Liza Wheat naplója – 16, 17, 18

– Szia, Jack!
– Szia!
– Hogy vagy? – leültem mellé.
– Jól, kösz. És te?
– Én is. Képzeld, ötöst kaptam bioszból! – dicsekedtem.
– Sirály! Miből írtatok?
– Ismétlés. Pedig már igazán megírhatnánk a tézét is.
Egy ideig csend volt.
Néztem a szemeit. Nagy, fekete szemei voltak. Úgy éreztem, évekig el tudnám nézegetni ezeket a szemeket…
Vadul megráztam a fejemet, hogy kikergessem belőle ezt a sok baromságot. Ő csak egy csöves! És neki nencsenek érzelmei, és én csak azért beszélgetek vele, mert jó ember vagyok!
– Téged nem zavar, hogy akkora szemeid vannak, mint egy tányér? – kérdeztem, hogy megtörjem a csendet.
Összerezzent.
– Tessék? Ja, nem….
– Megint elbambultál.
– Mért, te nem?
– De.. csak elgondolkoztam.
– Min?
– Mindegy, hagyjuk… Jut eszembe! Ma segítenem kell az anyukámnak főzni. – vágtam ki magam egy hazugsággal. – Mennem kell. Szia!
– Ha annyira híresek vagytok, hogyhogy az anyukád főz? – kérdezte.
– Ööö… neki ez a hobbija! – feleltem. Pedig anyu utál főzni, és nem is tud. – Na szia! Holnap találkozunk!
– Oké, szia!

Ülök az iskolapadban. Érdekes, hogy a biosztanárnő most kiengedve hordja a haját, pedig kontyban szokta. Amit magyaráz, annak – legalábbis szerintem – semmi értelme sincs, így nem is figyelek. Oldalra fordulok. A meglepetéstől eltátom a számat.
– Jack, mit keresel itt?
– Ide járok suliba. Eddig is ide jártam. Még nem tűnt föl? – kérdezi előkelő hanglejtéssel. Pedig mindig olyan hanyagul jár, és beszél, az öltözködése is hanyag, és mindig mezitláb van.
Megszólal a csengő, és én kirohanok az utcára. Dunstan jön velem szembe, rózsaszín csipkés szoknyában.
– Liza, miért vagy hálóingben?
Tényleg! Hogy kerülök én hálóingben az utcára? és mért van Dunstanon szoknya?

Ekkor felébredtem.
A saját szobámban vagyok.
És Jack nem jár velem egy osztályba. Sőt, egy iskolába se. Ha jár egyáltalán iskolába. Micsoda baromság!
Visszafeküdtem az ágyba, és újra elaludtam.

– Szia! – ugrott a nyakamba Mary.
– Szia! Mi történt?
– Kibékültünk! Végig igazad volt!
– Ennek örülök. – mosolyodtam el. – Még nem kezdődött el a tanítás, üljünk le ide, a lépcsőre!
– Jó.
Leültünk.
– Mondd csak, Mary… – kezdtem rövid szünet után.
– Igen?
– Te.. Szerelmes vagy Erickbe?
Mary elpirult.
– Igen… Azt hiszem..
– És jó dolog szerelmesnek lenni?
– Amikor jóban vagyunk, akkor igen… Ha veszekszünk, akkor pokoli. De mindig hiányzik, ha nincs itt.
– Értem… Ezért kérdezted meg, hogy szeretnék-e szerelmes lenni?
– Igen… Azt hiszem.
– Csak ezt tudod mondani?
– Nem, dehogy. És most már szeretnél?
Nyeltem egyet.
– Nem.

– Valami baj van? Olyan hallgatag vagy ma…
– Nincs semmi.
– Nekem nyugodtan elmondhatod.
– Nincs semmi.
– Nem vagy őszinte. érzem a hangodon. Valami nincs rendben.
– Közöd? – szisszentem rá.
– Csak segíteni akarok…
– Nem kell a segítséged! És most, ha megbocsátasz, mennem kell! – azzal faképnél hagytam.
– Lizzy! Lizzy!