Három, nyolc év körüli fiúcska beszélget az óraközi szünetben az iskola folyosóján. Az új tanév második napján bőven van mesélnivalójuk egymásnak.
– Az én apámnak most BMW-je van – henceg a szőke üstökű Marci, és zsebre dugja csokoládétól maszatos kezét. – Pár hete vette.
– A BMW már nem nagy szám, az én apámnak Audija van – vágja rá nyomban a kissé túlsúlyos Dani, és büszkén kidülleszti a mellét. – Tizenhat szelepes, nyolc hengeres, tele extrákkal.
Bár társain látszott, hogy fogalmuk sincs, mire valók a szelepek és mi a hengerek számának jelentősége, nem merték bevallani tudatlanságukat. Dani elégedetten látta, hogy sikerült kivívnia az elismerésüket. Nagyképűen végigmérte a korához képest sovány, apró termetű Karcsit.
– Hát a te apádnak mije van? – kérdezte kihívóan. Biztosra vette, hogy az ő Audijuknál senkinek nincs jobb az egész második osztályban, de talán az egész alsó tagozaton.
– Az én apukámnak van két erős lába – felelte a keszeg kisfiú, és büszkén felszegte az állát –, ezért nincs szüksége autóra. Mindenhová eljut gyalog, vagy busszal.
– Busszal? – nézett össze meghökkenve Marci és Dani. – Ugyan ki jár manapság busszal?
– Apukám szeret emberekkel megismerkedni – magyarázta rezzenéstelen arccal Karcsi. – Ha kocsival közlekedne, nem tudna beszélgetni senkivel, legfeljebb magával.
– Az én apám nem is akar idegenekkel trécselni – legyintett Marci. – Elég baja van a beosztottaival, tiszta ideg, mire hazaér. Sokszor már hazafelé a kocsiban szétrobban a méregtől, mert annyira felhúzták a munkahelyén. Alig merek szólni hozzá.
– Az én apám nem bratyizik a melósaival sem – közli méltóságteljesen Dani. – Csak kiadja az utasításait, és aki nem engedelmeskedik neki, azt egyszerűen kirúgja. De azért ő is kiabálós, mire hazaér. Néha anyával is veszekszik, én olyankor bezárkózom a szobámba, és bömböltetem a CD-lejátszómat.
– Na látjátok? Mégiscsak nekem a legjobb – néz rájuk diadalmasan Karcsi. – Az én apukám soha nem ideges, legalábbis mire hazasétálunk a suliból, mindig lecsillapszik, így aztán otthon van türelme tanulni meg játszani velem. És tudjátok, mit? Én kifejezetten örülök, hogy nincs autónk, mert legalább több időt tölthetek az apukámmal kettesben. Mindig a parkon át megyünk, és útközben apa sokat mesél nekem a fákról, a madarakról, az évszakokról és mindenről, amire kíváncsi vagyok.
Dani és Marci először elhűlve hallgatták a beszámolóját, ám azután elfogta őket az irigység. Hirtelen rádöbbentek, hogy Karcsinak, bár nagy szegénységben él a szüleivel, sokkal jobb dolga van, mint nekik, mert az apukája életében ő a legfontosabb. Fontosabb, mint a munka, a ház, a kocsi, a pénz… Ettől a felismeréstől elszomorodtak, és soha többé nem dicsekedtek senkinek az apukájuk autóival.
16 hozzászólás
Szia!
Mai rohanó világunkban annyi mindent a szeretteink elé helyezünk, pedig nincs fontosabb, mint hogy együtt legyünk velük. Pénz, gazdagság sohasem pótolja a jó szavakat, a törődést. Fontos dologra hívtad fel a figyelmet novelláddal.
Szeretettel: Rozália
Kedves Borostyán!
Nagyon tetszett igaz történeted, mely szerintem valóságon alapszik. Én is jobb szeretek buszozni vonatozni mint a bezárt autoban hajtani. Egyszóval szeretek emberek közt lenni. tetszett az írásod!
Barátsággal Panka!
Jaj de jó, hogy megírtad!:-) Már éppen indultam az autókereskedésbe, de előbb elolvastam a prózádat. Vásárolni akartam egy Kia Sportage-t, de azt hiszem, az árát inkább fagyira költöm a családdal.
:-)))
Kedves Rozália!
Sajnos, ez manapság megszokott viselkedési forma-norma… már a srácok is megpróbálják túllicitálni egymást a suliban, s ha mással nem tudnak dicsekedni, hát a szüleik vagyonával kérkednek… Szomorú világban élünk:(
Üdv: Borostyán
Kedves Panka!
Most kivételesen nem konkrét esemény íratta velem e kis történetet, inkább régebbi emlékeim hívták életre. A gyerekeim óvodás-kisiskolás korában előfordult olykor, hogy a gyerekek csúfolták és szabályosan lenézték azt, akinek a családja szűkösebb körülmények között élt, és nem telt pl. Adidas cipőre… A srácok kegyetlenek tudnak ám lenni, de neked nem kell ezt bizonygatnom, Panka:)
Üdv: Borostyán
Kedves Artúr!
Majdnem komolyan vettem:) Egyébként ha a családod legalább annyira imádja a fagyit, mint én, akkor lehet, hogy kevés lenne a Kiára szánt pénz:)
Üdv: Borostyán
Kedves Borostyán!
Nagyon jó, tanulságos írást hoztál megint.
Karcsinak szerencséje, hogy olyan apukája van.
Én is szerettem volna többet együtt lenni a gyerekekkel, mikor kicsik voltak, de napi tízen kettő-tízen hat órát dolgoztam csak azért, hogy megéljünk, és még akkor semmilyen luxusra nem telt, csak éltünk. Egyébként autóm soha nem volt és szerintem nem is lesz.
Tetszett az írásod.
Üdv: József
Kedves Borostyán! Az a pénz nekem egyedül sem elég fagyira:-))) Köztudottan édesszájú vagyok, de talán egyszer azért befagyizhatunk belőle mind:-)))
Nagyon tetszett Borostyán!
Igen szeretni és szeretve lenni, ez az "Igazi gazdagság"
Jó példát találtál! Gratulálok hozzá!:)
Nagyon örülök az írásodnak, Borostyán, mert olyan kiveszőben lévő értékekre világítasz rá, amelyek nélkül sokkal szegényebbek lennénk.
Kedves József!
Gyerekkoromban nekünk sem volt autónk… S talán ennek köszönhetően rengeteget kirándultunk a szüleinkkel:) Felnőttként közel 30 éve van autó a családban. és bizony kissé elkényelmesedtünk… Az együtt töltött idő pedig folyamatosan csökken, mert ma sem lehet megélni kevesebb munkából:(
Üdv: Borostyán
Kedves Dóra!
A legfontosabb valóban a szeretet, adni és kapni egyaránt csodás érzés:) Ám rohanó világunkban egyre kevesebb idő jut a kimutatására…
Üdv: Borostyán
Kedves Arany!
Köszönöm kedves szavaidat, igyekszem:)
Üdv: Borostyán
Igazi gazdagságról írtál, és ez tényleg az.
Sajnos, már nem ezek az értékrendek, én saját tapasztalatomból is látom, hogy bizony, eluralkodik az elmagányosodás, szülő és gyermek közt is, pláne a társsal is…vagyis nem jó az irány.
Olyan jó lenne megfordítani, de már kevés ember gondolkodik így mint Te!
Nagyon sok ilyen szép, és" telistele jóval"-írást kívánok, és azt is, hogy csak egy pici százaléka váljon is valóra.
Szeretettel: dinipapa
Kedves Dinipapa!
Nagyon jólesik, hogy így odafigyelsz írásaimra:) Külön köszönöm szívből fakadó jó kívánságodat!
Üdv: Borostyán
Kedves Borostyán!
Első gondolatom. Milyen szép. Jó ilyen történetet olvasni.
Ági