Mariska, ahogy meglátta őket, már hozta is ki az előszobából Ila kisszékét, letette a szokott helyére, és állva maradt, amíg a sógornője felért azon a pár lépcsőn, s szuszogva leült. Akkor ő is visszaült a helyére. Várt egy kicsit, amíg Ila kifújja magát, aztán megkérdezte:
– Na, mi volt a TÜKER-nél?
– Majd holnap reggel visszamegyek, már nem kerültem volna sorra zárásig, mert millióan voltak. Volt német brikett is, fa is, remélem holnapra is marad még.
– Pedig jó sokáig elvoltatok! – nézett Mamuska szúrósan a menyére.
Ila ünnepélyes arcot vágott, és titokzatosan mondta:
– Amíg Jutka előre furakodott és megnézte, hogy mit rakodnak kiszállításra, én beálltam a sorba, és ott egy asszony mondta, hogy milyen sovány a kislányom, és miért nem kérek segélyt – ebben a pillanatban megjelent az ajtóban Zsuzsa, nekidőlt, és kíváncsian figyelte Ila beszámolóját.
– Kitől lehet segélyt kérni? Én nem olvastam az újságban semmi ilyesmit – csóválta a fejét Mamuska, aki mindennap végig böngészte a ház kapuja melletti trafikban a pultra kitett újságok közül a Népszavát.
A trafikosné eleinte bosszankodott, hogy nem veszi meg az újságot, hanem a parányi boltban állva olvassa ki, de aztán megszokta.
Mamuska felolvasta neki a legérdekesebb cikkeket az újságból, és minden házbeli pletykáról beszámolt mielőtt elköszönt. Friss hírekkel „fizetett” az újságért, amit aztán a trafikosné tovább adott a vevőknek, akik szintén megosztottak vele néhány friss pletykát. Így afféle hírközpontként üzemelt a trafik, amelynek hátsó, függönnyel elválasztott részében élt a trafikosné az egész családjával.
Sok üzletet használtak lakásnak, de az ritkaság volt, hogy lakásként és munkahelyként is működött egy üzlethelyiség.
– Csissss, csisss, Anyám! – suttogta Ila, aki ugyan csak menye volt Mamuskának, de eltanulta a megszólítást a férjétől, és a sógornőitől, akik valóban mind az ő gyerekei voltak.
Ila halkabbra vette a hangját, az asszonyok összedugták a fejüket, és feszülten figyeltek.
– Azt mondta az az asszony, hogy a református egyház hozza össze a magyar családokat azokkal a holland családokkal, akik jelentkeztek, hogy segíteni akarnak itteni családoknak. Csomagokat küldenek nekik. A csomagokban mosópor, keksz, csokoládé, cukorka, játék, ruhaféle van. A Kálvin-téri református templomban kell jelentkezni, annak, aki ilyen holland kapcsolatot szeretne, ott adnak címet, hogy melyik családnak lehet írni bemutatkozást.
Zsuzsa elhúzta a száját:
– Ha ez így lenne, akkor a templomtól mindennap az Astoriáig állna a sor! Minden buta pletykának felülsz! – hurrogta le a sógornőjét, akit a háta mögött „hosszúlábnak” csúfolt, mert mindig úton volt valahová. Ila még halkabbra vette a hangját:
– Nem lehet csak úgy bárkinek odamenni! Van egy jelszó, egy mondat, amit tudnia kell annak, aki odamegy segélyért. Ebből tudja a tiszteletes, hogy egy másik szűkölködő küldte, és nem a hatóság szaglászik. Mert ez olyan titokféle… Nem néznék jó szemmel, biztosan meg is tiltanák nekik, hogy magyar családokat hozzanak össze holland családokkal, akik segítenek a megélhetésben a csomagokkal.
– Tán csak nem te is segélyt szeretnél? Mire mész a nagy tudásoddal, ha nem ismered a jelszót? – szúrta közbe gonoszkodva Zsuzsa.
– Tudom a jelszót! Működik is. Ott voltam, azért jöttünk ilyen sokára.
– Elmentél oda rögtön? – csodálkozott Mariska.
– El én! Addig kell ütni a vasat, amíg meleg! – bólogatott harciasan Ila. Benyúlt a táskájába, kicsit kotorászott, aztán egy kis cédulát vett elő. – Itt a név, akinek írni kell a bemutatkozást, meg a cím is. Ott kaptam a parókián.
– Milyen nyelven akarsz nekik írni Ilonka? Nem tudnak azok magyarul! – ingatta a fejét Mamuska.
– Azt mondta a tiszteletes, hogy lehet nekik írni angolul, meg németül.
– Nem tudsz egyik nyelven sem! – jelentette ki Zsuzsa.
– Már jó régen volt, de tanultam németül a polgáriban, meg a bátyád is… Lehet egy szótárt is kölcsönkérni valakitől… – mélázott el Ila. – Nem is ez a legnagyobb baj, hanem az, hogy az az asszony is, aki megmondta a jelszót, meg a tiszteletes is azt hitte, hogy Jutka az én lányom, mert velem volt… Holland gyerekes családokat hoznak össze magyar gyerekes családokkal… – halkult el Ila hangja. Aztán felvetette a fejét: – Azért megpróbálok íni nekik, mert legutóbb amikor Pepi felülvizsgálaton volt a tüdőgondozóban, azt mondta a főorvos, hogy romlott az állapota, de egy új gyógyszerrel sokat javulna. Nem lehet Magyarországon kapni azt a gyógyszert, csak külföldön. Megírom nekik, hogy milyen nagy szükség lenne arra a gyógyszerre, hátha elküldik…
– Hát, ha már írsz nekik valahogy, akkor írd csak bele a levélbe, hogy van két kislányod! Gabika, és Jutka életkorát, méreteit írd meg nekik! Nekünk is jól fog jönni, ha küldenek a gyerekeknek dolgokat! – utasította Zsuzsa a sógornőjét, kapva kapott a lehetőségen, hogy ingyen külföldi dolgokhoz jussanak.
– Hááát, nem is tudom… Nem lenne szép ilyet hazudni nekik. Ha már ilyen rendesek, hogy segíteni akarnak… A tiszteletes azt mondta, hogy ennek a családnak hat gyereke van, akinek a nevét és a címét ideadta – csóválta a fejét Ila.
– Ugyan! Nem látnak ide Hollandiából, a papír meg mindent elbír, soha nem derül ki, hogy nem a te gyerekeid a lányok! – Kicsit hallgatott Zsuzsa, majd rábeszélően hozzátette: Ha úgy tudják, hogy Pepi a lányok apja, jobban igyekeznek megszerezni azt a gyógyszert is, elvégre egy családapának kell! – Aztán sarkon fordult, és bevonult a szobájukba, mert felébredt a délutáni alvásából a kicsi Gabika.
Ila az anyósához és a sógornőjéhez fordult, majd közelebb intette Jutkát is:
– Erről a holland ügyről, a segélyről, a csomagról semmit az égvilágon, senkinek nem szabad elmondani. Nagy baj lehet belőle, ahelyett, hogy a hasznunkra lenne! Irigyek az emberek! A trafikosnénak se mondjon semmit Anyám!
– Dehogy mondok, dehogy mondok, nem vagyok én pletykás! – válaszolta önérzetesen Mamuska.
– Lakat a számon! De ne dőlj be megint Zsuzsának! Írd csak meg az igazat azoknak a hollandoknak, a Pepiről, meg a lányokról is. Lehet, hogy így is segítenek – intette Manci.
– Meglátom, majd meglátom… Majd megbeszélem a Pepivel… – fújt egy nagyot Ila, majd Jutkához fordult: – Most már mindent tudsz! De nem mondhatod el senkinek! A kislány ökölbe szorította a jobb kezét, csak a mutatóujját tartotta fel behajlítva:
– Így görbüljek meg, ha bárkinek elmondom!
– Na jól van, elég a komoly dolgokból! Eredj, játsszál! – bocsátotta el Ila a kislányt, aki pár perc múlva már vígan ipiapacsozott az udvaron a többi gyerekkel.
Folyt.köv.
11 hozzászólás
Szia!
Mik derülnek ki egy kis pletykázás közben. Az akkori világban nehéz volt bizonyos dolgokhoz jutni, és a pénz is szűkös volt. Tetszett ez a rész is. Kíváncsi vagyok a folytatásra! üdv hundido
Kedves Katalin!
A hatalmas áruhiány miatti folytonos sorban állások alatt sok értékes információhoz juthatott aki szóba elegyedett a többi sorban állóval. Eszmét cseréltek a tapasztaltaikról, hol mit lehet kapni, mit hogyan lehet elintézni, az is egy közösségi platform volt akkoriban.
Judit
Kedves Judit!
Apránként csak fény derül mindenre. Már tudjuk mi történt a templomban, de a címből ítélve, az hazugság volt. Amúgy, akár rá lehet ismerni a történetből a mai korra is. Itt is jönnek a hazugságok, a nép, legalábbis a szegények egy része igencsak rászorulna ilyen segélyekre, ám csak a hazudozás megy… Egyik kor olyan mint a másik. Mindig vannak gazdagok, akik kihasználják, elnyomják a szegényeket, meg vannak hazugságok tetszés szerinti mennyiségben. Sírhatunk, nevethetünk rajta.
Ida
Kedves Ida!
Igen, apránként fény derül mindenre. Arra is, hogy Ilának nem hazudtak a templomban, a cím nem erre utal.
Igazad van, hazugságból minden korban jut bőven. Ki a hatalomért, ki pénzért, ki meg a túlélésért hazudik.
Judit
Kedves Judit!
Erre nem gondoltam;hogy a hollandokról lesz szó,akik segíetenek.
Ila egy hihetetlenül alkalmazkodó,a helyzeteket kihasználó,nagyon
tehetséges személy,akit a nélkülözés megtanított,hogy minden
lehetöt használjon ki a túlélésre.
Nagyon tetszett a jelenet,mikor elmeséli a többieknek,hol járt és
milyen értékes lehetöség akadt!
A tanácskozás annyira tipikus egy egy személy beállitottságára…
Kedves Tengerész!
Köszönöm szépen a dicséretet!
Egyetlen beszélgetés a kis "erkélyen" körvonalazza a család nő tagjai személyiségét, egymáshoz való viszonyát, beállítottságát.
A továbbiakban még árnyalódik ez a kép, de már nem sokat változik.
Judit
Szeretnék egyes részeket idézni,mert annyira tetszettek…
" Most már mindent tudsz! De nem mondhatod el senkinek! A kislány ökölbe szorította a jobb kezét, csak a mutatóujját tartotta fel behajlítva:
– Így görbüljek meg, ha bárkinek elmondom"
Gratulálok!
Köszönet az élményért!
Remek olvasmány!
Szép estét:sailro
Szia Judit! Gondolom, ezek az ötvenes évek? Kezdem sejteni, mire utal a cím. Hallottam, vagy olvastam erről valamit, mármint a holland segítségről? Vagy talán valami film volt erről. Az biztos, hogy titokban kellett tartani, szemet szúrhatott volna a hatóságoknak. Persze, megy a trükközés. Írd meg azt , írd meg azt, hátha? A kor nagyon elevenen, élethűen jön át! Klassz! Olvasmányos! Üdv: én
Szia Laci!
Jól gondolod, hiszen ez a 4. rész folytatása, aminek az elején ott van a pontos dátum: "1959. június 25. csütörtök" 😉
Mindig, minden korban igyekeznek egyesek az emberi kapcsolatokat a saját javukra fordítani, a lehetőségeket kihasználni. Van is rá egy találó szavunk: élelmes.
Judit
Ez igen kedves Judit !
Bonyolódni a szálak, közben pedig megismerhettük a család nő tagjainak jellemét.
Nagyszerű rész ez is,megyek tovább a következőhöz.
Szeretettel Zsu
Kedves Zsu!
A szálak még ennél sokkal bonyolultabbak is lesznek! 🙂
Judit