Mese a rágcsálókról, a kutyáról és az emberekről

Hallgassatok ide gyerekek, hadd mondok egy mesét néktek most. A mesém szóljon két lustácska lányról két mini hörcsögről, tengeri malacról és a hoppon maradt kutyáról.
Hát az úgy volt, hogy volt egy kis falunak közepén egy picinyke házikó. Abban élt egy szegény ember és egy szegény asszony, s annak a két lánya. A leánykák ritkán játszottak együtt, de annál többet vitatkoztak.
Ennek a két lánynak a szülők egy nap vettek egy nagyon kedves tengeri malacot. Azért, hogy ne legyen magányos szegényke, hát egy ismerőstől hoztak még két mini hörcsögöt. Alig egy hónap elteltével hat kis hörcsög jött a világra. Nagy örömmel fogadta a család a gyarapodást, ám a hörcsögök egyre csak nőttek, így nyolcan már nem fértek el abban a pici házban.
Egy nap rokon érkezett a házba, aki szívesen vállalkozott arra, hogy a két szülőt és négy kis hörcsögöt elviszi magához és felneveli őket. A kisebbik lány nehéz szívvel engedte útjára a nagy hörcsög családot; de vigasztalódott azzal, hogy neki maradt még két icike-picike kis hörcsöge, és ők is lányok-mint ő és a nővére.
A két lány sokat játszott a kis kedvencekkel, de közben fölvetette őket a hatalmas gond, hogyan is osszák meg egymás közt az állatok gondozásával járó munka terhét. Húzták-vonták, nap, mint nap csak tologatták, de az almot, azt nem tisztították. Szomjúság ellen, zöld füvet sem igen akaródzott gyűjteni nekik.
Egy nap a szegény asszony megelégelte, hogy rámaradt a takarítás és a gondozás. Gondolt egyet és fogta a rágcsálókat és elindult velük városnézőbe. A szegény ember és a szegény asszony ment egyik városból a másikba. Állatboltban próbálták otthagyni a kisállatokat, de még ingyen sem akarta őket befogadni senki.
Eközben a nagylány az iskolából, a kisebbik az óvodából haza érkezvén, nem találta az állatokat. Menten felhívták az anyjukat telefonon, tud e valamit a dologról?- Mi történhetett? kérdezték aggódva.
Az anyjuk következetesen elmondta nekik, hogy ő most egy boltban van, ahol arról egyezkedik éppen, miként adhatná be az állatokat megőrzésre vagy eladásra, mert ők ketten nem gondozták megfelelően a rájuk bízott rágcsálókat. A hír hallatára mind két gyermek szívébe hatalmas szomorúság költözött. Könnyezve siratták meg kedvenceiket.
Az asszony így próbálta megleckéztetni és a felelősségre nevelni a megszeppent lányait. Megsajnálta mihaszna kölykeit, ezért kisomfordált a boltból és haza vitte a rágcsálókat nekik. A lányok repeső boldogsággal fogadták az elveszettnek tűnt kisállatokat.
Attól a naptól kezdve a nagylány takarította ki az ólakat és közösen gondoskodtak arról, hogy állandóan legyen friss zöldség és eleség mind a három állatnak.
A két hörcsög napról-napra nőtt, fejlődött és egyre többet verekedett. Állandóan visítoztak. Ha kellett, ha nem egymásba haraptak. Volt, hogy a félelemtől be is pisilt a gyávábbika. Pedig a másik csak körbe szaglászta. Hogy ne sérüljenek meg, külön terráriumba kellett őket helyezni.

A tengeri malac az jól megfért a bőrében. Neki csak az volt a fontos, hogy legyen elég zöld uborkája, sárga répája és finom tápja. Amikor meg érezte a zöldség szagát, ahogy a torkán kifért nyitott szájjal visított. Murisan nézett ki, ahogy két tappancsával támaszkodott és közben magasra ágaskodott. A sok finomságot, mint egy gép bedarálta. A bogyó alakú ürüléket pedig gyorsan a forgácsba kakálta. Hófehér bajuszkája föl s alá szaladgált tojás alakú fején. Fekete-fehér szőrét simogatva különös búgó hangot hallatott, ha kellett akár egy ló beléd rúgott. Foltos mintás szőr bundát viselt, ezért az ő neve Folti lett. A malacka mit sem sejtve az élet nehézségeiről folyton csak az élelmet követelte. Viszont a két mini hörcsög az más volt…

Jaj; hogy el ne feledjem! Hát elárulom az ő nevüket is. Egy filmbéli patkányról lett elnevezve az egyik, akinek a becsületes neve Lecsó lett. A másiknak egy szembetegség miatt Egyszemű lett a neve.
Egy nap a hörcsögök megunták a tétlenséget. Azt gondolták elindulnak világot látni. Egyszer az egyik, máskor a másik indult el csavarogni. A szabadulásuk érdekében, kihasználtak minden pici lehetőséget. Hosszú fűszálra másztak, dióhéjára felálltak, kenyérhéját megrágták és hídnak használták, a répa és az uborka szélét széknek hitték. Addig húzták-nyújtották ici-pici puha testüket, amíg kapaszkodóra nem leltek. Kicsiny ujjacskájuk meg markolta az ól szélét, és mint a sportolók felhúzták maroknyi duci testüket, majd sérüléssel nem törődve, piciny lábuk segítségével vakmerőn átlendítették szőrmókos testüket a falon kívülre.
Volt eset, amikor cipőben landoltak. Volt, amikor kéztörlő guriga belsejében töltöttek egész napokat. Hiába próbáltak onnét menekülni, fogságba estek, amíg szökésükre fény nem derült. Üres pofazacskóval, puha pocakkal tértek vissza otthonukba, ahol boldogan majszolták a sok finomságot, amit a forgács alól sietve előkaparásztak és két kezükbe véve elrágcsáltak. Gondolták talán, hogy mindenütt jó, de a legjobb otthon, de ez az érzés hamar elillant és újra jött a szabadulás utáni vágy. Volt, hogy beestek egymás akváriumába és hangoskodva, perlekedve köszöntötték egymást. Volt, hogy a Folti akváriumába pottyant bele valamelyikük. ugyan is egymás mellé volt rakva mind hármuk lakhelye. Arra is akadt példa, hogy a malacka kukkantott át hozzájuk hívatlanul, mint egy rabló, mohón felfalta a maradék zöldet, amit náluk forgácsközé rejtve még megtalált.
Egy-egy ilyen kiruccanás után, jó sok időt vett igénybe, amíg feltöltötték magukat élelemmel, mert farkas éhesen kóboroltak az amúgy kicsiny, de számukra hatalmas szobákban.
Egy percet sem tudtak egy helyen együtt elviselni. Mindig emberi segítség kellett nekik ahhoz, hogy ne sérüljenek meg, pedig testvérek voltak ám! Kár, hogy téli időben nem egymást melegítve, egymást szeretve töltötték napjaikat, egymást kergetve múlatták volna a hosszú óráikat.
Tél után végre közeledett a tavasz, így egy verőfényes februári napon a szegény ember kora reggel elment dolgozni, felesége, aki munka után hazaérve sietett megfőzni az ebédet, hogy a család meleg ételt ehessen. Főzés közben nyitva hagyott ajtót, ablakot, hadd áradjon be a napsugár éltető ereje. Hadd teljenek meg friss levegővel a kicsiny szobák. Az nap a házban nem volt senki, csak az asszony és a rágcsálók. Négyen négyfelé voltak, de csak egy nagyon rövid ideig volt nyugalom… mert történt valami, ami tragikus is lehetett volna, ha nem érkezik időben az életmentő segítség.
Az asszony tett, vett, pakolt- háttal az ajtónak. Egyszer csak hatalmas zörgésre lett figyelmes. A belső szoba irányából zaj szűrődött ki. Az asszony tudta, hogy rajta kívül nincs senki sem otthon. Gondolta talán a nyitott ablak miatt a huzat az, ami miatt volt a nagy lárma, vagy talán a nagylány érkezett meg dühösen?- és ő ezt nem vette volna észre?
Csak egy pillanatra tanakodott, mert közben szaladt be az egyik szobába, utána átlép a másikba. Megállt döbbenten és mosolyogva fogadta, hogy a szomszédban lakó Picur nevű kutya beállított a házba és a nagyszobába vadul kergette az ólból kiborított malacot, a Foltit. Szegény malac az életéért küzdve, visongva bújt a szék alá, majd remegő csülkökkel rohant a kályha mögé, ahová a kitűnő szimattal megáldott eb akadály nélkül követhette őt. Picur a selymes fényű, koromfekete szőrű vén tacskó kutya, a család jó barátja volt. Gyakran szeretett fiú létére, engedély nélkül lányok után futkározni és idegenben szaladgálni…

Az asszony hamar felmérte a helyzet súlyosságát. Gyors mozdulattal nyakon csípte a kopót, és mint egy csintalankodó gyereket ölben vitte a gazdájához. A felizgult kutyát közösen kötötték meg, őt aki reggel óta a faluban csatangolt. Éhkoppon maradt a kutyus, aki hívatlanul akart malac pecsenyét enni.
Foltit befogni sok időbe telt, ugyan is megismerte a halálfélelmet és ezért ő csak szaladt és szaladt… Az izgalomtól megvakultan ügetett, szőre, mint a ló sörénye a vihartól hullámzott, de elkapta az asszony ügyesen, meg simogatta, prüszkölő orrára csókot nyomott és zöld uborkát jutalmul a szájába nyomott. Megdicsérte a malacot, mert bátran küzdött és a nagyobb elől okosan elszaladt. Erre mondja a régi mondás; Szégyen a futás, de hasznos.
Szerencsével fejeződött be a rágcsálók eme kalandja, így ők tovább fontolgatják szabadulásuk lépteit. Sok munkát és sok vidám percet nyújtanak a szegény embernek és családjának.
Így volt, vége volt, igaz volt. Aki nem hiszi járjon utána!