Egyszer az állatok elhatározták, hogy Embervédő Egyesületet hoznak létre. Restellték, hogy az emberek minden országban alapítottak Állatvédő Egyesületeket, ők pedig eddig ezt még sehogy se hálálták meg.
A varjú nagy károgással adta hírül minden állatnak, hogy gyűlés lesz az erdőben.
-Gyertek, gyertek a tisztásra!!- rikácsolta.
A háziállatok is hivatalosak voltak e nagy eseményre, nekik a kakas kukorékolta el a nagy hírt.
Az állatok táblákkal érkeztek, amiken az emberek iránti szeretetüket hirdették.
Az oroszlán szólalt meg először:
-Kedves hallgatóság, tisztelt egybegyűltek! A mai összejövetelünk célja az, hogy megalapítsuk az állatok Embervédő Egyesületét. Ti- itt jelentőségteljesen körbenézett- nagyon jól tudjátok, hogy az emberek mennyi jót tesznek velünk. Megmondhatják ezt például a galambok, akiket finom morzsákkal etetnek…
-Úgy van, úgy van!- burrogták a galambok.
-Állatmenhelyeket hoznak létre- vakkantotta a kutya.
-Etetnek, itatnak, gondoznak minket- rikkantotta a kakas.
-Kacsaúsztatót csinálnak nekünk!- hápogták a kacsák.
-Barátaim!- vette vissza a szót az oroszlán- Négy lábon járók, levegőben repdesők, előre a nagy munkára! Cselekedjünk! Védjük meg mi is az embert! Most megbeszéljük a tennivalókat, elosztjuk a feladatokat. Jelentkezzék, akinek valamilyen indítványa van!
-Na, mondjátok hangosan!- bökdöste a róka a mellette állókat.
-Mit mondjak?- szólt a bánatos szemű őzike. Én még egy embert sem bántotam…
-Mi sem, mi sem- dünnyögték a szarvasok.
– Hát igen…- szólt a farkas. Ki hallott olyat, hogy egy őz, vagy egy elefánt bement a városba emberre vadászni?! Ők, pedig jönnek mindenféle furfangos szerszámokkal, és elejtenek minket! Mi csak védekezünk, de inkább menekülünk előlük.
-Ti legalább futhattok és van, amikor szerencsével jártok. De én? Engem istállóban tartanak, a tejemet megisszák, aztán tudjátok, mi a vége…- bőgte szomorúan a tehén.
-És én? És én?!- visított a malac.
-És én?- nyerítette a ló.
– Hát mi, hát mi?- hápogták a kacsák.
-Én őrzöm a házat, vigyázok a javaikra, de ők ezt nem mindig hálálják meg. Belém rúgnak, vannak kutyatársaim akiket kidobtak! Ezért kell az állatoknak menhely, mert az ember ilyet is tesz!!- ordította a kutya.
Ekkor hangos csörömpöléssel érkezett egy macska.
-Veled meg mi történt? – érdeklődött az oroszlán.
-Velem?! Nézzétek meg, mit tettek velem. A lábamra, a farkamra konzervdobozokat erősített néhány gazfickó! Nem tudom levenni! Ez a zörgés – csörgés egészen megbolondít.
Zörgetni kezdte a konzervdobozokat.
Az oroszlán megrázta a csengőjét.
-Csendet!- Nem azért jöttünk ide, hogy panaszkodjunk, hanem azért, hogy megvédjük az embert!- ordította az oroszlán.
-De ki ellen? Mi ellen?—visította a malac.
-Ők bántanak minket! – kiabálták most már egyszerre az állatok.
-Táskát, cipőt készítenek a bőrünkből!- szsiszegte haragosan a kígyó.
-Bundát, sapkát viselnek az emberek a mi szőrünkből!- kiáltotta a nyuszi.
-És ami a legszörnyűbb!!! Na mi?! – bőgte a tehén.
– Megesznek bennünket!!!- harsogta valaki a tömegből.
-Csapdákat állítanak!- cincogták most már bátran a z egerek is.
-Az ember a saját fajtáját is elpusztítja. Mert ki hallott olyat, hogy kacsa bánt kacsát?!- hápogták a kacsák.
Az oroszlán haragosan elbődülte magát:
-Csend legyen!!! Megalakultunk, tessék eldönteni: Hogyan védjük meg az embert?!
-Saját maga ellen nem védhetjük őket!- nyávogta fájdalmasan az őrült macska. Ők bántanak minket, meg egymást is!- szőre égnek állt, félelmetes látványt nyújtott. Az állatok távolabb húzódtak tőle.
-Vigyétek innen ezt az őrült macskát!- harsogta az oroszlán.
-De ki miatt lett ilyen?-kérdezte halkan egy nyúl.
-Jó! Csendet!- szólalt meg az oroszlán. Megállapítom, hogy az embert saját maga ellen nem védhetjük meg. Sajnos vannak köztük jók, akik segítenek nekünk, de vannak köztük olyanok, akik bántanak minket, gonoszak velünk. Mély sajnálattal bejelentem, hogy az Embervédő Egyesületünket feloszlatom. Az emberek csak maguk segíthetnek magukon, azzal, hogy megbüntetik az állatkínzókat, az egymás ellen fordulókat. Mi pedig élünk úgy, ahogy eddig. Szolgálva őket, sokszor kiszolgáltatottan, menekülve, bújkálva, ahogy eddig…. ez így marad amíg világ a világ.
6 hozzászólás
Kedves hundido!
Nagyon jó eredeti ötlet az alkotásod, hogy az állatok szemével nézzük az embert. Sajnos egyet kell értenem veled, az állatok nem tudnak, és nem is kell, hogy védjenek minket maguktól, mert mi bántjuk őket, és egymást is. Sajnos mi túlnőttünk az állatságon, és lettünk az állatoknál állatabb állattá. Képességünk több van, mint nekik, de bánni nem tudunk a képességeinkkel, ezért sokszor rosszabbak leszünk náluk. Amíg az ember nem tud túlmutatni önmagán, addig ez sajnos mindig így is marad.
Kedves Mihály!
Köszönöm, hogy elolvastad, és értékelted, és hogy tetszett.üdvözlettel hundido
Kedves hundido!
Olvastam többször ezt az írásod!
Nehéz mondani bármit is…mert ezek a
gondolatok-aid sok sok felelet-et és
elnézést megszakadt!
…és sok sok körültekintést…különösen
magunk körül…tetteink és felfogásaink körül
Gratulálok:sailor
Kedves Sailor! köszönöm, hogy elolvastad ezt a kis "mesét". Örülök, hogy megérintett.üdv hundido
Mély igazság rejtőzik a soraidban, nagyon jól sikerült megfogalmaznod ezt a történetet, ezeket a gondolatokat.
Jolcsi