A tizenhat éves Nóri lágyan megsimogatta a hasát, amely még teljesen lapos volt. Kívülről nem látszott, hogy odabent egy kis lény növekszik, szerelmük gyümölcse. Szerelem? Ugyan, Tomi nem is szerette őt igazán, hiszen amint meghallotta, hogy gyermeket vár, szélsebesen faképnél hagyta.
– Terhes vagy? – förmedt rá gorombán. – Miért nem vigyáztál?
Nóri szeme elkerekedett a csodálkozástól.
– Én??? Te nem akartál gumit használni…
– Szedhettél volna tablettát, ahogy más csajok – vetette oda foghegyről a fiú, aki alig két évvel volt idősebb nála. – De te szándékosan felcsináltattad magad! Most mit vársz tőlem? Hogy elveszlek?
– Hááát… – Nóri elbizonytalanodott. – Azt mondtad, szeretsz…
– Te meg elhitted, mi? Hülye liba! Nekem terveim vannak, egyetem, miegymás. Neveld fel egyedül a kölyködet, vagy vetesd el! Mit bánom én?
Azzal Tomi sarkon fordult, és vissza sem nézett.
Nóri most ott állt remegő térdekkel a János Kórház nőgyógyászati osztálya előtt, ahová berendelte az orvosa, hogy elvégezze rajta az abortuszt.
Nehezen szánta rá magát erre a kétségbeesett lépésre, de nem volt más választása. Biztosra vette, hogy a szülei elzavarják otthonról, ha elmondja nekik az igazat. Rendes, jóravaló emberek voltak, és tisztességre nevelték őt és a nővérét. Azt már kipuhatolta, hogy az iskolából azonnali hatállyal kirúgnák, ha megtartaná a babát, hiszen terhes lányok nem járhatnak suliba. Rossz fényt vetne a nemes intézményre! Meg aztán a kicsire sem lenne, aki vigyázzon. Anyja még negyvenöt éves sincs, reggeltől estig dolgozik, a nővére meg egyetemista. Bébiszitterre nem telne a szülei fizetéséből, örülnek, ha a két lányuk iskoláztatását tudják fedezni belőle. És hát igen, ő is tovább akar tanulni, hogy valóra váltsa gyerekkori álmát, és vegyészmérnök lehessen. Nóri napok óta törte a fejét a megoldáson, de semmi okos nem jutott eszébe. Itt nincs helyes döntés, nem létezik jó megoldás…
Keserűen felsóhajtott. Egyszerűen kénytelen alávetni magát a beavatkozásnak, és… megölni a babát, bármennyire is vérzik érte a szíve.
Vállára vette iskolai hátizsákját, amelyben ezúttal tankönyvek és füzetek helyett tisztálkodó szerek és a pizsamája lapultak egy törülköző társaságában. Otthon azt lódította, hogy a barátnőjénél alszik. Edina volt az egyetlen, akivel megosztotta szörnyű titkát, és a lány igazi jó barátnak bizonyult. Vállalta, hogy falaz neki.
Nóri ólomsúlyúnak érezte a lábait a szívére nehezedő tehertől, ám azután dacosan felszegte a fejét, és elszántan belépett az üvegezett csapóajtón. Észre sem vette, hogy az arcán legördült két kövér könnycsepp…
23 hozzászólás
Kedves Borostyán!
Ez nagyon megrázó történet. De sajnos sokan vannak, akik így járnak. Ez tényleg nagyon nehéz döntés lehet, bár szerencsére nem tudom mennyire. Mindenesetre teljesen együttéreztem Nórival.
Jó volt olvasni az írásodat 🙂
Kedves Jessie!
Örülök, hogy megérintett a történet:)
Üdv: Borostyán
Kedves Borostyán!
Megrendítő tötrénet, sajnos tudjuk, hogy sok ilyen van, és Nóri története nem egyedi eset. Remlem, hogy írásod is hozzájárul ahhoz, hogy minél kevesebb ilyen legyen a jövőben.
Üdv.: Zagyvapart.
Kedves Zagyvapart!
Én is remélem, hogy sok fiatalhoz eljut az írásom, és okulnak belőle. Köszönöm, hogy olvastál:)
Üdv: Borostyán
Nagyon jól fogalmazol, sikerült felkeltened az együttérzést Nóri iránt. Bizony, ez nehéz helyzet, és Nórinak szörnyű lehet, hogy még a szülei előtt is titkolóznia kell.
Szeretettel: Rozália
Kedves Rozália!
Örülök, hogy nálam jártál:)
Üdv: Borostyán
Van helyes döntés, csak az nem utána, hanem előtte. Lehet, hogy ma nevetség tárgya egy lány, ha tizenhat évesen még szűz, én nem tudom, mindenesetre az írásod ebben a témában jól sikerült. Kicsit több drámaiság is belefért volna, és a fiú személyiségének bemutatása eléggé lazára sikerült, de lehet, hogy ez a véres valóság? Mindettől függetlenül jó írás.
Üdv.
Kedves artur!
Azt hiszem, a valóság sajnos tényleg ilyen… Köszönöm, hogy olvastál:)
Üdv: Borostyán
Megrázó történet valóban. Nagyon jól írsz.
Gratulálok: András
Kedves András!
Köszönöm, hogy olvastál, örülök, hogy tetszett:)
Üdv: Borostyán
De szomorú! Sajnos sok kislány félelmében meggondolatlanul is cselekszik, ha már megtörtént a baj. Talán az még drámaiabb lett volna.
Majka
Kedves Majka!
Hála Istennek, nekem soha nem volt abortuszom, minden gyermekemet akartuk (négyen vannak), de azt hiszem, sokan egész életükben nem heverik ki… Köszönöm, hogy nálam jártál:)
Üdv: Borostyán
Szia Borostyán!
Tényleg profi módon műveled a prózaírást, és számomra teljesen rendben van az, amit az egyik hozzászólásodban írtál – rátaláltam :)) -, hogy az írás technikájáról Neked már nem lehetne újat mondani 🙂 Stílusosan írsz, gördülékeny, érthető… minden írásjel a helyén, helyesírás szintén oké 🙂
A témáról… na most leszek őszinte :))) … az első olvasás után úgy éreztem, jól felbosszantottál :))) … ezer bocsánat!!! Ennek az oka az, hogy nagyon erősen kisbaba-párti vagyok, az ilyen irányú megoldásokat támogatom. Aztán rájöttem, hogy van ám itt mondanivaló bőven! Ugyanis ez az írás megmozgatja egy kicsit az ember felelősségét a gyermekeivel szemben… hogy segítsünk nekik, és úgy neveljük őket, hogy soha, semmilyen körülmények között ne kerüljenek olyan helyzetbe, mint fent Nóri – és képesek, hajlandók legyenek feltétel nélkül bízni a szüleikben. Így aztán elszállt a "düh" :))) és szolidan csak gratulálni szeretnék Neked! 🙂
Ja, és nagyon szimpatikus a számomra, hogy van négy gyermeked – nekem is van három kicsi lány (a világon az egyik legszebb dolog – a gyermek)!
Üdvözlettel: Mona
Kedves Mona!
Köszönöm elismerő szavaidat, bár be kell vallanom, olykor igen nehezemre esik röviden, tömören fogalmazni, és néha kétségeim támadnak, hogy elég világosan ki tudom-e fejezni a mondanivalómat röpke egy oldalban. A regény mégis csak más, ott sokkal bővebben lehet írni…
Gratulálok a gyermekeidhez. Manapság már a három gyerek is "túlvállalásnak" számít:) Szerencsére a mi családunkban soha nem került sor abortuszra, se kamaszkorban, se felnőttként, és ezért hálás vagyok Istennek.
Üdv: Borostyán
Szia, pár apróság:
Ezek a jelzők nem erősítik, hanem gyengítik a szöveg erejét:
kétségbeesett lépésre
nemes intézményre
szörnyű titkát
A zárójelben lévők is fölöslegesek, a kevesebb több elven:
Nóri ólomsúlyúnak érezte a lábait (a szívére nehezedő tehertől), ám azután (dacosan) felszegte a fejét, és elszántan belépett az üvegezett csapóajtón. Észre sem vette, hogy az arcán legördült két kövér könnycsepp…
Ez persze csak egy vélemény. 🙂 Csak így tovább!
üdv
o.
Kedves onsai!
Köszönöm, hogy megosztottad velem a véleményedet. Igazad van, az említett jelzők kissé elcsépeltek, de épp azért használtam őket, mert mindenki számára egyértelműek, és egy novellánál a közérthetőség az elsődleges szempont. Az általad zárójelbe tett bővítmények pedig nyilván a regnyíráskor ragadtak rám, hiszen ott bő lére ereszthetem a mondanivalómat.
Öeülök, hogy olvastál:)
Üdv: Borostyán
Hatásos, szép! De (olyan hülyeség, hogy azt tanítják, hogy éssel és egyéb kötőszavakkal nem kezdünk mondatot.)nem értek egyet! Már a hozzászólásokkal. Talán a művel sem. "Megtörtént a baj" (Majka)…én reméltem, hogy "Megtörtént a gyermekáldás". Magam részéről betiltanám az abortuszt (fogalmazzunk továbbra is kényesen…). Nincs jó, vagy szükséges abortusz. Ha most kimegyek az utcára, és megölök egy számomra ellenszenves (vagy akár sokak számára ellenszenves) rákos öregembert: 25 évet kapok. De ha a barátnőm teherbe esik és felaprítattja a magzatot: kb 80 000ezer forintot fizet. Szerintem ez aránytalan. Még annyit, mint férfi, hadd tiltakozzam: egyenlőség? Persze, ha én meg akarnám tartatani, nem lenne egyenlőség a nő dönt…az ő gyereke? Az enyém is. Ő hordja ki, ez ad okot a megkülönböztetésre. De egy magzat esetében többről van szó, mint egy pulcsi alá rejtett dinnyéről. Egy apa leendő gyermekét ugyanúgy a szemetesbe dobják ott a műtőasztalon, mint egy anyáét. Mindenesetre köszönjük a szüfrazsetteknek, és liberalistáknak, hogy most már ez ügyben is mások hozhatják meg helyettünk a helyes döntést… :S
Egyébként azt hittem, az orvosok gyógyítani akarnak…De azt is hittem már, hogy a politikusok "helyesen kormányozni" akarnak.
(És tudom, hogy a 12 éves terhes lányok, meg a csökkent értelemel születendők, stb. De akkor nincs a tetteinknek következménye? Ami akár szép is lehetne? és akkor miért nem mészárolunk le mindenkit aki fogyatékos?:S…)
Bocsánat, érzkényen érint a téma, de talán céljaid egy részét elérted vele: beszélgetést, vitát indítottál. Szerintem ez helyes.
Kedves Sándor!
Köszönöm kimerítő hsz-edet. Igazad van, a gyermek a megfogantatástól élő ember, épp ezért ellenzem jómagam is az abortuszt, és mint korábban említettem, nekem nem is kellett soha ilyen döntést hoznom, mert ha nem akartunk babát, hát védekeztünk. Én képtelen lennék megölni egy ártatlan kis lényt! Abban is igazad van, hogy a nőké a döntés joga, de ezen nem lehet változtatni, mivel nem csak hogy ő hordja ki, de ő is kénytelen felnevelni, ha a férfi lelép… Sajnos, ez a helyzet. Sztem ha törvény tiltaná, az sem segítene, mert akkor elvégeznék titokban, ami még több veszélyt hordozna magában. Nos, úgy nagy vonalakban ennyit.
Üdv: Borostyán
(Jajj…még annyit: Borostány, a legtöbb ellenvetés tényleg a kritikusaidnak szólt, vagy még azoknak sem….Monánál egy kicsit úgy látszik, forrófejűbb vagyok, nem bírtam magamban tartani….bocsánat.)
Ez utóbbi nagyon igaz…Eszembe se jutott. Emil Zola Tisztes Úriházában is csinálnak titkos elhajtást, valami erős méreggel, ami az anyát is majdnem megöli.
Nos, mindenesetre gratulálok a bizonyára szép és nagy családodhoz! 🙂
Kedves Sándor!
Köszönöm szépen. Annyi bizonyos, ha valaha döntés elé kerültem volna, én azt a megoldást választottam volna, amelyet az Esély az életre c. írásomban megfogalmaztam (Mellesleg a Dilemma ihlette).
Üdv: Borostyán
Ez szörnyű! És hány ilyen van………… még ma is! Engem nagyon megérintett.
Sok sikert a további írásaidhoz!
Léna
Kedves Léna!
Sajnos gyanítom, hogy sok hasonló eset van napjainkban… Köszönöm, hogy olvastál:)
Üdv: Borostyán