– Olyan hideg van, hogy belém fagy a szusz – egy pillanatra elgondolkodott a rendőrfőnök ezen a szóláson. – Á, ez nem jó, túl általános. Nézzük csak… Igen, megvan. Olyan hideg van, hogy a jégvirágok csokorba nőnek az ablakon. Ez tetszik. Ezt leírom.
– Főnök! Főnök! – rohant be az ajtón egy szeplős, vörös hajú férfi.
– Hamilton, tudja, hogy a kreatív pihenőmet tartom.
– Tudom, de baj van – lihegte Hamilton. – A West River keleti oldalának déli részét most közelíti meg északról egy csapat Pipacs.
– Pipacs? A Pipacsok nem szoktak csak úgy csapatostul nekiindulni. Kiket közelítenek meg? – kérdezte a rendőrfőnök.
– A műhold felvételek szerint egy csapat Ripacsot.
– Hogy az a…
– Nagy baj lesz itt főnök, ha ezek összecsapnak.
– Tudom – mérgelődött a rendőrfőnök. – Riadoztassa az összes őrsöt, a nemzetbiztonságiakat, a hadsereget, az FBI-t, a CIA-t, mindenkit, aki hadra fogható!
– Nem fognak időben ideérni.
– Tudja mit? – gondolkodott el a rendőrfőnök. – Ne is szóljon senkinek! Csak mi megyünk ki öt rohamkocsival, az elég is lesz.
– Van valami terve főnök? – dörzsölte össze a tenyerét Hamilton.
– Van, úgyhogy induljon, szedje össze az embereket!
– Rendben. Hoppá – kapott a fülében lévő rádióadóhoz Hamilton. – Uram, most szóltak a központból, hogy a folyón egy csapat Apacs készül átkelni.
– Na, ne! Pipacsok, Ripacsok meg Apacsok? Mi lesz itt, harmadik világháború? Mennyien vannak az Apacsok?
– Mint fűszál a réten.
– Nem rossz Hamilton, nem rossz, csak túl általános. Tehát mennyien vannak?
– Mint csillag az égen.
– Hamilton, ennél jobbat is tud maga. Mennyien vannak?
– Mint homokszem a sivatagban.
– Jó, ez egészen jó. Van még hasonló a tarsolyában?
– Most nincs uram. Inkább riadóztatnék, ha lehet.
– Ja, tényleg, dolgunk van. Riadóztasson csak Hamilton! Menjen!
***
A szobában egy pisszenés sem volt, mindenki a rendőrfőnökre figyelt, és várta, hogy mit fog mondani.
– Talán már hallották, hogy a West River keleti oldalának déli részét, ahol a Ripacsok vannak, északról megtámadták a Pipacsok, a folyón átkelve pedig az Apacsok csatlakoztak a harchoz, hogy megtizedeljék a Ripacsokat és a Pipacsokat. Tehát, egy Pipacs-Ripacs-Apacs bandaháború kellős közepébe csöppentünk. Ez beavatkozást igényel részünkről.
– Gyors beavatkozást – vágott közbe Hamilton.
– Nem Hamilton, nem gyors beavatkozást. Éppen, hogy lassút. Az időnk, mint a tenger, vagy inkább, mint az univerzum. Az sokkal nagyobb.
– Vagy mint a pelyva – kiáltott valaki a sorok közül.
– Igen, mint a pelyva! Ez jó! Már régen hallottam. Nagyon jó! – örvendezett a rendőrfőnök. – Látja Hamilton, ez az előnye, ha felvételkor mindenkivel személyesen elbeszélgetek. Ilyen kreatív kollégákkal sikerül feltölteni az őrsöt. Köszönöm kedves kolléga!
– Szóval, időnk, mint a pelyva. A terv az, hogy várunk. Az akut helyzetekben is a prevenciót tartjuk szem előtt…
– Khm – köszörülte a torkát Hamilton.
– Mi az őrmester, talán megfázott? – kérdezte a rendőrfőnök.
– Most kaptam a jelentést, hogy már halálos áldozatai is vannak az összecsapásnak. Három Pipacs, három Ripacs és két Apacs.
– Hát, ez nem túl jó hír, mondhatni bosszantó hír.
– Igen uram, ez felettébb bosszantó. Talán közbe kellene avatkozni – javasolta Hamilton.
– Nem őrmester, még nem. Várunk még.
– De akkor rengetegen halhatnak meg uram.
– Így van. Ez a terv – mondta a rendőrfőnök. – Ahogyan mondtam szem előtt kell tartanunk a prevenciót. A bosszantó, hogy ezek a gyilkosok túl lassan gyilkolják egymást. Még csak nyolc halott van Hamilton. Ez az, ami felettébb bosszantó. Azt akarom, hogy ezután az összecsapás után több évig ne is legyen hasonló eset. Tizedeljék csak meg egymást, aztán a maradékot bekasztlizzuk. A bűn eltűnik az utcákról. Legalábbis egy időre. Szóval fedjék be a hullák az utcákat, mint… mint… Valaki mondjon már valamit, ami fed.
– Takarófólia! – kiáltott valaki a tömegből.
– Igen, mint takarófólia a… Mit is? Mit takar egy takarófólia? – kérdezte kissé bosszúsan a rendőrfőnök.
– Bármit – kiáltotta ugyanaz a hang.
– Remek! Mint takarófólia a bármit. Ez az fiam, jó munkát végzett! Tehát úgy fedjék be a hullák az utcát, mint takarófólia a bármit. Egyedi, igazán egyedi – örvendezett a rendőrfőnök. – Hogy hívják fiam?
– Block, uram.
– Block, Block. Tudom már. Maga az a Tégla.
– Igen uram. Tégla Block.
– Ismertem az apját, piszok jó zsaru volt. A legjobb Téglánk volt. Mindenhova beépült, ahova csak lehetett. Sokat köszönhettünk neki az információkért. Kár, hogy olyan korán maghalt. Ha így folytatja fiam, az apja büszkén nézhet le majd magára a mennybéli őrsről.
– Igen uram. Értem uram. Köszönöm uram.
– No, akkor most szépen lassan kezdjünk el szedelőzködni, aztán irány a West River – zárta le a tájékoztatót a rendőrfőnök. – És még valami. Ha már elindultunk, akkor már nincs semmi lassúság, akkor már olyan gyorsnak kell lennünk, mint a villám. Vagy mint a nyúl.
– Vagy mint a hang! – kiáltotta valaki.
– Vagy mint a fény! – kiáltotta valaki más.
– Vagy mint a gondolat! – hallatszott egy újabb kiáltás.
A rendőrfőnök úszott a gyönyörben.
***
– Uram, a hullák úgy fedik be a West River utcáit, mint takarófólia a bármit – jelentette Hamilton.
– Helyes, látom tanul Hamilton. Nagyon helyes. Még valami?
– Igen uram, elkaptuk a bandák főnökeit, valamint azt a pár túlélőt, akik nem fednek be semmit, mivelhogy élnek.
– Mint mi, Hamilton?
– Mint hal a vízben, uram.
– Jaj, Hamilton.
– Mint Marci Hevesen.
– Kitűnő! Esetleg valami más?
– Mint penész a camembert sajton.
– Na, látja, tud maga, ha akar. Hozzák ide a főnököket!
Néhány perc múlva a rendőrfőnök előtt sorakozott a Pipacsok, a Ripacsok és az Apacsok főnöke. A rendőrfőnök kíváncsian szemlélte a három gazembert. Többször megkerülte őket, közben nemtetszőleg rázta a fejét.
– Uraim, minek kellett ez a nagy cirkusz, hm? Látják mit tettek? Az embereik hullája úgy fedi az utcákat… Hamilton? – fordult oda az őrmesterhez.
– Mint takarófólia a bármit.
– Pontosan. Köszönöm Hamilton.
– Nincs mit uram.
– És tudják mit jelent ez? Hogy több a vér az utcán, mint… Hamilton?
– Mint óceánban a vízcsepp.
– Ugyan már Hamilton, tornáztassa meg egy kicsit az agyát!
– Mint falon a festék.
– Még egy kicsit erőlködjön.
– Mint macskán a szőr.
– Még, még.
– Mint Pekingben a kínai.
– Ez tetszik Hamilton. Maradjunk ennél. Szóval baromi sok vér van az utcán, és ez nem jó. Az emberek félnek a vértől. Ezért nem szeretném, ha ez még egyszer előfordulna. Száműzni fogjuk magukat.
– Ne, csak azt ne! – tiltakoztak a főnökök. – Bármit, csak azt ne! Inkább a börtön!
– Száműzetés uraim. Ez a végső döntés – mondta sajnálkozást színlelve a rendőrfőnök. – Hamilton?
– Erre nem jut eszembe semmi, uram.
– Nem is kell. A papírokat kérném.
– Ja, igen, itt vannak – azzal átnyújtott egy vaskos paksamétát a rendőrfőnöknek.
– Mr. Mákvirág, Mr. Rambo, Mr. Ülő Bika. A kezemben tartom az önök száműzetéséről szóló okmányokat. Mr. Mákvirágot a mezőre, Mr. Rambot a színházba, Mr. Ülő Bikát a rezervátumba száműzzük.
– Ne, kérem! – könyörgött Mr. Mákvirág. – A mező olyan unalmas hely, mint…
– Mint? – kérdezte érdeklődve a rendőrfőnök. – Mint?
– Mint… mint… – Mr. Mákvirág homloka elkezdett verejtékezni. – Mint… mint…
– A mezőre vele – intett bosszúsan a rendőrfőnök.
Két marcona jó erősen megfogta Mr. Mákvirágot, és elindultak vele kifelé.
– Ne, kérem! Tudom, mint… mint… a fű… a fa… a virág… a takarófólia, igen a takarófólia.
A rendőrfőnök a másik két főnökhöz fordult.
– Látják uraim? Ez az. Erről beszélek. A kreativitás teljes hiánya. Ezért jutottak ide. Inkább gondolkoznának, mint halomra gyilkolják egymást. Maga jön Mr. Rambo – mutatott rá a Ripacsok főnökére. – Miért ne száműzzük magát a színházba?
– Mert a színház olyan, mint a… mint a…
– Ugye nem akar úgy járni, mint Mr. Mákvirág? – kérdezte a rendőrfőnök.
– Olyan a színház… olyan, olyan… olyan, mint a… Olyan üres… üres… mint a… – Mr. Rambonak megfeszültek az izmai, még a hajpántja is csurom vizes lett az erőlködéstől.
– Mint a maga feje, Mr. Rambo? – vágott közbe a rendőrfőnök.
– Igen, pont olyan üres, mint az én fejem- helyeselt a Ripacsok főnöke.
– Ez egészen jól hangzott volna, ha maga találja ki. Csak hát üres fejjel nem lehet kitalálni semmit, nem igaz, Mr. Rambo?
– De így van. Így van. Üres fejjel semmit nem lehet kitalálni.
– Nem baj Mr. Rambo, lesz ideje megtöltenie az üres kis buksiját abban az üres színházban, és talán majd arra is rájön, hogy a színház csak akkor üres, ha olyan üresfejű alakok, mint maga, játszanak a színpadon.
– Igen, igen, rájövök – bólogatott Mr. Rambo.
– Vigyék innen! – szólt oda a két marconának a rendőrfőnök.
– Ne, kérem! Rájövök! Rájövök, hogy… Rájövök arra, hogy… Úristen, mire kell rájönnöm? Úristen! Ne! Neeee!
– Ez is megvan – mosolygott Mr. Ülő Bikára a rendőrfőnök. – Magán a sor.
– Nem akarok a rezervátumba menni – mondta Mr. Ülő Bika.
– Akkor halljuk, hogy miért nem.
– Unom a hegyeket. Nem lehet mást csinálni csak bújócskázni. Ipiapacs itt, ipiapacs ott. Nem bírnám ki még egyszer. Belehalnék.
– Mondja meg milyen a halál?
– A halál olyan, mint a sötét éjszaka. A sötét éjszaka olyan, mint a jéghideg takaró. A jéghideg takaró olyan, mint a szerelem nélküli élet. A szerelem nélküli élet olyan, mint a fa levél nélkül. A fa levél nélkül olyan, mint a fénytelen nappal. A fénytelen nappal olyan, mint…
– Állj! – mondta a rendőrfőnök.
Az Apacsok főnöke abbahagyta a mondatot.
– Bámulatos Mr. Ülő Bika! Ez a teljesítmény bámulatos! – nézett teljes csodálattal Mr. Ülő Bikára a rendőrfőnök. – Lenne egy ajánlatom a maga számára. Dolgozzon nekem! Mit szól hozzá? Nem kellene ipiapacsoznia a rezervátumban. Maga lenne az agytornafelelős az őrsön. Mi a válasza?
– Nem kell ipiapacsoznom?
– Nem.
– Nem kell rezervátumba mennem?
– Nem.
– Szabadon járhatok-kelhetek?
– Igen.
– Azt csinálhatok, amit akarok?
– Igen.
– Akkor a válaszom, igen.
– Ez a beszéd! – ujjongott a rendőrfőnök. – Ez a beszéd! Igen, igen, igen! Ez az! Ez az!
– Mondja, amit most érez, milyen érzés? – kérdezte Mr. Ülő Bika.
– Olyan, mint… mint… – a rendőrfőnök a megfelelő szót kereste. – Mint… mint…
Meglepődve tapasztalta, hogy nem jut eszébe semmi.
– Olyan, mint… mint…
Elkezdett remegni.
– Mint… Mint…
Kétségbeesve nézett hol az őrmesterre, hol Mr. Ülő Bikára.
– Mint…
– Mint? – kérdezte Mr. Ülő Bika.
– Hamilton! – ordította, majd összeesett.
– Ipiapacs – mondta halkan Mr. Ülő Bika. – Ipiapacs.
4 hozzászólás
Ejha! 🙂 A közepén volt egy rész, amikor kicsit sokallottam, ellankadtam, nem tudtam, hova akar kilyukadni ez a jópofa történet, de ez a csattanó telitalálat! Az ABC-pályázatoknál már rácsodálkoztam párszor a kreativitásodra, most sem csalódtam.
"A West River keleti oldalának déli részét most közelíti meg északról egy csapat Pipacs" – ne hidd, hogy nem vettem észre, itt mit csináltál 😛 Ez, és a jégvirágcsokor belopta magát a szívembe.
Gratulálok!
Üdv,
Kalina
Szia Kalina!
Köszi a kommentet! Örülök, hogy tetszett! Van még sok sztori a tarsolyban, de januárig még nem lesz sűrű a kínálat. A javításokra bizonyos "gyermeki" okokból nincs túl sok időm. 🙂
Üdv.:
Sanyi
Kedves Sanyi!
Nagyon jó!
🙂
Annyira leleményes vagy, mint a svájci bicska.
Üdvözletem!
Köszi! 🙂