A vén folyó mogorva most, haragszik,
a partokat harapja zsémbelődve.
Egy ágat elsodor a vaksi ködbe,
kövekre fut, a csobbanása hallik.
A nyár is itt hagyott. Bevackolódva
a rőt avarba, már aludni készül.
Pucér a fűzfa lenge ága. Végül
a vízre ráül árnya, meghajolna
felém a gyönge szélben. Én is érzem,
borong az őszi bánat. Itt a parton
magam vagyok veled. De jó ez így ma,
csupasz szavak helyett a csönd a részem.
Ne törjön össze szép magányom! Adom
cserébe holnapom, nevetve-sírva.
6 hozzászólás
Kedves Kati!
". Én is érzem,
borong az őszi bánat. Itt a parton
magam vagyok veled."
Az öszi bánat…a romantikusok jutottak eszembe.
Nagyon tetszett szonetted!
Annyi ´átéltet´hoz közel az öszröl!
Gratulálok!
Szeretettel:sailor
Szép estét!
Kedves sailor!
Bár szomorú az ősz, én szeretem. nagyon jól megfigyelhet, ahogy napról-napra változik a természet, és vele együtt az ember hangulata is. Örülök, hogy tetszett.
Szeretettel: Kati
Kedves Kati!
Ezt a szonettet már tegnap este olvastam, de még jópárszor fogom, mert bár nem a kedvenc versformám, ám ez a darab lenyűgözött.
Laca ⚘
Szia Laca!
Igazából az utolsó versszak kedvéért írtam ezt a szonettet. A többi csak felvezetés vagy inkább körítés. Mindig örülök, ha tetszik, amit írtam.
Szeretettel: Kati
Kedves szilkati! Tökéletesszonettet írtál, minden sorában szépen lüktetnek a jambusok. A nyár megszemélyesítése is nagyszerű. Csak gratulálni tudok hozzá. Barátsággal: Madár.
Köszönöm Madár, hogy elolvastad és véleményezted a szonettet. Igazából a szonettjeim csak ujjgyakorlatok, hogy ki ne jöjjön az ember a zárt formákból. Barátsággal: Kati