Katának egyetlen dolog hiányzott az életéből, egy férfi. Azaz pontosabban nem is egy férfi, hanem a férfi. Tudta ezt ő is, időnként próbálkozott, de valahogy soha nem jött össze a dolog. Tudni akarta, hogy valaha sikerülni fog-e neki, elment egy jósnőhöz.
Ott ült a mágia papnőjével szemben, köztük az asztal, rajta a kristálygömb. Sejtelmesen áttetsző volt, de Kata figyelmét inkább a talpazata kötötte le. A ráfestett minták, díszek tetszettek neki, megdobogtatták a női szívét, a gömb egyhangúsága nem érdekelte.
– A sors üzenni fog neked – szólalt meg egyszer csak a jósnő.
Mi tagadás, Kata ennél azért többet várt. Ahhoz, hogy valaki ezt mondja neki, még nem kell jósnőnek lennie. Várt még, hátha folytatódik, de a papnő csak az ő arcát nézte, nem mondott többet.
– Ennyi?
– Ne légy türelmetlen, lányom – válaszolt nyugodtan a jósnő – A sors félreérthetetlen üzenetet küld majd neked.
Erre már kissé felfortyanva gondolta Kata:
– Talán majd képeslapot kapok!
Amikor a szeánsz után hazaért, és a kulcsot dugta volna a zárba, észrevette, hogy a postaládában van valami. Kivette, egy képeslapot tartott a kezében. Egy kristálygömb volt rajta.
Kata elcsodálkozott, megismerte a gömb talapzatát, ezt látta a jósnőnél is. Megfordította a képeslapot, a név és a cím az övé, neki címezték. Ezen kívül viszont más nem volt rajta, semmilyen üzenet, csupán üres papír.
Mérgesen dobta az egyik közeli asztalra.
Másnap, amikor hazaért, tett-vett a lakásban, el is feledkezett a képeslapról. A nagy sürgölődés közben egyszer véletlenül rápillantott arra az asztalra, ahová előző nap tette. Nem akart hinni a szemének.
A képeslapon nem állókép volt, hanem mozgott. Úgy tűnt, mintha a kristálygömbbe fehér, tejszerű folyadék szivárogna, kavarogna benne. Odament, óvatosan felemelte a képeslapot, de az továbbra is ugyanazt csinálta. Megfordította, és látta a lassan kirajzolódó betűket:
Megismered életed párját.
Erre gúnyosan gondolta:
– Talán az ajtó előtt áll?
Azzal maga sem tudta miért, odalépett az ajtóhoz és kinyitotta. Majdnem összeesett, de szerencséjére fogta a kilincset.
A lépcsőházban egy férfi kereshetett egy címet, mert a kezében egy cetlit szorongatott, és és hol arra nézett, hol a lakások ajtajára, hol a lépcsőre. Pont Kata ajtaja előtt tekingetett össze-vissza elesetten, amikor nyílt az ajtó.
És Kata nem csak a meglepetéstől rogyott majdnem össze, hanem mert mintha a szívébe villám csapott volna, megérezte, hogy ez a férfi a nagy ő.
Két riadt ember állt egymással szemben, de mindkettejüket átjárta a remény. Félénken, esendően próbáltak meg pár szót váltani a másikkal. Észre sem vették, hogy ez a kezdeti félénkség, esendőség milyen hamar eltűnt közöttük, milyen könnyen folyt tovább a beszélgetés. Egyszer azért észrevették az idő múlását, és akkor a férfi a világ legtermészetesebb módján kérdezte:
– Este eljössz velem vacsorázni?
Kata a világ legtermészetesebb módján mondott igent.
Búcsúzás után, ahogy visszafordult az ajtó felé, látta, hogy ismét van valami a postaládában. Kivette, egy másik képeslap volt az.
Ugyanazt a kristálygömböt ábrázolta, és ugyanaz a szöveg volt rajta, mint a másikon:
Megismered életed párját.
Odatette az első mellé – amin a gömb ugyanolyan áttetsző volt, mint eredetileg -, így olyanok voltak, mint két tojás, mindkét felükön ugyanaz látszott, ugyanaz szerepelt.
Sok idő volt még vacsoráig, de Kata izgatottan kezdett készülődni. Pont elkészült, amire a férfi – Gábor – érte jött.
Élete legboldogabb estélyét, és legszenvedélyesebb éjszakáját töltötte Gáborral.
Reggel, amikor felébredt, jóleső érzéssel figyelte Gábort, látta és csodálta az emelkedő, süllyedő mellkasát, hallgatta a békés, megnyugtató szuszogását.
Felkelt az ágyból, megcsinálta a reggeli kávéját, majd megelégedetten kezdte iszogatni. Szürcsölgetés közben rátekintett a képeslapokra.
Letette a csészét, mert látta, hogy a második képeslapon a kép elkezdett mozogni. Valahogy ezt most természetesnek vette, azon lepődött meg kissé, hogy nem csak fehér, hanem fekete folyadékszerű dolog is áramlik, keveredik a gömbben.
Odalépett a képeslaphoz, felemelte, megfordította. Ugyanaz volt rajta, mint eddig:
Megismered életed párját.
Azonban lassan kezdett kirajzolódni a folytatás is:
A halálod előtti napon.
Kata semmire sem mert gondolni.
5 hozzászólás
Így jár az, aki kíváncsi.
Tetszett az írásod!
Üdv. Ida
Szia Ida!
Örülök, hogy elnyerte a tetszésedet.
Üdv: István
Nos, kedves István, gyorsan nekiláttam olvasni, mert én is azzal a névvel élek. Sok hasonlóságot találtam írásod elején, de én nem mentem jósnőhöz, de úgysem sikerültek a házasságaim. Az elsőtől elváltam, 10 évig magam voltam utána, s vesztemre, még egyszer megpróbáltam, hogy ne maradjak magamra, mikor felnőnek a gyerek és elmennek tőlem. De (nem szép szavakkal kell kifejeznem, hogy) egyik kutya, másik eb, az sem volt jobb, csak másként. Mindkettőnek azért kellettem hogy én tartsam el őket. Azt hittem, hogy jó emberismerő vagyok, de mégsem úgy volt. Csalódnom kellett bennük. Ezért csodálom azokat a házasokat, akik úgy élnek együtt, hogy a tisztelet és szeretet egész életüket végigkíséri.
Érdekes az írásod, egyetértek Idával.
Szeretettel: Kata
Kedves István!
Nagyon ütős! Több van benne, mint az gondolnánk.
Semmi nincs véletlenül – mindent magunknak intézünk – működnek a megérzések – az agyunk játszik velünk, a semmibe beleképzel – végül minden az elvárásaink szerint lesz.
Nekem ezt mondja a történeted. Tetszett.
Szeretettel:
Ylen
Sziasztok!
Köszönöm mindenkinek az elismerő szavakat! Örülök annak, hogy sokakban megindított valamilyen gondolatot.
Üdv: István