Soha még csak nem is gondoltam, hogy szeretni fogom őt. Nyár volt, sétáltam, és énekeltem, mert nem volt körülöttem senki… Legalábbis azt hittem. Valaki elém tekert a biciklijével, majd megállt, és rám mosolygott. Tudtam, hogy ki ő, közel lakunk egymáshoz, egy nem túl nagy környéken, szinte mindenki ismer mindenkit. Életemben először beszélgettem vele, mégis két órásnyira nyúlt, annak ellenére, hogy épp tartottam valahová. Már nem is emlékszem, hogy mi volt a témánk abban a 120 percben, de igazából lényegtelen. A további hetekben rengetegszer találkoztunk, és szépen lassan alakultak kettőnk között a dolgok. Beleszerettem. Menthetetlenül. Általában egy határozott és büszke lány vagyok, de ez akkor mit sem számított. Cserbenhagyott az ítélőképességem is, bár úgysem tudtam volna hasznomra fordítani… Neki fél éves kapcsolata volt, és HIHETETLEN! de nem állt elő azzal, hogy elhagyja értem a barátnőjét. Annál sokkal rosszabbat tett… Kimondta, hogy szeretné, ha együtt lennénk, ami az ő esetében nem jelentette azt, hogy a másik lánnyal szakítani fog. És én, a tizenhárom éves aggódó kislány azt feleltem neki: "Nem lehet, mert én a mostani barátnőddel szemben nem tudom megadni neked azt, ami nélkül nem kapcsolat neked egy kapcsolat." Nem fejtette ki hosszan a véleményét, a lényeg az volt, hogy "rendben"… 4 év van köztünk, ő ekkor tizenhét éves volt. Visszagondolva nem tudom elhinni, hogy hogyan lehettem ennyire naiv és meggondolatlan. Igaz, most foghatnám arra, hogy szerelmes voltam, de nem tudom mennyire lehet valaki tizenhárom évesen szerelmes… Egy idő után megszakadtak köztünk a találkozások, csak interneten tartottuk a kapcsolatot. Kicsivel később beleszeretett egy lányba, aki vele egykorú volt. Három hónapig voltak együtt, majd a lány szakított vele, ismeretlen okok miatt, de én tudtam, hogy a srác nem csinált semmit. A fiút annyira letörte ez a dolog, hogy a vigasza rám esett. Milyen érdekes! Ilyenkor ismételten jó vagyok. De én is éreztem már azt, történetesen vele szemben, amikor valakit szeretünk, de ő nem szeret viszont, vagy csak kihasznál. Itt már kezdtem a dolgok mögé látni… Mégis segítettem neki. Ha kellett megvigasztaltam, ha találkozni akart, akkor találkoztam vele. Nagyon kis ideig bírtam ki, hogy csak úgy találkozzunk, mint két barát. Meg akartam ölelni, azt akartam, hogy mondja: "Szeretlek." Persze ezt sohasem hallottam. Az esetek 99%-ban arról volt szó, hogy nagyon szereti azt a lányt. És én hittem neki. Több hónapos kínlódás után a lány úgy döntött próbálják meg újra. A fiú és köztem ismét megszakadt a kapcsolat.
Ám rá pár hetére kaptam tőle egy üzenetet, miszerint szeretne velem találkozni. Újra összeveszett a barátnőjével… Órákig zengett nekem arról, hogy mennyire szereti. Azt mégsem bírta ki, hogy ne érjen hozzám, hogy ne csókoljon meg. Pár hónappal ezelőtt ismét találkoztunk. Nem azért, mert összeveszett a barátnőjével, hanem csak azért, mert látni akart. Tudtam, hogy mielőtt találkozunk még elmegy megünnepelni, hogy felvették az egyetemre. Mikor találkoztunk nem volt részeg, de még spiccesnek sem mondtam volna. Akkor mégis, miért mondta azt nekem : "Szeretlek!"? Már mindent tisztán láttam. Tudtam, hogy ostoba voltam, azt is, hogy soha többé nem szabad engednem neki, akármit is akar. Nagyon szerettem őt, de neki mindig is csak egy pótlék voltam.
És most fordult a kocka. Szeret engem, és nem érti, miért nem érzek én is így.
Mert nem tudok! Utálom őt! Abban a pillanatban, hogy kimondta: "Szeretlek", már nem éreztem iránta mást, csak gyűlöletet.
Évekig ott voltam mellette, évekig szerettem, és tudom, hogy TUDTA ezt!
Mégsem próbált meg csak egy kicsit is kímélni attól, hogy végignézzem azt, hogyan szeret bele abba a lányba, mennyire szereti és a többi.
A mai napig együtt vannak.
Szívből remélem, hogy az a lány nem fog olyan bánásmódban részesülni, amiben én:hazug szeretetben.
Megtanultam, hogy soha ne bízzak vakon senkiben. Az embernek meg kell védenie magát, mert nincs aki helyette megtenné.
Sokszor hallottam ettől a fiútól, hogy: NEM!
De most én mondom neki. Minden egyes alkalommal, mikor azt szeretné, hogy találkozzunk, mert összeveszett a barátnőjével…
Gyógyíthatatlan sebet hagyott bennem… Nem ő maga, hanem az, hogy ennyire naiv is tud lenni egy ember, mint én. De azóta sok minden változott, és próbálok tanulni a hibáimból.
2 hozzászólás
Kedves Mimi!
Jól írsz, gördülékenyen. Csak így tovább!
Barátsággal Panka!
Kedves Panka!
Bíztam benne, hogy ehhez az írásomhoz kapok visszajelzést, de hogy még pozitívat is… azt nem 🙂 Ezért nagyon köszönöm Neked! 🙂
Köszönettel: Noémi.