Az ősz juhász ajándéka

Zalán sosem szerette az iskolai ünnepségeket, "ki mit tud?"-okat. Bár okos kisfiú volt, és szinte elsőre megjegyzett minden verset, éneket, és a hallása sem volt rossz; ha ki kellett állnia az osztály elé, mintha egy rosszindulatú manócska csomót kötött volna a nyelvére: meg sem tudott szólalni, vagy csak hebegett-habogott, miközben a kezeit folyamatosan ökölbe szorította, majd elengedte.

Egyik éjjel nehezen jött álom a szemére – mindössze egy hete volt rá, hogy előálljon valamivel, mert a farsangi előadáson minden gyerek azzal léphetett fel, amivel csak akart, a saját választása szerinti jelmezben, neki azonban egyetlen olyan műsorszám sem jutott az eszébe, amellyel ne sült volna fel. Keserűen gondolt rá, hogy a kíváncsi szülők tekintetének kereszttüzében még a dadogása is előjöhet, amit pedig mindennél jobban szégyellt.

Hosszas fejtörés után végül mégis elnyomta a buzgóság, és különös, azelőtt soha nem látott álom jött a szemére. Egy réten sétált, felette csak a csillagos ég hevert kövér holdanyjának kebelén, és egy lágyan simogató dallam csalta őt egyre csak előre. Borzas kis pulikutya sietett eléje, majd gyorsan visszaszaladt a gazdájához, akit most már Zalán is látott: egy öreg, ősz szakállú juhász ült vastag subájába bugyolálva a pattogó tábortűz mellett, körülötte békésen szuszogó jószágok, és csak fújta, fújta a furulyáját… Hirtelen abbahagyta a játékát, és halvány, mindentudó mosollyal emelte huncut tekintetét a kisfiúra:
– Szépen szól, ugye? Nem kell hozzá az én repedtfazék hangom, és mégis, még azt is elmondhatom vele, amire nincsenek szavak.
Mivel Zalán nem válaszolt, így folytatta:
– Épp egy csillagot próbáltam levarázsolni az égről, hogy kívánhassak. Hullanak a szívből jövő zenére, tudtad ezt?
– Nem. – ismerte be Zalán, és egyszerre úgy érezte, hogy bármit megadna azért, hogy megfújhassa azt a furulyát.
– Úgy látom, te már kívántál is! – kacsintott rá cinkosul a juhász – Akkor folytatom is a csillagcsábítást, rendben? – azzal újra ajkához emelte a hangszert, és a kedves dallam ismét megtörte az éjszaka csendjét.

Zalánt másnap ritka rossz kedvében találta a reggel – szívesen időzött volna még abban az álomban, és egyáltalán nem fűlött a foga a felkeléshez. Kedvetlenül fordult az oldalára, és akkor valami megszúrta…
– Aú! – nyögött fel bosszúsan, de egyből elakadt a szava, amint kezébe vette a "bűnöst".

Gyanakvóan nézett körül, de rajta kívül senki nem volt a szobában, és az ajtó is csukva volt.

Most már tudta, mi lesz a farsangon, és amikor elérkezett a nagy nap, hibátlanul fújta el a meglepett közönségnek, hogy a juhásznak jól van dolga.