Dordinkának a nővére nevezte el, Csuti. Hát persze, hogy nem Dordinkának hívták őt, és a nővére neve sem Csuti volt. Ilyen nevek nincsenek is. Ezek a titkos neveik voltak, ők adták egymásnak, és csak akkor szólították ezeken a neveken egymást, ha senki más nem hallotta.
A titkos nevek már csak ilyenek, titkosak.
Dordinka mégis úgy érezte, hogy ez az ő igazi neve. Amikor a rendes nevén Ildikónak szólították, az mindig valami olyan kötelességet jelentett, amit akkor is meg kellett tennie, ha semmi kedve nem volt hozzá. Megenni az óvodában azokat az ételeket, amiket nem szeretett. Csendben lenni sokáig, hogy ne zavarja a felnőtteket éppen abban, amit csináltak. Lefeküdni a kiságyába, amikor még fenn szeretett volna maradni. Jónak lenni, vagyis mindig azt tenni, amit elvártak tőle a felnőttek, pedig sokszor nem is értette, hogy mi is lenne az.
Amikor Dordinka volt, minden más volt. Minden nagyon, nagyon jó volt.
Olyankor a felnőttek nem voltak a közelben, csak Csuti, aki bár már iskolás volt, nem volt még felnőtt. Néha ugyan ő is parancsolgatott Dordinkának, de semmi sem történt, ha Dordinka nem fogadott szót neki. Elég volt csak annyit mondania: Na ne, Csuti! Már nevettek is rajta, hogy Csuti egy pillanatra eltévesztette a játékot, és úgy viselkedett, mintha most nem a titkos nevén szólítanák.
Dordinka és Csuti remek játékokat játszottak. Csupa olyasmit, amit a felnőttek nem helyeseltek volna, ha látják. Pedig nem rosszalkodtak igazán. Nem törtek össze semmit, nem bántottak senkit, és semmit, még egymást sem. Milyen játékokat játszottak? Nagyon titkosakat! Na jó, egyet elmesélek, de ne mondjátok el senkinek! Itt van például a kórházas. Mind a ketten voltak már kórházban, mind a ketten akkor, amikor kivették a mandulájukat. Na nem egyszerre voltak ott, de mind a ketten utálták a kórházat, és azt, ami ott történt velük. Mégis szerettek kórházast játszani. Olyankor kipakolták a ruhás szekrény aljából a cipőket, és más kacatokat. Csuti levette Dordinka ruháit, pizsamát adott rá, és befektette őt a ruhásszekrény aljába, az volt a kórház. A szekrény ajtaját nem csukta be, mert tudta, hogy akkor sötét lenne benne, és a kórházban nincsen sötét. Meg azért sem csukta be, mert Dordinka félt a sötétben. Csuti is levette a ruháit, amik színesek voltak, és csak trikóban, meg bugyiban volt, mert azok fehérek voltak, olyanok, mint a doktor nénik ruhája. Aztán behozta a konyhából a tésztaszűrőt, egy fakanalat, és egy pohár vizet. A tésztaszűrővel alaposan megvizsgálta a szekrényben Dordinkát, majd kijelentette, hogy azért fáj a torka, mert ki kell venni a manduláját. Dordinka azonban megkérte szépen Csuti doktor nénit, hogy ne vegye ki a manduláját, mert az nagyon fáj. Csuti doktor néni erre megitatott Dordinkával egy nagy pohár vizet, vagyis varázs orvosságot. Aztán Dordinkának várnia kellett a szekrényben, csendben, hogy meggyógyuljon. Csuti addig megírta a leckéjét, csak úgy doktor néni ruhában. Amikor készen volt a leckéje, a tésztaszűrővel újra alaposan megvizsgálta Dordinkát a szekrényben. Majd kijelentette, hogy még nem egészen gyógyult meg a beteg, és a fakanállal egy nagy injekciót adott a fenekébe. No persze, csak játszásiból. Csak éppen odaérintette a fakanalat Dordinka popsijához. Dordinka is csak játszásiból sírt egy kicsit. Csuti akkor mesélt neki a kedvenc meséskönyvéből, hogy ne sírjon. Ezt Dordinka nagyon szerette. Feküdt a szekrényben lógó ruhák alatt, Csuti ült a szekrény előtt a kis széken, és felolvasta az összes mesét, amit csak Dordinka kért tőle. Mire a mesélésnek vége lett, Dordinka meg is gyógyult. Szépen felöltöztek, mindent visszaraktak a szekrény aljába. Becsukták a kórházat, vagyis a szekrényt. Hát ilyen titkos dolgokat játszottak ők. Ha majd újra mesélek róluk, talán elmondok egy másik játékukat is.
Csuti, amikor éppen nem volt Csuti, hanem Juli volt, néha furcsa dolgokat akart. Például most éppen egy ünneplő ruhát. Azt kért karácsonyra, a születésnapjára, a névnapjára, nadrág helyett, leves helyett, minden helyett. Mindig ezzel nyúzta az édesanyjukat. Néha már majdnem kapott is egyet, de ahányszor elmentek ünneplő ruhát venni, sohasem tetszettek Csutinak, amiket a boltban árultak. Nem voltak eléggé rózsaszínűek, nem voltak elég nagyok a virágok rajtuk, nem volt eléggé pörgős a szoknyájuk, nem volt masnis öv a derekukon. Szóval nem olyanok voltak, mint amilyent Csuti szeretett volna. Olyan sokszor elmondta már, hogy milyen ünneplő ruhát szeretne, hogy már az egész család kívülről fújta. Csak éppen nem lehetett pont olyat venni egy boltban sem. Végül anyu elment Csutival ruhaanyagot venni. Egy nagyon rózsaszínű, nagyon nagy virágos anyagot, amiből nagyon pörgős szoknyát lehet varrni a ruhának, nagyon nagy masnis övvel a derekán. Aztán egy varró néni megvarrta Csuti elképzelt ünneplő ruháját. Anyu azonban nemcsak Csutinak, hanem Dordinkának is varratott a nénivel egy pontosan ugyanolyan ünneplő ruhát, olyan sok ruhaanyagot vett. Amikor elkészültek a ruhák, és anyu rájuk adta őket, Csuti nagyon boldog volt. Pörgött, forgott, hogy csak úgy repült a szoknyája körülötte, szaladgált fel- és alá, hogy csak úgy úszott utána a masnis övének a hosszú vége. Dordinka viszont nem örült az ünneplő ruhájának. Ő kék ruhát szeretett volna, amin nem virágok, hanem katicabogarak vannak. Vagy inkább, nem is szeretett volna ünneplő ruhát. Anyu kijelentette, hogy az ünneplő ruhára nagyon kell vigyázni, nehogy összegyűrődjön, nehogy összepiszkolódjon, mert akkor már nem lesz ilyen szép. Nem lehet benne játszani, csak szépen sétálgatni, mint a felnőttek. Dordinka alig várta, hogy levehesse már az ünneplő ruhát, mert úgy érezte, hogy mindenütt szúrja, ahol csak a bőréhez ér. Nem szólt azonban semmit, mert látta, mennyire örül a ruhának Csuti, aki alig akarta levenni. Órákig parádézott benne, le sem ült, nehogy összegyűrődjön.
Vasárnap, amikor elmentek az Állatkertbe, Csuti ragyogva vette fel az ünneplő ruhát. Dordinka is felvette a kedvéért, de mielőtt elindultak, tényleg egészen véletlenül, leöntötte egy pohár vízzel. Nagyon szomjas volt, a pohár meg nagyon csúszós, a víz meg nagyon kiömlős, végül a ruha meg nagyon vizes lett. Át kellett öltöznie sortba, meg trikóba. Dordinka úgy tett, mint aki sajnálja, pedig boldog volt, hogy megszabadult a kényelmetlen ruhától. Csuti is úgy tett, mint aki sajnálja, pedig titkokban boldog volt, hogy csak ő viseli a gyönyörű ünneplő ruhát. Nem mondták el senkinek, miért örülnek, még egymásnak sem. Úgyis tudták! Hogy honnan? Mert Csuti Dordinka fülébe súgta az Állatkertben: Köszönöm Dordinka! Dordinka meg visszasúgta: Szívesen Csuti! Mert amikor titkos dolgokról volt szó, csakis a titkos nevükön szólították egymást.
32 hozzászólás
A gyermek világ!:-) Még vissza is köszön az én kiskorom világába. Remek! Judit, fantasztikus ötleteidet megvalósítva csodállak!
Szeretettel:Marietta
Kedves Marietta!
A „Dordinka meséi” című meséskönyvet 6-10 éves kislányoknak szántam.
Megküldtem néhány könyvkiadónak, az egyik másfél évet ült rajta, és nem tudta eldönteni, hogy kiadja-e. Meguntam a várakozást, visszakértem a mesekönyvet, és publikálom itt a Napvilágon. A mesesorozat két kislányról, két testvérről szól. Minden mese „dupla mese”, azaz van egy „titkos” része, ami arról szól, hogy milyen titkos játékokat játszanak a lányok, a másik része pedig, egy történet róluk, az életükről. Tíz meséből áll a sorozat. Te egy kicsit nagyobb vagy, mint az általam megcélzott korosztály :D, örülök, hogy még mindig megvan a gyermeki önmagad!
Judit
Kedves Judit!
Csodálom beleélesedet és fantáziádat!
Tudod miért tetszett nagyon?
Annyira eltaláltad a kis lelkivilágukat!
Meséd ´él´!
Szeretettel gratulálok:sailor
Kedves Tengerész!
„Dordinka meséi” valóságos, modern mesék. A mai világ gyermekeiként a valóság birodalmában kell helytállniuk. Minden kislány eljátszhatja a titkos játékaikat, és minden kislánnyal megtörténhetnek hasonló kalandok, mint velük.
"Nem rég" még én is kislány voltam :D, aztán meg van is egy kislányom, így nem olyan nehéz dolog visszaemlékezni, hogy milyenek voltak a titkos játékok, és a titkos nevek.
Örülök, hogy élőnek találtad a mesét. 🙂
Judit
Kedves Judit!
A legszebb elismerés egy írásra,hogy ´élethü´!
…hogy ´él´
hogy aktuális…
hogy ´tanít´
hogy kihangsúlyozza azt,ami szép és azt is ami nem!
…Nálad ezt-ezeket megtaláltam!
Szeretettel:sailor
Kedves Tengerész!
Köszönöm a legszebb elismerést! 😀
Judit
Kedves Judit!
Csodaszépen indul a meséd. Annyira bele tudtam élni magam. Mindig is szerettem a meséket, ezt a "jó" tulajdonságomat nem nőttem ki.:) Bár, én hiszem, hogy mindenkiben ott él valahol a gyermek idős korában is.
Gyermeki izgalommal várom Dordinka és Csuti további kalandjait.:)
Ida
Kedves Ida!
A nyitó meséhez hasonlóan kezdődik a többi mese is, mindegyiknek ugyanaz a bevezető része, ami a kislányok titkos neveiről szól. Kormos István „Vackor” történeteinek felvezetése és Csukás István Pom Pom meséinek nyitó mondatai adták az ötletet ehhez.
Az azonos nyitó formulával minden mesénél, az volt a célom, hogy a hallgatója /vagy olvasója/ az újrahallgatással belehelyezkedjen Ildikó és Juli világába, már régi ismerősként üdvözölje őket, és várja az újabb titkos mesét, azután pedig a történetet róluk.
Néhány nap múlva felteszem a következő Dordinka mesét is. 🙂
Örülök, hogy "gyermeki izgalommal várod"!
Judit
Kedves gyermeki történet, olyan élethű. írásod bennem is sok mindent felidézett.
szeretettel olvastam: oroszlán
Kedves Oroszlán!
A gyermekkor mesebeli kertjében mindig jó sétálni egyet. 🙂
Mindannyiunknak megvan a lelkében ez a kert, csak ritkán nyitjuk ki a kapuját.
Örülök, hogy velem sétáltál Dordinka, és Csuti kertjében, és közben egy kicsit időztél a sajátodéban is. 🙂
Judit
Aranyos kedves történet. Jó volt olvasni!
szeretettel-panka
Kedves Panka!
Remélem a többi is tetszeni fog! Ha van a közeledben 6-10 éves kislány kérlek, hogy olvasd el neki, és okvetlenül írd meg a véleményét a meséről nekem. 🙂
Judit
Judit, talán ez nem is mese, inkább egy nagyon kedves és tanulságos "ifjúságnak" szánt történet. Tetszett!!!!
Kedves Szusi!
A második osztályban évzárókor a kitűnő bizonyítványom mellé jutalomkönyvet kaptam. Homok Erzsébet: Igaz mesék című könyvecskéjét, ami azt hiszem a legelső mesekönyv volt életemben amit végig olvastam. Talán az a könyvecske kötelezett el örökre az olvasással, az irodalommal. Az írónő /akitől azóta sem olvastam semmit/, a saját gyermekkorának történeteit mondta el a szépen illusztrált könyvecskében. Azóta is szeretettel őrzöm!
Amikor a gyerekeim kicsik voltak ők is azokat a meséket szerették a legjobban, ami róluk szólt, vagy róluk is szólhatott volna, egyfajta igaz meséket, vagy valóság meséket. Ez járt a fejemben, amikor a Dordinka meséket megírtam. Milyen szép álom /lenne/, hogy az ajándékot, amit Homok Erzsébettől kaptam, tovább adjam.
Judit
Tündéri történet, kellemes érzésekkel telve olvastam Kedves Judit !
Szeretettel gratulálok: Susanne
Kedves Susanne!
Köszönöm, hogy itt jártál, és hozzászólást is írtál! 🙂
A hozzászólásodról Fáy András szavai jutottak eszembe. Ő ezt mondta a mesékről:"…csak egy marad mindig ugyanaz: a meseíró emberbaráti lelke, melyből nem a gúny mérgezett nyilai röpülnek ki, hanem a szeretet, jóakarat melege árad szét és alkotja azt a légkört, amelyben üdülünk, erősödünk."
Judit
Egy mesét, vagy mesebeli történetet mindig szívesen olvasok. Jöhet a következő! Szeretettel: István
Kedves István!
Őszintén megmondom, hogy nem gondoltam volna azt, hogy kicsit nagyobbacska fiúknak 🙂 is bejön Dordinka meséje…
Azért szép az élet, mert teli van meglepetésekkel! 🙂
Rendben, jön a következő!
Judit
Mint annyiszor,leírom most is:csodálatosan írsz!
szer:rucal
Kedves Ruca!
Mint annyiszor, most is köszönöm a biztatást! Sajnos a mesekönyvkiadók nem így gondolják…
Judit
Rengeteg mesét olvasok, bizony egyik-másik igen "sántít" és állíthatom-ismerve a gyerekeket is, nyugodtan kötésben lenne a helyük.
üv: ruca
Kedves Ruca!
Megtisztelő számomra, ha az általad olvasott mesék között helyet szorítasz az én meséimnek is! 🙂
Judit
Nőként az írnám, hogy cukiság ez a mese. Férfiként azt írom, hogy simogatóan lágy, még a felnőtteknek is jót tesz, nemhogy a gyerekeknek.
Remélem a sorozat többi darabja is ilyen színvonalú, rémségek és hajmeresztő fordulatok nélkül.
Kedves Person!
Majd a későbbi mesékből ki fog derülni, hogy Csuti és Dordinka életében is vannak szomorúságok, és nehézségek, de rémségek, és hajmeresztő fordulatok nem lesznek benne, ígérem!
Judit
Ritkán olvasok mesét, de ez most "jól esett".
Tündér ez a két kislány.
Gratulálok: Zagyvapart.
Kedves Feri!
Köszönöm, hogy kivételt tettél, és elolvastad a mesét. 🙂
Azt reméltem, hogy a gyerekek szívébe lopja be magát Dordinka és Csuti, de úgy látom a felnőttek is kedvelik őket.
Örülök a kedves hozzászólásodnak!
Judit
Drága Juditom!
Ezt a részt még nem olvastam, de újabb, remek hatást tett rám ez a két bájos kislány, akik ennyire önfeláldozók egymás iránt… Gratula…Lyza
Kedves Lyza!
Köszönöm, hogy az első Dordinka mesét is elolvastad, örülök, hogy úgy érzed, illik a mesék sorába, sikerült ugyanabban a hangulatban tartanom a történeteket. 🙂
Judit
Kedves Judit!
Sok-sok érdekes és igen jó írást olvastam már Tőled, és most nagyon szigorú leszek hozzád… Mindenképpen szerettem volna elolvasni a mesédet, és szeretném véleményezni is, és… csakis az igazat… amit gondolok… 🙂
Tudom, hogy a mese elején megjegyzed, hogy a két kislány néha olyan játékokat játszott, amit a felnőttek nem néznek jó szemmel… és ennek megfelelően írod a szekrényest… Ami azt illeti, nálunk tiltva van az, hogy a gyerekek bebújjanak a szekrénybe 🙂 egyszerűen azért, mert tényleg veszélyes… Van egy-két olyan szekrény, ami régi, és viszonylag stabil, de nem mind az; főleg a modernek… és egyszer-egyszer, amikor eszükbe jutott a lányaimnak, hogy belebújnak, és észrevettem, igencsak megijedtem… rájuk borulhatott volna… Nem óvom őket túl, erről nincs szó… de a szekrénybe nem mehetnek bele, ezt megértették, és nem szeretném, ha egy mese erre biztatná őket… ne haragudj, ezt gondolom, muszáj leírnom… Folytatom…
Folytatás…
A másik megfigyelésem az, hogy az én véleményem szerint külön mesében kellett volna leírni a játékot (ami mondjuk nem a szekrényes 🙂 ) és az ünneplő ruhával kapcsolatos történetet. Tudom, lehet közvetetten összefüggés egy ruhásszekrény és egy ünneplő ruha között, de mégis elkülönül egymástól a kettő…
Változatlanul az a véleményem, hogy mint író, nagyon jól alkotsz… és tényleg ne haragudj… így korrekt, hogy leírom…
Szeretettel: barackvirág
Kedves Barackvirág!
Miért haragudnék, hogy megírtad az őszinte véleményedet? Válaszul csak azt tudom mondani, hogy a Dordinka mesék valóság mesék, és a valóságban MINDEN gyerek rosszalkodik, amikor a szülei nincsenek a közelben. A többi Dordinka mesében is rosszalkodnak /egy kicsit/ a lányok, így valószínűleg – mint édesanyának – azok sem fognak neked tetszeni. Azt gondolod, mint most, hogy rosszalkodásra biztatom a gyerekeket. Megnyugtatlak: nem kell őket biztatni. Nem is ez a célom azzal, hogy leírom a lányok TITKOS játékait /miért is kell, hogy titkosak legyenek? Hogy az aggódó édesanyák NE tudjanak róla :)/, inkább az, vele a célom, hogy a mese olvasásakor el lehessen beszélgetni arról, hogy miért játszották titokban ezeket a játékokat. Mi az, ami nem igazán helyes a viselkedésünkben. /folyt./
/folyt./ és arról is, hogy ebben a mesében miért éppen a szekrény a kórház. /Mert a kórház egy a mindennapi valóságon kívüli izolált hely./ Az én gyerekeim is elbújtak a szekrényekbe, sőt be is zárták egymást oda nagyobbacska korukban. Ezzel akkor szembesültem, amikor "véletlenül" leszakadt a ruhásszekrény ajtaja. A gyerekek akár a valóságban – a mesékben is "vonzódnak" a szekrényekhez és különös kalandokat élnek át bennük. /Pld. a Narnia krónikáiban/.
A Dordinka mesék dupla mesék. Mindegyikben játszanak titkos játékot a lányok, és aztán elmondok egy történetet róluk, ami már nem titkos. Elárulom, hogy azért írtam meg így a meséket, mert a gyerekek számára /is/ a titok vonzó. A mese titkos részében elmesélt "rosszalkodás" hivatott mindazt az egyébként hétköznapi tanulságot -amit a mesék hordoznak – vonzóvá, érdekessé tenni. Judit