Karácsony

Az anya meggyújtotta a fenyőfán a gyertyákat. Átszellemült arccal nézte, ahogy a pici, piros lángocskák életre kelnek.
Születés volt ez is, a lángok születése.
Először csak félénken, fehéren pislákoltak a gyertyák csúcsain, majd vörös fejüket bátorkodva felemelték. Óvatosan kukucskáltak ki a zöld tűlevelek közül, és amikor meggyőződtek róla, hogy elérkezett az ő idejük, aranysárga hajukat a magasba emelve, méltóságteljesen foglalták el a helyüket. A megszületettek naiv örömével táncoltak a zöld fenyőn, hogy bíbor mosolyukkal, szertelen lobogásukkal meleget bocsássanak szerteszét.
A lángok hálásak voltak az asszonynak, akitől az életet kapták.
A nő pedig boldog volt és elégedett. Boldog, mert a gyertyafény meghozta a karácsony mámoros hangulatát.
A kisfiú csak most jöhetett be a szobába. Sovány, barna szemével mohón itta a karácsonyfa pompáját. Tekintete felkúszott a fa csúcsára, ahol két kis angyalka ezüstösen mosolygott vissza rá.
– Nagyon szép! – szólt áhítattal az anyja felé.
– Ugye, hogy gyönyörű? – kérdezte az anya, s közben megsimogatta a fiú szőke haját.
Az apa, ki egész idő alatt a fotelben újságot olvasott, most közönyösen megjegyezte:
– Egészen olyan, mint egy karácsonyfa.
– Ne törődj apáddal! – szólt az anya még mindig mosolyogva – Gyere kisfiam, leülünk ide a fenyőfa alá, és mesélek neked a karácsonyról.
– Tudod, gyermekem, ma karácsony van. A béke, a szeretet ünnepe. Kint fehéren szitál a hó, s az éjszakában a Jézuska megrázza arany csengettyűjét. Ezzel adja tudtára a sok-sok angyalkának, hogy elérkezett a karácsony. Az angyalkák lepkeszárnyukon leszállnak hozzánk. Ott vannak minden városban, ott vannak minden faluban. Végigjárják az utcákat, bekukucskálnak minden ház ablakán, és ahol látják, hogy a család készen áll a karácsonyra, ahol látják, hogy a fenyőfán égnek a gyertyák, ahol látják, hogy az emberek szívébe szeretet költözött, ott áldást szórnak a ház népére. Erre a két napra minden emberből előbújik a jóság. Ezen a két napon mindenki gazdagabb lesz egy kicsit, mert a szeretet a lélek gazdagsága. Karácsonykor ajándékot adunk egymásnak, s az ajándékkal együtt a szívünket is kitárjuk. Ajándék van minden fa alatt, de a legnagyobb ajándékot ne a fa alatt keresd, a legnagyobb ajándék mindenkinek a szívében rejtőzik, és erre a két napra biztos, hogy előbújik. Ezen a két napon a gyerekek szót fogadnak a szüleiknek, s a szülők is jobban szeretik egymást. Ilyenkor senki sem lehet szomorú. Elég, ha arra gondol, hogy karácsony van. Az emberi jóság mindenki szívéhez eltalál. Nyugalom száll a földre, hogy együtt érezhessük az ünnep melegét, az emberek szeretetét.
– Badarság az egész! – kiáltott fel az apa – Ne is hallgass anyádra, mert elszédülsz ettől a beszédtől. Karácsony van, mert itt az ideje. Feldíszítünk egy zöld fenyőt, mert ez a szokás. Körbeálljuk, és a szeretetről papolunk, de az élet nem ilyen. Az élet kegyetlen, és az emberek is azok. A tolvaj karácsony este is lopni megy. A koldus ma este is koldul. Békét mutatunk, de egész mást érzünk. Angyalkák nincsenek! Az áldásuk meg nem ér semmit sem. Hazugság az egész! Szemfényvesztés! …Két napig pihenünk, mert betartjuk a karácsony ünnepét, de utána dolgozni megyünk, és elfejtjük egy egész évig, hogy létezik karácsony. A valóságban kell élni fiam! A valóság mi vagyunk: te, meg én. Ha elmúlik a karácsony, a szeretet lángja kialszik majd, és nekünk dolgozni kell, hogy élni tudjunk. Az élet ilyen, fiam…. Most pedig elég a karácsonyból! Menj, feküdj le, mert késő van már.
– Menjél kisfiam – csókolta meg az anya a gyereket – menj, és aludj jól, álmodj szépeket.
A kisfiú elment lefeküdni. Belefúrta magát a puha párnák közé. Becsukta a szemét, és már álmodott is. A boldog álom mosolyt fakasztott az arcára: két úton, két karácsony közeledett felé. Az egyik az anya karácsonya, a másik az apáé. Ő az útelágazásnál némán várta őket. A két karácsony odaért hozzá, kézen fogták őt, és együtt indultak tovább.