Az Alföld északnyugati peremén van egy csendes kisváros. A város az előző rendszerben a Vörös Csillag Tsz-ről és a fazekasságról, a fekete kerámiáról lett nevezetes. A fazekasságot illetően a nevében is híres fazekas famíliáról, esetünkben az idősebb Fazekas Józsefről és a feleségéről, Szőnyi Rózsi néniről, a várost illetően pedig Nádudvarról van szó, Józsi bácsi és Rózsi néni szíves szóval fogad minden hozzájuk bevetődő jó szándékú, érdeklődő idegent. Kezük munkáját rengeteg külföldi ás hazai díj, kitüntetés dicséri. Beszélnek a díjak és az alkotásaik helyettük is. Józsi bácsi remek cserepei és Rózsi néni művészi értékű díszítései többet mondanak ezer szónál. Az alkotás a vérükben van és a szívükből fakad, mert tiszta lelkükben gyökerezik. Közös életük is az őszinte szeretet, az egymás megbecsülésében telik. Egyszerű falusi házukba belépve az ember tiszta, egyszerű, őszinte emberség ,,pantheonjába" lép be. Mindenből, szinte még a falakból is a nemes emberség, a jót és a szépet befogadni képes ember szeretete árad felénk. Benyitva az udvaron álló kis műhelybe, a korhű berendezés patinás hangulatot áraszt. Ha ezek az eszközök beszélni tudnának, sokat mesélhetnének e két dolgos életről, de ugyanígy sokat mesélne a kis házi múzeumban található sok-sok míves nép műremek. Ugyanígy sokat mesélhetne a házi égetőkemence is, de ott már Rózsi néni és Józsi bácsi magas kora miatt ritkán égetnek cserepeket. Cserepeknek nevezik a korsókat, edényeket, ivópoharakat stb. jelentő fazekas munkákat. Az unokákba is tőlük ment át a szakma szeretete. Bár már, mint fentebb írtam, magas koruk miatt ritkán ég tűz új cserép alat az égetőkemencében, a Rózsi nénit és Józsi bácsit sem népművészként, sem emberként elfelejteni nem szabad! Ők Nádudvar igazi gyöngyszemei, büszkeségei!