A Négy Elem
Fél óra múlva, mikor Angel és Shayenne beléptek a szobába, még mindig az ablaknál álltam. Várakozás közben eszembe jutott még egy kérdés, amit mindenképpen fel akartam tenni, mielőtt elaltatnak.
Angel felé fordultam, hátrasimítottam hajam, majd belevágtam.
– Van még valami – kezdtem. Kérdőn figyeltek. – Mielőtt felébredtem és Shayenne azt a homokórás izét mondta, hogy peregnek a szemek, volt egy álmom a boszorkányotokkal.
– Miről szólt? – ráncolta az orrát Shay.
– Egy tűzrakásnál ültünk, a boszorkány, egy farkas – talán te voltál, Shay – és én. A boszorkány mondott valamit arról, hogy ki az a négy ember, akik megkeresik az Utódot, de nem úgy emlegetett bennünket, mint a Négy Elem. Azt mondta, hogy az Álomlátó, a Sápadtarcú, Kicsi Patak és Bölömbika lánya indulnak az útra… – hallgattam el.
– Ezek szerint, kaptunk egy kis útmutatást. – bólintott Angel. Mikor meglátta értetlen arcom, elmagyarázta. – Bölömbika lánya én vagyok, Shay-t és magadat gondolom, tudod, az az ember pedig, akit a Sápadtarcúként említett, nos, ő lesz a Föld maga.
– De akkor miért nem így mondta? – szúrtam közbe.
– A prófécia nem rólunk szól – kezdte Shay -, hanem négy olyan emberről, akikben a négy elem nagyon erősen van jelen. Bárki lehetett volna. Mi a boszorkány kiválasztottai vagyunk. Említette az álmodban azt is, hogy ismeri a jövőt, ugye? – bólintottam, mire folytatta – Persze nem tudhatja pontosan, hogy mi lesz, csak lehetőségeket lát, úgy, mint én; mégis többet. Azért lettünk mi a Négy Elem megtestesítője, mert az összes jövő-képben mi szereplünk.
– Aha, azt hiszem, kapiskálom.
– Remek – csapta össze a kezeit Angel. – Akkor talán kezdhetjük is a keresést! – Az ágyra mutatott. Három hatalmas lépéssel átszeltem a szobát, majd levetettem magam a párnák közé.
– Hol vannak a festékeid? – néztem fel rá.
– Ott – mutatott az éjjeli szekrényre. Három kis tégely volt, fekete, vörös és zöld színűek.
– Ecsetek?
– Az ujjammal viszem fel a jeleket. – vette fel a fekete tégelyt. – Kész vagy?
– Igen.
Belemártotta mutató ujját a festékbe, majd a homlokomhoz közelített. Mikor a bőrömhöz ért, éreztem, hogy kezdek elálmosodni. Lehunytam a szemem, hallgattam a szoba neszeit. A második vonásnál Angel dúdolni kezdett valami furcsa, mély, reszelős hangon. A dallamok, mint altatódal folytak szét körülöttem, beszivárogva tudatomba. A következő pillanatban, mintha egy erős széllökés kapott volna fel, elrepültem.
Talán egy feneketlen kútban zuhanhattam, vagy a végtelen űrben száguldottam, nem tudom, de nem is érdekelt. Minden gondom, gondolatom, érzelem eltűnt belőlem, csak én magam maradtam, csupasz valómban. Frissnek és egyben fáradtnak éreztem magam. Aztán mintha tűz nyaldosta volna végig a testem. Forró volt, de nem égette a húsom, egyszerűen csak melegített, majd elkezdett terjedni. Átszaladt rajtam, kipattant az ujjaim, hajam végéből és megkísérelte betölteni azt az ürességet, ami körül vett. Már nem bennem volt a tűz, hanem én voltam a tűzben. Mintha belőlem robbant volna elő.
Lehunytam a szemem, mert már fájt a fényességtől, de mikor a talpam alatt valami hűvöset és lágyat éreztem, újra kinyitottam. Egy kertben álltam, nyári szellő simogatta az arcom. Pislogtam egyet, mire környezetem benépesült és megelevenedett. Előttem egy ház körvonalai bontakoztak ki, emberek jelentek meg. Megfordultam a tengelyem körül. Ismerősnek találtam a helyet, ahol voltam.
Valami erős és szőrös dörzsölődött a lábamnak. Lenéztem, észleltem, hogy fel vagyok öltözve, aztán megláttam a hatalmas kutyát, ami barátságos tekintettel, lógó nyelvvel bámult vissza rám. Bevillant a neve: Parány. Felemeltem fejem, s megláttam, hogy Brandon jön felém, zöld málhászsákja a vállán átvetve, arcán valami különös érzelem ütközött ki. Mikor mellém ért, ledobta a zsákot, átkarolta a vállam és megcsókolt. Akkor már tudtam, szerelmet láttam rajta.
– Indulhatunk! – jelentette ki, miután eltávolodott a számtól.
Olyan hirtelen ültem fel, hogy a fölém hajoló Shaynek esélye sem volt kitérni előlem. Keményen lefejeltem.
– Tudom ki a negyedik! – kiáltottam a homlokomat dörzsölve.
A felkelő nap sugarai simogatták az arcom. A nagy panoráma ablaknál álltam, várva, hogy Shay és Angel elkészüljenek. Mivel nekem nem volt semmilyen cuccom, nem kellett összepakolnom semmit, de a két indián jelentős mennyiségű felszereléssel jöttek értem.
– Jut eszembe, Shay! – szóltam hátra a vállam fölött, félbeszakítva vitáját Angellel. A lány el akarta pakolni a főzéshez szükséges edényeit, míg Shay minél kevesebb dolgot akart az útra vinni.
– Igen, Álomlátó? – bosszantó volt, hogy nem a rendes nevemen szólított, de nem gorombítottam le.
– Ki volt az a két férfi, akikkel elraboltattatok? – húztam fel a szemöldököm. Hallottam, ahogy Angel csuklásszerűen felnevetett.
– Khm, a testvéreim. Még sosem jártak a falunkon kívül, ezért voltak olyan…hát… – dadogott.
– Bénák – segítettem ki gúnyos vigyort villantva rá.
– Annyira nem voltak bénák, hisz itt vagy – horkantott fel.
– Jah, viszont a fél város hallotta, amikor betörtek a lakásunkba.
– Nem fognak rá emlékezni – mosolygott Angel ravaszan.
– Biztosíthatlak, hogy fognak, felejthetetlen élmény volt!
– Gondoskodtunk róla, hogy az eltűnésed ne keltsen feltűnést.
– És mégis hogyan? – kérdeztem hitetlenkedve.
– Meg vannak a magunk módszerei – zárta le a témát Shay. Hát jó, ha harc, hát legyen harc!
– Miért olyan nagy titok ez? Ha visszamegyünk, mégse tehetek úgy, mintha nem történt volna semmi, mintha nem lettem volna elrabolva!
– Shay, ez nem olyan dolog, amit el kellene előle hallgatnunk! – fedte meg Angel a párját. Shay dühösen fújt.
– Hát jó! Képes vagyok néhány varázslatra – fordult újra a csomagja felé.
– Már nem lepődöm meg semmin – legyintettem. – Folytasd!
– Káprázat-mágiának hívják azt, amit ez a morcos farkas használt – bökött Angel a szorgosan pakolászó Shay felé. – Elhintette a szüleid, a barátaid és az iskolaigazgatód elméjében, hogy néhány napig nem leszel a városban, mert egy versmondó versenyen veszel részt.
– Versmondó verseny? Tudod, mikor voltam versmondó versenyen? – szörnyülködtem – Óvodás koromban!
– Ez lényegtelen, fő, hogy senki nem gyanakodik – torkolt le Shay.
– És apám? És Bigou? Hogyan emlékeznek arra az estére, mikor elraboltak a testvéreid?
– Bekapcsoltam a tévét, jó hangosra vettem a hangerőt, azt hitték, elfelejtették elzárni – vonta meg a vállát.
– Nem semmi – leheltem magam elé. Pár percig csak ácsorogtam némán, figyeltem, ahogy Angel Shay kezébe adogatja a lábosokat, majd néhány kötszert és váltás ruhát. Ekkor jutott eszembe, hogy még mindig Angel kölcsönpizsijében parádézom. Megköszörültem a torkom.
– Angel – szóltam –, tudnál adni valami utcai ruhát?
– Ó, ne haragudj, elfelejtettem! – kapott a fejéhez. – Rögtön hozok valamit. – Azzal kiviharzott a szobából.
– Shay, hogy jutok haza? – kérdeztem, miután Angel után bevágódott az ajtó.
– Vonattal megyünk – vetette hátra a válla fölött.
– És aztán hogyan tovább? – oda sétáltam az ágyhoz, ledobtam magam rá.
– Téged apád fog várni az állomáson, haza mész vele, beszámolsz a versenyről. – Megvetően horkantottam, mire rám nézett.
– Apát sose érdekelték az ilyen dolgok – válaszoltam a kimondatlan kérdésre.
– Nekem mindegy – vont vállat, majd visszafordult a csomagjához. – Mi kiveszünk egy szobát az állomáshoz közeli panzióban. Ugrásra készen kell állnunk. Mindannyiunknak! – jelentette ki.
– És hogy adom be Brandonnak ezt az egészet? És ha elhiszi, és beleegyezik, mit mondjunk a suliban? És a szüleinknek? Shay, meg lehet ezt oldani a mágiáddal, vagy middel? – Hangomban kétségbeesés csendült. Ez az egész kiválasztottság, a küldetés olyan sok bonyodalommal és hazugsággal jár.
– Ehhez erősebb varázs kellene, én csak egy töredékét örököltem annak a mágiának, ami a boszorkányban vagy akár az utódjában meg van. Emberi megoldáshoz kell folyamodnod, ami az iskolát és a szülőket érinti. A Negyediknek meg azt mondasz, amit akarsz, olyan eszközöket vetsz be, amik a kezed ügyébe esnek. A te feladatod.
– Köszi, rendes vagy! – csattantam. – Nem elég, hogy elrabolnak, akaratom ellenére belerángatnak egy hülye boszorkány sztoriba, még hazudjak az iskolámnak, és tisztességtelen dolgokat használjak fel a cél elérése érdekében, mindezt egyedül, segítség nélkül.
– Először is, nem tudod, mekkora kockázatot vállaltunk mi magunk is már csak azzal, hogy felkerestünk és magunk mellé állítottunk Téged! Másodsorban ez nem egy hülye boszorkány sztori, amit a népem talált ki. És nem csak az én családom, törzsem léte függ attól, hogy sikerrel járunk-e, hanem a tiedé, a barátaidé, sőt az egész világé! Végül pedig, mi magunk oldottuk meg az elrablásod részét. És amint láthattad, mindent bevetettünk, törvénybeütközőtől kezdve a természetfeletti erőkig, mindent. Most a legkevésbé számít olyan, hogy tisztesség vagy becsület!
– Nem fogok olyat tenni, amit a törvény büntet! – kiáltottam. – Lehet, hogy fontos a szándék, de szerintem a részvétel milyensége is meghatározó! Hogy lehet egy kitűzött cél nemes, ha tisztességtelenül valósítod meg?
– Nevetségesen naiv vagy – vetett rám egy megvető pillantást. – Tégy, amit akarsz, de amint elkezdjük a keresést, az lesz, amit én mondok! És ha úgy kívánom, akkor akár ölnöd is kell. Megértetted? – Olyan elszántság sütött a tekintetéből, hogy úgy éreztem, menten megsemmisülök. De az elveimből akkor sem adtam alább. Megráztam a fejem.
– Nem – felálltam az ágyról -, soha, érted? SOHA nem fogok megölni senkit! És ha mégis erre kényszerítenél, akkor vetheted a kereszteket, mert én onnantól kiszállok az egészből, akár megtaláljuk az utódot, akár nem. – Mereven néztük egymást. Újkeletű határozottságot éreztem magamban, míg Shay felől fortyogó dühöt. Már-már feladtam volna a néma párharcot, mikor Angel visszaért kezén vasalt ruhákkal. Shay újra a csomagolásnak szentelte minden figyelmét.
– Te se segítesz Brandon meggyőzésében vagy abban, hogy hogyan hagyhatnék ki egy évet a suliból?
– Brandon meg lesz győzve – mosolygott -, hisz Te magad láttad! Ami az iskolát vagy a családodat illeti, egy tippet adhatok.
– Angel! – mordult Shayenne.
– Jaj, ugyan már! – legyintett. – Ki mondta, hogy magára kellene hagynunk már a legelején?
– Neki kell megoldania! – mutatott rám indulatosan.
– De használható ötleteket adhatunk, nem? Aztán csak rajta múlik, hogy mit tesz! – makacskodott. Kezembe nyomta a ruhákat, majd Shay felé fordult, aki feltápászkodott a földről.
– Drágám, egymásra vagyunk utalva és neki most sokkal nehezebb lesz. Ő nem egy kis törzset készül elhagyni, mint mi, neki meg kell küzdenie a bürokráciával, vagy – ne adj isten – a hatóságokkal. Egyetlenegy tipp még nem árthat. – Csitítóan megsimogatta Shay karját. Úgy láttam, megnyerte a csatát, úgyhogy kislisszoltam a fürdőbe átöltözni.
Bár Angel magasabb volt nálam, a ruhák mégis tökéletesen passzoltak rám. Félszegen mentem vissza hozzájuk. Shay lenyugodva ült az ágyon, Angel a sötétítő függönyöket húzta be.
– Akkor kapok tanácsot? – fordultam Shayhez.
– Nem – rázta meg a fejét.
– Még egyszer, köszi Shay – csikorgattam a fogam. Majd mit tehettem volna? Megadtam magam. – Mikor indulunk? – kérdeztem halkan.
– Kész vagy? – fordult felém Angel.
– Igen – bólintottam.
– Akkor most.
Shay felkapta a vállára a két hatalmas batyut, majd kimasírozott a szobából. Angel biztatólag rám mosolygott. Kart karba öltve követtük a morcos farkast.
2 hozzászólás
Angel elfelejtette a tippet amit ígért? Akartam kérdezni hogy az apa és a mostoha tudnak az elrablásról, velük mi lett, de itt kiderült a válasz.:)
Ad1, ad2, ad3…ezeket kicserélném, nem illenek egy indián szájába…
Nem csak Angel, hanem én is elfelejtettem azokat a tippeket :$
Azt hiszem, igazad van azzal az Ad1,2,3-al kapcsolatban, hisz Shay még az elektronikával se boldogul (amiről majd később lesz szó…) 😀