Ha elérjük az életutunk végét, azon nincs jogunk változtatni. Ezt a mondatot hallottam az egyik tv-adásban és ez megragadt bennem. Valóban nincs erre jogunk, de lehetőségünk sincsen szerencsére.
Csak arra van lehetősége az emberiségnek, hogy a végső dátumot minél későbbre tolja ki az átlagéletkor növekedésével a fejlődésnek megfelelően. Addig viszont mindenkinek a saját felelőssége, hogy hogyan és miként éli le a földi életét, azaz hogyan gazdálkodik azzal. Alkot-e valamilyen az egyén, egy közösség (család és társadalom stb.) számára hasznosat, mert ebből a haszonból, amely épp úgy lehet gazdasági, mint erkölcsi előbb-utóbb közvetve, avagy közvetlenül az egyén is részesedik, hiszen a társadalom nem egyéb, mint akár a kisebb sejtjei, a családok alapján az egyének összessége.
Ha elérjük az életutunk végét, akkor viszont mindenkinek saját magának kell ,,odaát" elszámolni az eddigi életével és az ,értékelést" ott végzik majd el és akik ezt elvégzik, azok sohasem tévednek és soha sem hibáznak! Tehát vigyázat! Hogy hogyan gazdálkodunk, vagy sáfárkodunk az életünkkel, hogyan leszünk a családunk, a környezetünk és a társadalom hasznára, minden esetben csakis rajtunk múlik és máson nem! Természetesen nagyon sokan hivatkozunk a körülményekre, de a körülményeket sok esetben kik alkotják? Mi magunk, emberek! Tehát ez is egyéni és társadalmi kérdés végső soron.
Sokszor elég csak egy mondat, amelynek további mélyreható értelmezései is vannak, vagy lehetnek, arra, hogy az abban közölt gondolatot, avagy gondolatokat tovább gondoljuk. Ilyen volt az írásom elején megidézett mondat is. Bár egy könnyedebb, szórakoztató film zárómondata volt, mégis magvas, mondhatni filozofikus értelmet hordozott.