Amikor Búrha Baba megszületett, még olyan volt, mint a többi csecsemő, de később nagyon keveset nőtt hosszában, széltében viszont annál többet; azt suttogták róla, hogy az öve egy tucat bivalyt is átér. De ez nem volt igaz, mert már a tizenegyediknél nagyon feszült, és a tizenkettediknél biztosan kettéreped. Ehhez a mérethez elég sokat kell enni, és a szerető szülők nem vállalták ezt az erőpróbát; amint kiderült, hogyan is mondjam, problémás a gyerek, betolták egy megfelelő méretű agyagedénybe, kivitték a folyópartra, és előre megfontolt szándékkal ott felejtették. Mindig akadnak, akik az agyagedényeket nem rendeltetésszerűen használják, sőt Búrha Baba papája egyenesen fazekas volt, aki megszokta, hogy a megélhetéssel kapcsolatos gondokat el lehet intézni egy nagy csomó agyaggal.
A gyerek még túl kicsi volt ahhoz, hogy szavakban is megfogalmazza a tiltakozását, de az ordító fazék elég gyorsan magára vonta a figyelmet. Az emberek tudták, hogy a performance-nak valami köze van a fazekashoz, de nem akartak beleszólni a magánügyeibe. Az övé a gyerek, az övé a fazék meg a felelősség, majd elszámol vele a másvilágon. Nem lenne tisztességes már itt megbüntetni, amikor teljesen biztos a pokol. Valahol egyet is értettek vele, mert hogy is lehet ezt kifejezni virágnyelven, a gyerek retardált volt, és iszonyúan csúnya. Ezért senki sem akarta hazavinni, viszont naponta többen is megetették, részben azért, hogy ne ordítson, részben meg hogy mindenki lássa, ők milyen jó emberek, még egy kis szörnyetegtől sem sajnálják az ételt.
Búrha Baba meghálálta a figyelmet, egy ideig a fazékban dagadt, mint a parancsolat, aztán a hájrétegek szétfeszítették a szűkös kereteket, és a gyerek ismét megszületett, ezúttal az agyagedényből, miért is nemcsak egyszerűen Kumbhakarna, Fazékfülű volt, mint a híres démon, akit Rámacsandra olyan látványosan megölt, hanem Kumbhadzsátá vagy Kumbhamátri, akinek egy fazék volt az anyja. Búrha Baba rosszul viselte a becéző szavakat, és a tiszteletlenséget rémisztő büntetésekkel torolta meg, amelyek között aránylag a legenyhébb a fehér lepra volt. A büntetést csak az kerülte el, aki különösen finom ételeket vitt a kis borzalomnak, aki még mindig a folyóparton tanyázott, annál az egyszerű oknál fogva, hogy nem fért be a házak ajtaján.
Rendes kumhár közösség ezt nem hagyja annyiban, átépítik a házaikat, hogy elég nagy legyen az ajtó. Itt is pontosan ez történt, csak mire a méretes ajtó elkészült, nem maradt tégla, kő, vagy akár csak pénz ahhoz, hogy szobákat is építsenek. Ezért Búrha Baba a folyóparton rekedt, de értékelte az igyekezetet; enyhített valamicskét a büntetéseken. Eddigre már mindenki keservesen megbánta az első korty tejet, amit beleöntött a csecsemő örökké tátott szájába, de a jó emberek megérdemlik, hogy rosszul járjanak.
Hatvan évig élt a szörnyeteg, és a kumhár falu egy emberként lélegzett fel, végre megszabadultak a jótett következményeitől. Sajnos hamar rájöttek, dehogy szabadultak meg, szó sincs ilyesmiről. Búrha Baba úgy döntött, hogy kísértet lesz, és továbbra is követeli az ételadagjait. Néha meg is jelent, mindenki legnagyobb rémületére, és elmagyarázta, hogy mikor, milyen szertartások közepette óhajt hozzájutni a nem csekély mennyiségű falatokhoz. Nagyon is érthető okból gurulva közlekedett, mint egy túlméretezett labda, és aki tehette, ész nélkül elköltözött egy másik faluba, ahol remélhetőleg nem jó emberek éltek, csak a szokásos önző és pimasz népség. De az otthon maradottakat sem kellett félteni, mert a szokatlan látványosság ezrével vonzotta a látogatókat. Minden pénzt megadtak azért, hogy megszemléljék a világ egyetlen fazékban született, guruló és zabáló kísértetét. Különösen a fazekasok gazdagodtak meg, akik elhíresztelték, hogy a korongjukról származó agyag a legmakacsabb betegséget is meggyógyítja. A kúra sikere érdekében a Búrha Babának szánt felajánlásokat is ott kellett hagyni a fazekas házában, aki rövidesen maga is olyan kerekre hízott, mint a nevezetes kísértet.
Kísértetek általában nem öregszenek, de Búrha Baba megőszült a halála után, kihullottak a fogai, egyre kevesebb örömet talált az evésben, és lassan már csak a végtelenül egészséges brokkolit tudta elfogyasztani. A brokkoli mellékhatásaként elvesztette az erejét, és röpke száz év után már senkit nem tudott leprával, kolerával vagy egyéb parával sújtani. A kumhárok sajnálkozva állapították meg, hogy visszaesett az idegenforgalom, senki sem kíváncsi egy olyan kísértetre, aki csak egy kicsit gurul, és egyáltalán nem veszélyes. Rendszeresen bejárták a folyópartot, és minden bokorba benéztek, nincs-e valahol egy újabb nagy fazék, törpe szörnyeteggel vagy bármivel, ami elég iszonyú ahhoz, hogy meg lehessen belőle élni.
3 hozzászólás
Elég hálátlan volt emberként és kísértetként is Búrha Baba. Abban viszont nem hiszek hogy a jóság nagyrészt kiveszett a világból, és ami maradt azt is rosszal viszonozzák.
Kedves Arthemis,
Bizony kiveszett a jóság, az emberek még a szerencsétlen torzszülötteket is kihasználják, pénzt csinálnak a szerencsétlenségükből.
Én még ismerek néhány jó embert…lehet hogy a holdról jöttek?:)