A kastély
Felhős reggel. Éjjel még esett is, így egy ázott, de tiszta város ébredezik a Mecsek lankáin.
Az Indóház téren egy tócsában látom a vasútállomás tükörképét. Így megduplázódva olyan akár, mint egy soktornyú palota, mint az elvarázsolt kastély fent a Mecseken.
Csend van. Kék színű, felhős, harmatcseppes csend. Néhány álmos járókelő sétál a téren, fejük felett olykor galambok röppennek el. A vasútállomás termeiben, csarnokaiban égnek a lámpák. Sejtelmes aranyszínben fénylik a hatalmas félköríves ablak középütt, mely mögött a nagy várócsarnok nyüzsög. Az oldalszárnyak ablakaiban zöldes-sárgás fény dereng, a kihalt folyósokon feltűnik egy-egy utazótáskás ember sziluettje. Újságokat választanak, cigit vesznek, kávét kortyolgatnak.
Várakozás.
Hideg van itt kint. A kék tócsában úszó toronysisakok hűvös, fémszínű felhők közé nyúlnak, dideregve várják a napfényt.
Séta a tetőkön
Felhős idő. Szintelen alkony, szürke tetővilág. A poros cserepek mintha a múlt századból, egy boldogabb békeidőből maradtak volna itt. A padlás ablaka szűk, hámlik róla a festék, pókhálótól kell tisztítani. Velem szemben öreg kémények, a kéményeken lógó orrú bádogszelelők gubbasztanak egymás mellett szorosan, mint keserű öregemberek a parkok padjain. Mögöttük tornyok, antennák, toronysisakok nagy rendetlensége.
A káosz felett egy karcsú alak lebeg: a színház kupolájának Géniusz szobra. Olyan, mintha a tornyokon, a házak ormain lépdelne kecsesen, mint ahogy egy virágzó réten sétál az ember. Olyan, mintha csak egy pillanatra állt volna meg a színház tetején, hogy körülnézzen, arcát belemártsa a jóleső szélbe. Szoknyája lebeg, behunyja szemét, koszorúját meglendíti a város felett, nagy levegőt vesz, és már indul, hogy a székesegyház zömök tornyain lépegessen tovább.
Eső után
Olyan áldott a fény ebben a percben, olyan jó benne állni, szinte megszépít engem is. Esett, majdhogynem havazott, és most ebben az alkonyi fényben tiszta lett körülöttem minden.
Az egész keleti égbolt egy sötét, acélkék lap, melyen olyan tisztán fénylenek a Zsolnay gyár kéményei, a tarka színű toronydaruk, a karcsú villanyoszlopok, hogy a világ igazán megállhatna egy percre megcsodálni. De nem teszi, ehelyett sávot vált, buszra száll, telefonál, rádiózik, indexel és a havas eső utolsó rongyait, cseppjeit próbálja letörölni a szélvédőről. A világ csak a csillogó úttestet látja, fintorog, napszemüveget kotor elő a kesztyűtartó kacatjai közül. Azt már nem veszi észre, hogy a mélykék háttér előtt ázott fák is fénylenek a távolban és hogy az éles fényben szinte minden egyes leveleiket külön-külön látni. Azt csak én látom.
Olyan áldott a fény ebben a percben, olyan jó benne állni és figyelni, ahogyan megszépíti a szélvédőkön kibámuló fáradt arcokat.
Dőlj hátra!
Derült, üde hajnal. Kint, a külvárosok fenyőfáin csiripelnek a verebek. A rádióban a hírek nem rólunk szólnak, és mi álmosan mosolygunk egymásra a gőzölgő kávé felett. A hűvös távolsági pályaudvaron buszra szállunk és elindulunk valahova messze, hol nem mindennap járunk. Élvezzük az ülések kényelmét, a busz ringását, a tágas kilátást a harmatban úszó városra. Zsúfolt helyi járatokat hagyunk el, amiken munkába, suliba mennek az emberek. Odaát hétköznap van, a mi buszunkon ünnep, mert ez a reggel számunkra az utazásról szól. Szinte repülünk ki a városból, toronydaruk vörös sziluettjei suhannak el mellettünk, s amerre járunk, mindenhol ott vérzik a nap: a járdán, a poros ablakokon, utcai lámpák buráin, gyorsétterem falán. És mikor a mi szemünkbe is belesüt, nem kapkodunk napszemüveg után, csak hátrahajtjuk fejünket a kényelmes ülésen. Behunyjuk a szemünket és hagyjuk, hogy vörös karikákat, szeszélyes ábrákat fessen a szemhéjunk belsejére.
Kint, a Mecsek szerpentinjein a kezem után nyúlsz.
Menny és pokol a Misinán
Augusztusi éjjel a Misina-tetőn. Arcodba fújja a szél az erdő minden illatát. Az illatokban ott van a gyerekkorod minden tavasza, nyara. A fátyolfelhők mögött a telihold ragyog, fénye megcsillan a tévétorony kilátójának ablakain. Kesze-kusza antennák felett fénykavalkád: barokkos formájú felhők gomolyognak, fénylenek az ezüst minden árnyalatában. Olyan, mint a rokokó freskók egy apszis mennyezetén.
A helyzetjelző lámpák fényei vörösre festik a tornyot. A vasbeton falon és fentebb az antennák ág-bogán, bíbor-fekete árnyak viaskodnak a holdfénnyel. Mintha a torony tövében maga a pokol lángolna.
Az arcodba fúj a szél. A szélben ott van a nyár illata, a völgyben alvó város neszei, az erdő hűs lehelete. A tornyon a vörös pokol és az ezüstös menny ölelkezik. Ebben a percben olyan szép az élet.
Jó lenne kibékülni valakivel.
11 hozzászólás
A következő linkeken meg lehet nézni a képeket is.
http://www.panoramio.com/photo/24167254
http://www.panoramio.com/photo/7974841
http://www.bama.hu/galerialp/38162
(10. kép)
http://www.panoramio.com/photo/26904585
http://www.panoramio.com/photo/7424851
Kedves Sándor!
De szép idill! Mesés!
Nyugalmat árasztó képek – s valóságos helyszínről mesélnek szépet…
Lélegzetvisszafolytva olvastam csodálatos természeti képeket és érzéseket leíró soraidat. Nagyon tetszett. Közben míg olvastam ott jártam – keltem Pécsen, még a háztetőkön is, és úgy lestem a képeidet .Megszállt a békesség a nyugalom és a szépség.
Gratulálok nagyon szép.
Judit
Köszönöm Judit,
igazából gyakorlásként írtam ezeket a szösszeneteket. Alkotói válságban elővettem pár fotót és próbáltam szavakban kifejezni azt, ami képen van és azt is, mit mesél nekem, milyen visszhang támadt bennem. Érdekes feladat volt. :-))
Sanyi
Kedves Sándor!
Igaza van Juditnak; ezek a szösszenetek tényleg tele vannak békével, nyugalommal, szépséggel és szeretettel is… Biztos vagyok benne, hogy nem utoljára olvastam!!!
És Te azt írod, hogy ez az alkotói válság terméke? :)) Nem semmi!!! Tényleg érdekes feladat lehetett; mindenesetre nagyon jól tetted, hogy ezt tetted 🙂
Üdv: barackvirág
Kedves Barackvirág,
köszönöm látogatásod, örülök, hogy tetszettek a képek. Az alkotói válságot úgy értettem, hogy az előre eltervezett a feladataimmal nem haladtam, és valamit írnom kellett, hogy lendületben maradjak.
Üdv: Sanyi
Kedves Sándor!
Ezek a félpercesek nekem Márai Négy Évszak-át idézik. Nagyon szeretem olvasni az ő rövid kis hangulatjelentéseit, de ezek a tieid is nagyon jók. Felüdülés volt itt járni:))
Kedves Arany,
köszönöm látogatásod és véleményed. Mostanában Márai naplóit hallgatom hangoskönyvben, szeretem a stílusát, ahogy néhány eltalált szóval, rövid mondattal leír hangulatokat, helyzeteket.
Üdv: Sanyi
Nyugalmat, békét olvasok ki minden sorodból.
Nagyon tetszik, örömmel jártam Nálad.
/Az adatlapomon kedvenceim egyike vagy, így megjelent
tegnap neved mellett ez a cím. Rákattintottam, de csak üres lapot
találtam. Így most -hogy megjelent- annál nagyobb örömmel olvastam el./
Kedves, Zsike,
neked is köszönöm, hogy itt jártál.
Az én kedvenc listámnak az egyike meg te vagy!! :-))))
Kedves Sándor!
Szép perceket, képeket örökítettél meg négyszer, néhány sorban. Valóban olyan érzés, mintha én is ott sétálhattam volna, ahogyan bemutatod a várost éjjel, estőben, hajnalban, csendes békességben. Jó időnként megállni, és nyugodt szemmel figyelni a város csöndes nyugalmát.
Örömmel olvastam, s megőrzöm a szép képeidet.
Szeretettel üdvözöllek: Kata
Kedves Kata,
Köszönöm megtisztelő véleményed, örülök, hogy tetszett.
Üdvözöllek én is: Sanyi