Nagyapám és Törökország. Nem voltak felkészülve az ottaniak, de hát annyi minden adódik, mire nem lehet előre felkészülni. Nagyapám a fehér Skodájával és a többfunkciós utánfutójával indult Törökország bejárására. Ekkorra már felépült egy kisebb balesetből, amit az okozott, hogy vezetés közben az anyósülés előtt kipukkant egy töltött paprikával túltömött ételhordó és megijedvén félrekapta a kormányt, ezzel lendületesen belehajtva egy bútorüzlet kirakatába.
Szerencsére saroküzlet volt, így szépen ki is jutott belőle, egy újabb üvegtáblát áttörve, bár a járókelők, akik szerencsésen megúszták az esetet, meglepve látták, mennyi kertiszék és napágy tud fennakadni egy Skodán, előremutató módon megváltoztatva annak körvonalait.
De térjünk vissza Törökországba, azon belül is egy városok közötti csomóponthoz, ahol utak szerteszét ágaznak, de az útmutató feliratok nagyapám számára inkább csak zavart keltenek. Semmi baj, elő a térképpel. Megáll, kiszáll és kiteríti a csomagtartó tetejére, elöl, mert az a régi Skodákon a kocsi orránál kapott helyet. A kihajtós térképek menet közbeni nézegetése amúgy sem kényelmes, mert a keresett út, város mindig a hajtáson túl található, kihajtva pedig mindent eltakar, emlékezetből kell vezetni. Nagyapám pedig sokat ad a biztonságra és a precizitásra. Rossz irányba sem akar menni, így amint akuttá válik a probléma, azonnal foglalkozik vele.
Rendes emberek ezek a törökök, nyugtázza, mikor látja, hogy egyre többen gyűlnek köréje, próbálva segíteni az eligazodásban, hadonászásukat és kiabálásukat pedig a déli temperamentum kifejeződésének véli. Kicsit nehezíti a megértést, hogy maguk a segítők is legalább hat irányba mutogatnak valamit. A sorok minden irányból növekednek, immáron személyautók is szép számmal szorulnak be a nagyobb járművek közé, melyek sofőrjei kiszállnak és előresétálnak, megnézni, ugyan mivégre már ez a felfordulás.
Vannak dolgok, melyeket ha teljes mértékükben átlátunk, máris visszariadunk. Néha jobb, ha nincs kibontva az igazság minden szelete. Itt is ez történt, amikor a már nagyobb tömegben összegyűlt teherautó- és kamionsofőrök megunták, hogy egy az ő szemükben kissé őrült turista egy országos nagy hatos kereszteződés kellős közepén volt képes leállni a térképet tanulmányozni. Nem érti, hogy menjen arrébb, hiába mondják neki egyszerre ötvenen is, mutogatva a minden irányban már tucatszám felgyűlt, megrekedt járművekre.
Szerencsére van megoldás. Ketten bebújnak a nagy térkép alá, tartva azt a hátukkal, két tucatnyian pedig megragadják a Skodát, az utánfutóval együtt és szépen kicipelik az út szélére. Aztán nagyapámmal és a térképpel ugyanezt teszik, s előkerülvén végre valaki, aki az utat is el tudja magyarázni, minden gond megoldódik. Egyet kivéve, nagyapám morog, mert az autóját rossz oldalra vitték, menetiránnyal szemben. Kicsit rendetlenek ezek a törökök.
3 hozzászólás
Jól megúszta a nagyapád, járhatott volna úgy is, mint mi Újvidéken. Végig az útszélén volt a parkolósáv, lassan mentünk, helyet keresve. Ott hibáztunk, hogy nem olvastunk a bennünket követő autós gondolataiban, és befordultunk az egyetlen üres helyre. Ezen ő úgy feldühödött, hogy gázt adott, és belénk hajtott. Az egész bal oldalunkat összetörte 🙂 Azért mosolygok ilyen vidáman, mert már régen volt… 🙂
Velem egyszer egy egysávos betonútért autópályadíjat akartak fizettetni (mert végig oda volt leterelve a forgalom), csak beintettem nekik 🙂
Kedves Rangifer!
De jó szívük van, akárcsak Neked!
🙂
Üdvözletem!