Volt a régi Indiában egy nagyon híres áldozat, az asvamedha jagja. Ezt csak királyok végezhették, és abból állt, hogy kiválasztottak egy gyönyörű fehér paripát, aztán szabadon engedték, hadd menjen, amerre akar. Persze egy kisebb hadsereg kísérte. Ha aztán a ló egy másik király területére tévedt, az illető uralkodónak két választása volt: vagy feltétel nélkül behódol, és attól fogva rendszeresen adót fizet a csődör tulajdonosának, vagy elfogadja a kihívást, és harcol. Ha győzött, minden rendben van; egy paripával több lesz a királyi istállókban; a vesztesek fűbe harapnak vagy eltakarodnak az országból.
A hadsereg egy éven át kísérte a fehér lovat, és amennyiben mindig győztek, az év végén hazavezették, majd egy nagy szertartás keretében, ünnepélyesen feláldozták az isteneknek. A szertartásra meghívták a behódolt királyokat, akik kötelesek voltak megjelenni és rengeteg ajándékot hozni, a kikötött adón vagy hadisarcon felül.
Cinikus tudósok azt mondják, hogy itt szó sincs istenekről, szertartásokról és hasonlókról. Amikor egy király úgy érezte, eléggé megerősítette a birodalmát, a szomszédos királyok kisebb területeken uralkodnak, a hadseregük gyenge vagy jelentéktelen, akkor elengedte a fehér lovat. A nemes állat egyáltalán nem arrafelé bóklászott, amerre neki tetszett; a kísérői gondoskodtak arról, hogy teljesen önként, ott legelésszen, ahol az illető király serege valószínűleg nem szenved vereséget. Rejtély, hogy ehhez miért kellett megölni a legszebb lovat (meg még egy sereg egyéb háziállatot, hogy a vendégül látott hűbéresek is jóllakjanak). Tény, hogy ez a kifejezés, hódító hadjárat, messze nem hangzik olyan jól, mint az asvamedha jagja, lóáldozat, és a régi szent könyvek tele vannak a dicséretével.
C. elgondolkodott a mélyértelmű indiai szertartásokon és szokásokon, aztán a sakktábla fölé hajolt, ás arra a kockára rúgtatott a lovával, ahol a királynő veszélytelenül végezhetett vele. Lóáldozat…
16 hozzászólás
Kedves Müszélia!
Érdekes történetet olvashattam tőled. Köszönöm az élményt!
barátsággal Panka!
Úgy tűnik a ló fontos szerepet játszott sok nép életében régen. Nem csak az áldozatot írtad le most, hanem az emberi kapzsiságot és hatalomvágyat is…úgy tűnik ezek egyidősek az emberrel.
Kedves Dpanka,
köszönöm, hogy erre jártál, értékelted.
Kedves Arthemis,
a kapzsiság és hatalomvágy a túlélési stratégia része. valamelyik formáját megtaláljuk az állatoknál, sőt egyes növényeknél is. ez van.
Nem hiszem hogyx ez as lóáldozat valóban megtörtént volna, az is lehet, hogy ezt a nem ló-tenyésztő népek találták ki, mert ezzel is le akarták járatni azokat, akik egy lóvat szentként tiszteltek, hisz a fehlér ló szent állatnak minősült. Ezért sem valószínű, hogy feláldozták volna.
Kedves Miki,
mint minden ókori nép, az indiaiak is rengeteg állatot áldoztak fel, valamikor régen még a tehenet is. a fehér lovat éppen azért, mert szent volt. az összes szentírásuk tele van állatáldozatok leírásával és ajánlásával; ez nagyon pozitív dolog volt, hiszen Istennek ajánlották fel őket, és bíztak benne, hogy egyenesen a mennybe jutnak, vagy legalább kedvező formában születnek újra. egy idő után annyira elfajult ez a dolog, hogy megérkezett a visszahatás, a buddhizmus formájában. a buddhisták még egy hangyát sem tapostak el. lehet vitatkozni, hogy melyik álláspont jobb, mindegyik meg tudja indokolni, hogy mit miért tesz.
a régi magyarok is fehér lovat áldoztak, bizonyára nem véletlenül.
Kedves Müszélia!
Az általad leírt szokás / hódítás ló mögé bújva/ teljesen új a számomra. Az, hogy lovat / és minden mást/ feláldoznak az emberek, hogy az áldozat életéért cserében a maguk életét és jólétét kérjék az istenektől, megszokott. Az, hogy a lovat is eltemették a sírba a gazdájával /élve? vagy holtan?/, az is ismert. Nade, hogy ilyen szemérmes módon hódítsanak? Amerre a ló megy… Hát ez nagy találmány!
Nekem tetszett ez a jól megírt történeted is!
Judit
Kedves Judit,
a lóáldozat nagy "divat" volt a régi Indiában; szerintem nagy képmutatás áldozatnak nevezni egy sima gyilkosságot, de ezen már nem lehet utólag változtatni. Jobb, ha csak sakkozunk…
Kedves m,üszélia, nem hiszem hogy a mi őseink, a magyarok áldoztak volna fel lovat, apám szerint ez rágalom. Mégpedig a magyarok ellenségei találnak ki ilyen meséket, hogy húst puhítottunk volna nyereg alatt, meg ilyen szamárságokat, szégyentelenek az ellenségeink, meg kell adni. egyébként minden csak mese; Hisz a magyarok történelme még várat magára, ki tudja mikor fog a valóság kiderülni.
Kedves Miki,
ezer bocsánat. ha az apukád mondja, akkor az egészen más.
Nem mintha fontos lenne, csak úgy mellesleg említem, mondom, hogy apámat egyébként a Magyarok Istenének is nevezik
Gratulálok, azt már nem is merem megkérdezni, hogy mivel foglalkozik a kedves édesanyád.
Anyám deszkát árul odaát,
majd ha én is lemegyek, föl fogom verni a deszka árát. ja.
Búúú, csak deszkaárus. Azt hittem, minimum a Szűz Mária.
0Ó, te azután érted a hórrórt, főleg, ha nem anyádról van szó, nem semmi barátom.
most mi vn? hirtelen cserben hagyott a humorérzéked?