Vidám dalolás hallatszott Timi szobájából. Anyja letette a kezéből a fakanalat, és kisujjával megpiszkálta a fülét. De, mivel a dalolás továbbra sem maradt abba, így mosolyogva elindult a lánya ajtaja felé. Viszont, mielőtt odaért volna, inkább megfordult, és visszatért a konyhájába. Még hallotta a felbúgó porszívót, és öröm járta át a szívét.
Hát meggyógyult volna ez a lány? – ragyogott fel az arca.
Igaz, Timi továbbra is a magányt kereste, de egyre gyakrabban jelent meg társaságban, mosolygott és az arca is kezdte visszanyerni régi színét és kerekségét.
– Vajon mi történt vele? – kérdezte a nő, de hangosan nem merte kimondani, nehogy a lánya ismételten apátiába süllyedjen.
Pasi nem lehet – töprengett magában -, alig jár el otthonról. Új barátok se, mert csak a régiek jelentek meg időnként náluk. Talán valami új szórakozást talált? – végül abban maradt, hogy Timinek új hobbija van, s ez meghozta számára a várt gyógyulást.
Majd, ha nem lesz otthon, kikémlelem – csillant fel a szeme, s közben türelmetlenül várta, hogy gyermeke elmenjen valahova, hogy átnézhesse a szobáját. Hamarosan el is érkezett a megfelelő alkalom.
Évek óta nem járt már Timi szobájában, így igencsak megdöbbentette az elé táruló látvány. Azt várta volna, hogy, mint egy átlagos fiatalnak, a szobája tele van izmos férfiakról, énekesekről, meg színészekről készült poszterekkel. Ehelyett könyveket látott mindenfelé, néhol, pedig saját készítésű képek, dísztárgyak – melyek ismerősnek tűntek számára – fokozták a hangulatot. Az íróasztalán is könyvek tornyosultak.
„Talán titokban ír?” – töprengett magában, majd kihúzott néhány fiókot, de csalódottságára nem talált semmi írásra utaló nyomot: sem telefirkált papírlapokat, sem jegyzetfüzeteket. Viszont másra bukkant: apró papírdarabokra, melyek legtöbbjére egy-egy név volt írva. Mindegyikre ugyanaz a férfinév: Zoli. Csak ennyi. Se egy vezetéknév, se egy szívecske ámor nyilával, semmi, ami a név bővebb jelentésére utalt volna.
„Vajon ki lehet ez a Zoli?” – morfondírozott, miközben megnézte a többi papírdarabot. Azok mindegyikére, pár, egyszerű vonásból álló rajz volt felfirkantva. Afrikai családokra lehetett ismerni bennük.
„Talán rajzolásba fogott – elmélkedett tovább, és gyorsan kilesett az ablakon, hogy tiszta-e a levegő -, ahhoz túl kezdetlegesek a rajzok. Inkább, mintha az álmát, vagy kósza gondolatát szerette volna papírra vinni. – fejtegette, miközben visszahúzta a függönyt, és mindent a helyére rámolt.
Hirtelen ötlettől vezérelve, gyorsan kiborította még a szemetest, ahol is három telefonszámot talált, melyből kettő ugyanaz volt. Gyorsan lefirkantotta őket, végül a kukát is az eredeti helyére rakta vissza.
Mire beért a konyhába, megérkezett a lánya is.
– Szia, anya! – üdvözölte őt Timi. – mit főzöl?
– Egy kis lecsót csinálok, fogsz enni belőle?
– Persze, segítsek?
– Köszönöm, elboldogulok – nyögte ki nagy nehezen, hagyva, hogy lánya a szobájába menjen; közben izgatottan gyűrögette a cetlit a zsebében, melyen a telefonszámok voltak. Már alig várta, hogy hívhassa őket.
Timi vidáman terült el az ágyán, örült, hogy végre valami jót cselekedhetett. Alig várta, hogy éjjel elújságolja Zolinak nagy tettét: az egész zsebpénzét átutalta az afrikaiak részére.
3 hozzászólás
Azt írtam a 7. fejezethez, hogy fejezetnek talán túl kevés a leütött karakter-szám. Most végig olvastam mind a 8 fejezetet. Tetszik! Könnyedén, jól mesélsz. Érdekes a történet ezzel az álombeli Zolival. Eddig nagyon jó. Azt se bánom, h túl rövidek az epizódok. Igazi „internetes” regény. Ide ilyesmi való! A nagy feladat nyilvánvalóan az, hogy lehet úgy megcsinálni, hogy a rövidsége ellenére ne legyen vázlatos? Neked eddig sikerült! Üdv. én
Szia! Köszönöm az elismerő szavakat! Hamarosan jön a folytatás!
Üdv.:
Aurora
Én is végigolvastam. Tetszett, mégis rövidnek tartom, s javasolnám,
hogy folytassad. Ennyi után bizony lenne rá alkalom, az új ismrősével
kapcsolatban biztosan, Én őket összeházasítanám, sőt, még tovább
is lemennék, hogy egy kicsit nagyobb kötet legyen belőle.
Én is azt mondhatom, nekem is tetszik, ahogyan írsz, mesélsz,
és aki azt olvassa, annak tetszik.
Szeretettel olvastam, majd ha lesz időm, a másik ításodat
is megkeresem.
Szeretettel: Kata