Egy nő vagyok a sok közül, nem túl szép, de nem is csúnya, arányos testalkattal ajándékozott meg a Teremtő, ezért még ma is utánam fordulnak a férfiak, hogy domború részecskéim méreteit megsaccolják.
Nem vagyok már nagyon fiatal, de annyira öreg se, hogy ne lehetnék egy férfi fantáziájának játékszere, sőt bizonyára másként is eljátszadozna velem bármelyik hím, vesszővel vagy anélkül.
Játszadozni én is szeretek, ám van egy gondom, nem élvezem se az előjátékot, se az utójátékot, ez az oka, hogy most egyedül élek, játszótárs nélkül.
Pedig három diplomát is szereztem, nem foghatja rám senki, hogy buta kis nőcske vagyok, vagyoni helyzetem se lebecsülendő, de minden hiába, ha nem találok egy férfit, akit szerelmi a játékok nélkül is meg tudnék tartani magam mellett.
Ne higgyetek azoknak, akik azt állítják, hogy ezt ugyanúgy végig lehet játszani csikló nélkül, mint csiklóval, mert ez nem igaz! Ezt egy olyan nő állítja, aki sokszor próbálta már, de sosem sikerült neki jól játszani.
Félreértések elkerülése végett elmesélem, hogyan is kerültem ilyen kellemesnek nem mondható helyzetbe. Mert nem vagyok egy olyan afrikai törzs tagja, ahol az a szokás, hogy kimetélik a kislányok csiklóját, így biztosítva az asszonyok férj iránti hűségét, elvéve a nőktől a gyönyör egyik forrását. Nem kérem, egy civilizált európai országban születtem, huszonnyolc évvel ezelőtt, ahol nem követtek el ilyen barbárságot, legalábbis nem nyíltan.
Szüleim rendes, normális emberek voltak, és bizonyára sose történik meg velem mindez, ha anyámnak el nem csavarja a fejét valami guruféleség, bevonva őt egy titkos szektába.
Máig se tudom, miként sikerült ez annak az embernek, akkoriban meg pláné semmit nem értettem, csak annyit láttam, hogy szüleim egyre többet veszekednek, míg egyszer csak ott maradtam kettesben anyámmal, azaz hármasban a guruval. Míg apám el nem költözött, ritkán láttam azt az embert, de utána egyre többet járt hozzánk, és mindig egy nagy könyvből olvasva magyarázott anyámnak, amit én nem értettem, de nem is érdekelt, hiszen sokkal jobban érdekeltek a babáim.
Apámat sose láttam többé, állítólag más országba költözött szégyenében. Nem mondom szégyellheti is magát, hogy otthagyott engem, kiszolgáltatva egy idegen férfinek, aki szerintem egy kissé hibbant volt, de olyan normálisan viselkedett, hogy anyám ezt nem vette észre. Ő is szégyellhetné magát emiatt, ha el nem költözött volna oda, ahol már nem pirul az ember semmiért, és állítólag megbocsájtják bűneit. Ha ez igaz szerencséje van, mert én mind mai napig nem tudok neki megbocsájtani azért, amit velem tett.
Három, vagy négyéves lehettem, és nemigen tudtam mi történt velem azon a titkos szertartáson, ahova engem is elvitt anyám. Szép ünneplő ruhába öltöztetett, és én olyan boldog voltam, mint egy kis verébfióka, amikor megtanul repülni, ám nem sokáig repdestem a boldogságtól, mert egyszer csak nagyon álmos lettem, és elaludtam. Valószínűleg elkábíthattak egy kicsit, mert csak arra ébredtem, hogy nagyon fáj a kis puncim, és vérzik.
Anyám vigasztalt, és én gyerek fejjel megvigasztalódtam, mert nem tudtam mit veszítettem el. Később serdülő lányként rájöttem, hogy mi az, ami nálam hiánycikk, de már nem segíthettem rajta, ám magamon se, úgy ahogyan a barátnőim azt titokban elmesélték.
Voltak barátaim is, de egyik se tartott ki sokáig mellettem, mert nem tudtam kellőképp megjátszani szeretkezés közben a gyönyör fokozatait. Honnan is tudhattam volna, ha sosem éreztem olyasmit, csak olvastam róla, nem is keveset, de hiába, mert az én esetemben a gyakorlatot semmiképp nem pótolhatta az elmélet, sőt mondhatnám semmi hasznát nem vettem.
Hiába próbáltam megkeresni azokat a pontokat magamon, amelyek simogatásával állítólag ugyanúgy felhevülhetek, mint az elveszített részecském dédelgetésével, mindmáig nem akadtam rájuk.
Az egyik barátom mindig mondogatta: -ez nem gond cicuskám, nekem nincs szükségem a csiklódra.
Tényleg nem is volt rá szüksége, de a félretett pénzemre annál inkább, mert egyszer úgy elillant pénzestől, hogy azóta se láttam, de még a rendőrség se volt képes nyomára bukkanni.
A nyomozás folyamán ismerkedtem meg egy nagyon kedves detektívvel, akinek igaz nem sikerült pénzem megtalálni, de hamar kiderítette, hogy mi mást veszítettem el azon kívül.
Ő volt az egyetlen, akivel jól kijöttem, mindig sietett, ezért nemigen volt ideje odafigyelni a szerelmi játékokra, egy-kettő kiürítette tölténytárát és rohant tovább. Ez lett a veszte, egyszer beleszaladt egy mandró nyitott bicskájába, és én újra egyedül maradtam.
Mit tehettem volna, tovább építettem karrierem, ha már a család építésnek alapkövét se tudtam lerakni és rohanni kezdtem én is, alkalmazkodva a felgyorsult élet tempójához.
Megpróbáltam olyan női egyesületekkel felvenni a kapcsolatot, amelyek a csikló kimetélését indítványozzák, így próbálva függetleníteni a nőt, a férfitól. De sose léptem be ilyen egyletbe, mert nem helyeslem nézőpontjukat, nem is ajánlom senkinek, hogy elfogadjon ilyen megalázó módszert, -melyet egyesek pozitívan ábrázolnak- mert fogalmuk sincs, mit veszítenek. Nem úgy teremtette Isten a világot, hogy egymás nélkül meg tudjon élni a két nem. Nem is értem, miért engedik olyan szekták és egyesületek működését, melyek megpróbálják felborítani a világ rendjét.
No, de többet nem filozofálgatok, mert rohannom kell, ugyanis randim van egy hapsival, aki képzeljétek, azt se tudja mi a szeméremajak, pedig már elmúlt negyven, de családot alapítana, és gyereket akar.
Megpróbálok valahogy, egy zöld ágyra vergődni vele, amilyen gyorsan csak lehet, hátha végre lesz egy kis szerencsém, és pár év múlva két-három gyerek szaladgál körülöttem.
Kívánjatok hát sok szerencsét, hogy sikerüljön! Mert nem szeretném magányos, zsörtölődő vénkisasszonyként befejezni földi pályafutásom.
13 hozzászólás
Szia István! Érdeklődéssel olvastam ezt a színes kis történetet a nőről, akinek bőrébe sikeresen belebújtál, akinek hiányzik valamije, amit te kimondasz, és én itt most nem akarok. Színesen, változatosan írtad meg…nekem csak egyetlen problémám van vele: nem elég hitelesen. Úgy írtál női szerepben, mint egy férfi. Sztem egy nő, ha vall egyáltalán ilyesmiről, nagyon szemérmesen fogalmaz, nem nevezi nevén azt a hiányzó valamit, körülírja, céloz rá. DE fenntartom: nem biztos, h igazam van. Várjuk meg a női véleményeket ist Üdv: én
Szia László! Rég nem hallottam a billentyűzeted koppintását, úgy látszik hosszú volt a nyaralásod.
De a tárgyra térve, a történet magja igaz, csak egy kicsit szomorúbb, mint ahogy itt leírtam. Nem minden nő annyira szemérmes, hogy ne tárná fel szeméremajka által elfedett titkait.
Köszi a vizitet, de ne reménykedj, hogy itt női véleményt olvasol majd, sőt szerintem más véleményt se, mert eléggé nagy a pangás errefelé. Üdv. István
Kedves István!
Érdekelt, mi ihlette a történeted, de most ahogyan olvastam a bejegyzésed elborzadtam. Sokkolóan szókimondó vagy. Olyan volt, mint egy durva pofon… Gondolom ez volt a szándékod is.
Üdv:
Sentinel
Nem pofonként szántam, hanem figyelmeztetőként mindazoknak, akik hajlandóságot mutatnak belépni különféle kétes hátterű egyletbe, szektába, vagy mit tudom én mibe. Üdv. István
Egyetértek Bödön hozzászólásával. Tetszett, mint novella, de nekem sem volt túl hiteles. De én is kíváncsi lennék, mi a véleménye egy női olvasónak erről.
Bizonyára a tálalás miatt veszít hitelességéből kedves Tibor, de nem tehetek róla, ha ilyen lökött a természetem, hogy a halálosan komoly dolgokat se bírom sokáig komolyan venni. Üdv. István
István, már tegnap olvastam az írásod. A döbbenet erejével hatott rám (csak azért nem írtam). Sejtettem, hogy életből merített, mert magam is hallottam a saját fülemmel valami hasonlót, amit talán el sem hiszek, ha nem egy anya szájából hallom. Elképesztő dolgok történnek ebben a világban. Olykor csak állok, s szóhoz sem jutok…
Üdv. Ida
Nekem se igen akaródzott elhinni kedves Ida, de ott volt a bizonyiték. Olvastam valamikor, hogy egyes afrikai bennszülött törzsek használták(nem tudom ha ma is) ezt a módszert. De a mai civilizált világban, ráadásul Európában ilyesmiről hallani egy kissé hihetetlen, és hogy így el lehessen bolondítani egyeseket, az már egyenesen elképesztő. De szerintem ez a szabadság téves eltúlzásának az eredménye, mert ma már hivatalosan bejegyeznek mindenféle egyletet, csoportot, társulatot, stb., kezdve a fasisztáktól a sátánistákig, csak nehogy megsértsék valakinek a jogait, mit sem törődve a kötelességekkel, meg hogy milyen hatást gyakorolhat tevékenysége a társadalom egyes rétegeire, melyek valamilyen okból(szegénység, a kultúra hiánya, kamaszkori bravúr korszak, szellemi visszafejlődés) könnyebben sebezhetőbbek. Sajnos ez a szomorú helyzet, ezért próbáltam egy kissé felvidítani. Üdv. szeretettel: István
Szia István!
Hallottam ilyen történet.Valamelyik Arab országban van ilyen. Pontosan nem tudom hol.Nem tudom miért, de nekem ez nő ellenesnek tűnik. A karakter amiről írsz és ahogy valahogy úgy tűnik nevetséges.A viselkedése. Gondolom szándékosan.Nem tudom létezik ilyen nő aki az adott körülmények között így viselkedik? Aligha. Olyan műnek tűnik az egész.Talán ha nőtől olvasom még el is hiszem.Kissé irritáló írás, de érdekes.
Szeretettel:Ági
Látod Ági kedves, itt van a kutya elásva, az ilyesmi csonkításnak minősül és a törvény büntetné, de ha jó-szántadból veted alá magad a műtétnek, akkor semmi gond. Tehát az a nőegyletet(nem írom le a nevét)amelyik ilyesmire biztatná a nőket, hogy a férfitól függetlenítsék magukat, szerinted hova sorolható?
Léteznek ilyen nők hidd el nekem, nem épp a kisujjamból szoptam az egészet, de az se gond ha nem hiszed. Én csak egy kicsit kiszíneztem a történetet, aki elmesélte az átélte, és valahogy túl kellett tegye magát rajta, ami szerintem nem volt egyszerű. Szeretettel: István
Mindig meglepsz valamivel.Pedig nem vagyok az a meglepődős fajta.Elhiszem.
Hova sorolható? Nem is tudom. Az a nőegylet…. Nem írok véleményt mit gondolok róla.
Még beperelnének érte.Ki tudja a mai világba.Köszi az infót István.
Szeretettel:Ági
Szia István !
Érdekes dolgokat olvastam itt, nekem nagyon tetszett.
Ha nemharagszol, majd megpróbálom női szemmel válaszként megírni, bár verseket szoktam, a próza távol áll tőlem:)
szeretettel olvastalak: Zsu
Az az érdekes kedves Zsu, vagy inkább furcsa, hogy mi a civilizált európaiak elítéltük(elítéljük?) a civilizálatlan, harmadik világban élő embercsoportokat, ahol honosak az ilyesfajta praktikák, miközben kiderül, hogy nem is olyan elítélendő. Manapság annyi joga van mindenkinek, hogy jogában áll megcsonkíttatni saját magát, ha bedől egy-két elmebeteg „vallási vezető” prédikációjának. De vannak „épeszű” sebészek is, akik azt állítják, hogy a csikló kimetszése a kisajkakkal együtt legalább olyan egészséges, mint a körülmetélés. Na, ezt add össze! Ezelőtt kb. 20-25 évvel megjelent egy könyv, amelyikben egy afrikai néger kislány(maga az írónő) elmeséli, miként szökött meg, hogy elkerülje ezt, természetesen mindenki úgy fel volt háborodva e barbár hagyomány miatt, hogy jaj. No, de ma már jogunk van barbárnak is lenni! Köszi! Üdv. szeretettel: István