Úgy kellett volna lennie, mint minden nap. Elrugaszkodik, majd biztos lábbal földre érkezik.
De ma nem. Pedig úgy tett, ahogy eddig. Rutin volt minden mozdulatában. A fürdőszobába ment. Kinyitotta az ablakot. A téli hideg keményen arcon csapta. Kiült a párkányra.
Nézte a szürke eget a szürke utca felett. Szivárványt képzelt a szemben lévő két ház közé. Néha meglóbálta a lábait, mint a gyerekek a hintán. Ringatózott egy kicsit, majd felállt. Látta magát a világ felett. Tudta, hogy ott van. A csúcson. Csak ő, aki képes bármire. Két oldalról megfogta az ablakkeretet és nagyot sóhajtott. Cefreszagú lehelete elegyedett a városi szmoggal. Állt és várt. A megfelelő pillanatra. A tudata mélyéről egy apró félelem kecmergett elő, de gyorsan felülemelkedett rajta. Ez adta meg azt a pluszt, amire szüksége volt. Nem elégítette volna ki maga a tett, küzdeni akart és győzni. Leguggolt, megfeszítette a lábizmait, a karjait előre nyújtotta. Úgy festett, mint egy úszó a rajtkövön, ugrás előtt. Tegnap a ház előtti fa mellé érkezett. Volt, hogy a járdára. Egyszer majdnem a szemben lévő kocsma elé. Elrugaszkodott, hogy, leérjen a paneltömb elé a tizedikről. A járókelők általában döbbent arccal figyelték a jelenetet. Valaki hitetlenkedett, mások sokkot kaptak, és percekig csak bámultak maguk elé, megint mások csak zavartan nevettek. Egyesek csodálták, és könyörögtek neki, hogy tanítsa meg őket is erre a képtelenségre. Imádta figyelni az emberek arcán, ahogy a bátorsága és ereje elhatalmasodni látszik rajtuk.
Zuhanás közben belesett az ablakokon. Szánakozva nézte a tévé előtt ülőket, egyúttal undorodott is a sekélyes, üres életüktől. Burkot látott körülöttük, ami nem megvédi, hanem kirekeszti őket a világból. Ő élni akart. Büszkeség töltötte el, mert szabadnak érezte magát.
Aztán megnyílt alatta a föld.
Egy kislány annyit látott csak, hogy egy fiatal férfi közvetlen előtte eltűnik az aszfaltban, s utána nem marad más, csak felkavarodott, sárga falevelek.
1 hozzászólás
Pedzegetem, hogy ez egy allegorikus történet. nem is rossz. De nálam ez novella terjedelmet igényelne. Ha egy irodalmi újság szerkesztője lennék, azt mondanám, OK, de írd meg hosszabban! Üdv: én