Régen, régen nagyon régen, akkor történt,mikor még nem is éltem. Messze,messze,nagyon messze, talán ott, hol kezdődik a világvége. Meseország egy rejtett helyén született- e kis mese.
Élt egyszer egy királylány, akit Százszorszépnek hívtak. Szépsége messze földön híres volt. Sokan jöttek kérők, de a lány, mindegyiket kikosarazta. Az egyik sovány volt, a másik kicsit telt, a harmadik nagyorrú, a negyedik csúnya. Mindegyiket kigúnyolta, mindegyiket kicsúfolta. Az apja már kezdte megunni lánya viselkedését. Öreg is volt, szerette volna már, hogy valaki segítsen neki az ország irányításában. Mérgesen azt mondta Százszorszépnek.
– Ejnye lányom, szép kislányom! Válassz már párt, ne légy ilyen gőgös. Még baj lesz ebből a sok gúnyolódásból!
– De apámuram! Egy kérő sem tetszett, így hát egyikhez se megyek! Inkább maradok egyedül, de trónunkra méltatlan nem ül!
Szomorkodott az öreg király, mert teltek-múltak a napok, elmaradoztak a kérők. Törte a fejét mi tévő legyen. Egyszer csak besötétedett az ég, vihar kerekedett, s ott termett egy sárkány. Felnyalábolta a lányt, s már huss! El is repült vele. Sírt a király, aztán kidoboltatta, annak adja a lányát, s fele királyságát, aki kiszabadítja a hétfejű sárkány fogságából Százszorszépet.
Megmozdult újra az ország, de még külországból is elindultak szerencsét próbálni. De egy vitéz, egy legény sem tért vissza. Meghallotta ezt egy szegény fiú, akit Nefelejcsnek hívtak
– Anyám, elindulok én, s megmentem a király lányát. Csomagoljon egy kis elemózsiát, mert holnap indulok.
Hiába kérte az anyja, hogy ne menjen. Nem tudta eltántorítani a fiát. Sütött pogácsát, és egy kerek cipót. Tett mellé egy üveg bort is.
– Fiam!- fogadd meg a jó tanácsomat! Segíts az elesetteken, ne feledd el, honnan jöttél.
A fiú elbúcsúzott, s elindult.
Útközben mikor megéhezett, leült egy kisfa alá, s eszegetni kezdett. Hát amint ott falatozik, egy gyenge hangot hall.
– Segíts nekem, ne menj el! Itass meg!
Körülnéz, hát, látja, egy kis manó szól, a fa másik oldalán fekszik, szinte már alig él, mert olyan szomjas volt. Adott neki egy kis bort. Hát a manó, egyszeriben jobban lett, és így szólt:
– Mivel jó voltál, ezért adok neked egy kisvirágot. És egy apró, virágot nyújtott át a fiúnak.
– Fiam! Ez a virág varázsvirág. Ha bekened vele a sebet, egyből begyógyul.
Nefelejcs eltette a mellénye zsebébe, megköszönte, s folytatta az útját. Ment, mendegélt, s egy tóhoz ért. Itt is letelepedett, hogy egyen, amikor halk brekegést hall. Hát egy kis béka fekszik a nádas szélén, keservesen brekeg. Odamegy, a béka pedig így szól:
– Segíts fiam! Eltört a lábam, nem tudok visszaugrálni a vízbe.
Nefelejcs elővette a kisvirágot, végighúzta a béka lábán, s láss csodát! Helyrejött a béka lába.
– Mivel segítettel, mondok neked egy varázsigét. Amit ha elmondasz, bármivé át tudsz változni.
– Por és levegő,
ebben rejlik a varázserő!
Hipp, hopp az legyek
ami lenni akarok!
Legyek:_______
A fiú megköszönte, s folytatta az útját. Ment, mendegélt, egy kiskunyhóhoz érkezett. Már enni és innivalója is alig volt, gondolta bekopog, kér szállást, és esetleg egy kis ételt. A kopogásra, halk nyöszörgés volt a válasz. Benyitott, és egy öreg anyóka feküdt az ágyon, bíz már nem sok volt neki vissza. Halkan ezt súgta a fiú fülébe:
– Segíts fiam, nem leszek hálátlan! Süss nekem egy kenyeret, hozz egy kis vizet, akkor erőre kapok.
A fiú nekiállt kenyeret sütni, húzott egy vödör friss vizet. Megetette, megitatta. Az anyóka felült, majd megrázta magát, hát fiatalodott vagy 100 évet, s megköszönte a segítséget. Elmesélte, hogy a hétfejű sárkány repült erre, és amikor itt megállt megpihenni, őt elátkozta, hogy ne tudjon felkelni, mert nem akart neki, enni adni. Elmesélte, hogy egy széplány volt vele.
– Mivel segítettél, kapsz egy lovat, ami ha parazsat eszik, attól szárnya nő, és elrepít, ahová csak akarod.
A fiú megköszönte. Kiment az istállóba, megnézte a lovat, de hát az szegény olyan sovány volt, hogy arra gondolt, hogy az anyóka bolondokat beszélt, hogy lenne ebből a gebéből szárnyas ló. Azért csak tüzet rakott, s amikor már csak parázs volt, odavezette a lovat. Az meg csak ette-ette, s egyszer csak megrázta magát és fényes szőrű, táltossá vált.
– No, lovacskám, vigyél a sárkányhoz!
Repültek, mint a szél. S megérkeztek a sárkány palotájához. Százszorszép mikor meglátta a fiút, megörült, mert már nem volt olyan gőgös, mint előtte, hisz voltideje gonkolkodni, hogy milyen csúnyán bánt a kérőivel. Nyomban mondta is, hogy meneküljön, ha kedves az élete, mert a sárkány megeszi. A legény nem tágított. Beszélgettek, Nefelejcs elmesélte mi minden történt vele az idevezető út során. Aztán a lovára ültette Százszorszépet, s elindult vele. Azonban még alig mentek, mikor szörnyű vihar kerekedett és ott termett a hétfejű sárkány.
– No, te legény most meghalsz!!
Azzal kettévágta a fiút. Százszorszépet pedig visszavitte a palotába. Másnap a lány kiszökött a legényhez, s mivel Nefelejcs elmesélte neki, hogy mit tud a kisvirág, kivette a legény zsebéből és összeillesztette a testét. Végighúzta a virágot a seben, s lám! Nefelejcs felébredt.
Százszorszép elmesélte mi történt. A legény köszönte nagyon.
– Nem baj, megpróbáljuk még egyszer!
Felkapta a lányt, s mint a szélvész vágtattak. Már jókora utat megtettek, amikor újra vihar támadt, s ott termett a sárkány. Most még mérgesebb lett.
– No, te legény! Most meghalsz!
Azzal most négyfelé vágta. Visszavitte a lányt a palotába. Másnap Százszorszép kiszökött újra, s megint összeillesztette a legényt, megsimogatta a virággal, s ő ismét felkelt.
– Ejnye, de jót aludtam!
– De hogy aludtál! – s elmesélte a lány mi is történt. Nefelejcsnek eszébe jutott a varázsige.
– Tudod mit? Elmondom a varázsigét, te százszorszép virággá válsz, én pedig nefelejccsé. Te fehér, én kék virág leszek.
– Por és levegő,
ebben rejlik a varázserő!
Hipp, hopp az legyek,
ami lenni akarok!
Legyek: nefelejcs,
a lány pedig legyen: százszorszép virág.
Így is lett. A sárkány hazajött, de hiába kereste, sehol nem találta őket. Dühöngött, csapkodott, aztán nagy dérrel-durral elment. Még vártak egy kicsit aztán visszaváltoztak. Lóra ültek szélnél is sebesebben vágtattak haza. A király megörült a lányának, s annak főleg, hogy megváltozott, szerény lett. A lány a kertjébe ültetett kék és fehér virágot. A kék lett a nefelejcs, a fehér a százszorszép. E két virág emlékeztette arra, hogy mi is történt vele, megfogadta, soha nem csúfol senkit. Elhozatták Nefelejcs anyját is. Ő örült, hogy a fia nem feledte el őt.
Megkapta Nefelejcs Százszorszép kezét, és a fele királyságot. Nagy lakodalmat csaptak. Mindenkit meghívtak, legyen az gazdag vagy szegény. Nefelejcs soha nem felejtette el, honnan jött, s mindig segített a szegényeken.
Én is ott voltam, s láttam, bizonyíthatom. Ezért is tudtam elmesélni.
4 hozzászólás
Szia!
Jó kis mese volt, nekem tetszett:-))
Szeretettel:Selanne
Köszönöm, örülök, hogy elnyerte a tetszésedet.
Kedves hundido!
Ötletes mese-sztori! Jó volt olvasni! Egy kis időre visszarepített a gyermekkorba. Köszönöm és gratulálok!
Üdv.: Sanyi
Köszi! Azt hiszem kellenek ma is a mesék. A TV-ben annyi buta, torzfigurás mese van. Kellenek a mai mesék!