Nyár van, június. A Velencei-tavon a nyári Nap sugarai vidáman táncolnak. A tó vize csak mérsékelten hullámzik. Néhányan úsznak, fürdenek a meleg vízben. Egyszer csak hirtelen egymástól kb. 3-4 méterre két vadkacsa úszik ki egy öblöcskéből a tó közepe felé. Élénken gágogva vitáznak egymással valamiről. Az elől úszó harsányan ,,szól" az utána következőhöz. Az hasonló hangerővel válaszolta. Így megy ez egy ideig. Már-már azt hiszem, hogy egymásnak esnek, amikor megfordulnak és mindketten visszaúsznak a kiindulási helyükhöz és maguk köré gyűjtik a saját fészkük ,,népét" és továbbra is egymással hasonló hangnemben és hasonló hangerővel ,,kommunikálva" úszik ki a két csapat a nyílt vízre. A tó közepe felé azonban a két veszekedő csapat kettéválik és ez után a táj elcsendesedik. Szerintem most Ők így váltak el egymás ,,szomszédságától". Alapvetően az embereknél is így kellene lezajlania egy szomszédvitának, csak az emberek esetében a további fejlemények sokkal bonyolultabbak, de a lényeg itt is és ott is azonos. A szétválás, ám az sehol semmikor nem mindegy, hogy hogyan. Szerintem az emberek tanulhatnának sokszor ilyen téren is a természettől.