Mikor a hajnali fénysugár
Pajkosan beles szobád ablakán
Mikor a vakító napfény színe ezüstre vált
A tomboló vihar benned is csitul talán.
Mikor a büszke hajkoronád ritkul
S ragyogó fényét vesztve megfakul
Mint zöld lomb mikor sárgára vált, s lehull
Ott állsz mint magányos fa, lombtalanul.
Élted az életed bátran
Szembe szálltál minden gáttal
Egész életed harc volt csupán
Hogy életben maradj e Föld hátán.
Beköszönt hozzád az ezüstös nyár
Megnyugvást, s békét hoz talán
Mosolyt csal arcdora a gondolat
Mert életed nem volt haszontalan.
Látod magad előtt az életed
Mely röpke pillanat alatt lepereg
Láttad felnőni gyeremeked
S láttál megszületni új életet.
Lassan végére ér a nyár
Kezed ereje csökken, -Nem fáj.
Mert érzed hogy szíved meleg.
Benne ezernyi érzés, – Tiszta szeretet.
4 hozzászólás
Nagyon szép vers, tetszik.
Kedves Rozálisa
Nagyon szépen köszönöm, és örülök hogy tetszett.
puszi Anikó
Ez nagyon szép vers Kedves. Az idő az múlik sajnos, vagy nem. Csak rajtunk múlik, hogy meddig érezük fiatalnak magunkat. Csak egy a fontos, a szívünkben ott legyen a szeretet és ezt szépen megírtad.
Kedves Józsi 🙂
Valóban csak az a fontos hogy mit érzünk, és mennyire tudunk szeretet adni másoknak.
Köszönöm a kommentetpuszi
Anikó