Nagyon nem szeretek a négy fal közt, léha tétlenségben tengődni, ezért programot kreáltam magamnak. Bizonyítani fogom, hogy az ünnep beálltával én is képes leszek értékelni azt, bármennyire is irtózom tőle.
A lehetséges időtöltésbe bele számítottam néhány rizikófaktort. A legfontosabb talán az a memorandum, hogy a vidéki és a nagyfalusi jámbor, jóravaló népek ez idő tájt a legfogékonyabbak a tömeges költekezésre. Ilyenkor vannak a legjobban meghúzatva, ilyenkor hemzsegnek pláza- és városszerte.
Nem nyomtok le! Kitaláltam, hogy a nem régiben vásárolt sportcipőmet fogom kicseréltetni, hiszen kettő év garanciát/szavatosságot vállalt rá a gyártó.
Előkerestem a cipő dobozát. A blokk benne volt. Könnyedén azonosítottam, melyik topogómhoz tartozik, ugyanis, ha nincs meg a pénztári bizonylat, a vásárlás nem történt meg, csak egy fikció marad.
Két év. Ugye, milyen magabiztosak, ha eladásról van szó? Ez kedves gesztus tőlük. Két év? Milyen jól hangzik.
Mégsem bírt a cipő egy évszaknál többet. Havi lebontásban ez nem kevés összeg. Évente négy-öt pár kalucsnit használok el, mivel csak nagyon ritkán cseréltetem ki. Inkább a kukába hajítom, és veszek másikat. Volt már ebből afférom a sportboltokban…
Eldobom a csikket, behorpasztom a sörös dobozt. Nagy levegőt veszek, belevetem magam a bevásárlók áradatába. A cipőboltban a kasszát célzom meg, semmi nézelődés.
Hat pénztár, abból csak kettő üzemel. Pontosabban egy, mivel a bolti szolga éppen akkor vesz télakot. „Szünire” megy…
A nyájaskodóan lerövidített szlengeket ma sem vagyok képes tolerálni, egyedül a „cigi”-t.
„Pöri, üdcsi, gyümi, hambi, pari, ubi… Mennyire elfogadottakká váltak, hogy a többit ne is említsem. Élethűen képesek realizálni a társadalmunk bizonyos rétegeinek intellektuális hanyatlását, és kellőképpen tükrözi is a csordaszellemben agonizálók agyi kompetenciáját.
Szünet ide, szüni oda, a kiscsaj elhúzza belét a számára kijelölt posztjáról. Végre, pár perc erejéig kimehet a szabad levegőre, láthat némi természetes fényt!
Kolleginája felpörög, társa terheit is átveszi a nyeszlett vállára:
– Szia! Segíthetek valamiben?
– Visszahoztam egy pár cipőt. Köszi, a két év „garit”, de összvissz csak három hónapot bírt.
– Nem gari, szavatosság!
– Oké, akkor „szavi”! Esedékes lenne beújítani helyette valami strapabíróbbat.
– Sajnos van egy kis gond…
– Rögtön az aduászt hívod ki, hogy nem rendeltetésszerűen használtam.
– Nem az a gond: ez a cipő ki lett mosva, mosógépben.
– Mit nem mondasz. Érdekes. Tudod elég sok félmaratoni futóversenyen veszek részt, és azért lett időszerű kimosnom, mert a startpisztoly eldörrenése előtt, többen is elájultak mellettem. Az erősen romlott sajtszag arra késztetett, hogy tegyek ellenlépéseket. Nem mintha nem töltött volna el megfelelő szintű elégedettséggel, hogy a legnagyobb riválisaimat már a rajtvonalon sikerült kivonnom az egyenletből, pusztán a lábszagommal… Viszont, a kérdésedre felelvén, igen, a dorkót kimostam, bár nem említettem, hogy gépben. Én hibám, hogy a kényelmesebb megoldást választottam, és nem vittem le a patakhoz? Ott kellett volna megtisztítanom?
– Nem tudjuk kicserélni. Nagyon sajnálom!
– (…?)
– Impregnáló habot- vagy spray-t kellett volna használni. Elveszett a garancia. A leírásban benne van, hogy nem érheti víz.
– Figyelj, a dobozból azért elővehetem néha, ugye? Kivihetem a fényre, vagy előtte kenjem be valamilyen naptejjel? Erre a készhelyzetre is van valami készítményetek? Milyen faktorszámút használjak, mielőtt ismét a rajthoz állnék? Az már tiszta sor, hogy a verseny előtt tájékozódom az aktuális időjárásról, és amennyiben esőt jósolnak, gumicsizmát húzok a lábamra – amit véletlenül sem innen veszek meg, mert az a csúnya víz… -, Az is megeshet, hogy visszavonom a nevezésem. A tengerpartra is papucsban megyek, nehogy egy ádáz szökőár okozta hullámverés megfosszon a kedvenc kalucsnim garanciájától. Bocsi… szavatosság!
Mögöttem a sor torlódik, néhányan felvihognak. A kasszás csaj zavarban, arca vöröslik:
– Szerintem ez egyáltalán nem vicces!
– Szerintem sem. Hívj légy szíves egy vezetőt!
– Én vagyok a vezető.
– Szomorúan konstatálom. Mikor legutóbb ezt vettem, egy teljesen másik fejessel tárgyaltam, és pontosan a garancia visszásságairól. Tudom, hogy minden gyártó – közvetve a szolgalelkeken keresztül – szereti pénzzé tenni a gyártmányait (ez rendben is van), de amint kiderül, hogy a termék mégsem annyira konkrét? Abban az esetben következik a mentegetőzés, az ujjal mutogatás: hogy jövök én ahhoz, hogy használni merem! Teringettét! Azt a cipőt nem azért varrták, ragasztatták a hátrányos helyzetű és az éhező kiskorúak a futószalagok mellett, hogy én pusztán rosszindulatból hordani merészeljem!
A kasszás már fel sem mer nézni. A hathatós idomítása bizonyítást nyert: eladni, eladni, eladni! Cserélni, visszavenni? Francokat! Mindig a vevő a hibás! Minek rohangászik futócipőben? Vegyen másikat!
Karácsony közeleg. Egyéb esetben súlyosabb retorzióval statuálnék példát az ilyen vevőellenes, az üzleti szellemükhöz lojális, beidomított bolti csicskán.
Tudom, hogy a cipőm értéke felér az ő kétheti fizetésével, pedig neki a dolgos hét vasárnaptól vasárnapig tart, reggeltől késő estig.
Utolsó lehetőségeként még egyszer nyitok a kölcsönös megállapodásra:
– Lehet másként is. Úgyis megszomjaztam. Iszom egy sört, addig ezt itt hagyom neked mementóul, te pedig józanul latolgatni kezded magadban, hogy melyiket szeretnéd jobban? Egy kellemetlen és megalázó tortúrát a jelenlévők füle hallatára – és bizonyára egyből előkerül majd a bolt valós vezetője -, vagy minden problémától mentesen kicseréled nekem ezt a kurva cipőt. Másik megoldás: drámai fordulatként leviszem a cipőt a bejárat elé, belefürdetem a pesti koszba, és még egy nagy halom kutyagumit is keresek, majd abba is alaposan belemártogatom, tudod, ahogyan a nagyid szokta panírozni a far-hátat. Gondolom, előtted van a pillanat, amint a bűzölgő, de véletlenül sem vizet ért sportcipőt újfent eléd prezentálom, itt, a többi vevő orra előtt? Utána mondd, hogy a cipő ki lett mosva, és tehetetlen vagy az ügyben!
(Nem tehetek róla. Nem jött össze, pedig nagyon szerettem volna, ha minden zökkenőmentesen zajlik.)
A véglény detektorom megint kiakadt:
– Nem is! A nyegle és lekezelő stílusod (ami végképp nem lehet egy szinten a havi éhbéreddel), előcsalogatta belőlem azt a jól eltitkolt érzést, amit eddig próbáltam elfedni, és véletlenül sincs párhuzamban az ilyenkor aktuálissal. Tetemre hívsz egy szavatosságon belüli cipő felett? Merőben teszek az ünnepi hangulatra. De lásd, hogy nem vagyok teljesen érzéketlen, felajánlom neked ezt az alig használt cipőt. Még a doboza is megvan. Vidd haza, csomagold be, tedd a fa alá! Valamelyik családtagodnak biztos jó lesz. Boldog karácsonyt!
Sid Clever
3 hozzászólás
Szia Sid! 🙂
Nem most olvastam először ezt a novelládat, de szerencsére nem jár le a szavatossága. Kedvelem a stílusodat, a fanyar humort, iróniát, szarkazmust. Itt is találtam bőven. Ráadásul még igazad is van, mert előfordulnak ilyen estek, nem csak ünnepek előtt, hanem általában is.
Ja, és a sör meg a cigi különleges ismertetőjegyed. Úgy is felismernélek, ha nem mellékelnéd a neved. 🙂
Nagyon tetszik ez az írásod is. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Szia Sid! 🙂
Nem most olvastam először ezt a novelládat, de szerencsére nem jár le a szavatossága. Kedvelem a stílusodat, a fanyar humort, iróniát, szarkazmust. Itt is találtam bőven. Ráadásul még igazad is van, mert előfordulnak ilyen estek, nemcsak ünnepek előtt, hanem általában is.
Ja, és a sör meg a cigi különleges ismertetőjegyed. Úgy is felismernélek, ha nem mellékelnéd a neved. 🙂
Nagyon tetszik ez az írásod is. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
Nem találok szavakat.
Köszönöm!