Egy rövid cikket jelentetett meg a Hírlap: “A Galéria legújabb kiállítása szepember 20. és október 10. között megtekinthető. A Festőművész közönségtalálkozóra szeptember 25 -én várja látogatóit.”
A városban gyorsan fogyott az újság, az emberek minden szépre, újra nyitottak voltak. Az öreg történelem tanár szokásos sétájára indult, az ablakon kilesett:
“- Esik!”- mondta halkan, kicsit megállt a sötét szobában, gondolkodott, aztán az ernyőt kezébe vette, szürke, kopott öltöny gallérját felhajtotta, és lehajtott fejjel kilépett a kapun. Lassan, észrevétlenül haladt a forgalomban, sötét tekintetével pásztázta a szembe jövőket, cinikus gondolatokkal illette őket, de a kisgyerekek láttán szívében melegséget érzett, szeme csillogott. Kicsit vidámabban ért a sarki plázához, megvette a szokásos liter tejet a zsömléhez. Az újságot sem felejtette, fekete táskája megtelt, az esőben gyorsan lépkedett. Már a liftben olvasgatta a Hírlapot, megtetszett a kis hirdetés, el is határozta, már az első napon meg fogja nézni az új kiállítást, a cikket kivágta, a kis papír fecnit a komódra tette a váza mellé… A vasárnap gyönyörű napsütéssel érkezett, a város lakói kipihenten, frissen, szépen felöltözve, békével a szívükben indultak a Múzeumba, az öreg csak délután tervezte, kerülve a tömeget, szeretett elmélyedni, gondolkodni, a művész lelki világa érdekelte leginkább, a színek, és formák mellett. Délután sem lehetett egymaga, a Múzeumban tömeg fogadta. Hosszú sor a pénztárnál, kultúrált csend, kimért mozdulatok. Belépett, két kisebb terem, viszonylag kis képkeretek, bensőséges hangulat. Balról indult, ahogy a többiek, az első képhez lépett. A fehér keret fehér lapot fogott össze, de képet nem látott. Zavartan pillantott a mellette álló fiatal nőre, de az elmélyedt a látványban. Közelebb hajolt, a fehér lapon halvány kék betűk, olvasni kezdett: “Nagyon fáj!” Kérdőn nézte, de az emberek gyönyörködve, csodálattal, hosszasan nézték, egymásra mosolyogtak, csendesen, lassan sétáltak a következő kerethez. Az öreg értetlenül ment utánuk. Egészen közel hajolva, a fehér lapot olvasta: “Nagyon fáj, nem tudom túltenni magam rajta.” Majd a harmadik kép, a negyedik jött: “Lelkem telve fájdalommal!”, és “Nem tudok felejteni!” Ment a tömeg után, úgy tett, ahogy azok, ahogy szokás megtekinteni a szép festményeket egy múzeumban. Átmentek a belső kis terembe, ott minden keret fekete, és sokkal kisebb, a fehér lapon halvány piros betűkkel. Egészen közel hajoltak, mosolyogtak, az öreg pedig kerek szemekkel hol a látogatókat fürkészte, hol pedig rászuszogott a képre. Az apró betűk alig látszottak. “-Ezt nem értem…!?”- suttogta magában. Gyorsította lépteit, a keretek közé foglalt mondatok kavarogtak agyában. “-Nem tudja elfelejteni…, fájdalma…, fáj neki…, mi ez? Milyen kiállítás? Ezek képek? A nagy festő…képei…? Nem akarom, nem bírom, ki akarok menni, hol a kijárat…” Hirtelen mozdulatával egy férfit oldalt eltalált, mire a mögötte álló hölgy megcsúszott, és tompán a márvány padlóra zuhant. Páran utána néztek, illemtudóan csóválva fejüket, egy korosabb asszony felsegítette a nőt, aki hálásan megköszönte. Az öreg a kijárat felé rohant, az őrök szigorúan nézték, az egyik morgott valamit. A kapun kiérve az utca, az autók, házak látványára megtorpant, a legközelebbi lámpaoszlop segített állva maradnia, hátát neki feszítette, egész teste remegett. Egy idős asszony jött szemben, kíváncsi arccal kérdezgette őt: “- Biztos minden rendben? Ne segítsek?” Elfojtott hangon, ijedten szólt vissza: “-Nem! Semmiképp…!!!” Az asszony látva az öreg eszelős tekintetét megfordult, megrázta a fejét, és mély hangján morgott valamit, és ott hagyta. Lassan sötétedett, az utcák kiürültek, mindenki haza ment, szép, halvány sárga ablakok mögött a városka lakói megvacsoráztak, lámpát oltottak és szeretettel kívántak jó éjszakát. Csak az öreg történelem tanár forgolódott álmatlanul ezen a csendes őszi éjjelen.
3 hozzászólás
Kedves Rita!
“Különös Kiállítás”
Igen az lehetett,ha ennyire hatott az öreg
történelmi tanárra!
Talán nem is olvasta ezeket:
“?Lelkem telve fájdalommal!?, és ?Nem tudok felejteni!? ”
Inkább a képek maguk hatottak rá,kifejezésükkel!
Gratulálok:sailor
Szép estét!
Kedves Sailor!
Biztos 🙂
Köszi
Szép napot!
Talán a saját érzéseit, gondolatait vetítette a képekre. Van úgy, hogy valami a felszínre hozza a bennünk rejlő félelmeink.
Szeretettel: Rita