A háború mindenkit megviselt, a fronton és a hátországban is. A szegény, a gazdag, az „ídes”, az árva, az öreg, a fiatal, mind ugyanúgy állt sorba kenyérért, zsírért, petróleumért. Ugyanolyan ugrásra kész félelemmel keltek-feküdtek az emberek, vagy éppen bújtak a pincébe, ha éppen bombáztak. Anyák, feleségek ugyanazt a fájdalmat élték meg, ha értesítést kaptak fiuk, férjük eltűnéséről vagy haláláról. Talán a várostól távolabb, kinn a tanyákon élőknek könnyebb volt. A föld nem foglalkozik emberi gyarlóságokkal, ha vetnek bele, terem. Ha terem, akkor az ínséget is túl lehet valahogy élni.
Zsuzska a három gyerekkel megvolt a „cucilista” tanyájában. Tapasztotta, meszelte a kis vályogházat, simította a földjét a szoba-konyhának. Zsuzsóka függönyt varrt az apró ablakokra. A kamrában is volt mindig valami, nem éheztek. Zsuzska, amit tudott, előteremtett. Még a pesti öreg hölgynek, Gábor anyjának is jutott, amikor az a kisebbik lányával élelemszerző úton járt vidéken. Családi ezüstöt, ékszert, csipketerítőt cseréltek tojásra, húsra, tejfélékre. Áldották Zsuzska kezét, mikor Nyulasra jöttek, mert az asszony ellátta őket bödön zsírral, krumplival, kopasztott csirkével.
A háború utolsó évében egy tél végi napon beállított a tanyára Gábor. Sovány volt, sápadt, egy rossz katonaköpeny volt rajta. Az egyébként magas férfi most meggörnyedten jóval alacsonyabbnak látszott. Még a haja is megritkult valahogy. De a legszánalmasabb a szája sarkába rajzolódott mély ránc volt, amit eddig Zsuzska sosem vett észre.
– Alig ismerem meg, Gábor! Honnan jön?
– Debrecenből. Előtte kórházban voltam sokáig. Megsebesültem. Golyót kaptam a fronton.
A hangja is színtelen volt, erőtlen, mint a mozdulatai is. Leült a vaskályha mellé a dikóra. Melegedett.
– A gyerekek?
– Beküldtem őket a városba, petróleumért, gyufáért. Hátha kapnának egy darab szappant is.
– Én nem megyek többet haza.
– Ezt hogy érti, Gábor?
– Nem megyek haza a feleségemhez.
– Mi történt maguk között?
– Három éve nem láttuk egymást. Most meg ott rugdalódzik a kiságyban egy… egy félévesforma kisbaba. Élte az életét, míg odavoltam. Hát akkor élje tovább most is.
Inkább keserű lemondás volt a szavaiban, nem harag. Jó darabig hallgattak. A férfi szólalt meg ismét:
– Arra gondoltam Zsuzsika, hogy maga majd főz meg mos rám. Én meg megcsinálok mindent itt a ház körül, míg meg nem erősödök. Aztán akár háború, akár béke, gépészre mindig szükség van. Találok majd munkát. Megleszünk valahogy. Ha maga is így akarja.
Felnézett az asszonyra:
– Akarja?
Zsuzskától még soha senki sem kérdezte meg, hogyan akarja továbbfolytatni az életét. Odament lassan a sifonhoz, kivette belőle a férfi tisztára mosott, összehajtogatott munkásruháját.
– Cseríjje le, Gábor, az a vedlett ruhát magárúl, lehet, hogy tetves is. A fazíkban a kályhán van meleg víz. Megmosdhat. Addig ellátom kint az állatokat. Aztán… aztán majd meglátjuk, hogy legyen.
Gyorsan elfordult, és már ment is ki a kis konyhából. Nem akarta, hogy bárki is sírni lássa. Még Gábor se.
11 hozzászólás
tetszik…..folytasd ……szép lesz ez…
üdv
– i –
Itt akartam befejezni.
nem szabad….folytasd….remek lesz….
be is fejezheted, ha szeretnéd…
Katika!
Végre utolértem, most már a többiekkel a következőket is mindig keresni fogom.
Eddig nagyon jó a történet, kár volna abbahagynod. Biztos vagyok benne, hogy
kitalálod hogy lehet folytatni. Én is javaslom, hogy ne hagyd abba, még sok
részt írhatnál…
Szeretettel olvastam: Kata
Kedves Kata!
Köszönöm biztató hozzászólásodat.
Üdv: Kati
Kedves Kati!
Érdekesen fordul a történet. Bár sok az olvasó számára a lyuk benne, meg nagyok az időbeli ugrások, de van hangulata az elbeszélésnek, és olvastatja magát.
Judit
Kedves Judit!
Eredetileg elbeszélésnek szántam, az első rész ezért is nincs számozva. Aztán folytattam, de nem regényszerűen, csak a fontosabb momentumokat kiemelve. Kísérletezés.
Üdv: Kati
"A föld nem foglalkozik emberi gyarlóságokkal, ha vetnek bele, terem. Ha terem, akkor az ínséget is túl lehet valahogy élni." Egyszerű, tiszta, szép mondatok, imádom az ilyen írásokat.
Pici, apró, de annál tartalmasabb részekkel halad a történet (amit jó, hogy nem itt fejeztél be), de sodor, kíváncsivá tesz a folytatásra.
Laca
Tulajdonképpen egy novellának szántam a legelső részt, nem is számoztam meg. Csak aztán "íratta magát".
Kati
Kedvrs Kati!
A háborúról keveset írsz, de hiszen a tsnya és az asszonynép feltalálta magát minden helyzetben.
Nagyon szeretem a stilusod, folyékony, hogy ezt a csúnya nem ide illő szót használjam.
Szeretettel
Ica