Másnap, Mendi délután ment a kórházba. Mindig megnézte a beosztást előbb, s igyekezett elkerülni Jolandát. Sőt, a főnővér is szólt neki, ha tudomást szerzett egy-egy cseréről, és nem csak ő, hanem más nővérek is. Mendi érezte, vele vannak, érezte, hogy nincs egyedül.
Sokáig maradt azon a délutánon. Szombat volt, a főorvos sem volt már benn a kórházban, rendkívül jól érezték magukat Dominikal, játszottak, beszélgettek, tervezgették a jövőt. Már esteledett, amikor Mendi elhagyta a kórházat.
Keveházi doktor is kilépett a kórház kapuján, s nagyot szippantott a lehűlő esti levegőből. Fenyőillatot hozott a szél, szétnézett, merre is induljon, amikor észrevette Mendit, amint a parkoló felé tart. Hosszú léptekkel hamar beérte és kedvesen üdvözölte.
– Megfejtettem a nevét!…
– Dehogyis fejtette meg, Dominiktól hallotta.
– A Mendit igen, azután jött még a neheze… mondja, van kedve velem vacsorázni? Itt szemben van egy hangulatos étterem…
– Gondoltam, haza megyek vacsorázni… egyedül nem szeretek étterembe menni…
– Akkor tartson velem, én se legyek egyedül. – Mendi rábólintott.
– No, halljam a megfejtést! – szólt Mendi, amíg a pincérre várakoztak.
– A Kele, az kemény dió volt, de véletlenül találkoztam Kele Ludvig nevével, akinek a helyére vettek fel, és véletlenül összeraktam: KeleMendi… azt mondta nekem, hogy ugyanaz a neve, mint az enyém, csak két betűvel több, ha a két utolsót töröljük, Kelemen, akár az én nevem, Kele Mendi az öné. Tehát íme a megfejtés.
– Igen bravúros…
– Az a Ludvig a bátyja talán? Miért hagyta el a kórházat?
– … ó, dehogyis… a férjem volt…
– Már nem a férje? Elváltak?…
– Neeem, dehogyis… meghalt…
– Ó, bocsásson meg, nem tudtam, hogy lehetek ilyen faragatlan?…
– Nem tudhatta. Én is faragatlan voltam magával, ott a folyóparton. Tudja, éppen előző napon támadt rám a kiserdőben egy szökött fegyenc… aznap voltam a rendőrségen meghallgatáson, meg látleletre küldtek… Utána lementem a folyópartra, és a víz fodrai között megláttam Ludvig mosolyát. Futottam utána… egészen addig, amíg magába nem ütköztem… amikor elkapott, azt hittem, hogy megint megtámadtak… ne haragudjon, hogy goromba voltam magával.
– Én tartozom bocsánatkéréssel. Persze honnan tudtam volna… de meg tudom érteni ezek után… tényleg bocsánatot kérek… Hmm, azt hiszem egy csónakban evezünk. Én aznap jöttem ide a városba, aznap költöztem…
– Miért mondta, hogy egy csónakban evezünk?
– Nekem a feleségem halt meg… nem tudtam otthon maradni, itt kerestem munkát… aztán ott a folyóparton emlékeztem. Ugyanis, a feleségem vízbe fulladt. A maga férjével mi történt?
– Közlekedési baleset. – A pincér vetett véget ennek a beszélgetésnek. Rendeltek, aztán némán vacsoráztak, mindketten mélyen a gondolataikba merülten.
– Ez majdnem olyan volt, mintha egyedül vacsoráztunk volna – mondta Mendi, amikor már elmenni készülődtek.
– Igen… egyedül, de mégis együtt… Menjünk, sétáljunk még és beszélgessünk, ha van hozzá kedve.
Már tíz óra is elmúlt, mire Mendi hazaért. Hosszan sétáltak a parkban és rengeteget beszélgettek. Szóba jött Dominik is, no meg az a második ütközésük a lépcsőfordulóban. Elmondta, hogy Jolanda borította ki, mert megfenyegette, hogy elveszi tőle Domit. Az is kiderült, hogy Kelemenék is gyermektelenek voltak, hosszú évek óta. Emilinek, a feleségének eltávolították a méhét, esélyük sem volt saját gyerekre, ők is az örökbefogadáson gondolkodtak, aztán történt a baleset Emilivel. Fantasztikus ember Kelemen, megígérte, hogy mellette áll Jolandával szemben. Azt mondta róla, hogy fantasztikus, ahogyan a gyerekkel bánik és, hogy jó anya lesz.
Dominikot is fantasztikus kisembernek tartja (így mondta: kisember). Ez annyira kedvesen hangzott a szájából. Remek ember, tele az élet fájdalmaival, ahogyan ő maga is.
Lezuhanyozott, majd lefeküdt. Sokáig forgolódott még álmatlanul, hallgatta az éjszaka hangjait, zörejeit, amibe néha kutyaugatás vegyült. Ha egy-egy szellő arra járt, akkor a fák lombjai besuttogtak hozzá az ablakon… mesét meséltek, és lassan álomba ringatták.
Másnap reggel kilenckor már benn volt a kórházban. Megbeszélték Kelemennel, hogy leviszik a kórházkertbe Domit. Konrád is engedélyezte, de csak rövid időre, sétálgathat kicsit, meg ücsöröghet a friss levegőn. Kelemen ugyan nem ügyelt, csak azért ment be, hogy segítsen Mendinek és kéznél legyen, ha esetleg szükség lesz rá.
– Már csak rád várunk, Mendi néni… – köszöntötte őt Domi – …szólíthatlak anyának? – kérdezte váratlanul, félszegen.
– Örülnék neki… ó, kicsim…
– A doktorbácsi is velünk jön, hogy kéznél legyen, azt mondta!… Már alig várom, hogy sétálhassak a kertben.
– Akkor menjünk, kicsim… – szólt Mendi, majd cinkosan Kelemenre mosolygott.
Már minden elő volt készítve, ott állt a tolószék, és Domi is fel volt öltözködve, póló volt rajta és rövid nadrág.
Elindultak. Kelemenen nem volt fehér köpeny, viszont a nyakában lógott a fonendoszkóp. Mendi előrement, hívta a liftet. Kelemen tolta a kocsit, a kertben viszont futott vele néhány kört. Domi sikított örömében, kacagott, nagy élmény volt neki. Azután megálltak egy fa alatt.
– Még… még… olyan jó volt!
– Várunk picit, csak lélegezzél mélyeket, aztán meghallgatlak, és utána sétálhatsz Mendi nénivel, picit futhatsz is a gyepen, meg hempereghetsz… jó lesz? – Igen, nagyszerű!
A vizsgálat után a doktor bácsi engedélyezett egy kis futkározást, hempergést. A kisfiú nagyon élvezte, hiszen olyan régen volt az, amikor ő még futkározhatott, hogy már alig emlékezett rá. Kacagott, nagyokat hahotázott, gurult a fűben, és természetesen Kelemen doktor sem volt rest együtt gurulni a sráccal. Aztán felkapta, magasra emelte, s onnan fentről kiáltott Dominik.
– Anya, nézd, hogy megnőttem!
– Aaanya?… No, ezt még megkeserülöd! – Mendi hátra fordult a hang irányába, s meglátta Jolanda dühtől torz arcát, a szemei szikrát szórtak, ujját felemelve fenyegetően még hozzátette – Ezt még nagyon meg fogod bánni!
Folyt. köv.
8 hozzászólás
Kedves Ida!
A szépen alakuló dolgok fölött egy sötét felhő: Jolanda nővér…
Kíváncsi vagyok, hogy mivel rukkol majd elő, és mikor.
Judit
Kedves Judit!
A sötét felhő, Jolanda, mert vannak olyan emberek, akik megtalálják a másik gyenge pontját, s amikor a lelke amúgy is sérülékeny, akkor látja elérkezettnek a bosszúállás óráját.
Hogy mivel rukkol elő és mikor? Holnap érkezik a következő rész, ott már kiderül…
Ida
Drága Ida!
Nekem ez a romantikus rész olvasása egy kellemes kikapcsolódás volt, mígnem megjelent Jolanda. Engem is furdal a kíváncsiság, vajon mivel rukkol elő?
Sok szeretettel olvastalak: Matild
Kedves Matild!
Sajnálom, hogy Jolanda elrontotta az élményt.
Holnap már sok minden kiderül. 🙂
Várlak szeretettel,
Ida
Drága Ida!
Micsoda idilli találkozás, ebből még lehet valami…de ez a Jolanda mindent elronthat.
Szeretettel voltam: Ica
Drága Ica!
Jók a megérzéseid.
Köszönöm, hogy itt voltál.
Szeretettel,
Ida
Hűha, drága Ica!
Amilyen kedves ez a rész, azonban a vége már mást jelez. Sok minden történhet, részben kellemes,
másrészt fenyegető. Biztosan megtudom a következő részben, azt is elolvasom most.
Szeretettel és érdeklődéssel olvasom:
Kata
Drága Kata!
Jolanda, a bosszúállás réme ott lebeg mindig Mendi körül…
Kíváncsi vagyok, mit tudtál meg a következőben. Megyek utánad. 🙂
Köszönettel,
Ida