Első fejezet:
2010. február 8-át írunk. Helyszín: Egy multinacionális cég kísérleti laboratóriuma és a többi épületrész.
Főhősünk a 20-as éveiben járó, 175 cm magas, barna hajú lány, Eliza Parker. Hosszúkás arcú, barna szemű és életvidám volt valaha. De sajnos 2009. decemberében elrabolták őt, és egy hatalmas épületbe vitték, ahol az ijedtségtől és a félelemtől elvesztette eszméletét. A PharmaCon nevű céghez tartozik az az épület is, amelynek bejárata előtt autók várakoznak éppen. Itt helyezték el hősünket, egy negyedik emeleti helyiségben, ahol két hét kóma után tért magához. Ébredezése után egy laborba vitték be, és különféle tesztek alá vetették, kísérleteztek rajta. Aznap ismét rosszul lett és elájult. Visszavitték a szobájába, és érkezett egy másik lány is mellé, Katie Monners. Másnap reggel megint jöttek érte, és kezdődött minden elölről. Így ment ez egész mostanáig.
Eliza tudta, hogy a mai nap lesz a megmenekülése napja. Egy újabb veszélyes kísérletet akartak rajta végrehajtani. Lehallgatta a laboránsok beszélgetését előző este. Ez nem volt nehéz számára, hiszen kitűnő hallással rendelkezett. Még a leghalkabb zörejt, beszédhangokat is tisztán megértette.
„Szia Katie” – szólt szobatársának, majd bezárta maga mögött az ajtót. Belépőkártyáját – amit egy laboránstól szerzett meg – visszatette a zsebébe, ahol általában hordja magával. Ahogy kilépett, egy hosszú folyosóra érkezett. Ment, ment, majd egyszer csak megállt a folyosó közepén, ugyanis kiabálást hallott. Valakik a szinten egy másik szobába, esetleg laborban vitatkoztak. Eliza attól félt, hogy hirtelen kinyitják az ajtót, ezért futni kezdett. Tudta, hogy a közelben van egy lépcső, ahol elmenekülhet. Szaladt lefele a lépcsőn, mint tűzriadó esetén szokás. Az egyik lépcsőfoknál majdnem elesett, de szerencsére nem vesztette el az egyensúlyát, így továbbhaladt. Közben meghallotta, hogy valaki szólítja őt. Egy másik oldali lépcső felől jött a hang. Eliza erre még gyorsabban kezdett futni. Végül szerencséjére, még időben elért a kijárathoz.
Odakint a parkolónál, épp egy ötfős csapat hozott be új kísérleti anyagot a raktárba. Mindegyikük fehér köpenyt és védőszemüveget viselt, akárcsak Eliza. Tudta ugyanis, hogy e nélkül nem léphet ki észrevétlenül sehová sem. Érdekesség, de Elizának kapóra jött, hogy hasonlít az egyik alkalmazottra, Sylvia Taylorra, akivel a többiek ez esetben összekeverték.
„Hello, Sylvia, látom ma kiküldetésben vagy, sok sikert!” – mondták neki a rakodómunkások.
„Köszi” – válaszolt Eliza – remélem, minden jól megy…
És továbbment. De vigyázott lépteivel: nem szabad, hogy úgy tűnjön, mintha menekülne. Csak szép „lassan”, azaz normál emberi tempóban haladhatott. Muszáj volt azonban bemennie egy másik épületbe, hogy visszavehesse táskáját és személyes tárgyait. Izgult, nehogy észrevegyék, vagy nehogy valami baj történjen. Tudta, tervének a mai napon sikerülnie kell! Az épülethez odaérve elővette a kártyát zsebéből és a leolvasóhoz érintette. Meglepetésére a kártya ebbe az épületbe való belépéshez is használható volt. A kártyára az 505-ös szám volt írva, a szekrény azonosítóját jelezte ez a szám.
A megfelelő ajtó kinyitásához pedig be kellett gépelnie a szekrényen lévő kis billentyűzet segítségével, hogy mi a keresett személy monogramja. Gyorsan bevitte a gépbe nevének két betűjét, „EP”, és végre, sikerült kinyitnia az ajtót! A széfben sértetlenül ott volt a táskája, a napszemüvege, és néhány más tárgy is. Talált egy feljegyzést is, amelyen elrablásának helye és ideje volt írva: „Nyíregyháza Vasútállomás 2009. december 21.”
Gyorsan kiszedte ezeket a fiókból, majd bezárta az ajtót. Sietett kifelé az épületből, mert tudta, hamarosan visszaér a biztonsági őr a helyére, és akkor mindennek vége. De itt is szerencséje volt, mert épp időben jutott ki innen.
3 hozzászólás
Elég izgalmas történetet írtál. Várom a folytatást. Mikor jelenik meg a regényed?
Üdvözletem
A megjegyzésbe nem fért már ki, még annyit szeretnék itt leírni, hogy megálmodtam a történetet!
Hihetetlen szerencséje volt Elizának. Megyek megnézem a következő részt.:)