Többen álltunk a villamosmegállóban várván a járatot. A villamos hosszan fékezve gördült be a megállóba. Az összes ajtó kinyílt. Az utasok ki- és beszállása megkezdődött. Már csak ketten álltunk a peronon én a rossz, fájó lábaim miatt a két botomra támaszkodva és egy fiatalember, Láthatóan neki nem fájt a lába. Az előttünk lévő ajtónál a leszállók sorát egy nehezen mozgó, idős hölgy zárta. Fájt neki is a beteg bal lába, A fiatalember,aki éppen vele szemben volt révedezve meredt a semmibe. Végül én mozdultam meg észrevéve az idős hölgy kínlódását és odalépve az idős hölgy elé átvettem a bal kezembe mindkét botomat, majd nem éppen könnyedén segítettem le a hölgyet. A fiatalember ekkorra már hirtelen felélénkült és engem megelőzve gyors mozdulatokkal szállt fel a villamosra. Én a következő megállónál szálltam le. A lent várakozók közül többen észrevették, hogy én a két botommal leszállni készülök és a karomat óvatosan megfogva lesegítettek a járműről, nehogy véletlenül a járdasziget szélén lévő jeges részre lépjek és még szóltak is, hogy vigyázzak magamra, el ne csússzak, mert deres még a járda! Íme ez az az eset olyan, amire érvényes az a közmondás, miszerint: ,,a kölcsönkenyér visszajár!" De vajon mindég így van ez?
És álljon itt a történet folytatása is:
A villamosról autóbuszra szálltam át, amelyik tele volt utasokkal, köztük rengeteg iskolás gyerekkel. Éppen, hogy csak felfértem a kocsira és a két botomat egyik kezembe átvéve a másik kezemmel kapaszkodtam meg a kocsi elején. Beljebb a tömeg miatt nem nem mehettem. A közelemben egy középkorú férfi ült. Rám nézett és a helye átadása helyett csak ennyi kérdezett:
– Messzire utazik?
– Nem, csak három megállót. – feleltem.
– Akkor maradjon állva -fordult el szenvtelen arccal tőlem.
A gyerekek hasztalan igyekeztek helyet adni, én nem tudtam a tömeg miatt odamenni. Így utaztam három megállón át a fájó lábaimon egyensúlyozva és egy másik ember szenvtelen és rideg önzésétől kísérve. Remélem, hogy a kölcsönkenyér – itt is – visszajár, csak én nem kívánom neki azt, hogy neki is ilyen kegyetlen legyen!
2 hozzászólás
Az emberek bunkósága nem ismer határt! Tetszett a történet. Sajnos jellemző! Üdvözlettel: én
Kedves Bödön!
Nem mindenki olyan, de olyan is van (ti.: bunkó)
Üdvözlettel és köszönettel a véleményedért:
Pecás