Még kisiskolás koromban, éppen tanévzárón voltam a szüleimmel, amikor nagy vihar kerekedett.
Villámlott, mennydörgött, szétverte a tanévzáró ünnepséget is, ugyanis az udvaron lett volna, de így kénytelenek voltunk behúzódni a szűk tantermekbe. Már hazafelé tartottunk kerékpárral ki a tanyára, a vihar már elvonult sütött a nap, még csak sár sem volt, hiszen alig esett, úgyhogy vígan kerekeztek a szüleim, én édesanyám biciklijén ültem, amikor nagy csattanásra lettünk figyelmesek. Édesapám mindjárt mondta is, hogy ez villámcsapás volt és éppen a tanyánk irányából jött. A vihar is arrafelé haladt, még előttünk látszottak a nagy fekete felhők, s hallatszott a tompa morajlás is. Apám izgatott lett, s szólt, hogy ő előre siet, megnézi mi történt. Mire mi is hazaértünk édesanyámmal, már a tanyánkon is sütött a nap, eső is alig volt, apa otthon várt bennünket. Kíváncsian kérdeztük, hogy történt-e valami.
Mondta, hogy nem messze tőlünk, egy domboldalba csapott le a villám, ő már járt ott, megnézte.
Addig könyörögtem neki, hogy én is szeretném látni, milyen az, amikor lecsap a villám, hogy felültetett a biciklire és elvitt a helyszínre.
Valóban nem volt messze, és az ugaron a csupasz földbe csapott le a villám, jó mély krátert hagyva maga után. Körbe jártuk a krátert, a föld meg volt szenesedve, olyan fekete volt, szinte szénné égett. Elég félelmetes volt látni, hogy mekkora kárt tud okozni, s láttam az aggodalmat apa szemében, hogy mi lett volna, ha a tanyán csap le a villám. Meg is kérdeztem tőle, vajon mi történik ha a házunkba csapott volna? Hosszan nézte a tanyát, gondterhelten, már ebből éreztem, hogy nagy baj lett volna belőle. Sokára szólalt meg.
– Azt hiszem kislányom, mindenünk oda lett volna, porig égett volna minden – de mikor látta mennyire elszomorodom, akkor hozzátette.
– Látod, ide csapott a puszta földbe, pedig ott fák vannak, szalmakazal, ólak… mégis ide csapott. Ez azt jelenti, hogy onnan fentről vigyáznak ránk. Úgyhogy ne félj, az Isten vigyáz a szegény emberre! – Mi szegények vagyunk apa? – kérdeztem ámulva. – De hiszen mindenünk van!
Apám szeme megtelt könnyel.
– Milyen igazad van. Amíg vagyunk egymásnak, amíg megvan a mindennapi betevőnk, addig gazdagok vagyunk, miénk a világ. – Felkapott, perdült egyet velem, s úgy vitt hazáig, még a kerékpárt is ottfelejtette az útszélen, ahol letette.
Azután mindig féltem a mennydörgéstől, villámlástól, de fülembe csengtek apám szavai: Az Isten vigyáz a szegény emberre. Amíg vagyunk egymásnak, amíg meg van a mindennapi betevőnk, addig miénk a világ!
11 hozzászólás
Van egy közmondás, mely szerint „aki kígyótól fél, kígyó által vész el”, de nem bizonyított, ám az bizonyított tény, hogy az a szegény,(hiába gazdag) aki csakis anyagi javakban méri a gazdagságot, mellőzve sokkal fontosabbakat. Szeretettel: István
Kedves István, régen láttalak. Jó, hogy újra itt vagy közöttünk.
Mélyen egyetértek azzal amit leírtál. Valamikor kamaszkoromban tettem egy olyan kijelentést, hogy "a szegénységben van a szépség", sőt még szegénységi fogadalmat is tettem :), amivel azt hiszem, teljesült minden vágyam.:) Valahogy, bejött.:)
Örültem neked.
Szeretettel
Ida
Kedves Ida!
Jó kis történet, amit elénk tártál. Kegyetlen a villám, ahová lecsap. S milyen jó, hogy nem rombolt házat, otthont. Mert egy családnak az majdnem végzetes lett volna, vagy legalább olyan, amit teljesen bepótolni képtelenség lenne, mint volt a háborúban, menekülés alatt elvesztett minden vagyon… Prsze, élni lehetett nélküle, de bepótolni soha, mert ennek kapcsán a hattagú család is szétszórva kezdhette életét, tehát minden, de minden más lett, mint a nagy földindulás előtt lehetett volna.
Szeretem olvasni a történeteidet.
Szeretettel: Kata
Köszönöm, kedves Kata. Örülök, hogy olvastad ezt a kis történetet.
Szeretettel
Ida
Kedves Ida!
A villám egy hatalmas villamos szikra a levegőben, tekintélyes kisülési árammal. Az áram legnagyobb erössége 20-30.000 amper között van, de kivételesen meghaladhatja a 300.000 ampert is. Nem csoda, hogy édesapád amikor belegondolt, mi történhetett volna a tanyával, elszótlanodott.
Az Alföldön, amikor még voltak tanyák, a gazdasági épületektől, háztól kicsit távolabb magasra növő fákat ültettek, mert a villám a kiemelkedő pontokat kedveli. Ezek egyfajta természetes villámhárítók voltak. A nyárfák, kőrisek, akácok – mind erős nedvkeringésű, a villámot jól vezető fák – őrizték hajdan a tanyákat. Ha vihar jött, ezek alá tilos volt állni.
A vadgesztenye, bükk, és égerfa rossz vezető, ezeket kellett megkeresni, ezek alatt lehetett megvárni, amíg elvonul a vihar. /folyt./
/Folyt./ Biciklit, kapát, kaszát, minden fém szerszámot el kellett dobni, és tilos volt futkosni a mezőn a vihar kitörésekor. Le kellett kuporodni a földre, mert a villám többnyire a zivatarfelhő elülső és hátsó oldalán vág le, tehát amikor közeledik és amikor elvonul a felhő. Amikor a közepében voltunk a viharnak, akkor lehetett menedéket keresni valamelyik erre alkalmas fa alatt.
Ma már az emberek nem is tudnak ilyeneket. Régen az életük, a kis vagyonkájuk megmaradása múlt ezen a tudáson.
Érdekes írásodat szivesen olvastam, sok emlék jutott róla az eszembe. Párat megosztottam Veled is.
Judit
Kedves Judit!
Köszönöm, hogy itt jártál. Örülök, hogy emlékeket ébresztett benned, és hogy bölcs, hasznos gondolataidat megosztottad velem. Bizony egy s más már feledésbe merült, pedig az ilyesmi mindig jó ha kéznél van. Ha belegondolunk őseink, szüleink, nagyszüleink sokkal bölcsebbek, okosabbak, felkészültebbek voltak a ma emberénél. Azt hiszem, mi simán elbuknánk a vizsgán. (Természetesen Te nem tartoznál a bukott diákok közé). Mindig érdeklődve olvasom hasznos tanácsaidat. 🙂
Ida
Kedves Ida!
Igazán életszerű a történeted, és még tanulságos is, már ami Édesapád szavait illeti.
Tetszett az írásod.
Szeretettel: Zagyvapart.
Köszönöm szépen, kedves Zagyvapart, hogy olvastad és értékelted az írásom.
Szeretettel
Ida
Szép kis történet. És mennyire igaz: valójában az a szegény, aki nem tud örülni mindannak a szépségnek, ami körülveszi.
Üdv: Klári
Köszönöm szépen, kedves Klári, hogy olvastad ezt a régi kis történetet.
Üdv. Ida