Miután elhagyta a cég területét, egy fákkal beültetett, parkszerű helyre ért, ahonnan egy utca nyílott. Elizának déja-vu érzése támadt; hirtelen olyan ismerős lett a táj. Egyre bátrabban és egyre gyorsabban, bizakodva tette meg lépéseit. Boldog volt, hogy idáig eljutott anélkül, hogy észrevették volna. Útközben madárcsicsergés, és a távolból autók zaja hallatszott. Miután már eléggé messze jutott a cég épületétől, úgy döntött, leül az egyik padra és pihen egy kicsit. Elővette közben a táskáját, gondolta, belenéz még jobban, hogy megvan e mindene, ami elrablásakor benne volt. A mobilja, a pénztárcája és igazolványai a helyén, csak a karórája nem volt sehol. Ezt kereste már akkor is, amikor először felébredt, még a szobában. – A fenébe. – mondta.
Meglepődve vette észre, hogy egy kis szendvics is ott lapul a táskájában. Arra már nem emlékezett, vajon ő tette -e bele? De ha így lett volna, akkor a szendvics már rég nem lenne ehető állapotban. Ez pedig friss volt. – Hmm, ez meg hogy kerül ide… – jártak gondolatai. -Na mindegy, végül is ez most jól jön, mert éhes vagyok. – Azzal enni kezdett. Másik kezével még mindig a táskájában keresgélt, igazából nem tudta, hogy mit is keres, csak nézelődött. Megtalálta jegyzeteit, amire a vonatok indulási és érkezési időpontját írta fel. Hmm.. Lássuk csak. Hogy fogok hazajutni? – Gondolkodott. Elővette a pénztárcáját, amiben a vasutas igazolványát tartja. Eddig minden rendben van, az igazolvány a helyén. Kinyitotta a pénzes részt, ám ekkor nagyon dühös lett: ugyanis a pénznek hűlt helye. Egy forintnyi se volt a tartóban. Összeszedte a kivett tárgyakat, visszapakolta a táskába és újra útnak indult az utca felé. Egy magas házhoz ért, gondolta megnézi az utcatáblát, hátha kiderül, merre jár. Ekkor megpillantotta a tábla alján a Debrecen feliratot.
– Ha már városban vagyok, keresnem kéne valami jó munkát, hogy visszakapjam az ellopott pénzt. – Jártak gondolatai az agyában.
Egyszer csak az utcán sétálva szembejön vele egy rendőr.
– Jó napot, Asszonyom. Tudna segíteni? Egy eltűnt embert keresünk. A neve Lisa Morgan. – és egy fényképet tartott Eliza elé. A fényképen lévő lány majdnem úgy nézett ki, mint ő. A különbség csak annyi volt, hogy a másik lány szőke hajú.
Ahogy Eliza elgondolkodott, nem szólt egy szót se, a rendőr meglepődött..
– Talán ismeri őt?
– Nem, még sosem láttam. De ha bármit megtudok, ígérem, szólni fogok.
– Nagyon szépen köszönöm a segítségét. Egyébként idevalósi Ön?
– Nem, én Nyíregyházi vagyok, csak most utaztam egy kicsit. – mondta Eliza, közben kicsit mozdítva a napszemüvegén. – Tudja, munkát keresek itt.
– Abban viszont én tudok segíteni! Most üresedett meg pár álláshely, a csapatunk új ügynököket keres. Ha érdekli az izgalmas meló, az akciófilmek világához hasonló események, akkor jelentkezhet. – és egy szórólapot nyújtott át a lánynak.
– Köszönöm a tájékoztatást, kérnék még egy kis időt. Majd e-mailben küldöm a választ, ha döntöttem.
– Minél hamarabb küldje el. További szép napot!
– Viszont kívánom!
Eliza tovább sétált az utcán, nézegette és olvasta a szórólapot. Motoszkált agyában a gondolat, biztos, hogy jól cselekszik, ha elfogadja az ajánlatot? Végül úgy döntött, ha másra nem, csak hogy kipróbálja, milyen ügynöknek lenni, még ha próbaidőre is, bejelentkezik. Keresett tehát egy netkávézót, belépett az ajtón. Körülnézett. A helyiség elég nagy volt, körülbelül 40 számítógéppel. A bejárattal szemben volt a tulajdonos, odament hozzá.
– Hello. Mennyibe kerül egy fél óra? – kérdezte.
– Szia, 270 Ft. – hangzott a válasz. Eliza keresgélni kezdett. Mindent átnézett, és végül épp annyi aprópénzt talált a kabátja zsebébe, mint az Internetezés ára.
Így kifizette a fél óra géphasználat-díjat. Kiválasztott egy számítógépet és leült elé. Gondolkodott néhány percig, majd elküldte a válasz e-mailt.
Ezután a hírekre kattintott és olvasgatott pár cikket, majd felállt a géptől és elköszönt. Úgy döntött, hazamegy.
Nemsokára már a Vasútállomáshoz ért. Nézte a menetrendet, összehasonlította a kezében lévő jegyzetével, amit körülbelül fél éve írt ki magának, mielőtt Miskolcra utazott volna.
Haza szeretne menni, a szülővárosába. Már decemberben is oda indult volna, amikor elrabolták. Barátnője, és szülei laknak ott; ő saját maga már Nyíregyházán élt november óta.
Fázott, és éhes volt. A kísérletek miatt legyengült, a vonatra való várakozás közben már majdnem elaludt. Végre, egyszer csak megszólalt a hangosbemondó: „Személyvonat indul 12 óra 24 perckor Tokaj, Szerencs állomáson át Miskolc – Tiszai pályaudvarra a 9-es vágányról. A vonat csak másodosztályú kocsikkal közlekedik….” Elindult a lépcső felé. Leért az aluljáróba. Egyszerre kétféle érzés fogta el: félelem, és öröm. Félelem: amiatt, hogy elrabolták. Öröm: hogy újra láthatja szeretteit. Sietett fel a vágányhoz, ahogy csak bírt.
A fáradtság miatt alig tudott felszállni a vonatra. Az utolsó lépcsőfoknál megbotlott, majdnem visszaesett. Egy férfi szerencsére épp előtte szállt fel, és észrevette, hogy a lány rosszul van. Segített neki felszállni. Épp időben, mert beszállásuk után a szerelvény elindult.
Szótlanul ültek a fülkében, egész Szerencsig. Eliza csak gondolkozott, és gondolkozott. Vajon mit fognak szólni az otthoniak, ha meglátják? Talán azt hiszik, nem akart hazajönni… Vagy, hogy elszökött.. Lejátszódott agyában a találkozás filmje. Hogy édesanyja, mikor meglátja, nem hogy megölelné, átkarolná; hanem megpofozza mérgében. Vagy, hogy barátnője, akihez egyébként indult volna, szóba se áll vele, mert haragjában elfeledte őt. Gondolkozását a férfi hangja szakította félbe.
– Jobban van már, minden rendben?! – kérdezte a lányt.
– Igen, már jól vagyok, csak kicsit elgondolkodtam – felelte Eliza.
Beszélgetésük kialakulását megzavarta a kalauz érkezése. Mindketten felmutatták igazolványukat. Kiderült ugyanis, hogy a férfinek is vasutas igazolványa van. Ilyet a vasutas dolgozók és azok családtagjai kapnak. Ezután megint nagy csend következett, míg végre hazaért hősünk.
Otthon a rossz gondolatokkal ellentétben már várták őt. Boldogságában, hogy egészségesen és sikeresen hazaért, egy nagy puszival és öleléssel köszöntette édesanyját, és nagymamáját. A családtagok kérdezgették, mi történt vele, hol volt, nem bántották –e. Válaszul csak ennyit mondott: semmi rossz nem történt, itt vagyok végre, minden rendben. Új munkahelyéről azonban még nem szólt. Nem akart olyat mondani, ami még nem is biztos. Az elküldött levelére még nem érkezett válasz, így nem tudta meg biztosra, hogy felvették –e. Felment ezután a szobájába. Ez a helyiség elég nagy volt. A falak zöld, a bútorok pedig mogyoróbarna színűek. Eliza arra vágyott már régóta, hogy kedvenc zenéit hallgathassa, hiszen számítógépe otthon maradt. Nem tudta még elvinni, mióta elköltözött Nyíregyházára. Azonban fáradtsága miatt, nem tudott sokáig ébren lenni, így néhány szám meghallgatása után lepihent. Rendelkezett azzal a számára pozitív tulajdonsággal, hogy mindig hamar el tudott aludni, ellentétben másokkal, akik csak hosszas forgolódás után tudnak ellazulni.
8 hozzászólás
Szerintem ez is jól sikerült, kíváncsian várom a folytatását.
Helló
Szia!
Jó ez a rész is, tetszik.
Szeretettel: Rozália
Érdeklődéssel olvastam végig a történetet, amelyet szépen, érthetően megfogalmazott mondatokban írtál le. Az elejét nem ismerem, de majd azt is megkeresem.
Kata
Kedves Kata, a történet eleje a prózáknál ez alatt található a sorrendben. Feltöltöttem azt is.
Szeretettel:
Aphrodite
Szerintem is jó lett.
Csak álmodj minél többet és írj minél több témában, hadd ismerjék meg a személyiséged.
Üdv.:Tamás
Tamás sajnálattal közlöm már mindennek vége. Értsd úgy ahogy gondolod. VÉGE
Jó a történet, de ha jól értem csak részlet.. Szívesen olvasnám az egészet is.
Kedves Arthemis, még nincs kész a teljes, ez azért részlet, mert a teljes első fejezet szövege, egy dokumentumként nem lenne feltölthető, túl hosszú lenne. Ezért daraboltam fel 3 részletre. Ha lesz időm, és megfelelő ihlet, akkor hamarosan továbbírom.