(Három részben!)
Attól, hogy a mentők szállítására szoruljunk, de attól is, hogy lelkiismeretlen egészségügyi alkalmazottakkal kerüljünk kapcsolatba.
Elmondom, saját tapasztalatom alapján hogyan működött a mentő-szolgálat, s néhol az egészségügyi szolgálat is, amikor nagy szükségünk volt rá. Mindaz, amit leírok, velünk történt meg.
1.) Budapesti betegszállítók. Fiamat csípőműtét után, 2008. március 17-én, nagyszombaton engedték haza az egyik jó nevű budapesti intézményből. Előző nap tudtuk meg, hogy végre hazaengedik. Szállítására mentőt rendeltek. Tekintettel alapbetegségére (saját ügyeit nem tudja egyedül intézni, anyja és gondnoka vagyok, nekem kell őt kísérnem mindenhová), ezért arra kértem a nővért, írja rá a betegszállító nyomtatványra, hogy én megyek vele a mentőben.
– Szó sem lehet róla, a mentő csak a beteget viszi el!
– Már pedig ő nem mehet egyedül, alapbetegsége miatt képtelen az ügyeit intézni, különben is otthon zárt ajtókra találnak, ha engem itt hagynak. Hol fogják elhelyezni, ha én nem mehetek vele? – tettem fel a kérdést, és csak néztünk egymásra a lányommal, aki szintén egészségügyben, egy budapesti intézménynél dolgozik.
Én pedig alapbetegsége miatt a lányommal fölváltva a kórházban töltöttem a nappalokat, hogy a magatehetetlen embernek segítségére legyünk.
Sok rimánkodásra a nővér, fölírta a szállító nyomtatványra, mintha kegyet gyakorolna, hogy családtag-kísérő szükséges.
Kérdeztük, mikor jön a mentő, hogy másnap reggel időre ott legyek, mivel Budapesten, a lányomnál tartózkodom, hogy beteg gyermekem kórházi kezelése idején segíteni tudjak neki, etetni, mosdatni, stb.
– A mentő reggel 8 órától este 8-ig jöhet, közelebbit nem tud. – De azt hozzáfűzte, hogy legföljebb 10 percet várnak, ha nincs elkészítve, akkor továbbmennek nélküle.
Következő kérésünk az volt, hogy a mentő-rendeléssel együtt kapjuk meg a recepteket az előírt injekciókra, amit naponta kell majd otthon beadni neki.
– Reggel majd átadja, közölte röviden.
– Akkor legalább kérünk néhány injekciót, és egy váltás-kötést a 22 centis varratra. (2005-ben az első csípő-műtét után minden kérés nélkül, napokkal előbb átadták a recepteket, amit még Budapesten kiválthattunk, és három napra való injekciót is kaptunk, ezért akkor, nyugodtan tértünk haza.) Most azt a választ kaptuk, hogy nem lehet, pedig nagyszombaton, ki tudja mikor érkezünk haza. Csak az utolsó délután adta át a recepteket, amit akkor már nem tudtunk kiváltani.
Megint nagy könyörgésre előbb adott egyetlen injekciót, s mikor közöltem, hogy ünnepek következnek, s ki tudja, otthon melyik gyógyszertár lesz ügyeletes a városban, nagy kegyesen átadott még egyet.
Újabb kérésünk: Adja meg a mentő-szállító telefonját, szeretnénk megérdeklődni, mikor érkeznek a kórházhoz, s tudnom kellene, mikor legyek ott, s hány órára készítsük el a beteget.
– Nem adhatja meg a telefonszámot. – kaptuk az újabb rövid, elutasító választ.
– Miért? Titkos számuk van? – Utána további kérések sokaságára, mégis elárulta a telefonszámot, fölhívtuk a központot, ahol udvariasan közölték, hogy a beosztást csak másnap reggel tudják megmondani, ezért reggel hívjuk őket újra.
A kórház egyes kisegítőinek ilyen visszautasító magatartása miatt beláttam, hogy rájuk nem lehet számítani, ezért elhatároztam, hogy a heti csomagokkal együtt, taxival, reggel 8-ra megyek be a kórházba, s a beteg szoba-társait arra kértem, ha mégis reggel korábban jönnének a mentők, mondják meg a fiam helyett, hogy nem vihetik el nélkülem. Ők már napok óta együtt voltak vele, ismerték a helyzetet, miért kérem ezt tőlük.
Reggel, a kórházból hívtuk ismét a mentőket, amikor megtudtuk, hogy, csak délután jönnek értünk.
A szállítás napján a betegek reggelit kapnak (s akik úgy járnak, mint a fiam, hogy érte csak nagyszombaton estefelé jön a mentő), nekik sem ebéd, sem uzsonna nem jár. Ráadásul a kórháznak ebben a részlegében megszüntették a büfét, semmiféle ételhez nem lehet hozzájutni. S mi lett volna, ha hallgatok a lelketlen személyzetre, hazautazom külön, és otthagyom a beteg gyermekemet, – estig éhezett volna?
Végül az útviszonyok miatt csak délután 5-kor indultunk el Budapestről, semmi gondot nem okozott, hogy én is velük mentem. Este 7-kor értünk haza, s NAGYSZOMBAT lévén, már minden üzlet zárva volt, még kenyeret sem kaptunk. Az ünnepek alatt a Budapesten beszerzett némi élelmiszerrel kellett beérnünk.
Nem tudom, miért képzelik egyes egészségügyi dolgozók, hogy ilyen magatartás után nekik jár „hálapénz”? Ezért a magatartásért? Ezt a rémmesét csak egyes kisegítő személyek magatartása miatt örökítem meg. Szerencsére dolgoznak még olyanok is az egészségügy területén, akik úgy végzik munkájukat, ahogyan a betegek segítésére-gyógyítására készültek-fölesküdtek valamikor. Azoknak ott is megköszöntem a munkáját, és hálával emlékezem vissza a gondoskodásukért.
Folytatása következik!
4 hozzászólás
Kedves Kata!
Amikor ilyen szomorú, felháborító dolgokat olvasok, mindig elszámolok magamban háromig!
És valóban csak a jó modorom tart vissza, ne legyek kemény.Felháborító helyzetek ezek!
Mégis azt írom mint Te , szerencsére vannak még sokan az egészségügyben is,akik hivatásuknak érzik , a szakmát, és nem zsebelnek.A történeted megrendít, elgondolkodtat várom a folytatást, bízva abban megment az Ur benneteket a történetben.
Szeretettel:Selanne
Kedves vagy, Selanne, köszönet az együttérzésért. De elképzelheted, milyen az, ha valaki bajban van a gyermekének olyan súlyos műtéte után, s ilyen emberek a lelketlen intézkedéseikkel még rátesznek egy lapáttal. Sajnos, nem ígérhetem, hogy szebbeket fogok írni a következő fejezetben. Ugyanis az ember egy csapást még csak-csak elbír, de ha sorozatok következnek, akkor nem. Én is már annyira el voltam keseredve, hogy leírtam mindent pontosan, hogy okuljanak azok, akiknek kellene, ha elérne hozzájuk a kiáltásom, hogy ilyen embertelenül még az állatokkal sem szabad foglalkozni, nem még emberekkel.
Köszönöm, hogy meglátogattál.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata! Remélem, hogy a fiad már jobban van és a műtét, amiért ezt a kórházi tortúrát kiálltátok, az jól sikerült. Azonban hiába az orvosok igyekezete, a sikeres gyógyításhoz hozzátartozna az ápoló személyzet és az adminisztratív személyzet munkája is. Személyes tapasztalatom szerint ez legtöbb esetben borzalmas. Műtét után a vizitelő orvos megmondja milyen fájdalom csillapítót adjanak és jeget rendel. A beteg SEMMIT nem kap. Amikor rákérdez, flegma válasz érkezik: a fájdalom csillapító elfogyott, a mélyhűtő ajtaja befagyott, nem lehet kinyitni, nincs jég. A beteg vagy szenved egész éjjel, vagy előkeríti a pénztárcáját, és egy nagyobbacska címletű bankjegyet dug zsebbe. Érdekes, rögtön kiderül, hogy a másik hűtő nem fagyott be és az elfogyott helyett van másik fájdalom csillapító. Már nem hálapénzt kell adni, hanem kifizetni előre az ápolást, vagy az adminisztrációt. A legmagatehetetlenebbekkel lehet a legjobban kiszúrni.
Kedves Judit! Nagyon jól látod, mert bizony így a mi esetünkben is az orvosok nagyon rendesek voltak, de a személyzet… azt is leírtam, de az csak a regényembe került bele. Olyan kosz volt, s a lecserélt főnővér, csak sétálgatott a folyosón valamelyik ápolónővel, egyáltalában nem törődtek a betegekkel, azt hiszem, azt lesték, ki fogja őket lefizetni. Még álmomban is megjelentek, szerencsére az egyetlen asszisztensnő, aki a járó betegekhez van beosztva, s az altató orvos, akik nagyon rendesen viselkedtek. Egyszer az álmomat is fölteszem. Az biztos, hogy akikről szó esett, nem hivatásszeretetből vannak ott. Van egy írásom, Korrupció-betegsé-miegyéb címen, nem tudom föltettem-e, egy külföldi rokon írt levelére reagáltam. Ő leírja, hogy jár kint az olyan orvos, vagy beosztott, aki hagyja magát lefizetni. Itt is úgy kellene eljárni, mert még az ilyen munka után is nyújtják a markukat. Kösz, hogy meglátogattál.