Az anya meggyújtotta a fenyőfán a gyertyákat. Átszellemült arccal nézte, ahogy a pici, piros lángocskák életre kelnek.
Születés volt ez is, a lángok születése.
Először csak félénken, fehéren pislákoltak a gyertyák csúcsain, majd vörös fejüket bátorkodva felemelték. Óvatosan kukucskáltak ki a zöld tűlevelek közül, és amikor meggyőződtek róla, hogy elérkezett az ő idejük, aranysárga hajukat a magasba emelve, méltóságteljesen foglalták el a helyüket. A megszületettek naiv örömével táncoltak a zöld fenyőn, hogy bíbor mosolyukkal, szertelen lobogásukkal meleget bocsássanak szerteszét.
A lángok hálásak voltak az asszonynak, akitől az életet kapták.
A nő pedig boldog volt és elégedett. Boldog, mert a gyertyafény meghozta a karácsony mámoros hangulatát.
A kisfiú csak most jöhetett be a szobába. Sovány, barna szemével mohón itta a karácsonyfa pompáját. Tekintete felkúszott a fa csúcsára, ahol két kis angyalka ezüstösen mosolygott vissza rá.
– Nagyon szép! – szólt áhítattal az anyja felé.
– Ugye, hogy gyönyörű? – kérdezte az anya, s közben megsimogatta a fiú szőke haját.
Az apa, ki egész idő alatt a fotelben újságot olvasott, most közönyösen megjegyezte:
– Egészen olyan, mint egy karácsonyfa.
– Ne törődj apáddal! – szólt az anya még mindig mosolyogva – Gyere kisfiam, leülünk ide a fenyőfa alá, és mesélek neked a karácsonyról.
– Tudod, gyermekem, ma karácsony van. A béke, a szeretet ünnepe. Kint fehéren szitál a hó, s az éjszakában a Jézuska megrázza arany csengettyűjét. Ezzel adja tudtára a sok-sok angyalkának, hogy elérkezett a karácsony. Az angyalkák lepkeszárnyukon leszállnak hozzánk. Ott vannak minden városban, ott vannak minden faluban. Végigjárják az utcákat, bekukucskálnak minden ház ablakán, és ahol látják, hogy a család készen áll a karácsonyra, ahol látják, hogy a fenyőfán égnek a gyertyák, ahol látják, hogy az emberek szívébe szeretet költözött, ott áldást szórnak a ház népére. Erre a két napra minden emberből előbújik a jóság. Ezen a két napon mindenki gazdagabb lesz egy kicsit, mert a szeretet a lélek gazdagsága. Karácsonykor ajándékot adunk egymásnak, s az ajándékkal együtt a szívünket is kitárjuk. Ajándék van minden fa alatt, de a legnagyobb ajándékot ne a fa alatt keresd, a legnagyobb ajándék mindenkinek a szívében rejtőzik, és erre a két napra biztos, hogy előbújik. Ezen a két napon a gyerekek szót fogadnak a szüleiknek, s a szülők is jobban szeretik egymást. Ilyenkor senki sem lehet szomorú. Elég, ha arra gondol, hogy karácsony van. Az emberi jóság mindenki szívéhez eltalál. Nyugalom száll a földre, hogy együtt érezhessük az ünnep melegét, az emberek szeretetét.
– Badarság az egész! – kiáltott fel az apa – Ne is hallgass anyádra, mert elszédülsz ettől a beszédtől. Karácsony van, mert itt az ideje. Feldíszítünk egy zöld fenyőt, mert ez a szokás. Körbeálljuk, és a szeretetről papolunk, de az élet nem ilyen. Az élet kegyetlen, és az emberek is azok. A tolvaj karácsony este is lopni megy. A koldus ma este is koldul. Békét mutatunk, de egész mást érzünk. Angyalkák nincsenek! Az áldásuk meg nem ér semmit sem. Hazugság az egész! Szemfényvesztés! …Két napig pihenünk, mert betartjuk a karácsony ünnepét, de utána dolgozni megyünk, és elfejtjük egy egész évig, hogy létezik karácsony. A valóságban kell élni fiam! A valóság mi vagyunk: te, meg én. Ha elmúlik a karácsony, a szeretet lángja kialszik majd, és nekünk dolgozni kell, hogy élni tudjunk. Az élet ilyen, fiam…. Most pedig elég a karácsonyból! Menj, feküdj le, mert késő van már.
– Menjél kisfiam – csókolta meg az anya a gyereket – menj, és aludj jól, álmodj szépeket.
A kisfiú elment lefeküdni. Belefúrta magát a puha párnák közé. Becsukta a szemét, és már álmodott is. A boldog álom mosolyt fakasztott az arcára: két úton, két karácsony közeledett felé. Az egyik az anya karácsonya, a másik az apáé. Ő az útelágazásnál némán várta őket. A két karácsony odaért hozzá, kézen fogták őt, és együtt indultak tovább.
25 hozzászólás
Sajnos én is az apa karácsonyát hiszem el. Ez nem jó, de legalább igaz.
Kate
Én még az anyaféle karácsonyt próbálom erőltetni, még ha nehezen is megy időnként.
Nézet kérdése. Egy biztos, ne csak karácsonykor, és a karácsony miatt szeressünk. Viszont akkor legalább álljunk meg, és abban a 72 órában igyekezzünk egy kicsit törődni a szeretteinkkel. A gyermek a szülőtől kap útmutatást tovább. Viszi magával azt, amit otthon megtapasztal. Kopíroz. Ha a karácsonyok efféle élményben részesítik a gyereket, én nem is tudom… milyenek lehetnek a hétköznapok?
Selanne
Kedves Kate Chrysso és Willie Morgenthaler!
Éppen azon igyekeztem, hogy mindkettőtöknek válaszoljak amikor megkaptam Selanne hozzászólását, ami teljes mértékben osztja a nézeteimet és válasz mindkettőtöknek. Kérlek olvassátok el Selanne kritikáját, és vegyétek úgyhogy én válaszoltam nektek.
Kedves Selanne!
Köszönöm a hozzászólásodat, és elnézést, hogy a beleegyezésed nélkül használtam fel a kritikádat arra, hogy válaszoljak Kate Chrysso-nak és Willie Morgenthaler-nek.
Üdv.: Millali
Szia!
Ritkán érzem azt, hogy belülröl beremegek, de ilyenkor valahogy spontán reagál minden porcikám. PLáne amikor gyerekről van szó, játék a gyerek érzelmi világával. Szentestén. Köszönöm, hogy egyezik véleményünk. Hidd el megkönnyebbültem.
Üdvözöllek:Selanne
Szívemből szóltál,
Azt mondom: köszönöm.
Mély meghajlásomat,
Rejti most örömöm.
üdv: Millali
Nagyon aktuális ez az írás manapság, azt hiszem. A két nézetről annyit, hogy szerintem simán élhet valaki úgy, hogy kicsit az álmok, kicsit a valóság világában mozog. Itt vagyunk például mi, alkotók.
Tetszett az írás.
Teljes mértékben igazat adok neked. Példának felhozhatjuk a történetben szereplő kisfiút is, hiszen ő is valószínűleg a két szülő által, két nézettel fog rendelkezni az életben. Mindenki számára ismert, hogy jó és rossz sokszor elfér egy emberben is. Persze a jó és a rossz fogalmát mindenki másképp definiálja.
Ellátogatok, majd hozzád, a múltkor tettem már egy rövid sétát, az a pillanatkép csak arra volt elegendő, hogy felmérjem, sokkal több időt kell szenteljek az írásaidra.
Üdv.:
Millali
Kicsit kimódoltnak tűnik! A két karácsony milyen alakban, formában közeledett a kisfiúhoz? "Testet" kellett ölteniük, mert a fogalmak nem láthatók. Hogy mutatkozhatott, milyen alakban az apa "karácsonya"? Bocs, a kritikáért, azért bátorkodtam csak, mert nagyon jól írsz! Üdv: én
Bocs, hogy kritizálom a kritikádat, de hogy álmunkban milyen alakot ölt egy-egy érzés, az teljesen mellékes. Akkor, amikor álmodjuk, az úgy is hihetőnek tűnik, majd csak felébredés után gondolkodunk el azon, hogy pl. egy folyó (álmunkban) hogyan folyhat függőlegesen. Lehet, hogy nem figyeltél oda arra a momentumra, amikor leírtam, hogy a kisfiú felé álmában közeledik a két karácsony?
Üdv: Millali
Szia, nem kerülte el, hiszen a „karácsony” csak az álomban közeledhet olyan módon, ahogy leírod. (Különben ha azt mondjuk közeledik a karácsony, azt értjük alatta, hogy a n a p j a közeledik.) De, miután ez egy írásmű, melyben a karácsony-szó nyilvánvalóan ugyanúgy fogalmat jelent, mint ahogy a valóságos valóságban is az, -az olvasóban nagy nyitott kérdőjel marad: hogyan közeledhet a gyerek ágyához egy fogalom? Az olvasó (minta-olvasó Umberto Eco után szabadon) azt mondja: „ nézd, író, én szeretnék veled együttműködni, és együtt is működtem mindaddig a pontig, amíg a kisfiú el nem aludt, és álmodni nem kezdett.” Én vagyok most a „minta-olvasó”. Beleélem magam a történetbe. Elmegy a kisfiú aludni. OK eddig minden rendben. Elalszik, és álmodni kezd. Ez a történet csúcspontja, mert, mint kiderül, ő, apját, anyját egyformán szereti, és mit ád erre álomtündér, apja karácsonya jön felé az egyik oldalról, és anyja karácsonya a másikról.
Szia!
Megpróbálom kiegyenesíteni azt a kérdőjelet. Ebben az írásban a Karácsony nem -pusztán és kizárólag- csak egy fogalom, hanem az apa és az anya által a gyerek elméjébe tuszkolt érzések, vágyak, ideológiák és szándékok összessége, amit a fiú -a belőle áradó naiv őszinteségével- nem mérlegelni akar vagy választani köztük, hanem a kettőt próbálná eggyé gyúrni. Sajnos -és ezt már a kis srác is érezheti- másképp ez nem lehetséges csak, ha az álmot hívja segítségül.
Egyébként ne legyél te a mintaolvasó, mert egy történet annál értékesebb minél többen, és minél többféleképpen értelmezik. De, hogy megnyugtassam materiális problémádat, képzeld azt, hogy a két karácsony két fenyőfa képében közeledik a fiú felé. Az álomban talán ez is lehetséges?
Üdv.:
Millali
A probléma és a kétség most már kiabálva tör az olvasóra. Ha Te, író, nem mondod meg nekünk, (nekem) hogy milyen az egyik, és milyen a másik, akkor az a szegény kisfiú az ágyban honnan tudja, melyik az apjáé, és melyik az anyjáé? És, én az olvasó, hogyan képzeljem el ezeket a közeledő karácsonyokat? Egyformák nem lehetnek, az biztos. De, ha különbözőek, akkor milyen az egyik, és milyen a másik? Az író itt belekeveredik egy olyan helyzetbe, amiből nincs kiút. Az anya karácsonya hitbéli, költői karácsony, nemes érzelmekkel teli.
Kedves mintaolvasó!
A kisfiú az álmában csak azt tudja, hogy két karácsony közeledik felé, és mivel nem ismer több karácsonyt csak ezt a kettőt, egyértelmű számára, hogy az egyik az apáé, a másik az anyáé. Ő nem külön külön megismerni akarja a két karácsonyt, – ép ezért nem is kutatja, hogy melyik kié- hanem a kettőt összeolvasztaná, ehhez pedig nem kell tudnia, hogy előtte melyik, hogy nézet ki. Egy a lényeg miután kézen fogták őt (és egy álomban ez is lehetséges) EGYÜTT indulnak tovább. A kisfiú számára ez az egyetlen lehetséges megoldás, még ha csak álmában is.
Kedves mintaolvasó, ha továbbra is igényled az együttműködés érdekében szívesen küldök még mankót, hogy bicegés mentesen tudjál közlekedni a novellámban.
Üdv.:
Millali
Köszönöm a mankót, de azt hiszem még egy másikra is szükségem lesz. Elakadtam ugyanis a magyarázaton is. Itt valami sántít nekem. Az első mondatodban nem sikerül fellelnem a logikát. Miért csak kettő karácsonyt ismer a kisfiú? Ismerhetne elvileg többet is, egy „iskolai”-t is, a szomszéd kisfiúét is, és pl. a „hittanos”-t is. De, rendben van, OK, csak kettőt ismer. Honnan kellene tudnia, hogy a kettő közül az egyik nem a szomszéd kisfiúé, a másik meg nem az „iskolai”? További probléma az, h a karácsonyok kézen fogták a gyereket! Akkor ezek szerint van kezük? Ha van, akkor valamiféle emberszerű alakot öltöttek magukra!
De ezt nem mondja meg a történet, ezt se mondja meg! Így, ezekkel a „lukakkal” nekem már nagyon necces az egész. Hogy egy példával éljek: készséggel elhiszem, hogy a farkas tud beszélni (Piroska és a farkas), abszolút „együttműködő” vagyok e tekintetben. De, ha azt állítaná a mesélő, hogy a farkas angolul beszélt, ámde Piroska nem értette, mert nem tud angolul, s ebből származott kettejük között a konfliktus, melynek „megoldásaként” a farkasnak nem volt más választása, minthogy megegye szegény kis Piroskát, -már nem biztos, hogy nem dobnám be a törülközőt, hiába vagyok „mintaolvasó”.
Van egy bizonyos határ, amelyen túl már nem lehet elhinni a mesét. Nálam ott dőlne a léc, hogy miért ne tudhatna a Piroska is angolul, ha már a farkas tud(hat). Egyébként a „karácsonyok” problémáját egyszerű technikai trükkel meg lehet oldani. Anya karácsonya pl. közeledjen a jó manó képében a kisfiúhoz, apa karácsonya pedig kéményseprőként. A kislány onnan fogja tudni, hogy ezek milyen karácsonyok, hogy megszólítják. (Miért ne, ha kezük van, akkor szájuk is lehet!) „Én vagyok anyuci Karácsonya” –mondja a jó manó vékonyka hangon, s szikrázni kezdenek az elektródjai. „Én pedig apád Karácsonya vagyok” –dörmögi mély hangon a másik karácsony. Kitátja a száját nagyra és nyeli, egyre nyeli befele a másik karácsony elektródjai által kibocsátott fényeket. Aztán odamennek, és kézen fogják a gyereket. A kisfiú boldog, az olvasó is, mert érti a mesét, tök zsír.
Kedves mintaolvasó!
Nem azért nem válaszoltam, mert meguntam a szőrszálhasogatást, -egyébként az itthoni nagyítómmal már lassan szőrszálat sem látom, hát hogy tudnám ezt én még tovább hasogatni- hanem azért, mert házon kívül (nem magamon kívül) voltam. A lényeg az, ha a kedves mintaolvasó a novellám egyik szereplőjének már a nemét (egyszer kislányt írsz, egyszer meg kisfiút) sem tudja megkülönböztetni, akkor nincs miről beszélnünk. Különben az utolsó előtti hozzászólásodig élveztem a kreatív gondolkodásmódodat.
Üdv.:
Milali
Kedves Millali! Eltévesztettem valóban "sajtóhiba", de azért az érdemi mondanivaló -talán- meg van benne. Persze, Neked nem kötelességed, reagálni rá! Summa summárum! A vitatott műved jó, különben!!! Nekem is tetszik!!!! De, én mindig azt hiszem, h itt ez egy műhely, ahol megbeszélhetünk dolgokat. Sajnálom, ha esetleg megbántottalak! BOLDOG KARÁCSONY-t! Üdv: én
Kedves Bödön!
Egyáltalán nem bántottál meg. Mindig különleges csemegének tekintem a hozzászólásaidat, az csak a csemegéző egyéni ízlésén múlik, hogy mikor édes, és mikor keserű az a csemege. De hát ízlések és pofonok …
Én is békés , meghitt karácsonyt kívánok neked (a novellámban szereplő kisfiúval vagy nélküle).
Üdv.:
Millali
Apa karácsonya száraz, prózai. Milyen alakban, formában jönnek akkor, hogy felismerhető egyfelől a költőiség, másfelől a száraz józanság bennük (rajtuk, felettük, mögöttük)? –hiszen a kisfiú tudja álmában, melyik az apjáé, melyik az anyjáé! A kétely a történet hitelében jogos az olvasó részéről. Vagy megmondja az író, milyenek ezek a sétálgató „karácsonyok”, honnan lehet rájuk ismerni, vagy nem mondja meg, de akkor a „mintaolvasó” nem tud tovább „együttműködni,”
Kedves Millali!
Én, így karácsony után olvastam, de meghatódtam, tetszett. Egy kicsit sarkosra sikeredett – az én szememben – például a realista "apa-látásmódot", azért meg lehetett volna oldani kevésbé keményen is. Számomra olyan, mintha éles ellentétbe akarnád állítani a két megközelítést, de az én fejemben valós világ és a mesék világa mindig kicsit – ha nem is mosódott össze -, de közelebb állt egymáshoz. Egyedül az apa stílusa kicsit bántó, s nem is a realista a jó szó rá -talán-, hanem a mogorva, rossz kedvű. Hiszen, ha belegondolunk – a dolgozó embert magunk elé képzelve-, még akkor sem egy totálisan lestrapált apa-kép jelenik meg előttünk, aki egy kisgyermek előtt ilyen stílusban szólal, meg, hogy "Most pedig elég legyen a karácsonyból"- feltételezem szenteste. Úgy összességében az egész kissé túl gonosz lett.
De, még egyszer kiemelem, hogy a történet rövidsége miatt talán még elfogadható ez az erős széthúzás, hogy még érzékletesebb legyen, de körülbelül így az jön le belőle, hogy ott van a békés, pihe-puha fantázia világ, a másik véglet pedig a szürke hétköznapokban járó robot, mely rideg és semmi öröm nincs benne. "Rendben", hogy tényleg elég sok durva és szomorú dolog ér minket, de azért nem csak ünnepek idején mosolygunk, és szeretjük egymást.
A lenti "vitát" érdeklődéssel olvastam, de egy ponton már feladtam, mivel nekem különösen a vége tetszett (de az elején a bevezetés is, plusz az anya meséje a szép megfogalmazások miatt (is). Szóval, elnyerte a tetszésemet, hogy az olvasóra hagyod ki mit képzel oda a két karácsony "helyére". Nekem például elsőre ilyen két "szellemalak" jelent meg, párafelhőkből vagy miből, akik kézen fogják a fiút, de a szimbolikus fenyők volt a "B" verzióm, gondolom az elején megszemélyesített gyertyákra asszociálva.
Összességében tényleg 5*, mivel nekem adott valami újat ezzel a befejezéssel.
Kedves Nola!
Lehet, hogy az apa nem csak realista, hanem elkeseredett is? Sajnos a keserűség sokszor hoz ki belőlünk olyan szavakat, amelyeket nem is gondolunk annyira komolyan.
Valóban ellentéteket szerettem volna felállítani a két világnézet között.
A túlzások terén igazad van. Viszont valószínűleg ugyanakkora túlzás az anya monológja is, mint az apáé, csak pozitív értelemben.
Örülök, hogy a vége tetszett. Az ilyen jó fantáziavilággal megáldott olvasóknak írtam ezt a novellát.
Köszönöm, hogy elolvastad és megosztottad velem az észrevételeidet.
Üdv:
Millali