Lassan ballagunk felfelé. Lesett a hó az éjjel, nem jár a 22-es, lépkedünk csak porhóban, semmi nyom még, jól esik, ahogy az halkan ropog lépteink alatt. Gimnáziumba járok épp, borért megyünk nagyapámmal, közel a Karácsony. Derült idő van a tetőn, a köd a városban maradt, elálmosodott, elaludt a völgyben, nem baj, így hát mosolyoghat itt fenn a Kedves kedvére, süthet ezer ágra.
Nagyapám a diófa ágára – a diófát még születésem évébe ültette, azóta termőre fordult már – jó darab hájat akaszt, gondosan kiválasztja az ágat, magasat, törékenyt, távol a présház tetejétől is, kóbor macska el ne érje, fontos szempont. Én közben a lakattal bajlódok. (A madáretetőbe nemigen érdemes magot szórni, gyönyörű-sárga, önzőn-mohó sármányok telepszenek be, nem tágítanak onnét, elűzik a cinkéket, de a magot feltörni bezzeg nem tudják topa, ügyetlen csőrükkel, csak túrják, kiszórják, szemetelnek.)
A demizsonok megteltek, én is kapok pohár bort, átmelegít. Lesöpröm a présház előtti padról a havat, leülünk, rágyújtunk, hallgatunk. Nézzük a tüsténkedő cinkéket. Hamarosan Karácsony.
Nem túl jó dolog az öregedés. Reggeli borotválkozás, a bőr petyhüdt már, türelmetlen-sietős pengehúzások nyomán vékony hajszálerekből serked a vér, elállni nem akar, pedig igyekezni kéne, az ember nem nézegetheti elégedetten az arcát, nem mondhatja: azér, akárhogy is fut az idő, még „jó csávó vagyok”, és nem mondhatja (!), csak a fáradtságot, saját szürkeségét látja a tükörben, és még szerencséje, ha az bepárásodik, legalább nem kell szembeköpnie magát.
Meg aztán még furcsa dolog is az öregedés, jó ideig nem zavart, egyáltalán nem zavart, hogy lekésem a labdákat a pályán, hogy szemüveg kell, nehezebben veszem a levegőt, nevettem rajta csak, nevettem azon, hogy pici pirulákat kellett lenyelnem, mire jók, nem tudtam pontosan, igazán szólva nem is érdekelt – kérdésemre, meddig lesz erre még szükség, háziorvosom kedves, szókimondó asszisztense válasza csak annyi volt: „remélje, hogy még sokáig” – aztán jött pár év – ó azok a kedves évek – amikor rettenetes dühös lettem magamra, hogy öreg vagyok, és bármit is teszek, hiába szedem a kicsi „izékéket”, öregszem egyre, a folyamat már visszafordíthatatlan, megállíthatatlan, és hiába teszek apró gyógyszert műanyag-szerkezetbe, kattintás, porlasztás, aztán mély levegővétel. Hiába, meg kell békülnöm ezzel.
Keresztanyám a szemem láttára öregedett, és én nem vettem észre. Meggörnyedt, púpos lett. De mi csak üldögéltünk a lábainál. Régi kép előttem, családi fotó: szüleivel, testvéreivel. Nem szép rajta, csak gyönyörű. Igazából sose öregedett meg, a tündérek, az angyalok sose öregszenek…
Ismertem tündéreket, igazi angyalokat, nem sokat, így szerencsésnek mondhatnám hát magam! Van, akinek sose jut ilyen áldás, nekem volt részem ebben. Hálás vagyok ezért. Meg nem tudom, valójában, kinek is köszönhetem! Sátánnak, Istennek, vagy tán az IDŐNEK?
Csak hát annyira önző, mohó az ember, mindent magának akar, olyan telhetetlen, saját magának követel mindent, minden törődést, összes szeretetet! És olyan kevés az angyal, meg aztán annyi a dolguk ebbe a világba! És amikor itt hagynak minket, akkor értjük meg igazán, milyen nagy a veszteség.
(„Jössz?” Kérdezte akkor nagybátyám, én meg csak annyit mondtam: „Á, menjetek csak! Én maradok. Maradtam.) De erről majd később, remélem, elég unalmas vagyok, szeretném, akarom!
2 hozzászólás
Kedves Túlparti!
Ez a sor mennyiszer írtad már " De erről majd később, remélem, elég unalmas vagyok, szeretném, akarom!"
Erről megismerném amit írsz bárhol név nélkül is 2015-ös.Jó unalmasnak lenni néha.
A többi részt nem olvastam. Másra rá sem néztem! Azért meg tudsz lepni!
Néha valami életjelet azért hagyj magadról.Tetszett!Az Utószót is olvastam régebben.
Mit írtam nem tudom ami eszembe jutott.Azért jobb attól érzelgős dolgokat olvasni akivel nem járunk.
Féltékeny szerelmes típus vagyok Főleg .Csak nehogy össze boronáljanak minket bár az érdekes lenne!
Mert mással járok pár éve. Jön a tél a December nem a kedvencem. Biztos nem fogok aktívkodni.
Akkor mi van semmi.Ezzel zárom is az évet!Vigyázz magadra!
Barátsággal:Ági
Féltékeny szerelmes típus vagyok Főleg ha attól találsz valamit akivel jársz nem jó régi érzelgős dolgokat olvasni.
Nem tudom hova lett a sor többi része, de leszedtem belőle. Azért ilyen.
Na ez a záró sor. Meguntam az olvasgatást meg az írást!Van ez így!
Az unalmasak tartsanak össze! Na én leléptem!
Barátsággal: Ági