3.) Milyen egészségügyi dolgozó az, aki olyan kellemetlenséget okozott, amilyet büntetlenül velünk elkövethetett? Fiam műtétjének zárójelentésében szereplő időre ismét (2008.04.16.), még mindig fekvőbetegként kellett – volna – elkísérnem Budapestre. A szállítását időben kértem április 14-én. Szerettem volna aznap megkapni a betegszállító-lapot, de az asszisztensnő közölte, csak délután tudja elkészíteni, és másnap délben tudja átadni. Sajnos, én is mozgássérült vagyok. Egyébként a körzetünket helyettesként, 1 – 1 ½ órában látják el, ezért délben telefonáltam neki; azt a választ kaptam, hogy délután 4-ig átvehető egyik kollégájától, aki ott lesz. Arra kértem, írja rá, vagy jegyezze föl egy cédulára annak a mentőszolgálatnak a telefonszámát, amelyikkel megállapodott a szállításban, hogy megtudjam tőlük a másnapi indulás idejét.
Amikor kezembe került a szállítást kérő nyomtatvány, rendben, minden rovat pontosan kitöltve, rajta az időpont (mire az ambuláns rendelésre ott kell lennünk), a családi kísérő igazolása az orvos által és a szükséges családi kísérő adataival). Sajnos, csak éppen a legfontosabbat nem tudtam meg, a telefonszámot nem jegyezte rá, ezért fogalmam se volt arról, melyik szállító-szolgálattal állapodott meg.
De neki lejárt a munkaideje, s mint aki jól végezte dolgát, hazament. Kezdhettem nyomozni telefonon azok után (mivel nem ismerem sem az ő, sem a háziorvos otthoni vagy mobil-telefonjának a számát), akik talán útbaigazítottak volna.
Mivel már egy helyi kórházi szállítás miatt ismertem a szécsényi céget, elsőnek őket hívtam. Ott közölték, hogy amikor a kérés befutott hozzájuk, már nem vállalták el, mert másnapra teljesen megtelt mentővel kezdenek, s ezt közölték az asszisztensnővel is.
Ezért kerestem a háziorvosunk telefonját, akit nagy nehezen elértem, mivel a több, elvállalt körzetének fekvőbetegeit látogatta, ő adott telefonon utasítást az asszisztensnőnek, legyen segítségemre, de minden eredmény nélkül végződött.
Elkezdtem TOTÓZ-ni a 104-es mentőszolgálatnál, adják meg a többi megyén belüli betegszállító telefonját. Megkaptam a salgótarjániakét. Fölhívtam a számot, ahol szintén nemleges választ kaptam, a kért napra már nem vállalhatják el a rendelést; egyébként is, ők vérszállításra szakosodtak. Ott is megkérdeztem, hol van még a megyében szállító szolgálat, megkaptam a pásztói cég telefonját, a vezető nevével.
Újabb telefon. Előzékenyen fogadtak, de csak másnap 14 órai budapesti érkezésre tudták volna vállalni a szállítást. Az pedig nem jó, mivel az operáló főorvos nyomatékosan arra kért, hogy legkésőbb 11 órára legyünk ott.
A vezető az ajánlotta, hogy a következő napra, tehát 16-ika helyett 17-én el tudnak vinni bennünket, mivel egy másik beteget is szállítanak a fővárosba, reggel 9 órára.
Mit tegyek? Abban állapodtam meg vele, hogy fölhívom a főorvost (szerencsémre ismerem a mobil-számát), s megkérdezem tőle, mehetnénk-e a következő napon? Igennel válaszolt, de megismételte, hogy csak 11 óráig tud fogadni.
Ismét Pásztót hívtam, s a szolgálat-vezetője ígéretet tett rá, hogy másnap reggel fél 7 körül értünk jönnek. Óvatosságból azt is megkérdeztem, jó lesz-e a korábbi napra kapott szállítást kérő lap, nehogy úgy járjak, mint egy alkalommal, hogy a nyomtatvány nem felelt meg. Azt mondta, megoldják. Végre!
Én pedig hiába töröm a fejem, nem tudom megérteni, hogy lehet valaki annyira lelkiismeretlen, tudva, hogy nem sikerült a mentőt megszereznie a kért időre, de ezt az információt magának megtartotta, számára nem volt fontos, hogy bennünket tájékoztasson. Pedig amikor átadta munkatársának a nyomtatványt azzal, hogy érte fogunk menni, ő már nagyon jól tudta, hogy másnap reggel mi itthon hiába várjuk majd a mentőket…
Ezt nevezik lelkiismeretlen munkának, s ezért akarnak különleges elbánásban részesülni, hogy a nyugatiakhoz hasonló fizetéseket kapjanak? Ha ott ilyesmit tesz valaki, az repül az állásából, biztos, hogy másnap az utcán találná magát.
Ebből adódnak olyan esetek, hogy a kárt szenvedettek és általában sokan ilyen esetek miatt a jelenlegi egészségügyi-átalakítást, a rendeleteket kárhoztatják, holott – amint a mi példáink bemutatják – a legtöbb esetben a kisegítő egészségügyi alkalmazotton sok minden múlik. Ha az nem végzi el megfelelően a feladatát a munkahelyén, az érintett betegek és hozzátartozóik helyzetét nehezítik meg. Ilyenkor helyette, kétségek közt, telefonálgatva, az utolsó pillanatban dől el, hogy a mentő rendben elvigye őket.
Az történteket megkoronázza, hogy az illetőnek eszébe sem jutott az eset után elnézést kérni tőlünk.
Vége.
5 hozzászólás
Kedves Kata!
Tanulságos és elgondolkodtató, amit írtál.
Szeretettel: Eszti
Kedves Kata!
Hm…Mit is…Némán szemlélve olvastam, most is csak hallgatok.Talán jobb is!Mindenesetre mélyen elgondolkodtat!
Szeretettel:Selanne
Kedves Esztike és Selanne!
Köszönöm, hogy elolvastátok. Én is elgondolkodtam rajta, mivel a benne szereplőknek semmivel nem lett volna több dolguk az ügyemmel, ha rendesen elvégzik a dolgukat, amiért a fizetésüket kapják – még akkor is, ha az nem sok. Bennünk meg nem keltett volna ekkora rossz érzést és külön utánjárást!
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Nem írtál időt mikor írtad. Ami a legszomorúbb, hogy szerintem ez nem egyedi eset. Többet is írnék hozzá, de nem tehetem.
Szeretettel: Ági
Kedves Ági!
A fiamat 2005-ben operálták, utána még később is sorra került a második operációja. Abban az időben történt az eset.
Nagyon bosszntó volt, hogy ilyenek megtörténhettek, s úgy éreztem, hogy nem szabad szó nélkül hagyni, csak lenyelni a bosszantó eseteket.
Köszönöm az érdeklődésedet.
Szeretettel: Kata