Már régen írtam Szivárványról, aki az orrbirizgáló szivárványról kapta a nevét, amely ég és Föld között feszül. Emlékeztek, mikor keressük a szivárvány végét, gondolatban végigfutunk az ívén, és ott a seholsincsben megérezzük a boldogságot. No valami ilyen boldogság, mikor a szivárvány felsejlő végében megtaláljuk a valósággá formálódó reményt, amitől boldog lesz az életünk. Szivárvány rettenetesen boldog már hónapok óta és ha úgy érzi más is megtalálhatja azt a boldogságot, ami őt elvarázsolja, akkor még repked is ott valahol a szivárvánnyal az égben.
Egyszer, mikor Szivárvány ment mendegélt csak úgy, mert szeretett a réten sétálni, találkozott egy férfival. Ránézett és megérezte benne a végtelen szomorúságot, az egyre növekvő elkeseredést. A férfi megállt, figyelt, mert valami meleg fuvallat lengte körül.
– Mi a baj, kedves vándor? – kérdezte Szivárvány – rámosolyogva az idegenre.
– Nincs semmi.
– Én nem úgy érzem. – nézett vizsgálódva a férfira. – Lehet, segíthetek, ha elmondod.
-Na, jó! Tudod. nagyon szeretnék találni egy társat, akit elvarázsolhatok a gyengédségemmel, szeretetemmel. Már egyszer azt hittem sikerült, de tévedtem.
– Ezért vagy szomorú?
– Igen, de azt hiszem ez nem is szomorúság igazán. Én se tudom mi.
– És, ha azt mondom neked: Ne add fel, mert ennek az útnak a végén vár valaki, elhiszed?
– Hmmm. Nem annyira.
– Akkor indulj el, és bízz benne, hogy ott találod. Én a varázspálcámmal mutatom a réten át az utat. Mindig kövesd az árvalányhajak suhogását!
A férfi hitte is meg nem is, de azért elindult a hajladozó, suhogó árvalányhajak után. Ment, és ment. Egy idő után megállt, és majdnem visszafordult, amikor a távolban mintha egy alakot látott volna. Egészen messze, szinte kivehetetlenül. Szivárvány utolérte a vándort.
– Látod már? Ugye majdnem feladtad?
– Igen. És most hogyan tovább?
– Most már nem kellenek útmutatók. Innentől rajtad áll, hogy elérsz-e oda. Rajtad áll, hogy együtt haladtok-e tovább, vagy elvállnak útjaitok. Itt van egy árvalányhaj. Tedd el a lajbizsebedbe. Ha elfáradnál, elkeserednél, csak figyelj erősen, és meghallod a suhogást. Megtalálod a helyes utat.
A vándor pedig elindult, hogy elérje azt a vágyat, amiért elindult. Szivárvány pedig boldog volt, hogy segíthetett azzal a pár biztató kedves szóval.
Aludjatok jól! Álmodjatok szépeket. Álmodjatok a suhogó árvalányhajról, a szivárvány végén felsejlő boldogságról!
2 hozzászólás
Aranyos mese, csak a végén még vártam volna valamit, pl. hogy talál magának egy társat a főhős, vagy ilyesmi. Ezért a végét egy kicsit befejezetlennek érzem.
Háát még nem talált sajnos. Még lajbizsebében az árvalányhajjal csatangol. 🙂 Igazad van, mert be kellene rendesen mesésen fejezni. Módosítom.