Karaván indul az őserdőbe.
– Milyen jól elintéztük ezt az utat az őserdő belsejébe – jelentette ki Dani.
– Milyen jól elintéztem – helyesbített barátnője -, ugye ezt akartad mondani – fűzte még hozzá miközben zötykölődtek a szamárháton. Összesen hatan keltek útra, rajtuk kívül még részt vett az expedíción három férfi és egy nő – mindannyian helybéliek -, az egyik kísérőjük – aki nagyjából egyidős volt velük -, kicsit beszélt magyarul, így vele jobban el is tudtak beszélgetni.
– Igen, elintézted – mondta savanyúan.
– Azért ne keseregj, meglátod, milyen izgalmas utunk lesz – próbálta vigasztalni.
– Bár csak én is tudnék spanyolul.
– Az utazás végeztével megtaníthatlak.
– Ajánlom is – felelte még mindig morcosan, mire Andit elkapta a nevethetnék. – Most meg min röhögsz?
– Teljesen úgy viselkedsz, mint egy hisztis kislány.
Erre Dani már nem szólt semmit, inkább csak magában dühöngött.
A hatalmas fák az égig értek, s körülöttük a bozótos áthatolhatatlannak tűnt; egyedül az ösvényükön lehetett akadálytalanul haladni.
– Kár volt pénzt kiadni idegenvezetőkre – motyogta a fiú, úgy, gondolva hogy saját magán kívül senki nem hallja -, itt még én sem tévednék el.
– Úgy gondolja, uram? – lépett hozzá az egyik bennszülött.
– Igen.
– Ez még csak az út kezdete. Mit választ majd, ha az ösvény kettéágazik…?
– Háát… – hebegett amaz meglepetten.
– … vagy, ha egy szakadék keresztezi az utunkat…?
– Nem tudom – hajtotta le a fejét megadóan.
– … vagy, ha egy csapat jaguárba botolunk? – villant fel fekete szeme kócos haja alól.
– Sajnálom – hajtotta le a fejét megadóan, mire a barna bőrű férfi visszarejtette kését ágyékkötőjébe, amit észrevétlenül előhalászott.
– Mit mondott neki? – kérdezte Andi kísérőjüket, mikor az mellé ért.
– Fehér férfi jó ember a szíve mélyén, csak be kell őt törnie.
– Ezt hogy érti?
– Tiszta a szíve, csak túl sokat foglalkozik önmagával – válaszolta.
– Hogy hívják magát?
– Pedrónak – mondta, majd elhallgatott.
A csendet távoli papagájok rikácsolása és majmok sivalkodása szakította meg. A fák ágain színpompás virágok nőttek, némelyik olyan magasságban, hogy kézzel könnyen leszakíthatóvá váljon…
– Ne nyúljon hozzá a kisasszony! – fogta meg a kezét Pedro, de elkésett vele.
– Miért? – tűzte nevetve a hajába a színpompás orchideát a lány.
– Az istenek megharagszanak – suttogta amaz kétségbeesetten. Andi rémülten dobta le a növényt, de már késő volt.
– Mi történt? – lépett hozzá Dani.
– Letéptem a virágot – mondta barátnője olyan hangsúllyal, mintha valami nagyon nagy bűnt követett volna el.
– Az akkora bűn?
– Az istenek megharagszanak – ismételte bennszülött kísérőjük szavait.
– Ugyan már, te hiszel ilyen bugyutaságokban?
– Ez nem a mi világunk…
– Inkább együnk – váltott témát a fiú.
– Már én is épp javasolni akartam.
– André mindjárt jönni, hoz finom husikát – mondta mosolyogva Pedro, mikor előálltak kívánságukkal, csak ekkor vették észre, hogy a csapat egyik tagja valóban nincs már közöttük.
– Nem táborozunk le addig?
– Miért ne? – vont vállat a sötétbőrű, és elkezdte lemálházni a saját állatát. Leemelt néhány takarót, és kör alakban egymás mellé helyezte őket; míg a többiek helyet foglaltak, ő nekilátott a tűzrakásnak. – Este itt maradni. – mondta, mikor már barátságos tűz lobogott velük szemben.
– Hol alszunk? – érdeklődött Dani kicsit feszengve.
– Tűz mellett, fény elriaszt ragadozók, felváltva őrködni.
Andi felriadt az éjjel, de nem tudta, miért; visszafojtotta a levegőt, és úgy figyelt, de nem hallott semmit. Szinte ugyanabban a pillanatban vette észre, hogy Rosita eltűnt, mikor meghallotta a kiáltást. Már fel akart tápászkodni, mikor az egyik bennszülött – aki épp soros volt az őrködéssel – megállította.
– Csss – mondta, miközben az ujját a szája elé tette.
– De, hát eltűnt Rosita! – méltatlankodott a lány.
– Ne aggódj, semmi baj is nem lesz.
– Mi történt? – nyitotta ki Dani is a szemét, majd mikor ő is meghallotta a sikolyt megmerevedett, és így szólt: – Ez mi volt? – aztán egy kis fáziskéséssel: – Hová lett a női kísérőnk?
– Pszt – csitította most őt Andi, aki ugyanúgy nem értett semmit.
– De, hát mi van? – fordult felé a fiú.
– Fogalmam sincs, de a többiek szerint nem kell aggódnunk – próbálta megnyugtatni, de ellenkező hatást sikerült elérnie:
– Eltűnt Rosita, ez csöppet sem érdekel senkit? – fakadt ki, mire a többiek is mind felébredtek.
– Rositának semmi baja nincs – fakadt ki dühösen Pedro, és úgy tűnt igaza van, mert hamarosan megjelent a gyűrött szoknyájú lány; aki, mikor észrevette, hogy mindenki őt bámulja, szégyenlősen lesütötte a szemét, és feszengve simítgatta ruháját.
– Hát, te meg hol voltál? – érdeklődött Dani.
– A szeretőjénél – válaszolta helyette a felingerelt kísérő -; de most aludhatnánk, ha már így felvertük az éjszaka csendjét.
Az esetet követően mindenki szó nélkül visszafeküdt a helyére, nem sejtve, hogy kilométerekkel arrébb egy barlangban valaki izgatottan dörzsöli össze a tenyerét.