IX. fejezet
Váratlan események
Ismét Coloson volt az őrség sora. Az utóbbi másfél napban sokat gondolkozott. Vajon ki lehetett az ott a falakon. Csendben szemlélődött. Nem történt semmi. Unatkozott. Rágyújtott egy cigarettára. Tudta, hogy kockázatos a fény, de a szúrólángos öngyújtónak szinte nem is volt látható fénye, az a kis kék láng nem okozhatott gondot. Hajnali három óra volt. Nyugodtan pöfékelt. Egy újabb eseménytelen negyed óra. Ekkor váratlanul kiabálás tört ki a falon. Szeméhez kapta a távcsövet. Egy robbanás hangja rázta meg a teret. Majd még egy. A madarak ijedten röppentek fel. Tucatnyi dörrenés tépte, szaggatta a dobhártyáját. Megszédült. Leengedte a távcsövet. A látvány rémisztő volt, de mégis valahogy felborzolta az idegeit. A hatvan méter magas falon egy tizenöt méter széles lyuk tátongott. A csend most elviselhetetlen volt, de nem sokáig. Parancsok hangzottak, ordítozás. Idáig elhallatszottak. Nagyon jó füle volt. Rádióhoz kapott.
– Ismeretlen eredetű diffúzió rázta meg a várost. A fal megsérült. Parancsot kérek! – A válasz perceket késett, majd recsegve hangzott.
– Figyeljen! Semmilyen körülmények között nem hagyhatja el a helyét! Ha változás van, azonnal jelentsen! – Kicsit megzavarodott. Az utasítás egyértelmű volt. Mit tegyen, ha kitörés van? Nem szegülhet szembe a paranccsal.
– Értettem. Vége. – Mondta és újra a távcsövet kapta kézbe. Három ember rohant ki a sebzett falon. Érdekes módon másodpercekig akadálytalanul futottak, amikor átlépett a törmeléken három katona és tüzet nyitottak. Tudta kinek kell segíteni. A menekülők közül kettő megfordult. Egyiknél géppisztoly volt, a másiknál távcsöves puska. Két ember összecsuklott a hátuk mögött. A géppisztolyost eltalálták. Úgy tűnt, mintha nagyot ugrott volna hátrafelé. A másik tovább tüzelt. A harmadik valószínűleg lány volt. Most megállt, visszarohant. Letérdelt a sebesült mellett. Az nehézkesen feltápászkodott és a lány vállára támaszkodva sántikáltak az alacsony bokrok közé. A falon talán húsz ember rohant ki. Mind tüzet nyitott. Colos tudta, mit kell tennie. Ő is tüzelt. Tíz golyó volt a tárban. A puskája távcsövén keresztül tíz embert látott összecsuklani. Újratöltött. Közben a menekülők eltűntek. A katonák látták társaikat összecsuklani, megijedtek. Visszatértek a városba, nem folytatták az üldözést. Harminc halott feküdt körben. Két ember elfogására eddig negyven embert áldoztak fel, és a küldetést még így sem teljesítették. Tudták, ez még csak a kezdet. Vajon mi lehetett az, amiért ennyit érdemes lehetett feláldozni?
Két katona lépett ki a hármas barakkból. Bilincsben vezettek egy lányt. Gyorsan mozogtak. Láthatóan másképp mozogtak, mint a többi. Nem trappoltak a csizmáikkal. Ruganyosan lépdeltek, szinte hangtalanul. Hátizsákjuk jobban meg volt tömve, mint az átlagnak. Az alacsonyabbon lógott az egyenruha. Az őrjárat elment mellettük, tisztelgett. A fal felé tartottak. A betontömböknek támasztva benzineshordók álltak. Valamit feltapasztottak rá. Egy alaposabb megfigyelő láthatta volna, hogy C4-es robbanóanyag egy előre beállított húsz másodperces időzítő fejjel. A nagyobbik hátrált, majd, miután a kisebbik megnyomta a gombot mindhárman futásnak eredtek hátrafelé. Ekkor a falról észrevették a ténykedésüket. A környék összes őre ahhoz a ponthoz rohant. Közben Skull – mert ki más lehetett – kinyitotta a bilincset Beni kezén. Ebben a pillanatban egyszerre robbant fel a hátuk mögött a hármas barakk és a falnak támasztott hordósor. Beindult a láncreakció. Végigégett a városhatár vonalán a kapukig. Ahol a C4 volt, tizenöt ember feküdt a romok alatt. Hárman futottak odáig. Átléptek a törmeléken, és futottak. Tudták, mostani gyorsaságukon múlik az, hogy sikerülhet-e a tervük. Megszólalt a hátuk mögött a riadó. Előttük egy száz méter széles füves térség után magasra nőtt bokrok és fák kusza sövénye kínálta természetes menedékét. Már megtették az út háromnegyedét odáig. A hátuk mögött lövés dörrent. Golyók fütyültek a fejük felett. Nem voltak jó lövészek a sorkatonák. Skull és Norton egyszerre fordultak meg. Norton lövései páratlanul pontosak voltak. Háromszor lőtt, három ember esett el. Skull rövid sorozatokkal, kettesével ritkította a sorokat. Már nyolc embert szedett le, amikor kicsit kihúzta magát és egy golyó mellkason találta. Feldobta a levegőbe és fél méter repülés után kidőlt. Szúrt a tüdeje, de tudta, a mellény megvédte, nem lehet komoly sérülése. Tudta milyen érzés, ha eltalálják. Ez csak egy karcolás volt neki. Beni hátranézett, talán öt méterrel hagyta le őket. Meglátta a földön fekvő Skullt. Nagyot sikított, majd odaszaladt. Nem tudta megállapítani valakiről, él-e a vagy már halott. Megkönnyebbülten látta, hogy a fiú kinyitotta a szemét. Térdre tápászkodott, majd felállt. Megingott. A lány elkapta a karját, és befúrta a vállát a fiú hóna alá. Sietve indultak az erdő felé. Hátuk mögött a lángok dicsfénybe vonták a várost. A tűzvész egyre terjedt. Skull hátranézett egy pillanatra és elégedetten konstatálta műve tökéletesen sikerült. Ekkor további húsz ember tört ki a fal résén. Mind tüzeltek. Norton hasra vágódott és úgy lőtt. Újabb nyolc golyó ürült ki a tárból. Ekkor még egy lövés dörrent a semmiből, majd még egy. Két ember földön feküdt. Ő is tüzelt. Még egy ember csuklott össze. Meghúzta a ravaszt, de az csak kattant. Kúszva követte társait. A feje felett még nyolc az összes többitől elütő lövés dörrent. Nem nézett hátra. Bevetette magát a bokrok közé. Társai ott feküdtek.
– Hogy vagy barátom? – Kérdezte Skullt. Az hangosan felszisszent, majd válaszolt.
– Karcolás. Gyorsan kiheverem, csak pihennem kell egy picit.
– Nincs időnk. Nemsokára jönnek. – Skull nevetett.
– Akkor miért nincsenek itt. Először eloltják a tüzeket. Aztán elkezdenek keresni. Reggel elindulunk tovább. – Norton haragosan nézett rá.
– Tudják, hogy a Vadon tele van emberekkel. Azelőtt akarnak elkapni bennünket, mielőtt kapcsolatba lépnénk velük.
– Ahh! – mordult fel Skull. – Nincs itt senki. Aki él, az mind a városokban van, vagy katona. Ne számíts senkire. Magunk vagyunk.
– Akkor ki volt az, aki fedezett bennünket? – Kérdezte Norton. Skull nem értette a kérdést.
– Hát ki? Te voltál. Más nem lehetett.
– Kifogyott a tár. Valaki leszedett még tíz embert. Azért vonultak vissza. Valaki van itt és segít nekünk. – Skull megadta magát.
– Legyen igazad. Most viszont pihennem kell egy kicsit. Tíz perc múlva mehetünk tovább. – Megfogta Beni kezét és kidőlt. Ekkor valahonnan a fejük felől hang hallatszott. Skull azonnal felkapta fegyverét és fektében odacélzott.
– A fiú jól mondja. Nyugodtan leengedheted azt a pisztolyt. A levelek között amúgy sem találnál el. – Skull letette a kezét és visszafeküdt. Leugrott melléjük egy férfi. Fiatal volt, és nagyon magas. Lógó bőrruhája alól hosszúnyelű tőr markolata lógott ki. – Colos vagyok. Ti kik vagytok?
– Én Norton vagyok, ő Skull. A lány pedig Beni. – Colos elmosolyodott.
– Az illem azt tartja, hogy először a nőt mutatod be, és utoljára magadat, de mindegy. Ezen már nem veszünk össze. – Mosolygott. Mosolya megnyerő volt, habár arca kicsit durva és darabos. Keze cserzett. Ujjai rövidek. Igazi parasztnak tűnt. – No mindegy. Már értesítettem a központot, hogy itt vagytok, most elmegyünk a parancsnokomhoz. – Norton szeme kerekre nyílt.
– KT-s vagy? – Colos sértődötten húzta fel az orrát.
– Dehogyis! A kárpát medencei Vadon hadseregének közlegénye vagyok. – Erre Norton megnyugodott, de Skull összehúzta a szemöldökét.
– Ha jól tudom, ezen a területen régen Magyarország volt, a Vadon nevét miért nem az országról adják? – Colos elmosolyodott.
– Még sosem kérdeztem. Én személy szerint erdélyi vagyok, de ha a történelemre vagy kíváncsi, van egy barátom a században, az mindent tud a témáról. Majd vele beszélsz. Most viszont gyere! Nem érünk rá. – Skull nagy nehezen feltápászkodott, majd elindultak Colos után. Az teljes nyugalommal vágott át a legfurfangosabb ösvények százain. Közben szembetalálkoztak egy másik hasonló öltözetű férfivel, akivel vezetőjük váltott pár szót, majd ment tovább az ellenkező irányba. Egyszer csak egy bokor ága mögül előtűnt az állomáshely. Talán kétszáz embert számláló század táborhelyére érkeztek. Három-négy fáklya égett, a sátrakból fény szűrődött ki.
2 hozzászólás
Azt hiszem ebben a vitában Nortonnak volt igaza. Egy kérdés: a mellény nem arra való hogy megvédjen a golyótól? Akkor hogy sérülhetett meg mégis Scull?
A mellény a golyó áthaladását akadályozza meg, de mivel egy merev anyag, könnyen okoz maga a golyóálló mellény sérülést a bordákban, tüdőben. Nem célja a teljes védelem (Mert ahhoz egy 3 centi vastag edzett acél falat kellene az embernek maga körül hordania, ami minimum fél tonna), csak a sérülések lehetőség szerinti csökkentése…