Margó nem volt kotnyeles típus. Nem leselkedett mások után ablakok függönye mögül, kerítések lécei között. Nem hallgatta ki mások beszélgetéseit. Nem gondolta, hogy neki kellene rendet raknia a világban.
Ráadásul – egészen a mai napig – azt képzelte magáról, hogy nem ad kéretlenül másoknak tanácsokat, és a légynek sem tudna ártani.
A parányi irodát, ahol négyen dolgoztak, elöntötte a júniusi napfény déli ragyogása. A kolleganői felszedelőzködtek, és elmentek ebédelni. Margó egyedül maradt, elővette a szendvicsét, és amíg ette, elolvasta a délelőtt kapott e-maileit. A legtöbb a munkájával volt kapcsolatos. Azért volt egy külső levele is, az iWiW üzenetküldője jelezte, hogy Viktor üzenetet küldött neki. Kíváncsian kinyitotta, és már előre mosolygott, mert Viktor mindig humorba csomagolta a mondanivalóját. Mindössze egyetlen mondat volt, ami rögtön letörölte az arcáról a mosolyt:
Kedves Viktor Barátok és Ismerősök!
Viktor temetése június 27.-én 14.00 h-kor lesz a Farkasréti temetőben.
Hitetlenkedve olvasta el újra és újra az üzenetet, mintha az előző olvasás óta átrendeződtek volna a betűk, és már valami mást jelentenének.
Viktor ötven év felett járt, de sokkal fiatalabbnak látszott. Nem eresztett pocakot. Magas, erőteljes, sportos alakján fiatalos ruhákat hordott. Nem kopaszodott, és sűrű, sötét hajában szinte alig volt még ősz hajszál. Egyszerűen felfoghatatlan ez az üzenet…- gondolta Margó.
Becsukta az iWiW-et, letette a szendvicsét, és a telefonja után nyúlt. Nyolc évig dolgozott együtt az előző munkahelyén Viktorral, most az ottani kollegák közül hívta fel Ildit, hogy megtudjon valami közelebbit is.
– Szia Ildi! Margó vagyok. Kaptam egy üzenetet Viktor temetéséről az iWiW-en. El sem akarom hinni! De hát mi történt? Autóbaleset? – hadarta egy szuszra a telefonba.
– Szia Margó! Igen, ma mindenki Viktor után érdeklődik. Nem, nem autóbaleset volt. A szíve…
– De hát olyan sportosan élt, biciklizett, teniszezett, kondizott! – vágott közbe Margó, mintha az megmásíthatná a történteket.
– Igen, a konditeremben érte az infarktus. – válaszolta Ildi csendesen. Margó meg sem tudott szólalni.
– Tudod, éppen az elmúlt héten volt a céges menedzserszűrésen. Olyan kiugróan jók voltak az eredményei a korához képest, hogy visszahívták kontrollra, hátha nem jól végezték el a vizsgálatokat. Azonban másodszorra is kiugróan jók lettek az eredményei. Mindenkinek el is dicsekedett a cégnél, hogy olyan a szíve, a vérkeringése, mint egy húszévesé. A koleszterinszintje is remek. Aztán tegnap reggel is elment kondizni, ráfeküdt a súlyzós padra, de leesett róla. Mire odaugrottak és felemelték, már nem élt. Infarktus. Mi sem akartuk elhinni…- mesélte halkan Ildi.
Margó megköszönte a felvilágosítást, és letette a telefont.
Csak nézett maga elé, és szinte látta Viktort, úgy, ahogy először találkoztak, sok évvel ezelőtt, amint ott ült nála, az akkori irodájában, az asztala túloldalán.
Magabiztosan, mosolyogva kanyarította oda az aláírását a munkaszerződés módosításra, amit Margó tett elé. Magasabb beosztást, nagyobb fizetést, tartalmazott az aláírt papír. Vidáman mosolyogva viccelt Margóval, hogy minden nap aláírna egy előléptetést, csak szóljon bátran. Aztán elégedetten elvitte a saját példányát a szerződésből.
Ki gondolta volna, hogy alig telik el néhány hét, és újra ott ül majd nála, egy újabb szerződésmódosítás miatt. De ezúttal nem mosolygott. Visszahelyezték a régi beosztásába, a régi fizetésével.
– Én ezt nem írom alá! – mondta Viktor indulatosan.
Szinte érezhetően forrt benne a düh, és a tehetetlenség. Elmondta Margónak, hogy hogyan esett meg vele ez a megalázó dolog. A terület előző vezetője, a beosztottja lett az új pozíciójában. Aki persze mindent megtett, hogy a frissen kinevezett főnököt akadályozza. Nem adta át rendesen a folyamatban levő ügyeket. Ellene uszította a többieket. Fúrta a főnöküknél. Azon mesterkedett, hogy megmutassa: Viktor nem alkalmas erre a munkakörre. Azt remélte, hogy akkor visszaszerzi tőle a vezető beosztást.
Margó szépen, türelmesen végighallgatta. Hagyta, hogy elmondja a történteket, hagyta, hogy kieressze magából a gőzt, a haragot, a keserűséget, a csalódást. Nem mondta meg Viktornak, hogyha nem írja alá a visszahelyezését, akkor egy másik irat áll készenlétben az asztalán. Felmondás. Felmondanak Viktornak, ha nem megy bele abba, hogy a régi munkakörében dolgozzon.
Amikor már mindent elmondott Viktor, ami a szívét nyomta, Margó szépen, nyugodtan megkérte, hogy gondolja meg újra a dolgot. Emlékeztette, hogy sajnos nagyon sok helyen vannak leépítések most ebben a szakmában. Nagyon nehéz elhelyezkedni. Azt nem említette, hogy Viktor már elmúlt negyven éves, és ez sem egy jó pont manapság az álláskeresésénél. Csak arra kérte, hogy amíg nem talál magának egy jobb munkahelyet, addig vállalja el a régi beosztását. Aztán ha lesz jobb lehetősége, búcsút inthet a cégnek.
Viktor először indulatosan rázta a fejét, amíg hallgatta. Aztán mégis beleegyezett, hogy legalább meggondolja azt, amit Margó mondott neki.
Egy nap múlva aztán aláírta a munkaszerződés módosítást. Elvállalta a régi munkakörét, amíg nem talál jobb állást magának. Azonban a régi főnök sem kapta vissza a vezető pozícióját. Kívülről érkezett szakembert neveztek ki, aki hamarosan elküldte a cégtől Viktor elődjét.
Viktor pedig, nem nyújtotta be a felmondását sem egy hét, sem egy hónap, sem egy év múlva. Margó soha nem kérdezte efelől. Kedvesen rámosolygott, ha találkoztak, elbeszélgettek erről-arról, de a munkát nem hozták szóba.
Viktor egy idő múlva a helyettese lett az új vezetőnek. Aztán néhány év múlva az új főnök továbblépett, elment a cégtől, és végül mégis Viktor lett annak a területnek a vezetője.
Margó most kinézett az ablakon a napsütötte utcára. Arra gondolt, hogy ha akkor régen nem hallgatja végig Viktort, nem beszél arról, hogy maradnia kéne, amíg talál magának új, jobb munkahelyet, hanem átadja a felmondását, akkor vajon mi lett volna vele?
Talált volna egyáltalán valamilyen állást magának? Vagy végleg búcsút kellett volna intenie a munka világának? Ha nem marad a cégnél, ha nem lesz belőle vezető, magas fizetéssel, menedzserjuttatásokkal, vajon akkor hogyan élt volna? Jutott volna neki pénz teniszre, versenybringára, konditeremre? Akart volna akkor is az őrült fiatalság-mániának megfelelni? Vajon akkor is meghalt volna ilyen korán?
Margó eltűnődött, hogy hányszor, hány embernek avatkozott bele az életébe akaratlanul. Hány ember kért tőle tanácsot hosszú pályafutása alatt. Hányszor gondolta végig mások helyett, hogy milyen lehetőségeik vannak… Milyen sokszor mondta el, hogy adott helyzetben hogyan járnának a legjobban. Őt mindig a jó szándék vezette. A pillanatnyilag legjobb megoldást tanácsolta. Beleborzongott, amikor arra gondolt, hogy vajon hosszú távon mit változtatott meg ezzel az életükben?
Az ókori mítoszok szerint három párka, három sors-istennő, fonja, kiméri, majd elvágja az emberek életfonalát. Mosolygott is rajta, amikor ezt tanulta az iskolában, hogy mennyi dolguk van a párkáknak. Közülük is Nona a legelfoglaltabb, nem kis dolog ennek az elképesztően sok embernek megfonni az élete fonalát. Decima a másik párka kiméri, Morta a harmadik párka, pedig elvágja a fonalat. Kicsit primitívnek, gyerekesnek találta ezt a mítoszt. Most hirtelen másképpen látta az egészet. Nem tudott eddig róla, és nem is gondolt vele, de most úgy érezte, hogy ő is Nona, a párka, aki mások élete fonalát sodorta. Na nem az egészet, csak időnként itt-ott belesodort mások élete fonalába. Tanácsaival, tetteivel, vagy azokkal a dolgokkal, amiket nem tett meg, de megtehetett volna. Akár egy-egy mondatával, megjegyzésével, ami másoknak távlatokat nyitott, vagy eltérítette az embereket az addigi útjukról, átalakította a tetteiket mozgató erőket, más sors felé irányítva ezzel őket.
Margó hirtelen úgy érezte, hogy akkora felelősség nehezedik rá, amit már képtelenség elviselni. Mintha Nonának dolgozna, mintha Nona helyett dolgozna.
Aznap, és még néhány napig, nem adott senkinek semmilyen tanácsot. Azután az egyik reggelre eltűnt a nyomasztó felelősségérzet a lelkéből. Amikor az egyik fiatal kolleganő leült az asztalához és arról faggatta, hogy mikor kellene kisbabát vállalnia, ahhoz, hogy a lehető legmagasabb anyasági ellátásban részesüljön majd, Margó alaposan kifaggatta a megelőző időszakkal kapcsolatban. Számolt, kalkulált, tanácsokat adott. Nona ismét munkába lendült.
22 hozzászólás
Ez a novellám régebben már fenn volt az oldalon, de levettem, mert pályáztam vele.
A pályázat alapján bekerült a Garbo Kiadó "Új ígéretek 2." antológiába.
Mivel ma azt olvastam, hogy már az "Új ígéretek 4." antológiát adják ki karácsonyra, gondolom már nem lesz a 2.-ból újabb kiadás.
Így újra megosztom a Napvilágosokkal.
Kedves Judit!
Írásodhoz gratulálok, méltám került az antológiába. Úgy emlékszem, hogy annak idején is olvastam, de jó volt újra feleleveníteni.
Szeretettel: Eszti
Kedves Eszter!
Mindig izgatott a kérdés, hogy hogyan hatnak egymásra az emberek, hogyan befolyásolják egymást. Hogyan hat az egyénre mások véleménye, mások figyelme, empátiája.
Erről szól a "Nona" is. Egy ember is tud hatni alapvető dolgokban is a másik véleményére, ha következetesnek, magabiztosnak, nem arrogánsnak, hozzáértőnek tűnik.
Ez a hatás időben később jelentkezik, viszont tartósabb, mert nem a másiknak való engedelmeskedésről, hanem a vélemény tényleges megváltozásáról van szó a kérdés újragondolása nyomán.
Sajnos amikor a legjobb szándékkal befolyásoljuk mások sorsát a tanácsainkkal, nem rendelkezünk a távolbalátás képességével, így soha nem mérhető fel annak a másikra gyakorolt hosszútávú hatása.
Köszönöm, hogy újra elolvastad ezt az álatlad már ismert alkotást, és a hozzászólásodat is.
Judit
Kedves Jdit!
Nagyon jól sikerült a novellád, elhiszem, hogy bekerült egy kötetbe. Egyébként kindig jól forgatod a tollad, már sok novellát, rövidebb-hoszabb írásodat olvastam.
Gratulálok hozzá és ahhoz, hogy eredményt értél el vele. Jó érzés árad el a emberben ilyenkor.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Köszönöm a gratulációt, és azt is, hogy hűséges olvasóm vagy. Nem csodálom, hogy hozzád is közel áll "Nona" története.
Én látom, hogy benned is szót kér időnként "Nona". Te is sok idődet szenteled a Napvilágon megjelenő írásoknak, hozzászólásaiddal, tanácsaiddal igyekszel segíteni, távlatokat nyitni az itt publikálóknak.
Nona jelentése: kilencedik, utalva arra, hogy a terhesség kilencedik hónapjában, a szülésnél jelen van, hogy meghatározza az újszülött életét, sorsát.
Ki ne akarná tudni, mi végett vagyunk a világon? Szeretnénk, ha legalább egy szemernyi hatalmunk lenne, melynek birtokában felelhetnénk valamit az emberiség örök kérdésére. Mi dolgunk a világban? Mi a küldetésünk?
Erre a nehéz kérdésre az írásomban egy válasz, hogy Nonaként befolyásoljuk egymás sorsát. Jól? Rosszul? Nem látjuk át, csak nagyon ritkán…!
Judit
Nagyon jó írás, tetszett. Nonaként mondom, így tovább…
Kedves Irén!
Nagyon örülök, hogy tetszett a novellám, és annak még jobban, hogy "átjött" a mondanivalója.
Sokszor ez a legnehezebb az írásban! Hiszen aki írja, annak a fejében minden világos, a történet kerek egész, és úgy érzi, hogy ami benne él, azt jól kifejezte.
Aztán amikor közre adja, már nem mindig jön át az olvasónak mindez.
Judit
Kedves Judit!
Mindig csodálattal olvasom írásaidat!…
Remekül tudod jellemezni az embereket, érzelmeiket kifejezni!
Lebilincselik az olvasót. Gratulálok az antológiához is!…
Sok szeretettel: Lyza
Kedves Judit!
Ahogyan beleszőtted az élet fonalát írásodba, lenyűgözött. Ugyanúgy mint az egész történet. Szívesen olvastam, gratulálok!
Szeretettel: pipacs
Kedves Lyza!
Csodálatos dolog az internet, olyasmit tudunk megosztani egymással, ami egyébként csak a saját íróasztalunk /számítógépünk/ foglya lenne! Néha kiváncsiságból beírom egy keresőprogramba a nevem, és elképesztő, hogy milyen oldalakon jönnek elő az írásaim… 🙂
Innen tudom meg, hogy egy kárpátaljai újságban megjelent egy karácsonyi versem Babits Mihály "Karácsonyi ének" című versének társaságában 🙂 /Hm, nem rossz/. De felbukkannak az írásaim a legkülönösebb oldalakon. Még a bennünk rejlő "Nonának" is besegít az internet, hiszen ki tudja, hogy "gondolatainkkal, amiket megosztunk másokkal, másoknak milyen távlatokat nyitunk, vagy esteleg eltérítjük az embereket az addigi útjukról, átalakítva a tetteiket mozgató erőket, más sors felé irányítva ezzel őket". 🙂
Judit
Kedves Pipacs!
Örülök, hogy rátapintottál a lényegre, az alapgondolatra, ami motivált amikor a történetet írtam.
"A világ olyan komplikált és érzékeny, mint egy pókháló: ha megérinted valahol, az összes fonal megremeg." / Gerald Durrell / Jó lenne ezt észben tartani!
Köszönöm, hogy az olvasóm voltál. 🙂
Judit
Kedves Judit, így van, a karmát nem lehet kikerülni. Harcolunk az előléptetésért, a fiatalságért, a karcsúságért, stb., aztán ha valamit elértünk, azt hisszük, rajtunk múlt. Ha nem értük el, az egész világra haragszunk. Nem bírjuk tudomásul venni a halált, pedig az csak annyi, mint átmenni az egyik szobából a másikba. Ez megy sok ezer éve, és nem tudunk kilépni a körből.
Azért azt kívánom, legyen sok szép napod.
Kedves Müszélia!
A hozzászólásod egészen új távlatokat nyitott meg nekem! Az ókori római mitológiát egy kicsit összefüggésbe hozzuk a hinduizmus tanaival… 🙂
Az lehet valakinek a karmája, hogy hogy hasznossá tegye magát mások életében?
Arra születnek, hogy mások támaszai legyenek? /Vagy az ellenkezője…/
Így teljesítik a karmikus feladataikat, vagy másképpen a sorsistennők által megszabott utat?
Jó, tudom, hogy a Te hozzászólásod nem erről szól, de bennem ezeket a gondolatokat indította útjukra.
Judit
azt tanultam, hogy minden karma – ha megteszem, ha nem – ha megütnek, ha megsimogatnak. és minden akciónak van reakciója. ezek a reakciók, visszahatások tartanak minket itt a földön. sok jótett után lehet, hogy valaki gazdag, szép és okos lesz, ez nem jutalom, ez a természeti törvény. sok rossztett után lehet, hogy rengeteg baj éri, ez sem büntetés, csak természeti törvény. hogyan lehet kiszabadulni a körforgásból? indiában tudnak erre néhány megoldást, de ez hosszú, és különben sem biztos.
Kedves Judit!
Gratulálok ehhez az írásodhoz is, méltán került be az antológiába.
Üdv.: Zagyvapart.
Kedves Feri!
Mint ahogy József Attila írta:
"Akár egy halom hasított fa,
hever egymáson a világ,
szorítja, nyomja, összefogja
egyik dolog a másikát,… "
Bizony hatással vagyunk egymásra akarva, akaratlanul.
Egy olvasó mondta az írásom kapcsán: kicsit Nonák vagyunk mindannyian.
Judit
Azt hiszem valamennyien felelősek vagyunk egymásért, a környezetünkben élőkért. A tettek (és a tanácsok) következményei viszont szövevényesek és beláthatatlanok. Ha megkapja a felmondást talán nem halt volna meg olyan korán…nem tudhatjuk és szerintem nem is szabad ezen tépelődni. Az írásod viszont most is olvasmányos és elgondolkodtató.:)
Kedves Arthemis!
Egyetértek a hozzászólásoddal, ha megkapja Viktor a felmondást, egészen másként alakul az élete. A túlhajszoltság az ami ma szerintem is elősegíti a korai halált. Legyen szó sportolóról, szinészről, vagy "csak" egy "átlagemberről". Ma mindenkitől mindennap ezer százalékos teljesítményt várnak el, szinte "bedarálják" az életkedvét, a munkaszeretetét, a hűségét, a tehetségét, végül az egészségét is. Nem számít. Minden munkahelyre ezer másik jelentkező van, hopp eldobom akit kiégettem, tönkretettem, megbetegítettem, mint egy koszos papírzsepit, és jöhet a következő!
Köszönöm, hogy ilyen hűséges olvasóm vagy.
Judit
Kedves Judit!
Nem tudom hogyan kerülte el a figyelmemet ez az írásod.Számomra azért is "megrázó", mert bizonyos részleteit akár magam is diktálhattam volna neked.Ezért csodálatosak ezek a dolgok,hiszen személyesen nem is ismerjük egymást…Grt.Jenő
Kedves Jenő!
Én sem olvastam mindegyik alkotásodat, épp az imént is találtam egyet, amit még nem olvastam. 🙂
Ugyanakkor, ugyanott élünk, így aztán nem meglepő, ha ugyanazokkal a dolgokkal találkozunk az életünkben. 🙂
Azt hiszem mindenki besegít Nonának, az emberi sorsok fonásában…
Judit
Kedves Judit!
A szememnek sem hiszem el, hogy nem olvastam… Márpedig, ha olvastam volna, itt lenne a hozzászólásom, de nincs itt.
Újraolvastam. Most már még kevésbé hiszek magamnak. Tényleg nem olvastam, mert nem emlékszem rá… Hacsak nem Nona keze van a dologban? Valamikor összefuthattam vele, és sutty, kitörölte az emlékezetemből. Most már ezer százalék, hogy Viktor haláláért is ő a felelős…:) Tetszett (volna, ha nem ülnék itt most kétségbeesve):)
Ida (vajon jól emlékszem a nevemre?)
Kedves Ida! /Jól emlékszel!/ 😀
Csak semmi pánik! Kétségbeesésre nincs ok. Azért van az ajánló, hogy rég elfeledett történetekre is felhívjuk a figyelmet. Ezért szoktam időnként a régebbieket is ajánlani. Van még pár írásom, amit nem olvastál, nem a "Nona" az egyetlen. 🙂
Nona ártatlan a dologban, valószínűleg Létó a feledés istennője tréfált meg, vagy tényleg nem olvastad még eddig.
Judit