Volt egyszer, hol nem volt, nálunk volt nem is olyan régen egy szocializmus és benne egyetlen egy párt. Nagyon erős volt és termékeny, majdnem annyi gyereke lett volna, mint csillag az égen, ha ne lett volna egy, amelyiket nem tudott megnevelni illendőképpen. Felcseperedni sikerült a gyereknek, megnőni is megnőtt, de nem sikerült feljutnia oda, ahova nevelőatyja szerette volna. Mindent megtett pedig a jóember, ami tőle telt, jó besúgó volt, kitűnően aktivált, úgy küldte sittre az embereket, hogy gyönyörűség volt nézni, még maguk az elítéltek is csodálkoztak volna rajta, ha ne egyeben kellett volna csodálkozzanak.
Egyetlen nagy hibája volt szegény embernek, éspedig, hogy semmiképp nem volt tangenciális érintkezése a matematikával, bármit tett mindig csak párhuzamosan futott vele, minek következtében a párt által kötelező iskoláit nem tudta befejezni. Megtett pedig érte mindenki mindent, matek tanárok váltak politikai fogollyá, iskolaigazgatók ámokfutóvá, kopasz emberek hajukat tépték, pártaktivisták titkon templomba jártak és Szent Antal perselyébe pénzt dugdostak, de a vizsga csak nem akart sikerülni.
Mit volt mit tenni, kihirdettek egy pályázatot, miszerint az, akinek sikerül ezt a hűséges, csak picit gyenge elmével megáldott gyereket átvinni a matek vizsgán, annak adnak egy majdnem kacsalábon forgó, politikai menekülttől elkobzott házikót és olyan járulékot, amitől koldulni bizonyosan nem fog.
Sorban jöttek a jelentkezők matematikusok, tanárok és válogatott egyetemi hallgatók, de egyiknek sem sikerült megbirkóznia, a számokat elutasító aggyal.
Mikor aztán felmondtak minden reménnyel és majdnem hullócsillagnak nyilvánították a hiányzó csillagot, jelentkezett egy ősz öreg tanárnéni, aki azt mondotta:- egy életem egy halálom, házam nincs, nyugdíjam kevés, ezért megpróbálom!
Tanítani nem is próbálta, látta, hogy kár hegy alatt abrakolni, hanem inkább a másolás tudományára oktatta ki alaposan és a vizsgán addig mesterkedett, míg egy matekból jeles tanuló mellé ültette, meghagyva, hogy arról másoljon le mindent, csak ne szóról-szóra, mert ugyebár a látszatot csak meg kellett tartani.
A jól kioktatott gyerek szót is fogadott és majdnem sikerült is neki a vizsga, ha ne lett volna egy logaritmusos feladat, amelyik mindkettőjük álmát, meghagyta álomnak.
Eredetiben valami ilyesmi, hogy: log a+log b= log(a+b), ami még eredetibb másolásban e-képp nézett ki: csüng a + csüng b= együtt csüng(a+b).
Ha a „log”, „csüng”-é válhatott volna és a vizsgabizottság ezen ne röhögött volna, az én mesém is tovább tartott volna!
4 hozzászólás
Kedves István! Sajnos itt is magyarázatra szorulok: hogy jön össze a buta diák és nevelő-apja a szocializmus. Tényleg ennyire gyenge vagyok váll fölött?! Üdv. én
Magyarázat: nem buta gyerekről van itt szó kedves Bödön, hanem egy felnőtt pártgyerekről, aki nem tudott magasabb pozícióba felkapaszkodni, alacsony fokú tanulmányi végzettsége miatt. Máskülönben igazi a történet, a logaritmus másolás így történt, remélem nem akarsz nevet is, mert ezt nem adhatom meg, de annyit igen, hogy a szereplője, a szocializmust követő valamiben, amiben élünk, már két magánegyetemi diplomával dicsekedhet. Ezt add össze! Habár, tudod: „a pénz beszél és a párt hallgat” Üdv. István
Kedves István!
Súgni, segíteni csak az okosnak lehet, mert a buta azt sem érti, vagy félre érti. 😀
log = csüng, hát ez olyan zseniláis, mintha igaz lenne, és nem csak kitaláltad volna! /Az élet produkálja mindig a leghihetetlenebb dolgokat./
No azért én nem vennék rá mérget, hogy ilyesmi csak abban a szocializmusban fordult elő, hogy a vizsga papírért "mindent" megtettek!
Judit
Abban sajnos igazad van kedves Judit, hogy nem csak abban a szocializmusban történtek ilyen esetek, én mérget is veszek arra, hogy manapság még ilyenebbek is megtörténnek. Üdv. Szeretettel István