálmán asztalához kísérte a vendéget.
– Szervusz – köszönt rá Kálmánra.
– Szervusz – szólt a barátja, lassan felemelte a tekintetét, és letette a levelet, amit olvasott. – Bocsáss meg, de fontos levélről van szó. De foglalj helyet! Rendelsz valamit?
A pincér látta, hogy Ádám leül, és int neki.
– Parancsoljanak az urak, mit hoztatok inni?
– Még várunk valakit, akkor majd ebédelni is fogunk. De mi előbb jöttünk, meg kell beszélnünk valami fontosat.
– Bocsánat, akkor nem is zavarok – mondta Józsi, a pincér, és már indult is volna, de Ádám megállította.
– Én egy ásványvizet kérek, és egy kávét. A reggeli kapkodásban megfeledkeztem róla.
– Akkor, én is kérek egy kávét, Józsikám – szólta Kálmán a pincérnek.
– Mondja Józsikám, lehet itt lottózni?
– Hozom is a szelvényt. Kitöltheti, én meg bedobom itt a ládába. Délután elviszik.
– Meg akarod nyerni a főnyereményt? – kérdezte Kálmán, kicsit gúnyosan.
– Sokat segítene. A gyerek miatt is.
– Összeházasodtok?
– Nem beszéltünk róla, egyelőre nálam lakik. Majd keres magának valami lakást. De még annyira bizonytalan minden.
– Jól van, nem firtatom, ez a ti dolgotok. Viszont arról a képről beszélnünk kell.
– Nem eladó. Elhoztad?
Kálmán egy dossziét vett elő. Kinyitotta, és átnyújtotta Ádámnak. Csodálatos szempár nézett rá, saját képe, Éva szemeiről festett kép. Mintha még élénkebb lenne, és lehet, hogy csak képzeli, de határozottan az volt a benyomása, hogy ez a szempár mosolyog.
– Nem gondoltad meg? – kérdezte Kálmán.
– Rendben van. Vegyen részt az aukción, rád bízom.
– Jó döntés – mondta Kálmán, és visszatette a képet az irattartóba. Közben, megszólalt a telefonja. Először meglepett arcot vágott, aztán lenyugodtak a vonása. A beszélgetés végén már határozottan jó hangulatban váltak el.
– Na, az a helyzet, hogy tárgyalópartnerünknek valami sürgős dolga akadt, de este ott lesz az árverésen. – Józsikám! Jöhet az étlap, és hozzon már valami rendes innivalót. Ma én fizetek.
Éva elég későn ért haza. Az apja húzta az időt, beszélni akart vele az örökségéről. Nem jó híreket hallott. A legnagyobb része jelzálog, és sajnos, a szülők halála esetén, Éva nem sokat fog örökölni. A lányt nem nyugtalanította a dolog, inkább az foglalkoztatta, amit a bankban mondtak neki. A férje leemelte a számlájáról az összes pénzüket. Próbálta hívni, de nem tudta elérni őt. Állítólag amint felvette a pénzt, azonnal elutazott, nem tudni hová.
– És mennyi pénz volt a számlán, mennyi járt neked? – kérdezte Ádám a lányt.
– Négyszáz millió, forintban.
– És ez mind a tiéd?
– Igen, mert mielőtt eljöttem, megállapodtunk, hogy nem pereskedünk az anyagiak miatt. Gábor azt mondtam, akkor nyit egy számlát, és ráteszi az egyik kastélya eladásából származó bevételét. Különben, sokkal többet is kaphatnék a válásnál. De arra gondoltam, hogy te, és a gyerek, szóval, hogy mi hárman megleszünk ebből a pénzből. Veszünk házat, és szépen berendezzük. A gyereket a legjobb iskolákba járatjuk. Te pedig, kedvedre festhetsz, és akkor is megélünk, ha nem adsz el egyetlen képet sem.
Ádám magához ölelte Évát, és mutató ujjával lakatot tett a szájára.
– Nincs semmi baj. Megnyerjük a főnyereményt a lottón, és megvalósítjuk az álmainkat.
Ádám matatott a zsebében, és elővette az igazoló szelvényt. A tévében éppen akkor ment a sorsolás. Amikor a harmadik kihúzott szám is egyezett a szelvényen lévő számmal, izgatott lett. Aztán húzták a negyedik számot, és a számgolyón lévő szám szintén megtalálható volt a kezében tartott papírdarabon. Egyre izgatottabb lett, már remegett a keze.
– Édesem, gyere csak! Már négy megvan.
Éva közelebb húzódott hozzá, és látta, hogy négy találata már van. Amikor az ötödik nyerőszám is egyezett, Ádám hirtelen elhallgatott, tekintete megmerevedett. A képernyőn azt látta, hogy nincs telitalálatos szelvény. Nem értette, ha eltalálta mind az öt számot, akkor miért nincs telitalálat? Felhívta az igazgatóságot, ott megerősítették a nyerőszámokat, és azt is, hogy nincs a héten telitalálatos szelvény. Szörnyű gyanúja támadt. Telefonált az étterembe, és Józsit kérte.
– Józsit nem tudom adni, uram. Józsi délután összeesett, és meghalt. A zsebében volt egy lottószelvény. Próbáltam utolérni a fiút, aki elviszi a szelvényeket, de már lezárult a fogadás.
Ádám letette a telefont, és némán nézett maga elé. Éva törte meg a csendet.
– Mennyi lett volna a főnyeremény? – kérdezte az asszony.
– Négyszáz millió.
– Akkor ma duplán vesztettünk. Az már nyolcszáz millió – mondta Éva, és felnevetett.
– Most miért nevetsz? –kérdezte tőle Ádám.
– Mert nem veszítettünk semmit, hiszen egy fillérünk se volt. Csak ígéretek, lehetőségek. Majd legközelebb – mondta az asszony, és odabújt Ádámhoz. – Szeretsz még?
– Jaj, te kis csacsi, persze, hogy szeretlek. Csak téged szeretlek, és szeretni foglak, amíg élek.
Megcsörrent a telefon. Kálmán volt, ő hívta, hogy közölje a jó hírt.
– Öregem, akkora szerencséd van. Elkelt a képed. Szinte nem is volt licit.
– Hogyhogy, mi történt?
– Nem fogod elhinni. Egy Párizsban élő, magyar üzletember, bizonyos Kiss Gábor megvette a képet.
– Kiss Gábor? – kérdezett rá Ádám izgatottan.
– Igen. Azt mondta, neki minden pénzt megér az a szempár. A felesége elhagyta őt, és ezek a szemek pontosan olyanok, mint az ő csodálatosan barna szemei. Szinte él az a szempár, és mintha mosolyogna.
– És mennyiért kelt el a képem?
– Most kapaszkodj meg, öregem! Négyszáz millióért.
2 hozzászólás
Kedves Janó!
Akármilyen hosszú ez a novellád, elolvastam, nagyon tetszik.
Mindig úgy írsz, hogy ha belekezdek, nem tudom abbahagyni. Most is úgy történt.
Ez a novellád is remek alkotás. Csak sok idő telik el, amíg a végére járok.
Remélem, egyszer már te is keresel az én alkotásaimból valamit amit
elolvasol. Reménykedek, s várlak.
Novelládat pedig szeretettel olvastam:
Kata
Kedves Kata!
Hálásan köszönöm kitartásodat. Örülök a véleményednek. Jártam nálad, nem is egyszer, és írtam is neked. Természetesen, gyakrabban fogom olvasni írásaidat, a jövőben.
Szeretettel,
Janó